Akik maradtak (2019) 81% 200★

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam moziban megnézni. Senki nem akart eljönni velem, pedig ez a film is ékes bizonyítéka annak, hogy nem szabad leírni a magyar filmeket.
Tetszett a hangulata, a magány ábrázolása, átéltem a szereplők traumáit és vívódásait. Hajduk Károly nagyon megnyerően alakított és Szőke Abigélre sem lehetett panasz. Szép, finom és lassú történet, egyáltalán nem a cselekményen volt a hangsúly, mégsem untam egy percig sem. Nagyon örülök annak, hogy nem lett túl drámai vagy teátrális. Csendes, fájdalmas film.

Engem ez nagyon megfogott, szerintem az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmje. Nincs benne semmi rendkívüli filmtechnikai megoldás, csendes és szép film. Viszont a rendezés és a színészi játék kiemelkedő, és a történet is nagyon jól átadja a korszakot. Szőke Abigél kiemelkedően tehetséges, fantasztikusan alakította a női főszerepet. Nagyon szurkolok a filmnek az Oscar-mezőnyben.

A könyvet – még – nem olvastam, de már korábban alaposan utánajártam a történetnek és a különbségeknek, amik a regény és a mozgóképes verzió között találhatóak. Vagyis, tudtam, mire (nem) számíthatok. Ezért IS a 8 csillag.
A történet maga végtelenül kedves, szép és bizonyos momentumaiban kifejezetten aranyos is. Én legalábbis tudtam rajta nagyokat mosolyogni, sőt, vonogattam is a szemöldökömet bizonyos kiszólásoknál, hogy te jó ég, ez de ismerős már!… :D
Két alapvetően nagyon magányos ember lelki egy húron való pendülése, erről szól ez a film és gyönyörű, érzelmes dallamokkal operál. Ehhez társul még a korszakot idéző, szemkápráztató díszlet és a jelmezek, amiket mind-mind muszáj megdicsérni. Egy élmény volt.
Ami engem egyedül zavar ebben az egészben – de az nagyon, hogy spoiler. Nekem fájtak a görcsös távolságtartási próbálkozások, aztán Süni vergődése is. Az egyedüli elégtétel (?) számomra, hogy a film végén spoiler. A másik nő itt csak egy szimpla pótlék, de közel sem őszinte. spoiler :-(
Sajnálom egyébként, hogy moziban nem tudtam megnézni, mindig közbejött valami nyüves túlóra, amikor éppen vetítették… Egyszer azért jó lett volna vásznon is látni, de hát így jártam.

Szép kissé lassú film remek színészi játékkal. Számomra nem volt igazán szó szerelemről, bár lehet ha olvastam volna a könyvet többet látok bele. Így mégis inkább azt mondanám két ember lélek közösségéről szól, pillanatokról egy olyan jövőben amelyikkel egyik se tudna mit kezdeni a másik nélkül. Néhol élesnek is éreztem a váltásokat, nem tudtam igazán belőni mennyi idő is telt el a jelenetek között.
Bevallom nekem jobban tetszik a film címe mint a könyvé, mert tényleg ez a legjobb szó mindenkire, aki csak a filmben felbukkan.
Ők azok, akik maradtak.

Szavaim sincsenek, nagyon megható és tiszteletteljes film.

Nagyon szépséges és finom film, ahol a csendek és a tekintetek sokkal többet mondanak, mint a kimondott szavak. Persze hagy teret a különféle értelmezéseknek, de nekem semmi „lolitás” nincsen benne. Két félelemben élő, magára maradt emberről szól, akik vágynak a szeretetre és arra, hogy valaki újra hazavárja őket, törődjön velük, de nem tudják, hogyan találják meg erre az utat. Mindketten próbálnak valóban újra élni, és nem csak „megmaradni”.

Nem egyszerű egy ilyen kevésbé taglalt témát filmre vinni, de szerencsére jól lett megoldva. A két főszereplő kapcsolata nem lett se gagyi, se túllolitázott.

Viszont a kor drámáját számomra nem tudta teljesen átadni, ahhoz túl „szép” értelmezése ez a történetnek.

Ez a film szerintem egy nagyon jól sikerült alkotás. Úgy vált ki erős érzéseket, hogy egyáltalán nem hatásvadász. Azokról a magyar zsidókról mesél, akik a budapesti gettóból nem a haláltáborokba kerültek, hanem itthon maradtak, de mindenki elveszített valaki nagyon közeli személyt, legtöbben az egész családjukat. Ezt az űrt lehetetlen orvosolni, csak nagyon nagy tapintattal, türelemmel, megértéssel és szeretettel lehet körbevenni, hogy ne fájjon annyira és lehessen tovább élni. Mellette jön az újabb terror, az újabb veszélyhelyzet, amely nem épp a gyógyulást segíti. Mindeközben ez nem egy zokogós mozi, hanem a sokszor az ember torkát szorongató érzelmek, együttérzés, bánat filmje. Igazán szépen komponált darab, jó szívvel tudom ajánlani bárkinek.

Zseniálisan összeállított film!
Nagyon tetszett, hogy nem tolták benne túl a történelmi tényeket. Maga a hatás lehetett volna erősebb, de így is sokszor megsiratott a film nézése közben. Nagyon érdekes Aldó és Klára kapcsolata, annyira különleges. Sokat mondott, de mégsem, olvasni kellett a sorok között, át kellett látni a dolgokat, kicsit elhelyezkedni az emberek személyében, akárcsak a Testről és lélekrőlben. Szőke Abigél remekül játszott, de kiemelhetem Hajduk Károlyt is, eszméletlen színészek, nagyon megérdemelték, hogy egy ilyen filmben szerepelhessenek. Vagy fordítva, mert tényleg nagyon jó volt ez a film!
Esetleg, ha mást is érdekel, és hasonlóan jó élményre vágyik, 2020. május 25-ig elérhető és ingyenesen megnézhető ez a film a Média Klikk oldalán! :)
https://mediaklikk.hu/duna/cikk/akik-maradtak/

A holokausztról számtalan filmet láttam már, köztük jó pár kiemelkedő és értékes alkotást (Saul fia!), azon aspektusáról azonban, hogy mi történik a túlélőkkel, miután hazatérnek a táborokból, hogyan illeszkednek vissza a normális életbe, miként birkóznak meg az átélt traumákkal, még nem sokat, úgyhogy elsősorban ezért voltam kíváncsi erre a filmre. Főszereplőinkben két teljesen más mentalitású embert ismerhettünk meg, egy csendes, magányos orvost és egy lázadó kamaszlányt, akikben látszólag semmi közös nem volt, mégis összekötötte őket a tény, hogy túlélők. Habár eleinte másként viszonyultak az átéltekhez, az együtt töltött idő alatt fokozatosan megpróbáltak szembenézni a múlttal, és megbékélni vele, hogy aztán nyithassanak egy remélhetőleg boldogabb jövő felé. A történetvezetésben egyrészt tetszett a minimalista információadagolás, hogy viszonylag kevés konkrét utalást tettek a holokausztra, az átélt dolgokra, másrészt viszont akadtak helyzetek, amikor kissé hiányérzetem volt. Oké, azt a részét értem, hogy a néző fantáziájára bíztak bizonyos cselekménybeli kiegészítéseket, de ettől függetlenül sem voltam mindig elégedett ezzel a megoldással. A történelmi korrajz szintén visszafogottan jelent meg, némileg ezt is furcsálltam, arra számítottam, hogy a besúgós szál hangsúlyosabb lesz, bár a korszakot jellemző állandó feszültség és félelem így is zsigeri hatású volt abban a pár jelenetben. A színészgárdát illetően legszívesebben ódákat zengenék, ha tudnék énekelni, de inkább leírom, hogy a fontosabb mellékszereplők is remek munkát végeztek a karaktereikkel, a két főszereplő azonban abszolút lenyűgözött. Hajduk Károly beszéd helyett csupán a tekintetével rengeteg mindent mondott el Aldó gondolati és érzelmi világáról, hihetetlen élmény volt figyelni a játékát, Szőke Abigél pedig kész kaméleon volt Kláraként, a lázadás mögé rejtőző rémült kislány szerepében; kettejük közös jelenetei tobzódtak a szép, vicces és megható pillanatokban, ugyanakkor a kapcsolatuk esetleges kétértelműségével is érdekesen játszott el a rendező.
Egy szó, mint száz: ez egy gyönyörű és szívmelengető film, ami nemcsak a trauma feldolgozásról szól, hanem a jó emlékek és a valakihez való tartozás fontosságáról.