Az angol beteg (1996) 79% 277★

Legközelebb, mielőtt várólistázok valamit egy kedvelt színész miatt, nem ártana elolvasnom, mit is szeretnék megnézni. A háborús filmek iszonyatosan távol állnak tőlem, pluszban manapság kifejezetten megviselnek. Ugyanakkor néha-néha nem árt a lelkemnek a műfaj, ezért bátran ugrottam neki a történetnek. Ami hosszú, lassú és számomra pokolian unalmas volt. Nem az események vagy azok hiánya miatt; szeretem a jó drámákat, hanem mert nem kedveltem a szereplőket -egyiket sem-, ezért nem is érdekelt a sorsuk és a mondanivalójuk. Ralph Fiennes és Colin Firth jól néztek ki, főleg a visszaemlékezésekben. Kicsit szenvedős volt számomra ez az egész.

Ezzel a filmmel én olyan furán vagyok, az az igazság. Látom benne a megható és érzelmes mondanivalót, ugyanakkor meg totál érzéketlenül is viseltetem a sztori iránt, vagyis ami a fő csapásvonalat illeti. A szívemhez legközelebb álló szál Hana, illetve az ő és Kip kapcsolata. Mindketten végtelenül szimpatikus karakterek, megkedveli őket a néző, nem tesznek semmi olyat, amivel az ember ne tudna azonosulni. Aztán nagyjából ennyi. Vagyis nem, még egy szerethető karakter van a filmben – Geoffreyé. Ő is az a kategória, hogy az ember végig szimpatizálni tud vele, meg együttérezni. De aztán itt vége is a szereplők pozitív elbírálásának a részemről. Az összes többi karakter – különös tekintettel a főszereplőkre – kifejezetten antipatikus. Mindenki mást csinál, mint amit állítólag helyesnek tart, de legalább sűrűn hangoztatják is, hogy ez mennyire nincs jól. Köszönjük szépen. Ezzel ki vagyunk segítve. Komolyan, nekem végig Cliftonért vérzett a szívem, annyira aranyos volt. Lelkes, értelmes, udvarias, tipikusan az a fickó, akivel épeszű nő ilyet nem tesz. Pláne nem egy olyannal, mint főszereplőnk, akiben nem értettem, mi volt ennyire ellenállhatatlan. Sőt, alapvetően szimpatikus se volt, magyarság ide, magyarság oda. Ebből kifolyólag a végkifejlet sem bírt meghatni különösebben, hacsak nem az, hogy spoiler … Természetesen a teljesen összeégett gróf sajnálatot, szánalmat ébresztett bennem, meg amikor így mutatták, el is felejtettem egy kis időre a korábbi dolgait, ettől függetlenül nem érte el a kívánt hatást. Katherine se volt szimpatikusabb, ahogy már említettem, fel nem foghatom, mitől ment el az esze. Nem hittem el nekik ezt a hűdenagy érzelemvihart. Még az „olyan” jeleneteknél sem…

Hm… simán 10 csillag lett volna, ha az első óra alatt nem kómában fetrengtem volna az unalomtól.
Először az sem esett le, hogy itt mégis mitől alakult ki a nagy szerelem, mert a két fél egy nyikkot nem szólt egymáshoz csak ültek egymással szemben mint két zsák krumpli. De ugye kinek mi kell. Már kezdtem is aggódni, hogy már megint nem én vagyok a célközönség, de aztán sebességre kapcsoltak és végre történt is valami. Mondhatni a chemistry is beindult és csak hálálkodni tudok, hogy Clifton szerepét végül nem az eredetileg kiszemelt Demi Moore kapta, különben sugárban hánytam volna.
Juliette Binoche viszont nem tudom miért kapott Oscart, amikor rohadt jelentéktelen volt a szerepe. Bárkit beraktak volna a helyére, fel sem tűnt volna a csere. Mindegy. Ha egy nő levágja a hosszú haját a film közben, az garantált Oscar díjas alakítás, pf…
Fiennes-nak jár a pacsi amiért képes volt tökéletes kiejtéssel megszólalnia magyarul. Ez azért nem kis teljesítmény (nem úgy, mint a fodrászkodás). Azon azért kiakadtam, amikor Katherine összekeverte a magyar nyelvet az arabbal. Annyira azért nem beszélünk kacifántosan…

Hosszúsága miatt félve vágtam neki, aggódtam, ez is csak egy újabb, órákra elnyújtott háborús film, melyből már megannyit láttam. Pozitív csalódás ért. Az alkotás – más, lényegesen rövidebb filmeket – megszégyenítve mindvégig fent tudta tartani az érdeklődésem, az alakítások egyszerűen zseniálisak, nem tudom hogy maradhatott ki eddig az életemből.

S ahogy múlik az idő, biztos, hogy egyre rosszabb lesz, hiszen a való élet mindig az, hogy az ember vár valamire, ami nincsen, és talán nem is válik valóra sose.

Nehéz szavakat találnom. Talán nem is kell.
Csodás történet, benne sok igaz, találó mondattal és egy feledhetetlen, mindent elsöprő szerelemmel! A könyvet még nem olvastam, de mielőbb pótolom.
Kedvenc lett!

Sokadjára néztem, most két részletben az imént értem a végére. Amit kerestem (egy dátum inzertet) azt nem találtam meg, de a film változatlanul favorit nálam.
Ismét sikerült megkönnyezni…

Ha nincs az Oscaros kihívás, ez a film még jó sokáig a várólistámon sínylődött volna. Már korábban egyszer elkezdtem nézni, de hamar feladtam, nem voltam megfelelő hangulatban. Ami negatív, hogy kicsit sok volt nekem ez a 160 perc, úgy érzem, volt pár felesleges rész, amit simán kihagyhattak volna. Ezt leszámítva azért összességében pozitív élménynek könyvelem el, mert számomra nagyon kedves színészek alakítottak felejthetetlent. Rögtön a film után még olvastam Almásyról. Az egész élete kalandokkal teli volt, szóval akár egy egész életrajzi filmet szentelhettek volna neki, vagy kicsit más megközelítésben. (nem ilyen romantikusan)
9 Orscart kapott, ami szép és jó, de pont Ralph Fiennes-t nem díjazták …

Sajnálom, hogy ezt a filmet idáig húztam-halasztottam. Megéri megnézni mindenképpen. A történet előrehaladtával nem volt unalmas, mert mintha érezné az ember, hogy még jobb lesz, történni fog valami, és sorra derülnek ki 'titkok' szereplők múltjáról, személyiségéről. Viszont tökéletes élményt mégsem nyújtott számomra, mert például Ralp Fiennes Almásy grófként jó volt, de Hana karakterét egyszerűen nem tudtam megérteni. Lehet, hogy ez így lett kitalálva, hiszen a nő még magát sem érti, és oké, háború volt. De számomra a végére lett szerethetőbb. Mondjuk Juliette Binoche-ért sem rajongtam soha, úgyhogy…
Williem Dafoe a bosszúálló szerepben szintén tetszetős, de valami hiányzott. Lehet, hogy csak nagyobb drámát vártam. Azért szomorkodni lehet a filmen, hiszen van benne bőven szerelem, csalódás, halál. A vége azért mégis reményt sugall.

Lehetne egy kicsit rövidebb is de jót sírtam rajta.