Egy háború margójára (2019) 73% 85★

Mindig is szerettem a történelmi környezetben játszódó, spoiler témájú filmeket, és ez is főleg emiatt tetszett. Na meg az is hozzá tett a dologhoz, hogy Alexander Skarsgardnak kifejezetten jól állt Stefan szerepe (mondjuk neki mi nem? :D ). Egyedül a vége az, amivel többszöri nézésre sem nagyon tudok mit kezdeni, de kinek ez, kinek az. spoiler De egyetértek valahol azokkal is, akik azt írták, hogy elég száraz és érzelemmentes lett a film, mert való igaz, hogy az érzelmi részére rádobhattak volna még pár lapáttal.
Annak viszont örültem, hogy itt egy fordított felállást ismerhettünk meg, ahol a náci eszméket nem valló németeket is emberekként mutatták be, és a szövetségesek sem voltak makulátlanok és feltétlenül szimpatikusak.

Kevés olyan filmmel találkoztam eddig, ami a közvetlenül a háború utáni németországgal foglalkozik.
A baj az, hogy nem tudom, igazán miről is akar szólni. Egyrészről Stefanon keresztül láthatjuk a németek helyzetét angol felügyelet alatt. Talán ez az első olyan film, ahol sikerült megutálnom a szövetségeseket, nagyon emberien viselkednek.
Ugyanakkor romantikus film és családi dráma is.
Rachel fejlődése tetszett, bár nekem túl gyorsan alakult ki Stefannal a románcuk.
A 88-asok szálát is értettem, de kicsivel több játékidő nem ártott volna neki, hogy mindent ki tudjon bontani.

Nem hiszem, hogy korábban láttam olyan filmet, ami közvetlen a háború utáni Németországban játszódott volna. Érdekes volt, végül is két szemszöget láthattunk, Stefan oldaláról azt, hogy németként milyen volt ezt megélni, a Morgan házaspáron keresztül pedig azt, hogy az angolok hogyan felügyelték az ottani életet. Ezek után nehéz elfogultnak lenni, mondjuk pont emiatt nehéz is meghatároznom, hogy miről szólt maga a film. Nyilván Rachel jellemfejlődése és érzései sokat hozzátettek a dologhoz, de szerintem nagyon gyorsan rá lehet jönni, hogy spoiler. Egyszer meg lehetett nézni, de azért mély nyomot nem fog bennem hagyni és nem hiszem, hogy ismételgetni fogom, annyira nem vagyok oda a háborús filmekért, még akkor sem, ha ez végül is utána játszódott inkább.

Az velem a baj velem, hogy nem tudok rajongani az olyan sztorikért, amiknek csak vesztesei vannak. Az igaz, hogy a háború ilyen és ezért hiteles is lehet a megközelítés, de azért nem rengettek meg a hatalmas érzések.
Az arányokkal mondjuk egyértelmű gondok voltak. Mert nem akart háborús film lenni, hogy átjöjjön a románc, de épp az nem volt eléggé kidolgozva. Az ember csak néz, hogy most mi van? Ezek most miért? És honnan jön ez nekik? Effektíve nincs semmi ok a viszonyra, ami ugye elég főcsapása a történetnek. Másrészről ott van Lewis tépelődése, ahogy racionalitást akar vinni egy bolond világba, na ez megérné a figyelmet, mert üzenettel bíró szélmalomharc, de ez meg alig kap néhány apró jelenetet.
A dinamika vontatott, a képsorok megkomponáltak, de elkallodik ez a minőség, mert a karakterekr csúszik a fókusz. És azok bizony kidolgozatlanok.
A mellékszerepldőknél végig sejtet valami rejtett tartalmat, ami sosem bukik felszínre. A főszerepet meg… maradjunk annyiban, hogy Keira nem való tragikának. Először találgattam, hogy jól játssza az utálatost, vagy csak simán rosszul játszik, aztán már nem is utáltam, csak szántam.
Szóval, ha van is benne néhány jó gondolat, azért teljes életet élhetünk nélküle.

hát nekem nagy kedvencek a háborús filmek de ez eléggé uncsi volt….

Ez a film fantasztikus volt! Ha lehetett volna, adtam volna rá 20 csillagot is!

Nem volt rossz a film, de igazán jó sem. Sokkal több rejlett benne, mint amit sikerült kihozni belőle, nagyon átérezhető a vívódás, amit a főszereplők átélnek.
Jason Clarke alakítása volt a legmeggyőzőbb számomra.

Ahhoz képest, hogy szegről-végről romantikus film, elég szárazra sikeredett. Különösebben nem láttam nagy érzelmeket a főhősökön. Pedig maga a történet elég érdekes volt, jobban is működhetett volna.

Nekem tetszett.
Romantikus történet egy olyan időszakban, melyről – tudtommal – kevés film készült.