Rendkívül sokoldalú, játéka nem hivalkodó, hanem egyszerűen nem lehet elmenni mellette észrevétlenül. Sokáig nem értetem, miért olyan különös, hogy átlagos, közülünk való, mégis különleges, mígnem a Európai Filmakadémia 32. Európai Filmdíj-átadó ünnepségén mondott díj-átvevő beszéde nyomán elmerengve meg nem értettem. Binoche az európai moziért végzett erőfeszítéséért kapta az elismerést.
„Mindannyian tudjuk, hogy a világ nem a jó irányba tart, egy nagy válság közepén vagyunk. A művészet pedig egyre fontosabbá és fontosabbá válik. De én ilyenkor mindig azon gondolkodom, rendben van-e az, hogy díjakat kapok, miközben a világ egy zsákutca vége felé tart. Azt tanácsolnám a filmeseknek, hogy felelősen válasszák meg a filmjeiket, mert a filmek változást tudnak hozni, márpedig most arra van szükség, hogy mind megváltozzunk. Talán elég erőszakot adtunk már, elég embert öltek meg a vásznon – na nem mintha az erőszak ellen lennék: én magam is nagyon erőszakos tudok lenni, ha a saját igazamról van szó.”
Bármelyik filmjét, szerepét idézem magam elé, szinte mindegyikben a társadalom, az élet egy piciny csücske kerül megelevenítésre a mindennapi élet hibáival, örömeivel, nem túl szép vagy épp észrevehetetlen szépségeivel egyetemben. A filmjeit nem elég nézni, látni kell, mert szinte mindig van ki nem mondott, de beszédes mondanivaló, direktben meg nem mutatott, de a jeleneteken átsejlő mondanivaló, üzenet.
Minden karakterben a minket körülvevő világ millióegy különböző emberkéjének valamelyikét személyesíti meg, kelti életre művészetével, tehetségével, mintegy megmutatva azt, hogy bárkik vagyunk, bárhol vagyunk, nem csak hibáink, hanem értékeink is vannak, és bármily mostoha is a sors időnként vagy állandóan, minden helyzet emberibbé, elviselhetőbbé, netán az átlagos is élvezetesebbé tehető egymás elfogadásával, az egymás felé nyitással.