Egy jó feleség kézben tartja a háztartást, és szó nélkül eleget tesz házastársi kötelezettségeinek – Paulette Van Der Beck legalábbis ezt tanítja a lányneveldében. Csakhogy egy nap váratlanul megözvegyül, és meginog minden addigi meggyőződésében. Hogy ebben az is benne van-e, hogy a sors ismét… [tovább]
Hogyan legyél jó feleség (2020) 27★
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 81
Kiemelt értékelések
Alapvetően tetszett a sztori, meg hogy változtatni akartak, de számomra eléggé kiszámítható volt, ráadusul drámaként van bekategorizálva, de valahogy nem tudtam komolyan venni néhány jelenetet, lehet hogy a színészek miatt, de lehet csak olyan furcsán fogalmaztak meg néhány dialógust.
Úgy az utolsó 10 percig még tetszett is a maga furcsaságával, de aztán spoiler
Szerintem kicsit lassan indult be és az indokolatlan dalolászást sem értettem. De végülis elég ízléses lett az is. Bár nem illet a film hangulátahoz. Mondjuk ha a változást vesszük alapul, akkor végülis tökéletes lezárás, mert tényleg 180°-os fordulatot vett mindenki. Csak na. Nem tudom kellett-e. Illetve azt sem értettem hogy spoiler
Na de, mint írtam kicsit lassan indult be, de végülis jó kis film lett. Nem egy mestermű, egyszer nézős, de nem bántam meg.
Szuper szereplők, jó az alapsztori, és nagyon élvezhető a film – spoiler
spoiler
Kár érte, mert tényleg nagyon jól felépített film volt addig. De azt mondom, így is érdemes megnézni! Én nagyon jól szórakoztam rajta, és kedveltem a szereplőket is. Érdekes volt bepillantani kicsit ebbe az időbe, ami nem is volt olyan régen. Amikor egy nadrág forradalmi legyen egy nőn… (legalábbis vidéken) Meg az egész ’68-as téma. Érdekelt volna még, mert gimiben (francia kéttannyelvű) mindig csak utaltak rá, de sose tértünk rá ki igazán. Sajnos itt is kevés szó esett róla, de azért valami.
Nézzétek, megéri! :)
Gyenge kezdés után erős visszaesés, túl sok mondanivaló nem volt, azt is halványan érintették, és sápítozó, idegesítő, erőltetett színjátszásba csomagolták….