Filmek 5-től 7-ig zóna

A francia vígjátékokat valami egészen furcsa és érthetetlen módon utálom, Louis de Funès-t pl. tarkón bas*nám egy baseball-ütővel, annyira irritáló volt (bár lehet van tűrhetőbb filmje), de a Taxi, Asterix és Obelix meg a Jöttünk, láttunk-dolog is egészen távol áll tőlem. Amikor ezek nagyon pörögtek hétvégente délutánonként, gyermekkoromban, kétkedve fogadtam, hogy ezekben mégis mi annyira vicces.
Viszont amik meg közelebb állnak (némelyikük sokkal) hozzám, azok a következők. Írni most nincs kedvem róluk:

01. Szent Johanna – Jeanne D'Arc (1928)
02. A nagy ábránd (1937)
03. A szép és a szörnyeteg (1946)
04. Orfeusz (1950)
05. Egy falusi plébános naplója (1951)
06. A félelem bére (1953)
07. Ördöngösök (1955)
08. Felvonó a vérpadra (1958)
09. Szerelmem, Hirosima (1959)
10. Zsebtolvaj (1959)
11. Az odú (1960)
12. A kilátóterasz (1962)
13. A szamuráj (1967)
14. Leon, a profi (1994)
15. A Gyűlölet (1995)
16. Az ötödik elem (1997)
17. Amélie csodálatos élete (2001)
18. Visszafordíthatatlan (2002)
19. Kóristák (2004)
20. Életrevalók (2011)

A Kiffulladásig-ban meg nagyon irritált Jean Paul Belmondod karaktere (ebből a szempontból jól játszott), nem is sajnáltam.

Na, akkor én is bekapcsolódom:)
Francia filmek- anyukám franciatanár, apukám meg francia ezért kvázi napi szinten használom valamilyen formában, (nem éltem kint, de C1-es DALF-om van, úgyhogy kvázi kétnyelvű vagyok).
A kismillió francia film közül, amiket láttam, eddig ezek a kedvenceim:
1.) Az Idő Urai
2.) Házibuli
3.) A profi
4.) Gandahar
5.) Bazi nagy francia lagzik (Qu'est qu'on a fait au bon dieu)
6.) Elsüllyedt világok (kilóg a sorból, mert sorozat, de annyira jó)
7.) Életrevalók (Les intouchables)

FRANCIA FILMEK:

Nehéz dolgom volt, mert csak egy-két olyan francia film ugrott be, ami nagyon tetszett, így rákerestem a filmnézéseim között a francia címkére; ezek közül választottam. Talán unalmas, de a lista néhány szereplőjét már nem először említem, viszont igazából ezeket mondanám kedvenceimnek, a többi inkább a „francia és tetszett” kategória. (Na és rá kellett jönnöm, hogy nem nagyon nézek francia filmeket… amúgy a nyelv sem tetszik és Párizsnak sem lettem rajongója, sőt… hát ez van.)

1. Betty Blue (1986) – Francia, és továbbra is kedvenc.
2. Az utolsó tangó Párizsban (1972) – Részben francia, és szintén kedvenc.
3. Mielőtt lemegy a nap (2004) – Mivel nem kell „vetélkedniük” a listára kerülésért kedvenc francia filmjeimnek, jöjjön a 3. helyre az a film, ami szerintem az összes kategóriájában szerepelne a listámon.
4. Leon, a profi (1994) – Nem lett kedvenc, de korrekt filmnek tartom (nekem főleg Gary Oldman játéka maradt emlékezetes).
5. Három szín: piros (1994) – Ezt szintén nem mondanám kedvencnek, de úgy emlékszem, érdekesnek találtam, tetszett a hangulata, szóval itt a helye. (…ellentétben a trilógia másik két darabjával…)
6. Amélie csodálatos élete (2001) – Ennek a filmnek sem vagyok rajongója, de elég különleges darab, tetszett, és végül is elfér a listán.
7. Jöttünk, láttunk, visszamennénk (1993) – Többször is láttam, bár már régebben, de úgy rémlik, jól szórakoztam rajta. Szintén nem kedvenc, de még épp befért.

Van még jó néhány olyan film, amin szerepel a francia címke és kifejezetten szeretem is, de valahogy mégsem éreztem „elég franciának”, így majd talán egy testhezállóbb kategóriában listázom őket.

Lehet, nem épp filmkuriózumok, de nekem ezek nagyon bejött(n)ek:
A bajusz
A félelem bére
Bíbor folyók
Jákob rabbi kalandjai
Leon, a profi
Nem beszélek zöldségeket
Őrült nők ketrece

Sziasztok!
Francia filmek… nos, ha a koprodukciókat is számoljuk, akkor az amerikai/angol és a magyar filmek után francia filmekből láttam a legtöbbet, mégis úgy érzem, hogy elég nagy hiányosságaim vannak e nemzet filmterméseit tekintve, sajnos. Mindenesetre kaptam elég sok tippet a korábbi, témába vágó karcok közül, így könnyebben tudok majd válogatni :)
Íme az én választottjaim:

Négyszáz csapás (Truffaut, 1959)
A Gyűlölet (Kassovitz, 1995)
Életrevalók (Nakache, Toledano, 2011)
Pofa be! (Veber, 2003)
Visszafordíthatatlan (Noé, 2002)
Éretlenek (Zidi, 1980)

francia film:

1. India Song (Duras, 1975)
„Egy ideje bizonyos fájdalom kapcsolódik a zenéhez…”
1. Felvonásköz (Clair, 1924)
1. À quoi rêvent les jeunes films (Ray/Chomette, 1924)
2. Le berceau de cristal (Garrel, 1976)
3. Cristaux liquides (Painlevé, 1978)
4. L (Perconte, 2014)
5. Entre les murs (Cantet, 2008)

+ Histoire(s) du cinéma (Godard, 1989–1999)
+ Cléo 5-től 7-ig (Varda, 1962)

A franciák nem keveset tettek hozzá a filmművészethez és a filmtechnika megszületéséhez. Igyekeztem olyan filmeket válogatni, amelyek nagy hatással voltak rám. A műfaji sokszínűség is a szemem előtt lebegett mikor összeállítottam a listámat, így sok talán érdemesebb film kimaradt.

Utazás a Holdba (1902)
Szent Johanna – Jeanne D'Arc (1928)
A nagy ábránd (1937)
Playtime (1967)
A szicíliaiak klánja (1969)
A nagy kékség (1988)
Lakótársat keresünk (2002)

Francia film:

Vétlen Balthazár (1966)
Szent Johanna – Jeanne D'Arc (1928)
Tavaly Marienbadban (1961)
Kifulladásig (1960)
Éli az életét (1962)
A burzsoázia diszkrét bája (1972)
A szabadság fantomja (1974)

Ezúttal ismét hirdethetünk „győztest”, ráadásul mindjárt kettőt, az Egy makulátlan elme örök ragyogása és az Időről időre végzett az élen. (A legtöbb említést a Mielőtt trilógia kapta, de az mégiscsak 3 film.)
A következő kategória a francia film lesz. Az egyik legjelentősebb filmes nemzet, a filmtörténelem minden korszakába bőségesen jutnak kedvelt és minőségi címek egészen napjainkig, így most külön ajánlót nem linkelek.

A határidő: április 26. 23.59.

romantikus

A kategóriát tágan értelmeztem, hiszen nincs tervben alzsánerekre való bontása a jövőben. Ezért bár a legtöbb cím bizonyos tekintetben vehető „romantikusnak”, főképp azokat vettem most számba, amelyek számomra maradandóak férfi-nő vagy szerelem témában.

1. A pilóta felesége (Rohmer, 1981)
Rohmer szinte egész életműve erről szól, számomra kihagyhatatlan. Ezen filmje egyszerre játékos és iszonyatosan fullasztó, mindenképpen az egyik legnagyobb remekműve, amelyet kevésbé szoktak emlegetni. Tapasztalataink elképesztően ismerős (és ettől meglehetősen kényelmetlen) élményével ajándékoz meg. A jellemek, a helyzetek, a gesztusok, minden felkavaróan életszerű. Legalábbis a film bizonyos epizódjaiban; legalább ilyen terjedelmű részek szellemes értekezések a félreértésekről, a féltékenységről, valóság és illúzió (vagy kép) viszonyáról. Mindkét aspektus egyaránt emlékezetes, most előbbiről szólnék még és ez vonatkozik a listán szereplő másik Rohmer filmre is.
Rohmer (csakúgy mint Bresson) Pascal rajongó olvasója, ez pedig szerintem alapvetően befolyásolja gondolkodását, vagy legalábbis ideális (de nem kizárólagos) keretet ad műveinek értelmezéséhez. Pascal szerintem a valaha élt egyik legnagyobb géniusz volt, jelentékeny matematikusi és fizikusi munkássága most nem részletezendő. Filozófusként vagy inkább gondolkodóként a kora újkorban olyan szakadást vagy fordulatot regisztrál az emberi állapotban, amely mai napig meghatározó. Jelesül az ember nem ura önmagának. Bensőnkben eredendően káosz uralkodik. Minden nyugtalanság, zavar, állhatatlanság belülről fakad. Az ember tehát meghasonlik és másból sem áll az élete, mint menekülésből. Pascal hipermodern. Röviden Rohmer a filmjeiben ezt a tapasztalatot tárja föl.

2. Zöld sugár (Rohmer, 1986)

3. Right Now, Wrong Then (Hong, 2015)
Hong gyakran megkapja a dél-koreai Rohmer címkét (Woody Allenhez is szokták hasonlítani). Ez nyilván a kritikusokra oly jellemző léhaság eredménye, mégsem alaptalan. Mániákusan férfi és nő viszonyát firtatja filmjeiben, mindig nagyon hasonló helyzetekben. Hong is inkább melankolikus szerző, noha számos kacagtató filmmel is szolgál életműve. Igen jellemzőek rá a legkülönfélébb narratív kísérletezések, formai játékok, amelyek általában nem puszta gyakorlatok, hanem voltaképpen általuk képes megfogalmazni rendkívül komplex viszonyulásokat és élményeket. Pl. ugyanaz a cselekmény egyszer így, egyszer úgy alakul. Vagy szürreális cselekménnyel érzékelteti a vágyott és a valós közötti differenciát illetve ennek keveredését és zűrzavarát a kapcsolatokban. Hong itt szereplő másik filmje sajátos szerkesztéssel, a jelenetek nem hagyományos, hanem bizonytalan kapcsolódásával (egy adott jelenetet követ egy olyan, ami akár lehet az előző folytatása, de lehet, hogy egy teljesen másik részhez kapcsolódik, ez többnyire egyértelműen nem eldönthető) kitűnően érzékelteti a csalódást, a sértett hiúságot, az ennek nyomán keletkező reparációs késztetéseket.

4. The Day After (Hong, 2017)

5. Vadító szép napok (Wong, 1990)
Wong életműve is voltaképpen mindig ugyanazzal foglalkozik, nagy felfedezése az idő kulcsszerepe az emberi létezésben, következésképp a kapcsolatokban. Vizuálisan talán utolérhetetlen.

6. Jöjj el, napfény! (Denis, 2017)
Rendezője szerint katasztrófafilm, és azt hiszem igaza van. Ismét fájdalmasan ismerős helyzetek és karakterek (főleg a főszereplőé). Kivételesen érzékeny rendezői teljesítmény.

7. Kótyagos szerelem (Anderson, 2002)
Az eddig filmek főleg az adódó nehézségekről szóltak (az előző pedig egyenesen a kétségbeesésről). Inkább a kudarcot hangsúlyozták. Anderson filmje sem mentes a súrlódásoktól, de ennek a kihívóan fura, különc filmnek mégis inkább az önfeledt szerelem a tárgya.

Említendő még természetesen Woody Allen elég sok címmel (csak egyet mondok: Manhattan), de párkapcsolatok boncolgatása kapcsán nyilván Bergman és Cassavetes sok-sok filmje is megkerülhetetlen. Megemlíteném még a már többször szereplő Harry és Sallyt, ami talán a valaha volt legszerethetőbb romantikus komédia. Linklater híres trilógiája is méltán szerepelhetne itt.