Roger Murtaugh most ünnepli ötvenedik születésnapját. Gyilkossági ügyekben nyomozó zsaru létére otthonülő, családszerető ember, aki már csak a jól megérdemelt nyugdíjas évekre készül. Pech-e vagy szerencse, de egy teljesen más típusú nyomozóval, Martin Riggs-szel hozza össze a sors. Riggs… [tovább]
Halálos fegyver (Halálos fegyver 1.) (1987) 304★
Képek 5
Szereposztás
Kedvencelte 78
Várólistára tette 62
Kiemelt értékelések
Nagyon erős nyitás volt. Ez volt az az akciófilm, amiért igazán megszerettem a műfajt. A Die Hard számomra csakis utána jöhet.
Igaz, hogy nem ez a kedvencem a sorozatból, de nagyon jól lett felépítve, a főszereplők is nagyszerű párost alkotnak. Az elején még érezhető azért, hogy nem lesz zökkenőmentes az összecsiszolódás, elvégre Riggs mégis csak gyászol és az, hogy valami baj van vele, már az első felbukkanássakkor lerí róla. Nem lehet véletlen, hogy pont Murtaugh mellé osztják be, aki viszont a túlzottan családias hangulat miatt csömörlött meg ennyi év alatt. Pont az kell mind a kettőjüknek, amit a másik nyújtani tud, hogy visszahúzzák őket a „valóságba”, ahol a rosszfiúk csak arra várnak, hogy találkozhassanak velük. Néha még szó szerint is. A nekik szánt végkifejlet egyértelmű.
Miután a nézeteltérések a főhősök között végre lecsillapodtak (szerencsére nem múlnak el, mert ez adja a sorozat savát-borsát), már jöhet az aktuális főg… főgonosz elleni küzdelem, amire azért ebben a részben várni kell egy darabig. Viszont a negatív oldal nem lett olyan jó, mint az elkövetkező részekben, sem mint karakterileg, sem színészileg. Gary Busey-nek voltak kicsit félelmetes megnyilvánulásai, de ennél a pár jelenetnél több itt sem volt (az öngyújtós jelenet).
Aki eddig kihagyta ezt a sorozatot gyorsan pótolja, mert ez a film az egyik legjobb a műfajban. Izgalmas, néha drámai, néha vicces, remek a színészi játék (a főhősöknél legalábbis), nagyon jól megkoreografált akciójelenetek, izgalmas, és minden, ami kell egy hasonló kaliberű filmhez.
Persze hogy láttam régen, talán nem is egyszer. Este megnéztem a rendezői változatot, azt hiszem ez a régi szinkron is.
Ó, a nyolcvanas évek! Még volt cigi, kávé, sör;)
Kíváncsi leszek a legújabb részre!
A fiúk ki voltak akadva hogy még nem láttam, ezért beszéltük hogy mindenképpen megkel nézzünk mert ők imádják és így legalább én is látom. Meglepően jó volt, tetszett a film hangulata és a szereplők közötti összhang ami lassan alakult ki de a végére teljesen összecsiszolódtak.
A történet igazából elég egyszerű volt, de nem is volt vele baj, jól működtek benne a poénok és még komolyság is volt benne.
Mel Gibson és Danny Glover hatalmas párost alkottak. :D
Biztos vagyok benne hogy máskor is megnézem és a többi rész is tervben van. ^-^
https://media1.tenor.com/images/ff8314ee43a9b4403871b86…
https://media1.tenor.com/images/dafad4edcdd5d07725ae290…
Kb. 10 éves lehettem, amikor először láttam és mit ne mondjak, imádtam. Két és fél évtized elteltével is szinte minden jelenetére emlékszem, de azt hiszem most néztem meg először eredeti nyelven. Döbbenet, mennyit káromkodtak benne. Ez valahogy nem tűnt fel régen és átváltva a magyar hangsávra nem is csoda: rendesen át van fazonírozva a szöveg. Nincs mese, újra kell néznem az összes részt, hogy megtudjam, miket titkoltak még előlem :-)
Talán az egyik első buddy movie-k egyike. És rögtön nagyon magasra is rakta a lécet. Itt már nem az izomtömeg a főhősök legfőbb jellemzője, hanem valódi embereket láthatunk. Ez majd később a Die Hard első részénél csúcsosodik ki, majd maradnak sokáig ezen a vonalon az akciófilmek. A története ugyan egyszerű, mégis elég hatásos jelenetekkel operál végig. A humoros párbeszédek teszik ki a film élvezeti értékének legalább felét.
Ez még mindig egy jó film. Néhány apróságra viszont nem emlékeztem. Pl. hogy Eric Clapton a zeneszerző, vagy hogy a kiscsaj hogy visít, és az mennyire idegesítő, és a lényeg, Mel Gibson pucér feneke
Teljesen jóféle szórakoztató akciófilm, az ikonikus párossal. Mondjuk durva belegondolni, hogy mi lett volna, ha egy korábbi 85-ös verzió szerint viszik filmre Black forgatókönyvét. Az úgy egy elég hardcore akciófilm lett volna. De így legalább kellemesen lett vegyítve a vígjáték és az akció.
Egynek bőven megteszi, de azért nem venném elő minden évben.
Hiába, a ’80-as ’90-es évek nagy akciófilmjeihez hasonló darabok már sosem fognak születni. Ma már az egy kaptafára készülő képregényfilmek a menők, melyben gumibugyit viselő szuperemberek rohangásznak, akikről lepattan a golyó. Kösz, inkább megmaradok ezeknél az igazi keményfiúknál, akik két egysoros között, izzadtan verték be a rosszfiúk képét, hogy aztán cigarettára gyújthassanak. Ezen keményfiúk filmjeinek listáját gazdagítja a Halálos fegyver széria is. Shane Black forgatókönyve igazából semmi extrát nem tartalmaz a cselekmény szempontjából, mivel az kimerül a korszakra jellemző drogos üggyel. Viszont a két főszereplő, na ebben rejlik ennek a mozinak a varázsa (szerencsére a folytatások ezt nem szúrták el). Buddy-moviek már voltak korábban is az akciófilm műfaján belül, de ez a széria az, ami tökélyre fejlesztette. Black nagyszerű érzékkel ad jobbnál jobb szövegeket a két zsaru szájába, közben folyamatosan építi kettejük kapcsolatát. Persze azért nem minden móka és kacagás, Riggs drámája tényleg szívszorító, és a film egyik legjobb pillanatát is ennek köszönhetjük, mikor is a fiatal zsaru öngyilkosságot akar elkövetni a lakókocsijába (Ha minden igaz ennek a jelenetnek a hatására kérte fel Zefirelli Gibsont Hamlet szerepére). Jó látni viszont, hogy Roger igyekszik támaszt nyújtani kollégájának a kezdeti kellemetlenségek ellenére is, hogy aztán igaz barátok legyenek.
Első részről lévén szó, azért érződik, hogy a széria még keresgeti a hangját. Itt még erősebb a drámai vonal, hogy aztán a humor fokozatosan legyen dominánsabb részről részre. Az akciók is elég visszafogottak, mi több, ez a rész még inkább krimi, mintsem akciófilm. Michael Kamen zene terén szintén letette az alapokat. Fú, a gitár és a szaxofon milyen jó párost alkotnak, és milyen szépen fejezik ki Riggs és Roger személyiségét. Persze ez is sokat fejlődik a további részekben, és egyre dinamikusabb lesz az egész.
A Halálos fegyver egy nagyon jól összerakott kis mozi, melyet Donner biztos kézzel vezényelt le, de azért a következő két rész az, ami megmutatta, hogy lehet még ennél sokkal jobb is :)
Talán ez a legkevésbé a kedvencem a sorozatból, mert elég komoly hangvételű. Még nincs annyira összeszokva a páros és ott vannak Riggs szuicid hajlamai. Ezt a részt láttam a legkevesebbszer, mert nem tudtam annyit nevetni rajta. Felvezetőnek jó volt a többi részhez, de továbbra sem lett a kedvencem.
Mit is mondhatnék… igazi klasszikus akcióvígjáték Mel Gibson (nagyon jól játsza az őrültet, de szerintem nem esett nehezére… :D) és Danny Glover isteni párosával, hatalmas beszólásokkal és jelenetekkel.
Népszerű idézetek
— Akarod, hogy vezessek?
— Kösz, de nem. Neked öngyilkos hajlamaid vannak. Én vezetek. Szállj be!
— Los Angelesben minden autós öngyilkosjelölt.
Murtaugh: Fegyver van nála! Dobja el a fegyvert!
(Riggs leteperi Murtaugh-t.)
Rendőr: Roger, ő az új társad.
Murtaugh: Ó, öreg vagyok én az ilyen mókákhoz.
Riggs: Tessék, gyújtson rá! Szívjunk el egy cigit.
McCleary: Jó.
Riggs: Ott van, vegye el! Tüdőrákban is meg lehet halni.
Folytatása
Összehasonlítás |