Az élet mindig drága (Die Hard 3.) (1995) 86% 348★

Ez a kedvencem a Die Hard filmek közül. Kívülről tudom az egészet :D

Kevésbe tempós mint az elődjei, és McClane ezúttal egy aktív segítőt is kap.
Willis és Jackson nagyon jó párost alkotnak, jók a párbeszédeik és a jeleneteik. Persze külön-külön is jók.
Jeremy Ironst eddig hogy nem jelöltem kedvencnek? Itt is nagyon jól alakít.
Nagyon jól megfogta a ’90-es évek akciófilmjeinek hangulatát.
Végre elhagyták a karácsonyi témát, inkább egy ilyen terroristás-túszejtős vonalat vett fel a film.

Hogy ez a rész lenne-e a csúcsa a Die Hard szériának? Nehéz kérdés, legalábbis számomra, mivel az első rész is egy piszkosul összeszedett film. A három viszont csavarint egy olyan dologgal, ami nekem a gyengém a műfajon belül: elviszi a filmet a buddy moviek irányába, és teszi azt olyan pimaszul tökéletesen, mely talán csak a Halálos fegyver szériának sikerült. Jackson tökéletes párja Willisnek, nem csak a robbanások által, hanem a kettejük között folyó folyamatos szócsatározások által is izzik a levegő, a magyar szinkron pedig csak rátesz erre egy lapáttal. Igazi ízes, velős káromkodós darab, melyhez nagyszerű szinkronszínészeink asszisztálnak.
Merész, de remek döntés volt, hogy ne „csak” egy toronyházat vagy egy repteret zúzzanak szét hőseink, hanem New York utcáin okozzanak kellő káoszt. A film pedig ki is használja a lehetőséget, élvezet nézni a ’90-es évek amerikai nagyvárosának forgatagát a kellemes nyár végi napsütésben, és a golyózápor közepette.
McTiernan pedig nem spórolt a puskaporral. Az első rész forgatókönyve a maga földhözragadtságával volt príma, míg a harmadik rész a ’93-as Az utolsó akcióhős nyomdokaiban járva mutat fityiszt a műfajnak, ámbár burkoltabban. Túlpörgetett akciók, eszelős karakterek, percenként 3 jó duma. A műfaj lényegében itt ér fel a csúcsra, mondhatni a zsáner lehúzhatta volna a rolót. Aztán szerencsére az évtized megajándékozott még minket pár remekbe szabott darabbal, de tény és való, hogy a Die Hard széria a harmadik etappal újfent magasra tette a mércét. Itt kellett volna a csúcson megállni. Mert ez bizony a maga nemében a tökéletesség. Yippee-ki-yay motherfucker!

Simon mondja, ez a legjobb Die Hard rész mind közül!
Elég korán láttam még gyermekként és valahogy akkor ugy belém ivodott, hogy azóta is bárki a Die Hardot emlegeti, nekem ez a rész ugrik be.
Jeremy Irons annyira jól alakítja Simon Gruber karakterét, jól áll neki a negatív szerep <3 És azok a fejtörők, jól ki lettek találva!
Szerintem azóta mindenki tudja, hogy egy 3 és egy 5 gallonos flakonból hogy csinálunk 4 gallon vizet :P

A cselekmény sok szempontból visszatér az első részhez, noha a lendületét pont az adja, hogy az első két rész túszdrámás eseményeit terroristás-bosszúállós történetre cseréli. A nagyszabású akció, a jól megtervezett fordulatok és a vicces beszólások a kissé lassúbb cselekmény ellenére is profi akciófilmet eredményeznek, amely ha az elsőt nem is, a második részt mindenképp túlszárnyalja.

A Die Hard széria nem is annyira különös módon pontosan azt az evolúciós utat járta be, mint a legtöbb klasszikus akciófilmes univerzum a nyolcvanas évektől napjainkig terjedő időszakban: első három része bombasiker, egymáshoz képest egyre nagyobb volumennel, növekvő tétekkel, izgalmas új adalékokkal, esetében nagyon erőteljes stilisztikai következetességgel és kiforrottsággal, majd a látványosan későn jött és látványosan olyanra is sikerült negyedik és ötödik részben kínosan próbálkoztak az alkotók egyszerre megidézni, kiaknázni, illetve aktualizálni, modernizálni az egyszer már bevált képletet, hőst, formátumot.

Nagyon jól látni ezen a bizonyos harmadik epizódon, hogy Hollywood manapság mennyire nem érti, mit jelent egy ismert filmuniverzum kreatív, értelmes célok mentén történő bővítése: az első részhez képest félreérthetetlenül ugyanabban a világban vagyunk, ismerős dramaturgia mentén, érdekes, de a főhőshöz képest nagyon okosan térképre rakott és prezentált főgonosszal a fedélzeten, sikeresen fokozva a kétszer már tökéletesnek ítéltet, mégis újat mutatva. Esetünkben a hagyományosan John McClane balszerencséjére, menekülésére, nyomorúságára, majd válaszcsapására felhúzott cselekmény már egy komplett városban játszódik, a kockán forgó emberéletek számát négyzetre emelve, de megint egy ordas nagy spoiler, ezúttal már a hőst segítő oldalkerékkel.
A legszebb az egészben talán az, hogy miközben Jeremy Irons és Samuel L. Jackson is univerzálisabb, jobb képességű színész, mint Willis, úgy tudják a lehető legjobb oldalukat, tehetségüket beletenni a film nagy egészébe, hogy nem lopják el a show-t Willis elől, aki viszont rutinosan hozza McClane nyűgös, nyúzott, kedvetlen, de azért kötelességtudatból mégiscsak minden segget szétrúgó formáját. Túl sok mindent, túl sok eredetit egyébként magáról a filmről technikai oldalról nem lehet elmondani, ez egy végtelenül tisztességesen megcsinált, egy-egy jelenete erejéig feltűnően bevállalós, néhol a trükkfelvételek legvégső lehetőségeit kiaknázó mozi. Az a fajta szórakoztató darab, ami magában hordozza a többszöri újranézés, az azonosulás lehetőségét. Ha fogást akarunk rajta találni, talán a dramaturgia önismétlő mivolta lehet ugyanolyan negatív, mint pozitív eleme a filmnek, illetve néhány apró, nem kirívó, de elég arcleejtő hülyeséget is látunk a sztoriban, példának okáért: miért nem indulnak Simon keresésére a metrós robbantás után, ha nyilvánvaló, hogy látja a kisbuszban ülőket?
Egyébként pedig, tényleg csak a poén kedvéért: hogy nincs ezekben a filmekben egyetlen valamirevaló gonosztevő sem, aki a főhőst saját kezűleg, biztosra menve agyonlőné ahelyett, hogy szívassa és magára hagyva feldobja neki a szökés lehetőségét sokadjára is?

A maga nemében és ligájában ez egy tökéletes alkotás, a műfaj aranykorának talán egyik utolsó jeles képviselője.

Ez volt az első olyan film, amit kölyökkoromban moziban kétszer néztem meg. Utána meg pár tucatszor videokazettán. Az egésznek tudtam a szövegét kívülről, de egy jó részét még mai napig is, főleg a poénokat. :D (Egyszer akartam megnézni tévében, de az már valami újraszinkronizált verzió volt, képtelen voltam hallgatni pár percnél tovább. :(( ) Hiába, akkoriban még tudtak készíteni igazi szórakoztató akciófilmeket! A mostaniak nagyon erőltetettek, a színészek játéka is más, és látszik, hogy látványra mennek inkább. :(

Jobban bejött, mint az előző rész, bár tegyük hozzá, hogy Jeremy Irons, mint Simon Gruber inkább a szimpibb antagonisták közé tartozott.
Kár, hogy nem nyerhetett. :D

A legbalfékebb főhős, a legtutibb főgonosz, a legagyafúrtabb rablás…
Ez a film az eddigi részek, önmaga és az egész műfaj paródiája, akkora fakjú hogy csak pillogtam, mikor először láttam!

Ha még nem láttad, azonnal! Ha már igen, szerintem tedd be, mert túl rég volt! Kivéve ha reggel láttad, akkor megbocsátok :D
(Mert egy kis reggeli Die Hard-dal mindig jól indul a nap)

Überkedvenc, minden porcikáját imádom! <3