Oh, Sir Alan Rickman (jó, tudom, nem ütötték lovaggá – Még. Egyszer majd eljön az én időm, és vele fogom kezdeni a királynői pályafutásomat.)! Piton professzorként ismeri a fél világ, és megsúgom, nekem már ott is ő volt a kedvencem, mert Harry ott a legfeleslegesebb szereplő. Imádtam az Alice csodaországban is, a Sweeny Toddban is (főleg, hogy ott alig vártam a vesztét :D), és megvallom, van a szekrényem belső ajtójára ragasztva egy elég előnyös kép róla. Félelmetes egy tehetség.
Először a Harry Potterben láttam Alant és ott kiváló alakítást nyújtott. Még közel sem láttam minden filmjét, de biztos, hogy igyekszem majd bepótolni az elmaradásaimat, mert remek színész.
Kamaszkorom legmeghatározóbb színésze. Kapcsolatunk természetesen Piton professzorral indult, onnantól kezdve igyekeztem minden filmjét beszerezni, amit csak lehetett. Ő ismertetett és szerettetett meg engem Jane Austennal, és számtalan olyan filmet megnéztem miatta, amire másképpen sosem kerítettem volna sort. Szerintem nem szerepelt zs-kategóriás filmekben, de még az icipicit gyengébb darabokban is annyira átütő volt nekem színészi zsenialitása, vonzereje, hogy egynél sem éreztem, hogy „ennek a filmnek nem kellett volna elkészülnie”. Hihetetlenül sok oldalú színész. Emellé nekem pluszban jó volt, hogy színészkollegái milyen hihetetlenül pozitívakat nyilatkoztak róla, nem csak a halálakor, hanem előtte is.
Számomra ő az egyetlen, akit eredeti hanggal szívesebben hallgatok, utána Tahi Tóth, majd Helyei. (+ ajándék szinkron nekem a Raszputyint Szakácsival hallgatni :) )
Ennyi idő után a halála után is nehéz írnom róla és mikor látom egy-egy filmjét be kell vallani, nem mindig bírom végig nézni… :(
Fantasztikusan nagy színész volt és számomra örökre az is marad! Sokfajta szerepben kipróbálta magát és mindenhol a legjobbat hozta ki magából. Mindig a legjobbra törekedett és én mondhatom, hogy elég jól ismerem az életpályáját, hiszen a magyar rajongói oldalán én is adminisztrátor vagyok. Próbáltam az összes magyar hangját felvinni az adatbázisba, de azt kell, hogy mondjam, hogy fölöslegesnek tartom nála szinkronosan megnézni a filmjeit. A hangja egy csodálatosan finom és mégis férfias, egyedi hang, amit nagyon jó hallgatni és igazán senki sem tudja úgy szinkronizálni, hogy az megközelítse az eredeti hangját. Szerintem nála nincs igazán jó szinkronhang. A filmjein kívül az interjúiban vagy a színházi szerepeiben, felolvasásaiban stb. annyira kellemes érzés hallgatni a hangját, hogy mindenkinek ajánlom, hogy hallgassa őt eredetiben.
Amikor tudomást szereztem a haláláról, azt hittem itt a vég. Nem lehet, hogy ilyen hirtelen vége lett az életének. A hasnyálmirigyrák amúgy is alattomos betegség, de ő még az utolsó pillanatig kitartott és az utolsó képein látszik a fáradt, beteg tekintete, de ott van egy kis mosoly is… Fáj az elvesztése és sajnálom, hogy sose találkozhattam vele… :(
Elképesztő tehetség, ő számomra A színész példaképe! Először a Die Hard-ban láttam, már akkor nagyon imádtam, és bár Pitonként is hihetetlen figura, mégis nálam a Robin Hoodban hozott szerepe viszi a pálmát!
R.I.P. <3
számomra ő Brandon ezredes, aki miatt oly sokszor újra néztem az Értelem és érzelem Ang Lee-féle feldolgozását. kiváló karakterszínész, aki hitelesen játszotta el a rosszfiút (Drágán add az életed – ebben a filmben láttam először), a korrupt herceget, a megmentő, szerelmes férfit, Isten hangját, a nyavalygó, gagyi sorozatszínészt, a leghűségesebbet, a zseniális hajszobrászt, a megkísértett férjet, az aggódó és aztán a zsarnok apát, és a királyt, aki maga is ember.