Fújd szárazra, édes! (2001) 80% 105★

Egészen kellemes film volt, kiváló szereposztással. A plakát alapján senki ne ítéljen, ugyanakkor hiába a jó kivitelezés és történetvezetés, maga a téma nagyon nem kötött le, ezért nekem kicsit szenvedős volt. Leginkább Alan Rickman jeleneteire figyeltem.

Ezt a plakátot nem tudom hova tenni, amúgy nagyon édes, szomorú, szép film. Igazán nem tudok belekötni.

Egyfelől könnyed vicceskedés, másfelől pedig érzelmekről szerelemről szól. Gyengébb színészekkel félresiklana az egész, itt azonban remek a színészgárda.
Angol kisváros, fura figurák-egyszer megéri megnézni.

Huhuhú… Josh Hartnett! Nagyon durván bele voltam zúgva ebbe a bánatos barna szemű kis cukipofába, de Alan Rickman lesöpörte és kisöpörte a szívemből! <3
A filmet cirka százszor tuti láttam, egészen odáig vagyok érte mind a mai napig. Nem egy szimpla rózsaszínfelhős és tocsogós sztori, de elgondolkodtató és még egy pici R&J-szál is beköszön.

Most így utólag elnézegetve a színészgárdát sok-sok nagy kedvencem van ebben a filmben. Jó szereposztás, kicsit belém égtek mind.

Minden szempontból kellemes meglepetés volt ez a film. Egyrészt örültem, hogy a plakáttal ellentétben nem volt Josh Hartnett annyira a központban, – na nem mintha bajom lenne vele, de itt még olyan kis kezdő – másrészt a Shelley és Sandra közötti kapcsolat teljesen váratlanul ért, emellett nagyon aranyosak voltak együtt.
A legjobb jelző erre a filmre, hogy aranyos. Nem túl érzelgős, nem túl drámai és nem is túl komikus. Olyan…jó.

Nálam ez egy olyan film, amiről a családban senki se érti, hogy miért szeretem és nézem újra időnként és igazából én se tudom megmagyarázni, hogy miért szeretem… :D Valószínűleg egyrészről a színészek miatt (Alan Rickman ♥), szerethetők a szereplők és valahogy egyszerűen van egy bája az egésznek… :) Kedvenc.

Nagyon-nagyon tetszett.
Bevallom nem sokat vártam tőle, egy tipikus „versenyzős” filmnek hittem viszonylag menő szereposztással. De amellett, hogy hozta a kliséket nagyon szépen továbbgondolta az egészet. A meleg szál csodálatosan szép és emberi benne, Alan Rickman meg egyenesen zseniális volt. A zenék és az egész atmoszféra klassz volt.

ha jól számolom, ezt a filmet most láttam harmadszor és még mindig nagyon szeretem.
kicsit groteszk, kicsit fura, vicces, kedves, az élet nyomorúságával és szomorúságával a háttérben.
szeretem Bill Nighy gonoszságát, imádom Natasha Richardson mosolyát (….és bár ez nem ehhez a filmhez tartozik, de azt hiszem, sose fogom neki megbocsátani, hogy már nem mosolyog többé… ), bírom a birkákat és oda vagyok Alan Rickman talpáért! ;) na jó, nem csak a talpáért.

Nagyon szeretem, minden pozitívumával és hibájával együtt! Alan Rickman szokásosan flegma, amit úgy szeretek benne. A film humorban is bővelkedik, de megható jelenetekben is. Imádom az idős néninek készített alkalmi frizurát, a családi drámát, Bill Nighy sminkjét és persze az összképet! Csak ajánlani tudom! :)

Egy újabb remek angol film, ami sok dologról szól, bár ezúttal a családon van a hangsúly. Ez a audióvizuális produkció már sokkal inkább hasonlít egy átlag hollywood-i termékre, nem úgy, mint a The Full Monty (Alul semmi). De mivel egyik kedvenc színészem játszik benne, így nem vonhattam le sokat a pontokból. Másik oka a magas pontszámnak, hogy valóban jól van tálalva a film. A megfelelő helyeken vicces és drámai.
A család összetartozása és újra egymásra találása a hangsúlyos. Az egyik főszereplő betegsége miatt ugyanis elkezdi elvarrni a szálakat, amibe belesegít az is, hogy van egy cél: részt venni a fodrász bajnokságon, mint egy nagy család. Másrészről felmerül az elvállt szülők által okozott megpróbáltatások a gyerekek szemszögéből. Van itt egy lány, aki csak az apjával akart tölteni egy kis időt és egy fiú, aki nem húz igazán egyik szülőjéhez sem. Ez is hozzájárul, hogy végül egymásra találjanak-e.
Sajnos a filmet lehúzza a mellékkarakterek semmilyensége. Személy szerint én túl keveset kaptam a Bill Nighy által játszott Rayből. Ott volt, „gonosz” volt, de valahogy úgy éreztem, hogy csak lóg a levegőben. A végén levő megbánás-jelenet pedig kritikán aluli volt. És nem csak vele voltam így. A fiatalabb főszerepekben játszó színészek sem nagyon tettek ki magukért. Legalábbis remélem, mert a másik eshetőség kiábrándító lenne.
Az említett kedvencem (Alan Rickman) túl keveset szerepel benne, de mindig mond vagy csinál valami frappánsat, amivel ezt tudja ellensúlyozni. Talán Shelly és Sandra karaktere volt a legjobb a filmben. Valóban egy párt alkottak, akik nagyon jól megértik egymást és segítik a másikat a bajban.
Maga a verseny nagyon jól lett megcsinálva. A végére lehet izgulni, ki fogja megnyerni, annka ellenére, hogy ez hajszobrászat és úgyis tudjuk, ki lesz a nyertes. A fazonok és a viseletek frappánsan lettek kitalálva. És a részt vevő versenyzők…
Ez a film is erősen ajánlott az angol filmek szerelmeseinek. Ahhoz mérten nagyon humoros lett, hogy tulajdonképpen a rák körül forog a nagyja a versenyen túl. Ilyen az, amikor nem hajtanak az Oscar-ra és mégis van benne mondanivaló a poénokon túl.