Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed (Die Hard 4.) (2007) 72% 257★

Az alapötlete jónak tűnt, hogy modernesítik Johnt. A kiberterrorizmus is jól hangzott az elején, ráadásul ismét próbálták ellőni a harmadik rész páros akcióit.
Volt benne utalgatás a geek kultúrára, a kockaságra.
A bajom az volt, hogy itt már nagyon eltúlzottnak és műnek éreztem az akciókat. McClane olyanokat is túlél, amit más halandók már nem, ráadásul az előző részekben jobban le is amortizálódott.
A másik probléma, hogy Olyphant Gabrielje nem volt igazán gonosz nekem. Rickman, Irons, de még Nero karakterei sokkal emlékezetesebbek voltak.

Jó akciófilm, de mint Die Hard, nekem már kevésbé a szívem csücske. Nem is igazán szoktam sűrűn újrázni. Az alapötlete jó a számítógépes támadással, még a modern világban felhúzhatós óraként üzemelő McClane is poén, viszont a veleje és ereje kiesett az egésznek, így a negyedik rész inkább egy Die Hard imitációnak tűnik.
A harmadik rész koncepcióját vették alapul, tehát az egész támadás nagyobb, hőseink is több helyen megfordulnak. A McClane mellé szegődő srác nem túl emlékezetes, de legalább nem zavaró. A Timothy Olyphant által alakított főgonosz is elég jellegtelen, ez viszont problémásabb. Valahogy még Franco Nero-t és csapat is sikerült alulmúlni ezzel a brigáddal. Ez pedig az első és a harmadik rész tükrében elég elkeserítő.
Az akciók vegyesek. Van köztük ami az elődökhöz mérten is irreális, de piszkosul jól illik a szériába, így a helikopter leszedése a kocsival, de például a repülős-kamionos finálé a CGI-al nyakon öntve már sokkal zavaróbb. A második rész repülős katapultálása is hatalmas ökörség volt, de itt ezt már tényleg elvitték a totál irreális felé.
Olyan apróságok már csak tovább csökkentik az értékét, mint a megkurtított káromkodások száma, a bagózás elhagyása, a leamortizálódás és pluszban Michael Kamen hiánya, aki időközben sajnos elhunyt, így ennek a résznek már nem ő komponálta a zenéjét.
Önmagában teljesen szórakoztató akciófilm, Die Hard-ként viszont már tényleg inog a dolog. De azért a kommentem végére még megérdemli: Yippee-ki-yay motherfucker!

Az első három rész után ez már csak egy amolyan tucatakciófilm, de legalább a nézhető fajtából. Talán a fő problémám az volt vele, hogy nagyon ráálltak erre a John McClane nem ért a technológiához szálra, aminek eredményeként kábé hülyét csináltak a szerencsétlenből. Ennyire nem kellett volna. Jó, így a Justin Long által alakított karakter jól kiegészíti őt, de akkor is… A történet elmegy, de sokkal elképzelhetetlenebb, mint az eredeti trilógia eseményei (azok is valószínűtlenek akció tekintetében, de legalább valamennyire elképzelhetőek az alapszituációk). A rosszfiúk sem túl egyediek, gonoszak ugyan, de a főhősöket is azért verik át állandóan, mert cheat code-al játszanak (amit ők találtak ki, tehát okosak, de mivel a folyamatos használat egyben olcsónak is festi le őket, így ez nem az igazi).
Egyszer bőven megnézhető.

Élt bennem, és szerintem a filmes közönség javában is egy kis lefitymáló megvetés ezzel a mozival kapcsolatban már frissen a megjelenése után is. A Die Hard sok nyolcvanas években született, majd a kilencvenes években kivirágzott akciószériához hasonlóan tulajdonképpen elérte a végpontját, nem nagyon volt már a harmadik epizód után olyan józan ésszel kivitelezhető plusz volumen, ami miatt érdemes lett volna feltámasztani a franchise-t. Ennyi idő elteltével, és még a terhesebb ötödik rész létezésének ismeretével felvértezve egy icipicit talán mégis változtak a vele kapcsolatos nézeteim, bár még mindig látok benne megbocsáthatatlan hibákat és túlkapásokat.

Hogy a film pontosan mivel tud hozzájárul a Die Hard világához, arra viszonylag könnyű válaszolni: a széria epizódról epizódra növelte a teret, amiben McClane-nek mozognia kellett, de folytonosan megtartotta a bezártság érzését. Ezúttal ennyire szigorú megkötés ugyan nem befolyásolja John útját az igazságtevésben, de képletesen mégiscsak keretbe foglalja a sztorit az online tér, illetve az online tér mindenhatóságával visszaélő rosszfiúk. Oldalkereke minden korábbinál fontosabb tényezővé válik, hiszen ezúttal nélküle nem tudná megoldani a konfliktust, sőt, még csak át sem látná, mi az az aktuális nagy átverés, ami elfedi a gonosztevők valódi célját (ez ugye mindig a Die Hard életérzés kulcsa volt, McClane egy ideig sodródik az árral, majd a megvilágosodása után elkezd tényleges hatással lenni az eseményekre). Itt szembesülünk azzal a problémával, hogy Justin Long nem igazán jó, pontosabban érzi az ember, hogy ő vélhetően már a Mátrix sikere és a Keanu Reeves által megformált új techno-hős karaktertípus megtestesítése végett kerülhetett ide, nem törődve azzal, elvesz-e vagy hozzáad majd a Die Hard feelinghez. Érzésem szerint egy kicsit elvett belőle, de nemcsak ő, hanem Timothy Olyphant is, akit napokon belül másodjára látok egymástól nagyon eltérő szerepekben, és egyáltalán nem tudok rájönni, mit esznek annyian ezen a fickón. Bár nagyon szeretne potenciálisan méltó ellenfele lenni McClane-nek, nem megy neki. Megmarad egyszerűen „más típusú” ellenfélnek, amit az nyomatékosít a legjobban, hogyan spoiler.
Mindez önmagában amúgy csak egy tényező a film megítélése kapcsán, ami messze nem kulcsfontosságú, minden más sajnos első látásra is kézenfekvő: Bruce Willis öreg a karakterhez, McClane-nek nem áll jól ez a megfáradt, már láthatóan elég kifejezéstelen stílus, és mint sajnos tudhatjuk ma már mind, ezt nem mi képzeljük bele a moziba. A film meglehetősen stílustalan, mondhatni, hiányzik McTiernan kezének lenyomata, illetve nagyon meglepett, hogy a negyedik részt dirigáló Len Wiseman az Underworld univerzumból érkezett és oda is tért vissza a film után – miért gondolták, hogy neki kell levezényelnie ezt a mozit? A legsúlyosabb túlkapás a finálé repülős akciójelenete, ez egyrészt nem néz ki jól, nevetséges, főleg ha összehasonlítjuk, hogyan csináltak meg Schwarzeneggerrel több mint tíz évvel ezt megelőzően egy hasonló jelenetet. Ebben végképp semmiféle Die Hard-feeling nincs, ugyanolyan ízléstelen látványorgia, mint számos kortárs akciófilm olcsó, de nagy durranásnak vélt számítógépes betoldása.

Mégis ment valamennyit a filmen, hogy Willis sokkal jobb állapotban van, mint az elmúlt jó tizenöt évben látott mozijai javában, bár ez a retrospektív tényező legkevésbé sem magát a mozit dicséri. Ha nem mérjük szigorúan a franchise többi részéhez, a negyedik epizód nézhető akciófilm, de semmi esetre sem méltó folytatása elődeinek.

Végre egy film ahol egy kocka menti meg a világot, meg persze a mindenkori hős John McClane. Nekem nagyon tetszett, pörgős volt, és ötletes az alap sztori. Timothy Olyphant nagyon jól játszotta a gonosz karaktert.

Mentsük meg megint Amerikát a csunyagonoszbácsiktól, sikerült!
Jó film+érdekes informatikai bevonás, néha zavaróan sok IT hülyeséggel megrakott McClane mentőautó.
Magyarul: néha soknak érzettem az IT világ ilyen mély, de egyben gyerekes bevonását, mikor úgyis tudtuk, hogy a puszta rendőri elme fogja megmenti az országot és egyben a filmet is.
Lehetett volna még rajta csiszolni.

Hát nem tudom. Számomra visszalépés volt az előző részekhez képest. Mondjuk vicces volt Kevin Smith-t hackerként látni, Maggie Q meg….nah igen. :)

12 évet kellett várni a Die Hard 3 után egy elég lapos és kiüresedett folytatásra.
Persze ha nem az Élet mindig drága filmmel hasonlítjuk össze, akkor maga a film egy pörgős akciómozi.

Annyira nem volt szörnyű mint amire emlékeztem. Akció film a javából. A helikopter leszedése rendőrautóval nagyon kömény volt! :)

Nekem ez volt az a rész, amit akkor láttam, amikor megjelent. Tehát számomra inkább ez volt meghatározó. Akik tíz évvel korábban születtek, azoknak pedig a harmadik rész. Így hogy most újra néztem ezeket a filmeket, azt mondom, a három az jobb. Viszont ez abszolút méltó folytatása annak.