007 Nincs idő meghalni (James Bond 007 25.) (2021) 73% 250★

Lehengerlő, méltóságteljes érazáró. Egy pillanatig nem éreztem a 163 percet, ami hol iszonyat feszültségben tartott, hol a tapintható emberi érzelmekkel hatott rám erősen, olykor klassz humormorzsákkal meghintve. És igen, a lezárást megkönnyeztem.
Rami Malek tényleg szerepelhetett volna többet, de amikor vászonra került, akkor nagyon ott volt. A nagy szembenállásnál, illetve a zárómondatból pedig olyan elgondolkodtató, fontos sorok hangoznak el, amiktől több lehet az ember. Egy ilyen kaliberű filmnél ez hatalmas dicséret. Madeleine és Bond közötti érzelmi kapocs sokkal mélyrehatóbb volt, aminek nem győztem örülni. Nomi behozatala abszolút kellemes meglepetés volt, nem lógott ki egyáltalán, a lépcsőházban lévő akció pedig Atomic Blonde szintűen volt zseniális.
Ja és Daniel Craig: The James Bond!!

Nem titok, hogy régebben nem kedveltem túlzottan Craig Bondját. Eleinte valahogy túl keménykedőnek és nyersnek tűnt az elegánsabb, mégis jóval könnyedebb, őrültebb Brosnan féle filmekhez képest. Talán csak a keresztanyum ragasztotta rám anno a rajongását, de számomra mindig is ő volt A 007-es, és úgy tűnik, hogy csak mostanra sikerült úgymond elfogadnom ezt az éles váltást, hisz az előző részek újrázása kissé feljebb tornászta azok pontszámait. (Hamarosan meg is dobom őket egy-egy új értékelővel.)
Anno keresztanyummal moziban láttuk az Halj meg máskor-t, szóval úgy éreztem, hogy a Craig korszak is megérdemel annyit, hogy legalább az utolsó darabját ott nézzem, ha már a többi ott kimaradt. Kicsit sokáig húztam, de szerencsére elkerültem a spoilereket, így az élmény szinte hibátlan volt. (Sajnos a kb. 10-15 fős közönségnek sikerült körém tömörülnie, és akadtak rágcsálók, suttogók és wc-re járók is…)
Rengeteg meglepetés ért, melyek közt akadt kellemes és kevésbé annak mondható is, de végig magával tudott ragadni. Folyamatosan azon kaptam magam, hogy tényleg izgulok, amit egyre kevesebb alkotás tud elérni manapság, szóval le a kalappal. A feszültségkeltés mellett a fényképezés, az akciójelenetek koreográfiája és a zene is mind-mind hozza a szériától elvárt színvolnalat, miközben a kritikám elején említett „macsózásba” ezúttal a megszokottnál jóval több érzelem vegyül, de apróbb poénokból sincs hiány. Az összkép tehát nagyon erős és nehéz szívvel kötök bele, ugyanakkor néhány dolog felett nem tudok szemet hunyni, ezek miatt pedig csillagozásában eléggé elmarad nálam a szakasz eddigi legerősebb versenyzőjétől, a Skyfall-tól.
Kezdjük ott, hogy a Rami Malek által alakított Safin motivációja totálisan érthetetlen. A bosszúját lényegében már rég megkapta, szóval ezt most miért is csinálja? Szimpla megalománia? Ennyi az egész? Ilyen szempontból kissé a Brosnan féle Bondokat idézte (A kütyükkel is szabadabban bántak és akadtak elszálltabb pillanatai, amiket a nosztalgia faktor miatt szintén díjaztam.) számomra, hisz azoknál sem kaptunk túlbonyolított, vagy kifejezetten jól kidolgozott gonoszokat, bár az Aranyszem és a Világ nem elég ellenségeivel még így is könnyebb volt szimpatizálni, szóval ez azért sokat elmond az ügyről. Erőltetettnek éreztem kissé azt is, ahogy Safin-t Madeleine-hez kötötték. (spoiler) Sajnos az új, PC07-essel is kissé túllőttek a célon. Nem lett volna vele semmi bajom, ha nem ilyen tenyérbemászóan beképzelt stílust adnak neki, plusz nem éreznek késztetést arra, hogy írjanak neki egy olyan jelenetet, amiben az spoiler. Ez már sok volt, szóval ehelyett pl. kibővíthették volna Ana De Armas remek, ugyanakkor nevetségesen rövid kis cameoját. Igazából a befejezéssel sem vagyok kibékülve. Tetszik is, meg nem is. spoiler.
A furcsa az egészben, hogy az említett problémák mellett is képtelen vagyok úgy igazán haragudni rá. Nagyrészt így is imádtam, és mint írtam is, végig izgultam az egészet, szóval legszívesebben 9 csillagot is adnék rá, de ez nem lenne fair pl. a Skyfall-lal szemben, ahol tényleg szinte minden a helyén volt. Annyi biztos, hogy az újabb korszak lezárultával Craig bizony felküzdötte magát Brosnan mellé, így már őt is igazi Bond-nak tekintem, a Nincs idő meghalni-t pedig mindenképp ajánlom a műfaj kedvelőinek, mert ez egy olyan darab, amit megérte moziban nézni.

Maradjunk annyiban, hogy mindenre van idő, sőt, ez a film úgy tesz, mintha a világ összes ideje az övé volna.
Egyébként James Bond most jutott el oda, ahova egy másik híres kém, Ethan Hunt a maga sorozatának harmadik részében. Nevezetesen ennek a fajta kémlétnek és a „hétköznapi” életnek az ütköztetéséhez. Nagy téma, nagy művek szólnak róla (ajánlhatók elsősorban John le Carré pompás regényei). Ebben a filmben az ebből fakadó feszültség nagyjából egy jelenetig tart ki, de az kétségtelenül érdekes és Bondtól szokatlan dinamikát kap (a ködös erdőben játszódó epizódra célzok). Hiszen másokért felelősséget vállalni, kötődni másféle kihívás és feltehetően nem is összeegyeztethető ezzel a szakmával (lásd még pl. Michael Mann mesterművét, a Szemtől szembent). Különben eléggé megalapozatlan és felszínes marad az egész, ezért kár volt változtatni.
spoiler

A Nincs idő meghalni egy méltó lezárás, egy méltó búcsú a Daniel Craig-éra számára. Vannak ugyan apróbb hibái: nem túl acélos alapsztori, forgatókönyvi baki, halovány főgonosz és felemás zene, de egy csomó dolog elfeledteti ezeket. Parádés színészek, kiváló, változatos akciójelenetek, bevállalós újdonságok és egy rakás fan service. Picit lehetett volna rövidebb, de ennél érzelmesebb és drámaibb lezárást el sem tudnánk képzelni. Inkább ezt nézzétek meg, mint hogy elszívjatok egy doboz Bondot. (höhö)

Szép lezárást kapott Craig 007-ese, az biztos, hogy pörgött a film, és megjártuk Bonddal a mennyet és a poklot is. Megéri a két órát a filmmel tölteni, mert lesz itt minden, amit csak egy Bond-filmtől kívánhatunk: akciók, üldözések, komplikált ügyek, romantika. De egyszer minden jónak vége, jöhet az új Bond.

Istenigazából a Spectre nem hagyott bennem mély nyomokat, valószínűleg az hagyott némi űrt maga mögött, voltak lyukak a történetben. Nem mondom, hogy a végletekig elégedett vagyok, pedig nagyon lelkesen ültem be a moziba. (Nem kifejezetten érte meg.)
Számomra örökkévalóságnak tűnt a film, valahogy indokolatlan hosszúnak és elnyújtottnak éreztem. Nagyon sok volt az elhagyható elem. Persze a végére aztán beindult az akció, kaptuk is rendesen az öldöklést.
A negatívumokat valamennyire ellensúlyozta ezt a zenei és képi világ, azok nagyon rendben voltak. Természetesen jött a megszokott szép táj és a szép autók, viszont a szép nők hiányoztak. (Igen, még női szemmel is.)
Amivel viszont nem tudok megbarátkozni, na az a nőnemű 007-es. Remélem, a következő filmekben ez azért nem lesz követendő, mert akkor egy 007-es rajongó elveszik.
Volt egy két annyira szürreális akció jelenet, hogy csak fogtam a fejem. Viszonylag rövid időn belül elég jól túlteszi magát két kézigránáton. Random röpköd az óvárosban a motorral, és hihetetlen módon senki sem sérül meg, ő is csak lazán letámasztja a motort. Oké. A nanobotok talán a leginkább elfogadható, bár kissé utópikus részei a filmnek.

Ami a végét illeti, nekem kifejezetten fáj, nagyon-nagyon szerettem Craiget mint James Bond. Sajnálom, hogy így ért véget. Annyira jó csapat volt, jó volt újra együtt látni Moneypennyt és Q-t, az új M mondjuk nem nőtt hozzá a szívemhez, spoiler

Egyszer biztos újra kell néznem, de előtte a Spectre-t is.

Ebben a filmben a Lino Venturaként kezdő Daniel Craig-féle James Bond eljut a Jean-Paul Belmondoságig.

Izgalmas volt és hosszú. Nem vagyok nagy Bond fan, de azért nem volt rossz. Egyszer nézős számomra.

Jobban tetszett, mint az ezt megelőző 3 rész, de így se volt valami nagy durranás ez a rész. Bőven elég lett volna erre a filmre 1,5-2 óra is.

Az utolsó percig lekötötte a figyelmem. Tartottam a filmtől a hossza miatt, de egyáltalán nem unatkoztam közben! Érdemes volt megnézni, csupa izgalom volt!