Eva vendégségbe hívja évek óta nem látott anyját, Charlotte-ot. Az elismert és gazdag zongoraművész nem tudta, hogy lánya maga mellé vette fizikailag és értelmileg hátráltatott húgát, akit még ő helyezett el egy intézetben. Azonban nem csak emiatt támad feszültség köztük, hanem a gyermekkor és… [tovább]
Őszi szonáta (1978) 53★
Szereposztás
Kedvencelte 14
Várólistára tette 52
Népszerű idézetek
David_Lakner
Eva: Szerettelek, mama. Életre-halálra. De nem bíztam a szavaidban. Nem azt mondtad, amit a szemedben láttam. Nagyon szép a hangod, mama, kicsi koromban egész testemben éreztem, amikor beszéltél hozzám. De ösztönösen éreztem, hogy szinte sohasem mondasz igazat. Nem értettem a szavaidat. A legszörnyűbb az volt, hogy mosolyogtál, amikor mérges voltál. Amikor épp utáltad a papát, azt mondtad neki, drága barátom. Amikor utáltál engem, édes kislányomnak szólítottál.
David_Lakner
Eva: Az anya csalódásaiért a lány fizet. Az anya boldogtalansága a lány boldogtalansága lesz. Mintha sosem vágnák el a köldökzsinórt. Mama, így van? A lány boldogtalansága az anya győzelme? Mama, az én bánatom a te titkos örömöd?
David_Lakner
Charlotte: Háromkor felhívtam papát és elmondtam neki, úgy döntöttam, abbahagyom az utazást. Otthon maradok veled és vele, igazi család leszünk. Josef iszonyú boldog volt, mindketten sírtunk a meghatottságtól. Két órán keresztül beszélgettünk. Hát így történt pontosan. Azon a nyáron, azt hiszem, boldogok voltunk. Nem?
Eva: Nem.
Charlotte: Nem voltál boldog?
Eva: Nem, nem voltam boldog.
Charlotte: Azt mondtad, sohasem volt jobb dolgod, mint akkor.
Eva: Nem akartalak megbántani.
Charlotte: Értem. Értem. És mit csináltam rosszul?!
Eva: Tizennégy éves voltam, és jobb híján minden felgyűlt energiádat ellenem fordítottad. Rájöttél, hogy elhanyagoltál, és jóvá akartál tenni mindent. Védekeztem, amennyire tudtam, de nem sok sikerrel. Elárasztottál gyöngéd gondoskodásoddal és aggályoskodásoddal. Egyetlen apró részlet sem kerülhette el szeretetteljes gondoskodásod. Görbén tartottam magam, beírattál tornára. Velem együtt végezted a gyakorlatokat, mondván, hogy neked is fáj a hátad. Úgy gondoltad, hogy túl sok a gond a hosszú hajammal, úgyhogy levágattad. Iszonyú volt! Aztán fejedbe vetted, hogy rosszul nőnek a fogaim, gondoskodtál róla, hogy fogszabályzót kapjak, és hülyén néztem ki. Azt mondtad, már nagylány vagyok, nem járhatok hosszú nadrágban, hanem olyan ruhákban, amiket te varrattál vagy magad varrtál. És engem meg sem kérdeztél! Nem mertem tiltakozni, mert úgy féltem, hogy megharagszol. Elhalmoztál könyvekkel, amelyeket nem értettem, mégis el kellett olvasnom, olvastam és olvastam, utána meg kellett vitatni veled az olvasottakat. Te megmagyaráztad, de én nem érttem, hogy miről beszélsz. Szörnyen féltem, hogy leleplezed határtalan butaságomat. Megbénítottál! Egy dolgot világosan láttam, valódi énemben szemernyi szeretreméltó vonás sincs, de még csak elfogadható sem. Téged elragadott a hév, és én egyre jobban féltem. Szinte megsemmisültem! Azt mondtam, amit kívántál, utánoztam a gesztusaidat és a mozdulataidat, nem mertem önmagam lenni magam előtt sem. Mert annyira utáltam magamat, és magamon mindent. Kibírhatatlanul iszonyatos volt, mama! Egész testemben reszketek a mai napig, ha azokra az évekre gondolok, iszonyú volt. Nem értettem, hogy gyűlöllek, mert biztos voltam benne, hogy szeretjük egymást. Nem tudtalak gyűlölni, és így a gyűlölet őrült félelemmé változott. Borzalmas álmaim voltak. Rágtam a körmömet, csomókban téptem ki a hajam, sírni akartam, de nem tudtam, egy hang sem jött ki a torkomon, megpróbáltam visítani, de csak szánalmas nyögés lett belőle, ami még jobban megijesztett, azt hittem, megbolondulok.
David_Lakner
Charlotte: Ha valóban akartad volna azt a gyereket, nem tudtalak volna rávenni, hogy vetesd el.
Eva: Mit tehettem volna? Féltem, bizonytalan voltam, segítségre, támaszra szorultam.
Charlotte: Megpróbáltam segíteni, meggyőződésem volt, hogy az abortusz a legjobb megoldás. Az volt a meggyőződésem, egészen eddig a pillanatig. Iszonyatos, hogy ennyi éven át cipelted magadban ezt a gyűlöletet, miért nem szóltál?
Eva: Azért, mert úgysem figyelsz soha. Azért, mert érzelmi nyomorék vagy. Azért, mert gyűlölsz engem és Helénát. Azért, mert reménytelenül önmagadba vagy zárva. Azért, mert csak önmagadban forogsz, azért, mert saját magadnak is utadban állsz. Azért, mert szerettelek, azért, mert csúnyának, félresikerültnek és tehetségtelennek tartottál, és sikerült egy életre megsebezned. Azért, mert te magad is sebesült vagy. Mindent megtámadtál, ami érzékeny és sérülékeny. Szét akartál zúzni mindent, ami él, mindent.
David_Lakner
Eva: Kicsi voltam, formálható, és szerettelek. Magadhoz kötöttél, mert szükséged volt a szeretetemre éppúgy, mint mindenki más szeretetére. Ki voltam szolgáltatva neked, és minden a szeretet nevében történt. Állandóan azt hangoztattad, hogy szeretsz engem, a papát és Helénát, és jól ismerted a szeretet hanghordozását és gesztusait. Az ilyen emberek veszélyesek, be kellene zárni és ártalmatlanná tenni az ilyeneket.
David_Lakner
Charlotte: Féltem a követeléseidtől.
Eva: Nem követeltem semmit.
Charlotte: De én azt hittem, hogy fogsz. Nem akartam az anyád lenni. Azt akartam, hogy tudd, én is épp olyan védtelen vagyok, mint te.
