Szerelemre hangszerelve (2013) 78% 325★

Nagyon-nagyon szuper film, tényleg minden a helyén van. Nem csöpög, és hajlandó vagyok elhinni, hogy a főszereplők magánélete tényleg félresiklott, de igenis van tovább, van újrakezdés, vagy jobb folytatás. A zenék fülbemászók, Keira Knightley és Mark Ruffalo között működik a kémia, és imádom a film végét :)

Az első dolog, ami rögtön megtetszett benne az a történetvezetés, mennyire jó már! Olyan érdekesen rakosgatta a filmkockákat, és mégsem volt kusza a történet. Nagyon jópofa volt ez a megvalósítás. :D
Bár én egy picit ütősebb dalokra számítottam, még így is nagyon élveztem mindegyiket, az album előkészítése New York utcáin pedig tényleg fergeteges ötlet volt. :)
A befejezésért külön pluszpont jár, szerintem tökéletes lett. :)

Nekem nagyon tetszett, az egész sztori szuper. :-) A szereplők, a zenék is és a helyszínek is nagyon tetszettek. Nem az a nyálas romantikus film, nem csöpög a nyáltól. Keira Knightley és Mark Ruffalo között csak vibrál a kémia, nagyon jó páros az biztos, és szórakoztatóak együtt. :-) De mellettük még Adam Levine is hihetetlenül jól alakította a bunkó, de szexi pasit. :-D Imádom a hangját, amikor énekel. Még Hailee Steinfeld is jó volt. Összeségében az egész film nagyon tetszett, hangulatos volt. :-)

Tudom, hogy mire az első gondolatokat leírom, az értékelést olvasók fele már készíti a marokköveket a kezébe, mert ennek a filmnek úgy indultam neki, hogy:
1. sokakkal ellentétben én Mark Ruffalot nem kedveltem. Az első filmes találkozásunk után rettenetes irritációval és unszimpátiával váltam el tőle.
2. Sokakkal ellentétben Keirat a Karib-tenger óta kedvelem.
3. Sokakkal ellentétben nem vagyok Adam Levine vagy Maroon 5 rajongó, annak ellenére, hogy kedvelem néhány számát.
Most, hogy az első köveket mindenki elhajította, folytatnám.
Várólistás és kötelezően kihívásra kapott darab volt, de csak toltam magam előtt, mert már megint nem emlékeztem, hogy került a listámra, ha az egyik főszereplőt kifejezetten nem szeretem és a cím alapján sugallt hangulatra jó ideje nagyon nem vagyok vevő.
Aztán eljött a határidő és eszembe jutott, hogy én erről bizony Snitten olvastam értékelést vagy beszélgetést és mintha határozottan állították volna, hogy nem szabad bedőlni az idióta magyar címnek, mert egyáltalán nem az, aminek hangzik.
Aztán elkezdtem nézni, és az elején ott tartottam, hogy viszlát, bukom a kihívást, de Mark Ruffallot továbbra is képtelen leszek majdnem két órában elviselni.
És aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy minden megváltozott. Hogy engem ez a film nagyon kezdett érdekelni. Hogy már nem is haragszom annyira M.R.-ra. Hogy a zene ugyan nem döntött le a lábamról, de minden más igen. Mert nagyon jó ritmusban és érzékkel szőtték oda-vissza a szálakat, amik szépen egymásba fonódtak és nem váltak kuszává. Mert olyan ötletes, érdekes vagy emberi jeleneteket találtak ki, amiket szerettem nézni. Mert egy csomó valóságos lopott pillanat volt benne. Mert a drámában úgy alkalmazták a humort, hogy nem vált kínosan erőltetetté, hanem életteli része volt. Mert végre valaki kimondta, ami már annyiszor eszembe jutott, és volt szerencsém fülessel a fülemben elkapni sok ilyen gyöngyszemet: https://snitt.hu/idezetek/9107. És azért is, mert nem nyáltól tocsogó sablonos vége lett. És azért is, mert megkedveltem Mark Ruffallot.

Kicsit féltem tőle, hátha csöpögős lesz, nagyon sablonos, de egyáltalán nem. Élvezetes, hangulatos film tele szeretettel és zenével. Imádtam az utcán zenélés ötletét is. Az sem kizárt, hogy valamikor újranézős lesz.

Ó, imádtam! A végén volt egy kis hiányérzetem, de amúgy… Nagyon sokat nevettem rajta (úgy látszik, a dráma az új vígjáték), emellett dúskált a finom hangulatokban és érzelmekben, ja, és rendkívül inspiráló is volt.
Az elején, amikor a teljesen szétcsúszott Dan járta a várost, arra gondoltam, kár, hogy nem tudja, hogy valójában ő Mark Ruffalo, és a film minden nézője őérte drukkol. Kár, hogy nem tudja ezt minden ember, aki él.

Mivel az értékeléseket olvasva úgy tűnik, ezt a filmet nem lehet értékelni a Keira Knightley-val való viszonyunk kivesézése nélkül, leszögezném, hogy én szeretem ezt a nőt, rajongok a mosolyáért, és tökéletes választás volt erre a szerepre.

Ezek a zenék valami fantasztikusak! És hihetetlen, mennyi mindent el lehet vele mondani. Kapcsolatokat építhet, de ugyanakkor le is rombolhat. A Zene, ami az egész filmet olyan hihetetlenül átszövi, az teszi igazán csodálatossá, mesebelivé.
A végét ugyan nem igazán tudtam hová tenni, erös hiányérzetem van ezzel kapcsolatban, de még így is tetszett. Keira Knightley nem volt valami szimpatikus, kissé idegesített a szerepe, de annyi baj legyen. Szerencsére nem rontott a film élményén.

Zenés film, két kedvenc színésszel a főszerepben? Ide nekem! :) De komolyan, nem értem, miért tartott ennyi ideig, hogy megnézzük ezt a filmet! (Bár hozzáteszem, a címe alapján valami nyálas romantikus filmre számít az ember, ezért jobb lett volna az eredetihez jobban hasonlítót választani.) Nagyon tetszett a téma, a gyönyörű zenék, főleg amikor Dan először hallja Gretát a bárban, és elképzeli mellé a többi hangszert is. (Bámulatos, mennyivel több életet sző ezáltal bele az egész dalba.) Sokan úgy járnak-kelnek a világban, hogy észre sem veszik, milyen fontos lételemünk a zene, hogy az oxigénnel sorolható egy kategóriába – mert komolyan, próbált már meg valaki élni nélküle? Még ha elméletben nem is kellene a túléléshez, gyakorlatban akkor is igen! – és ez a film segít abban, hogy erre rámutasson, hogy kiemelje, mennyire fontos. No és persze elég fülbemászóak a dalok, az utcai zenefelvétel tök ötletes, és a befejezés méltó volt a film egész korábbi irányához. (Habár nekem is hiányérzetem van, de értem, miért csak „ennyi” a vége.) Érdemes megnézni, már persze ha nem bánjuk, hogy utána random élethelyzetekben azon kapjuk magunkat, hogy valamelyik filmbeli dalt dúdolgatjuk. :)

Nagy meglepetés volt ez a film, mert cím és előzetes alapján teljesen mást vártam. El sem hiszem, hogy annyi évig hagytam, hogy ilyen banális dolgok tartsanak vissza ettől a kuriózumtól. Hihetetlen, gyerekkorom óta mennyire szeretem Keirát és mostanáig fogalmam sem volt róla, hogy ilyen szépen tud énekelni. Sajátos, különös atmoszférája van a filmnek, azt hiszem, a zenék mellett ehhez azért New York City is hozzáteszi a magáét. Mark Ruffalo még ebben a szakadt stílusban is imádnivaló. Az első perctől az utolsóig lekötött, hihetetlen motivációt és erőt nyújt – nem csak zenészeknek! – a dalokat még napokig/hetekig/hónapokig, sőt, talán évekig dúdolni fogod utána! Egyébként ki hitte volna, hogy Adam Levine színészkedni is tud… :)

Bár Keira nem tartozik a kedvenc színésznőim közé, ezt a filmet mégis imádtam. Aranyos volt, kedves és csak egy romantikus szösszenet. Kikapcsolódásnak tökéletes.