Párbaj (1971) 81% 115★

Fantasztikus… Most már a kamionoktól is félek. Yay

Nos, az történt, hogy a könyvtárban kezembe akadt egy Stephen King – Joe Hill (apja és fia) által jegyzett kétnovellás kötet, melynek második darabja, a Teljes gázzal, Richard Matheson Párbaj című novellája előtt tiszteleg (alcím), amely novellából viszont Steven Spielberg a vizsgafilmjét forgatta (a Hét mesterlövészéből tudom). Így került elém a film (megjegyzem az általam olvasott novella eléggé zseniális, de akik olvasták az eredetit, azok szerint kismiska amahhoz képest.)
    Lényegében a film annyi, hogy egy pasas megy az úton, autókázik (siet is egy kicsit), amikor egy totál rozsdás, böhöm nagy kamion elkezd vele szórakozni. És aztán erről szól a másfél óra, de nagyon izgalmasan. Hamar kiderül, hogy ennek már a fele sem tréfa, és hogy valaki ott fogja hagyni a fogát. A főhősünk a kis piros autójában nem tűnik valami dörzsöltnek, azért kitartóan próbálkozik, és a végén beveti a nagy trükköt. Annyira semmi a szöveg, hogy nyugodtan meg lehet nézni bármilyen nyelven, úgy is érthető és élvezhető, viszont a képek fantasztikusak, például a végső nagy összecsapás mindenképp.
Fura az utolsó jelenet, nehezen engedi el az ember, ott marad valami nagy csend … jaj nagyon jó volt.

Most került a lejátszóba soksoksokadjára, de még mindig úgy nézem, hogy egyetlen filmkockát sem akarok elszalasztani belőle. Egyszerűen zseniális.

Kritika az elgépiesedő és egyúttal elarctalanodó társadalomról, vagy nemes egyszerűséggel egy, a hitchcocki úton briliánsan haladó thriller? Igazából lényegtelen, hiszen Spielberg vizsgafilmje mindenképp egy igazi mestermű, mely lényegében minden szempontból kikezdhetetlen.
Története egyetlen konfliktusra épít: Egy megveszekedett kamionos kipécéz magának egy autóst, akit aztán szép lassacskán ki akar csinálni. Mondhatnánk, hogy ostobaság, de számtalan példát láttunk már a horror és thriller műfaján belül, mikor elsőre bugyuta alapötletek válnak korszakos klasszikusokká értő kezek között.
Spielberg szikár, fiatalos lendülettel mutatja be azt a pszichológiai terrort, melyet a rozsdás óriás vált ki a XXI. század Akakij Akakijevicséből. És akár Gogol főhősénél, itt is beszédes a név. David Mann a abszurd módon viseli a Mann nevet, mivel a legkevésbé sem testesíti meg a férfit. Esetlen, halk szavú, konfliktusokat kerülő figura. A kamion megjelenése aztán felforgatja életét, és fokozatosan löki át arra a határra, ahol mintegy megtébolyodik, de egyúttal megtalálja bátorságát. Denneis Weaver tökéletes hozza a figurát. Mozdulatai, hangjával való játéka mind-mind kiválóan mélyítik a figurát. Mondanám, hogy igazi one man show a film, de ez nem igaz. Ott van ugyanis még egy sztár: a kamion.
Spielberg nem titkoltan választotta ezt a monstrumot, mivel a csőrös kamionban egyfajta arcot vélt felfedezni, még fenyegetőbbé téve így a járművet. Gép és sofőr csakhamar egybeforr – érdekes megfigyelni, hogy a fináléban nehéz eldönteni, a kamionon vér vagy olaj csordogál –, ugyanis utóbbi sosem kerül leleplezésre, ezáltal maga a kamion testesíti meg az elemi rosszat, melynek indítéka mindvégig titok marad.
Spielberg mind az akciókat, mind a pszichológiai oldalt biztos kézzel vezényli le, és egyetlen jelenet sem töltelék, vagy unalmas. Mi több! Olyan beállításokkal, vágásokkal, vizuális és narratív megoldásokkal dolgozik, melyekre sok veterán rendező irigykedhetett a filmet látva. Spielberg úgy rakott le nagybetűs mozifilmet, hogy a film eredetileg nem oda, hanem televíziókba lett szánva.
A kisember kilátástalan harca valami nagyobb, fenyegetőbbel szemben átütő erővel jelenik meg a filmben, és pár évvel később a rendező ismételten feldolgozta a témát. A filmet nem hiszem, hogy be kellene mutatni: Cápa.
Szomorú tény viszont, hogy Spielberg mihamar levedlette eme kompromisszumokat nem ismerő hozzáállását, és egy kommersz, nézői és akadémiai igényeket kielégítő, szentimentális iparossá vált. Élvezem az Indiana Jonesok kalandosságát, a Hook mesés varázsát vagy épp a Jurassic Park gyermeki lelkesedését, hiszen biztos kézzel dirigálta le őket Spielberg. Viszont a Párbaj és a Cápa profi, határokat feszegető titánjának a ’80-as évekre szinte teljesen nyoma veszett. Ezt pedig nagyon sajnálom.

Sokak kedvenc kultfilmje a Párbaj, sok minden predesztinálja ilyen szerepre: rendezőlegenda első, rögtön elég nagy dobása, nagyon egyedi, jól kitalált darab, ami mégsem vált tömegek által hivatkozott klasszikussá. Általa egyszerre teljesül a filmsznob minden igénye, nincs igazán olyan vetület, amiben a Párbaj kikezdhetőnek tűnik.

De nyilván nem tökéletes film, avagy magán hordozza a feltörekvő tehetségek által gyakran felvillantott gyermekbetegségeket. Esetében így sokadik nézésre nagyon feltűnő például, hogy miközben Spielberg nagy kedvvel dehumanizálja (iskolát teremtve ezzel) a film horrorisztikus főgonoszát, sőt, helyezi a főhőst, az embert (Mann-t – micsoda poén, Nolan se tudta megállni, hogy ne süsse el), egy személytelen és gépies küzdelem középpontjába, ha úgy tetszik, társadalomkritikát alkotva ezáltal.
A metafora szép, nem merül ki annyiban, hogy Mann ellenfele gyakorlatilag egy minden szempontból fenyegető és elrettentő rozsdamarta gépszörny. Valahányszor Mann megpróbálja felderíteni ellenfele emberi oldalát, a teherautó gyerekes módon elhúzódik a konfrontációtól, vezetője nem akarja megmutatni magát, nem akar emberként kapcsolatba lépni üldözött áldozatával. Motivációja emiatt ismeretlen, ám a néző megismerni sem akarja igazán, hisz mi motiválna egy gépet? Mindez azonban azt is jelenti, hogy Spielberg – jó esetben – az ember és a gép által jelképezett technológia küzdelmét akarja ábrázolni, ami lecsapódik a látottakból, de más nem. Ennek a harcnak a természete, célja, kilátástalansága és értelme nem kerül kialakításra, vélhetően azért, mert ilyen nincs is, és a Párbaj egy okosan tálalt, egészen egyedi, deattólmég natúr látványfilm, amiben a lényeg pontosan az, amit látunk. Egy szépen megkomponált és lefilmezett országúti macska-egér játék, egy felnőtt kiadású Tom és Jerry epizód kamionnal és személygépkocsival.
Az ötlet és a kivitelezés milyensége persze forradalmian izgalmas és eredeti, ha nincs a Cápa, Spielbergre valószínűleg akkor is hivatkoznánk miatta. Ugyanakkor a rendező számos drasztikusnak tetsző, de a film egész stílusához illő húzást nem mer benne meglépni: a stáblistán tűnik fel először, hogy meglepően sok szereplője van a filmnek. Igaz, mellékszereplőből forog ilyen sok a színtéren. Mann és a teherautó küzdelme nem kihalt és magányos, légüres térben zajlik, az ámokfutást rengetegen nézik végig. Mann ráadásul kényszeresen magában kommentálja az eseményeket, ami nagyon didaktikussá tesz bizonyos részeket – pedig milyen nagyszerű lenne ez a sztori bármiféle szöveges tartalom nélkül! Félreértés ne essék, a film alapján nem tűnik kétségesnek, hogy Spielberg Hitchcock-kaliberű mestere lesz a filmművészetnek, de ezeknél a vetületeknél látszik, hogy tehetségét nem tudja a mozi minden aspektusában kiteljesíteni. Ilyen szempontból azonban remek felkészülést, bemelegítést láthatunk a közel hibátlan Cápához.

Joggal kultikus, nagyon izgalmas, feledhetetlen, nem hibátlan film a Párbaj.

Óriási ez a film, nincs egyetlen felesleges pillanat, hatásvadász vagy funkciótlan beállítás, bámulatos a dramaturgia, a pipogya, akaratgyenge fickó jellemrajza és e szerint helyzetbe hozása: bizonytalankodása, totojázása, a rémülete, önáltatása és időnként a félszeg és komolyan nem vehető, félelem vezérelte próbálkozások kiállni magáért. Pompásak a miniepizódok, mint a rádió az elején, a telefon a feleségével, vagy akár a kávézóban elérakott étel, amihez még kecsöpöt kérni is konfrontáció volna, az erőtlenség, amivel még gyerekeket sem tud leparancsolni a motorháztetőről. A karakterrajz háttérinformációinak adagolása hasonló, belesimul a cselekménybe, jóformán észrevétlen. És nem utolsósorban: mikor volt olyan, hogy két autó kocsikázásán a néző megfeszülve és körömrágva tapad másfél órán át a képernyőre? Biztosra veszem, hogy jó anyagból írták a filmet, de a szöveg képrevitelele bravúros.
A kevés filmek egyike, amik az újranézésekkel egyre jobban tetszenek, talán föl is pontozom 9-re. Nagy kár, hogy Spielberg nem ebben az irányban ment tovább.

Nő vagyok. Utálom az akciót, a kocsikat, az autósüldözést. Ez a film viszont valami eszméletlen! Ha gyöngyhalász tüdőm lenne, egyetlen levegővel néztem volna végig. Az elején még poénkodtam, hogy a kamion olyan, mint a Matuka a Verdákból… Aztán már nem poénkodtam. Nem pislogtam. Gyerekkorom jutott eszembe, mikor rettegtem a Reszkessetek betörők kazánjától. Utoljára attól a vasszörnytől féltem ennyire. És közben a rádióműsor, és „nem én vagyok a főnök otthon” szövegek, a csizmák a bárban, a tekintetek és kilógó kezek… Hát kész vagyok teljesen… Vágytam valami halloweeni borzongásra. Hát megkaptam. Úgy kell nekem! :)

Ettől a filmtől nem néztem Thomas a gőzmozdonyt és társait… megtanultam, hogy a járművek, még ha ember is irányítja őket, ritka gonosz teremtmények. Kiskoromban nagyon féltem ettől a filmtől, ami érdekes, mert horrorokon nevelkedtem, de mégis, ennek a pszichológiai terroratmoszférája túlnő bármelyik szörnyes alkotásén. Most, hogy újranéztem, előjött az a szorongásérzet, amit akkor éreztem, mikor a kanapén kucorogva néztem a tv-ben ezt a filmet, és sűrűn az ablakra pillantottam, hogy ugye nem fogja áttörni a falat valami kamion éppen most, éppen itt, éppen a mi házunkat :D

Bár azt hiszem, ez a film sokkal jobban üthetett a saját korában, azért nincs miért aggódni, ma is teljesen jól működik. Spielberg ügyes kézzel építette fel a kis megszakításokkal megtűzdelt, de azért majdnem végig kitartó autós üldözést, helyenként kifejezetten félelmetessé téve az akciót, és mindez azért is nagyszerű, mert olyan nagyszabású eszközök nem is nagyon álltak rendelkezésre.

Matheson novelláját nagyon szeretem, bár a téma nekem nem igazán vonzó; talán éppen ezért volt számomra akkora élmény, hogy ennyire érdekessé, izgalmassá tudta tenni ezt a végtelenül egyszerű történetet. (De ha azt nézzük, hogy ő írta pl. a Legenda vagyok c. regényt is, nem csodálkozunk nagyon).
Szóval Matheson fogta a novelláját és írt belőle egy forgatókönyvet egy ismeretlen, kezdő rendezőnek, akit Steven Spielbergnek hívnak, és elkészült a film. A cselekmény leírásából, ahogyan a novellánál, itt sem gondolná az ember, hogy mennyire izgalmas lehet, de itt jön be a rendező zsenialitása… Remek film született belőle, izgalmas volt még úgy is, hogy tudtam, mi lesz a vége.