Mátrix (Mátrix 1.) (1999) 86% 836★

Későn érő típus vagyok, úgyh akkoriban éledező kritikai szellememnek nagy durranás volt a film, érzékeny szememnek a vizualitása meg orgiákba menő élvezet. 6x néztem meg moziban, az egyikre egy pasival, ő elaludt… ELALUDT! Így halnak meg kapcsolatok, kérem….

Nekem nagyon tetszett ez a film. Emlékszem mikor egy télen volt nálunk disznóvágás, és olyan 14 vagy 15 éves lehettem én húgom meg 13 körüli mikor még anno VHS Kazin Mátrix maratont tartottunk. :-D Már akkor is nagyon élveztük a sorozatot, és most így felnőtt fejjel kicsit más volt, főleg, hogy nem húgommal néztem, hanem anyámmal. De így is tetszett, izgalmas, látványos, és egész jó alapsztori. Még a szereplők is elég jók voltak. :-)

Gyerekfejjel láttam, és most felnőttfejjel értettem meg minden apró kis pixelpontocskáját. Tipikusan az a film, amihez vagy regényt ír az ember, vagy rövid tömörséget firkant meglehetősen méltatlanul, de őszinte tisztelettel.
Ez a film hihetetlen dimenziókba nyúlik, nem túlzás azt állítani, hogy a filmtörténet egyik hatalmas mérföldköve, az agycsatornák megnyitója, a fantázia berobbantója, a vakság elűzője – igen, én a piros kapszulát választottam.

Rengeteg emlékem fűződik ehhez a filmhez. Még egészen kicsi voltam, amikor először megláttam a sarkon nyílt új videotéka legfelső „premier” polcán. Olyan furcsa volt a színvilág a gerincén, mondtam anyámnak, ha eléri, vegye le nekem. Emlékszem, először a furcsa cím és a színvilág, no meg persze a középen pózoló pasi fogott meg magának. Nyomban ki is kellett venni, apám legnagyobb sajnálatára. Apámat a film már akkor elveszítette, miután Neo megtudta az igazságot a világról, majd én feltettem a kérdést a Morpheus-os elnézést kérés és kiválasztott hajkurászós magyarázata után: „Ember születik a Mátrixban? De az nem számítógépes program?” Mire apám válaszolt: „Minek vettük ki ezt a sz…t?”. Azóta is dúl köztem és a Mátrix világa között a szerelem. Bár nem tagadom, hogy ez a film lett annak az oka, hogy kiskorom óta félek a robotok és mesterséges intelligenciák témakörétől, már ami a valóságot illeti.

A kissé csacsi Thomas A. Anderson, polgári nevén Neo, az egyik első filmes szerelmem volt. Igaz, hogy nem a legélesebb penge a fiókban, de helyén van a szíve, egy idő után céltudatos és az első film végére még egy hangyányit meg is világosodik. Fejlődőképes, megbízható figura. aki nem túl autonóm, de cserében bármit bekajál, ahogyan azt a spoiler (bár ez itt még csak sejtetés szintjén van jelen). Könnyen átélhető minden mozzanata, amely során együtt izgulhatunk vele, vagy éppen érezhetjük úgy, hogy azt sem tudjuk mi van körülöttünk, csupán bociszemekkel nézzük az események láncolatát. Erre a szerepre pedig Keanu Reeves tökéletes volt. Van benne valami egészen ártatlan, ami miatt hitelessé teszi, ahogyan elretten a valóvilág rémálomszerű nyers valóságától és gyermeki módon rácsodálkozik, mit is látott eddigi „életében”.

Morpheus karaktere ellenben már kevésbé átélhető. Ő az a fajta vezető, aki elvakultan hisz abban, amit az Orákulum elmondd neki, meg sem kérdőjelezve azt, a józan eszét teljes mértékben hátrahagyva. Mondhatni „kissé” mániákus, ehhez mérten pedig bármire képes lenne, hogy megtalálja vagy éppen megvédje a „kiválasztottat”. Olyan szinten beletébolyodott a keresésbe, hogy néha hallgatni is borzalom, ha ez a téma van terítéken. Lehet, hogy ezzel csak én vagyok így, de a hozzáállásával még Smith ügynöknél is veszélyesebbnek tűnik. Ha kiragadjuk a kontextusból, akkor egy egészen érdekes dolog megtestesítését mutatja meg.

És akkor itt van nekünk egy Smith ügynök, aki kritikáival és egyedi stílusával nyűgöz le minket. Nem kifejezetten emberbarát nézeteket vall, egyfolytában gyűlölködik, leereszkedő másokkal. Mondhatni, elege van abból, amit csinálnia kell a programozása alapján, szeretne munkahelyet váltani. Ugyan hozzáállásának itt még csak egy Lomtár a jussa, de érezhető, merőben más kollégáinál. Van egyénisége. A beszédstílusa pedig pazar! Le a kalappal Hugo Weaving előtt! Elérte, hogy ez az első látásra nyikhajnak tűnő figura egy veszélyes és kiszámíthatatlan géppé váljon.

A mellékszereplők többségével bár nem lett mélyebben foglalkozva, de mindenkinek meg van a maga funkciója a történeten belül. Közülük kiemelkedik Trinity és Cypher. Előbbi egy vagány hölgyemény, aki köszöni szépen, nem kér az Orákulum jóslatából, még ha az elkerülhetetlen is, a film utolsó harmadában pedig kifejezetten központi szereplővé válik, aki ad a történetnek egy új irányt. Cypher az a fajta spoiler, akinek döntését nem feltétlenül lehet minden ízében elítélni. Lássuk be, a piros pirula bevétele előtt csak szép szavakat kapnak a delikvensek, nem pedig azt, ami valójában vár rájuk. Ez nem mentesíti semmi alól, de valamilyen módon érthetővé teszi bizonyos indokait.

A film pozitívumait azt hiszem, nem kell külön taglalnom (látványvilág, zene, innovatív megoldások, karakterek, a meta szint, történet). Viszont, ami miatt csak 9 ponttal tudom jutalmazni ezt a páratlan remekművet, az az, hogy felnőttem és rá kellett jöjjek, sok-sok konyhafilozófia van itt azért, ami azóta jócskán kopott frissességéből, már ha akkor is az volt egyáltalán, amit kétlek. Valamint az a vonulata sem feltétlenül a legkiemelkedőbb, ami során eljutunk a konklúzióig: az lehetsz, ami akarsz, te vagy a fontos, a rendszer rossz, neked szabadnak kell lenni tőle. Ezen a téren bizony a folytatások sokkal combosabbak lettek.

Ha tehetném, kötelező darabbá tenném legalább egyszeri nézésre.

Masszaraks, 16 éve csinálták ezt a filmet, mindenki látta… és hmm… észleltetek bármiféle változást a mátrixban?
…és Önmagatokban? Most melyik tablettát választanátok? :)
Fel akartok még most is ébredni vagy inkább szunyáltok tovább????

A Matrixra is igaz, amit a Star Wars-ra írtam, hogy valami olyat láthattunk, amit addig nem. Egy teljesen új univerzumot, egy teljesen új látványvilággal.

Én akkor láttam (először) az első részt, amikor már kijött a teljes trilógia. Addig azért nem néztem meg, mert azt gondoltam, hogy valami kis akciófilm, ami csak a látványvilágától lett híres, meg azért nézi mindenki (az előítéletek ugye…) Aztán annyira áradoztak a környezetemben, olyan emberek akiknek adok a véleményére, hogy úgy gondoltam belevágok…

Amiért nagyon szeretem a Matrixot, hogy számomra ízig vérig klasszikus sci-fi. Mert számomra azok a fantasztikus irodalom/ film nagyjai, melyek ugyan (általában) a jövőben játszódnak, de valójában a jelen problémáiról szólnak. Ki ne érezte volna manapság, hogy csak látszatéletet élünk. Megszületünk, fogyasztunk, sodródunk, meghalunk. Szerintem sokakban felmerül a kérdés, hogy ennyi lenne csak az élet? Szerintem a Matrix egyik legnagyobb ereje a kérdések feltevésében van (a másik a látványban). Viszont itt minden egyes trükköt, látványelemet indokoltnak tartok. (Amúgy most, hogy újranéztem, a hosszához képest nincs is benne annyi trükk, viszont azok, amik vannak nagyon hatásosak)

A Matrix jelentősen idéz klasszikus sci-fikből. Például a tenyésztő mezők egy H.R. Giger tribute-nek is megfelelnek. A hajón lévő életről pedig egyből a Stalker jutott eszembe (a kopasz, szürke ruhákba öltözött emberek, meg az egész környezet). Viszont mindez nekem egyetlen egyszer sem tűnt lopásnak, inkább egyfajta tiszteletadásnak a Wachowski testvérek részéről. Elsősorban azért, mert a Matrixnak megvan a saját univerzuma saját jogán is.

A második és a harmadik rész évekkel később jött csak ki (azt a két részt, már egyben forgatták le). Szerintem ennek az az oka, hogy egyáltalán nem voltak biztosak benne, hogy egy alapvetően nyomasztó hangulatú film siker lehet. A közönség pedig bebizonyította (századszor), hogy nem kell lenézni, vevő az olyan alkotásokra is, amin gondolkodni kell.

Sokszor láttam már, alap a filmtörténetben, aki nem látta az lemarad. :)

A film, amelynek „bulett time-effekt” elterjedését köszönhetjük, bár sajnálatos, hogy azóta is az egyetlen alkotás, amiben helyesen használták. A Mátrix 1999-ben korszakalkotó volt, történetileg olyannyira ledöbbentette a világot, hogy azonnal összeesküvés elméletek tömkelege született vele kapcsolatban és legalább akkorát robbantott, mint anno a Terminátor. Öntudatos gépek, virtuális valóság, melyben a profi hacker istenné válhat és ezzel legyőzheti a felettünk uralkodó számítógépeket. Lenyűgöző látvány, pörgős akció, remek szereposztás, meg persze a jelmezek… (a mai napig akarok olyan hosszú kabátot)
Kár, hogy a folytatások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, bár gőzöm sincs mivel lettünk volna elégedettek ezután.

Nagyon jól öregszik a Mátrix, sőt, ennyire nagy hatással szerintem nem nagyon volt még rám, pedig láttam vagy tízszer biztosan. Az egy dolog persze, hogy a készítők ezernyi helyről szedték össze a sztorit, de kb. csak a legnagyobbak képesek ennyire ízlésesen egybekotyvasztani a hatásokat. Remekül össze van ez rakva az első pillanattól az utolsóig, ezernyi apróságot, ötletes húzást lehetne felidézni: pl. a napszemüvegek, istenem… sosem süt a nap ebben a filmben, de a napszemüveg az fenn van. Irtó vagány. Meg az üldözések, a lövöldözések, A harcművészet. Persze tizenévesen az ember ettől nő két centit, nade ahhoz tehetség kell, hogy a Mátrix évtizedekkel később is ugyanígy eladja magát. Zseniális a stílus, zseniális, hogy pontosan tudja a film, hol kell magát komolyan venni, és hol engedheti meg, hogy elszálljon (atyaég, pl. az a westernes párbajozás, mennyire menő beállítás, még ha ezer ilyet láttunk már máshol: http://www.youtube.com/watch…). És ha van listája a legvagányabb utolsó jeleneteknek, amik után csak annyit mondasz, hogy Ó IGEN, hát ez biztos top10-ben van: https://www.youtube.com/watch… .

Nagyon könnyen lehetne nagyon béna, de mégis működik, főként azért, mert nem akarja túlgondolni magát, pontosan tudja, hogy ezt a sztorit milliószor elmesélték már, de azt is tudja, hogy ő másként fogja előadni… szerintem ettől működik ennyire. (Ja és a szereplők miatt is persze: mindenki remekel, de azért azt muszáj kiemelni, hogy Keanu Reeves ezzel a tökéletesen hétköznapi, emberi kisugárzással gyakorlatilag erre a filmre született.)

Ez most a világ legjobb filmje, pont.

Túl fiatal voltam, amikor először láttam.
Akkor nem tetszett.
Most imádtam.