Oké, az egy dolog, hogy valahányszor meghallom a hangját, tök libabőrös leszek, na de az már csak hab a tortán, hogy hozzá meg iszonyatosan jó színész filmben és színpadon egyaránt. Volt szerencsém többször is látni színházban, teljesen letaglózott. Azon felül, hogy az egyik legkedvesebb férfi szinkronhangom, szerintem van benne valami megfoghatatlan karcosság is, ami kifejezetten emeli a játéka fényét.
Ja, és baromi szerény ember, igazi gentleman. :)
Igazából színdarabokban ismertem meg, nem filmszínészként, a Julius Caesar Brutusa mindig az ő arcával jelenik majd meg előttem, de az Ádám Almái színpadi feldolgozásában Ivan-ként szerintem nyújtott olyan alakítást, amit simán a filmbeli Madds Mikkelsen mellé lehet írni, ami azért nagy szó. Az utólag esett le, hogy szinkronszínészként már egy ideje ismerem, és nagyon szeretem is a munkásságát, Keanu Reeves legjobb szinkronhangja, elképesztően passzol hozzá minden szerepben. Személy szerint nagyon reménykedem benne, hogy sok mindenben láthatom még színpadon, és sok szerepben hallhatom filmekben.
Számomra László Zsolt elsőként a Szívek szállodájás Luke-ként lett meghatározó, de még jobban megszerettem, amikor élőben láthattam színpadon a POSzTon. Az első pesti színházba menetelemkor mindenképpen olyan darabot választottam, amiben ő szerepel. A nyilatkozatai és a Róla szóló nyilatkozatok egy hihetetlenül szimpatikus ember képét rajzolták ki bennem: @sisterhez hasonlóan én is igazi gentlemannek érzem. Csáki Judit: Alföldi színházában Stohltól volt egy idézet, amit nagyon szerettem, Alföldi-Stohl-László Zsoltról:
„– (…) Én szerintem az is világos volt mindenkinek, hogy László Zsolt és én leszünk az ő {Alföldi} két férfiszínésze ebben a kategóriában.
– Az a bizonyos két én-színész, akik persze különböznek, egymástól is, tőle is, de mégis bennük, általuk fejezi ki magát.
– Igen, ilyesmi. Miközben mi Zsolttal az ellentétei vagyunk egymásnak. Ő magas, vékony, szép, érzékeny, intelligens és mindig kételkedik magában – én meg ilyen vagyok, amilyen, és általában bírom magamat. Szoktuk mondani, hogy kettőnkből kéne egyet csinálni…”
Nagyon szerettem ezt a triumvirátust (külön-külön és együtt is), sajnálom, hogy nem sokszor volt lehetőségem együtt látni őket színpadon. (Azért 1-2X összejött. :))