Sorstalanság (2005) 64% 204★

Őszintén szólva nem igazán értem ennek a filmnek a népszerűtlenségét. Jómagam annak idején a könyvet is, és a filmet is nagyon szerettem* – amit egyébként még moziban volt szerencsém látni. (és igen, engem bizony letaglózott)
* Vagy talán inkább az a megfelelő szó, hogy értékeltem. Számomra külön megrázó, hogy ez a sztori valós eseményeken alapul, és mivel úgymond a „családban” is volt holokauszt túlélő, így azért mégis más szemmel (?) nézi és fogadja be az ilyesmit az ember, mint pl. az, aki soha a közelében sem volt a dolognak, és legyinthet rá, hogy ja, hát persze…
Kertész Imrét pedig amúgy vétek csak erről az egy műről ismerni, csak mondom. Nagyon izmos, karakteres munkásságot hagyott maga után, és tulajdonképpen mindezt összességében ismerték el annak idején az irodalmi Nobel-díjjal, nem pedig csupán ezt az egyetlen regényt, ami amúgy már sokkal korábban megjelent, mint ahogy ennyire fókuszba került, stb.

Kertész Imre halálára a Duna TV vetítette tegnap.

Ez egy nem különösebben sikerült film.
Mondhatni, hogy bizonyos tekintetben többet árt, mint használ.
Különösen a nemrég látott Saul fia után döbbenetes a kontraszt a két film között.
És persze ezzel választ is kapunk arra, hogy miért tarol a Saul fia, és miért bukott meg a Sorstalanság filmje.

Kicsit olyan az egész, mint ha egy délutáni haboskakaópartin szellemesdit játszanának a gyerekek. A főszereplő fiú arca a legszebb az egész filmben, de például a beszéde már kissé maszatos. A színészi játék eléggé vegyes (Bán János kiemelkedik). A zene egyáltalán nem illik a témához.

Ezt a könyvet mondjuk megfilmesíteni se igen lehet, de így biztosan nem.
Teljes útvesztés az egész. Persze a szándék tisztességes.
Leginkább arra jó, hogy egyfajta ifjúsági filmként egy gyerek az első információit a zsidóüldözésekről és a holokausztról ebből a képeskönyvből kapja meg. Arra korrekt és a gyerek korának megfelelő. Legalábbis én így látom.

Ez az a film amire mindig azt fogom mondani:
egyszer láttam, akkor is moziba, de hihetetlen kár volt.
Középiskolával néztük – azt gondolom október 23-i ünnepség kiváltásaként -úgyhogy nem saját észből ültem be rá, de akkor is…

Nagyon nem voltam rá kíváncsi, pedig a történelemből mindig a II. világháború érdekelt a legjobban. Ráadásul akkor egyszerűen annyira hypolták Kertész Imrét (tudom irodalmi Nobel hűűűmeghaaaa) és ő annyira nem volt nekem szimpatikus.
Plusz nem tudtam értékelni a szépirodalmi alkotásokat. (Még mindig nem tudom…)
Semmilyen érzelmi hatása nem volt rám a filmnek, a történetnek. Ez döntött a filmmel való további kapcsolatomról.

Az a hihetetlenül gusztustalan momentum van meg az agyamba beégve, mikor mutatják a csávó lábát a fekélyes sebbel és ott nyüzsögnek benne a….. Blööööahhh. Moziban. Szélesvásznon!
Ez a jelenet döntötte el végérvényesen, hogy nem akarom megnézni. Soha. Semmikor.

Semmi más konkrétra nem emlékszem, de erre nagyon.

Miért kellett???? Ez művészi? Vagy mi?

Nem értettem, de még most se értem ha belegondolok.

Igazi kínszenvedés volt végignézni.
Filmben és könyvben is dögunalom. Soha többet kategória.

Az elmondhatatlanról szóló regényt filmre vinni nem kis kihívás, és végül is érthető, ha akarva, akaratlan, az értelem helyett inkább az érzelmekre hat. Nem is ember, aki nem könnyezi meg – miközben mindez a borzalom szintén emberek műve volt, ugye. A felfoghatatlant együgyűvé, könnyen fogyaszthatóvá tevő filmverziót is maga Kertész írta, gondolhatta: így tolmácsolja az átlagolvasónak bizony hottentotta kis nagyregényét. A regény filozófiai paradoxonjaiból szemezgetni, majd pl. villámoson utazók szájába adni belőlük nem túl sikeres, ezeket alighanem átpislogta zavarában az említett átlagnéző.
Akad a filmben pár történelmietlen apróság (sárga csillagot csak az utcai külső ruházatra kellett varrni, itt még épp csak a pizsamáikon nincs) és bár olykor hatásvadász, de Koltai legalább tökéletes főszereplőt választott, Nagy Marcell mellett (mi lehet ma vele, 15 év múltán?*) hatalmasat játszik még pl. Gyabronka is, tőlem nyert is egy mellékszereplői Oscart…
(* na azóta rájöttem, hogy láttam az 1945-ben, de nem ismertem meg…)

Sokáig húztam, halasztottam ezt a filmet.
A II. Világháború borzalmait számos nagyfilm mutatta már be számos aspektusból.
A Sorstalanság gyakorlatilag az egyetlen ilyen/hasonló, amely magyar tapasztalatokból magyar szereplő- és készítőgárdával, ízig-vérig magyar virtussal és magyar elemekkel igyekszik bemutatni.
… és ez meglátásom szerint nem biztos, hogy jó.
Csak merem remélni, hogy a „magyar virtus”, mely a vicc szerint nem teszi szükségessé, hogy esetünkben valaki más lökdössön minket a mélybe, majd berángatjuk/-ják egymást mi, honfitársaink, a koncentrációs táborokban is jelen voltak, és akkor is egymás ellen fordította az embereket, amikor inkább egymást támogani, és összefogni kellett volna.
Persze majd 80 év távlatából könnyű ezt mondani, de megélni egészen biztosan más volt.
A film szép, szépen készítették el Koltayék, Morricone zenéje szívbe markoló. De ennyi, amit pozitívumként tudok említeni.
A kíváló színészeink játszottak és ez játszásnak is hatott, mesterkéltnek, a nem színészek pedig tették a tőlük telhetőt, és ez is kiérződött. Egy film jött át, hogy ez színjáték, és nem az, mint számos e kort érintő alkotásnál, hogy megmutat valami leírhatatlant, elmondhatatlant, átéreztet valamit, amit ma már – remélhetőleg – nem lehet(ne), elgondolkodtat valami máshonnan alig megismerhető kapcsán.
Az utolsó pár perces monológ nagyon megragadó, de ….
Számomra úgy tűnik, mintha a „folytathatatlan élet” folytatása lelki terheit kevésbé a koncentrációs táborok szörnyűségei, semmint a táborból hazatérő fiút sehogyan nem fogadó, magukról a felelősséget csak lerázó ismerősök, rokonok teszik még nehezebbé.
Azt mondja még, hogy mindenki csak a borzalmakról kérdezi, de inkább a koncentrációs táborok boldogságáról kellene szólni, ami még ot, a kémények közelségében is jelen volt.
Két dolog nem jött át leginkább: a cím, a koncentrációs tábor szörnyűségeiből eredező sorstalanság, és az előbbi, a koncentrációs táborok boldogsága.
Persze lehet, hogy csak nem értettem meg a filmt. Talán egyszer majd újranézem. De most nem jött be.

Anno mi ezt még az általános iskolás osztállyal néztük meg moziban.
Utána meg rohantam a könyvtárba, kivenni a regényt, és az egy fokkal jobban tetszett.

Az első fele vontatott volt szerintem, ami negatívum. Ezt leszámítva viszont, szerintem kihozták a filmből amit lehetett. Ennek ellenére, most, a film elkészülte után 15 évvel, nem érzem azt, hogy kiállta az idő próbáját. Tehát nem feltétlenül nevezném hivatkozási alapnak vagy klasszikusnak.

Általában ezek a filmek számomra unalmasak, de ez a film sokkal jobb, mint a Saul fia.
Bárki bármit mond is ezt „szívesebben” néztem meg, mint azt.
Borzalmas, ami ezekben a táborokban zajlott. A szörnyűséget nem lehet ennél jobban átadni. A koncentrációs táborok egyhangúsága ezt tudja kihozni egy filmből. Ami kell benne volt.

Nem szeretem ezt a filmet.Emlékszem amikor nyolcadikban megnéztük,és míg mindenki tágra nyílt szemekkel,teljes beleéléssel nézte,addig mi barátnőmmel elaludtunk rajta.Egyszerűen unalmas volt számomra,és nem tudtam annyira átérezni az egész helyzetet,amit a film próbált bemutatni.