Aranybulla (2022–2022) 35% 37★

Az első két epizód után: Ez ilyen „ha egy részt láttál, láttad az összeset” jellegű sorozat.

Elvileg egy történelmi játékfilm lenne, amolyan magyar Trónok harca (a sorozat egyik szerény színésze használta ezt a hasonlatot), de azért mégsem, mert a történelmi játékfilmes alapot valami különösen bizarr módon ötvözték a dokumentumfilmes műfajjal. A műfajötvözéssel nincs gond, ha az értelmezések kinyitását szolgálja (lásd pl. az Irtsd ki mind a vadakat című történelmi sorozatot https://snitt.hu/filmek/irtsd-ki-mind-a-vadakat-2021). Az Aranybulla esetében azonban az értelmezés rövidre zárását végzik el így, különösen autoriter pedagógiai módszerekkel. A sorozattal való szembesülés azért lehet érdekes, mert jól mutatja, hogyan lehet „posztmodern” köntösbe öltöztetni egy retrográd, giccses műalkotást (ez az illúziókeltés általános jellemzője a jelenlegi magyar emlékezetpolitikának, amire a Terror Háza jó példa).

Van egy narrátor, aki egyrészt folyamatosan kommentálja, hogy mit látunk a vásznon, másrészt pár perces kitérőben felskicceli a történelmi hátteret (ez utóbbiban nincs sok köszönet: hun-magyar rokonság, demokratikus magyar vérszerződés vs. nyugati autoriter királyságok, szóval a magyar nacionalizmus legprimitívebb, pont nemzeti konzervatív magyar történészek által már ezerszer megcáfolt elemeit gyúrták bele). Nem elég azonban, hogy egy elbeszélő folyton megszakítja az amúgy sem feszes történetmesélést, hanem még szakkommentátor történészekkel készült interjúkat is bevágnak időnként, akik egy-egy eseményt magyaráznak meg bővebben. Ők persze a narrátorral szemben tényleg szaktörténészek és értelmes dolgokat mondanak, csak hát a kérdés az, hogy minek, mivel tesznek többé egy kosztümös történelmi sorozatot? Valószínűleg a hitelesség pecsétjét adják ők, ha már erre a filmsorozat művészi eszközökkel önmagában nem volt képes. Bár ebben a megoldásban is van egy csavar: a fő narrátorhoz képest (aki az igazán elborult marhaságokat mondja a magyar történelemmel kapcsolatban) ők mégiscsak mellékszereplők, mert a fő értelmezést nem ők nyújtják, csak apróbb részletkérdésekben nyilatkoznak. Szóval az akadémikusok a kispadra vannak ültetve, ami a rendszer kulturális-tudománypolitikai elképzeléseiről árulkodik.

Ami a „szakértői” dolgokon túl van, tehát a történelmi filmes részek, azok jól illeszkednek a Pozsonyi csata, Blokád, és más magyar remekművek sorába. Az üzenet itt is az, hogy a véleménykülönbség káros, erős vezetőre és annak behódoló népre van szükség, az elképzelt nemzeti egységet pedig csak a külföldi ármánykodások bontják meg. Ennélfogva az Imre és András között lezajlott konfliktusok kis bolhacsípésként vannak tálalva, az igazi viszályt ezzel szemben az idegen nő, Gertrúd szítja. Imre és András az „ősi magyar” törvényeknek megfelelően vígan elbratyiznának egymással, de jön a hataloméhes, csábító és manipulatív nő, aki megmérgezi a tiszta magyar közösséget :(

Fun fact még, hogy csakúgy, mint a Pozsonyi csata és a Blokád esetében, itt is találkozunk az egyeduralkodó által gyakorolt hatalom pátoszos, csöpögő magasztalásával, a behódolás dicséretével. Ezek után alig várom a kurzus újabb történelmi filmjeit <3

https://ujkor.hu/content/az-aranybulla-cimu-sorozat-tor…

Ezt az egészet azért néztem meg, mert talán soha nem olvastam ennyire negatív kritikákat egy filmről (vagy inkább: film kapcsán). Noha teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem önmagában a filmnek szólt a düh, hanem a nagy totálnak, vagyis annak, hogy a magyar filmgyártás egészében hogyan (nem) oszlanak meg a pénzek, és arányaiban ez a projekt mennyivel többet kapott sok másnál, és ahhoz képest milyen minőség született. Egy ilyen hangulati háttérrel megtámogatott filmet kevesen képesek csak filmként nézni, de azt gondoltam, én, nagyon jól megismervén az indulatokat, talán képes leszek rá.
Egyetlen dologban vezetődtem szerencsétlen módon félre. Azt hittem, ez egy játékfilm, amelyet időnként narrálnak. Ehhez képest egy dokumentumfilmet kaptam, amelyben bizonyos jeleneteket színészekkel megelevenítettek. Műfajilag a különféle dokucsatornákon, elsősorban az investigation típusú műfajban látható alkotásokhoz áll közel. Ezekben mindig nagyon hangsúlyos az interjú szituáció, amelyben egy túlélő, résztvevő, érintett, hasonló munkát végző vagy a területtel foglalkozó szakértő elmeséli az emlékeit, kifejti a véleményét, vagy tudásával hozzájárul az összkép kialakításához. Bár manapság is lehetne találni civódó örökösöket vagy valamelyik királyi család tagjait, ezúttal csak történészeket ültettek le szépen. Az ilyen filmekben mindig van narrátor, aki természetéből adódóan összeköti és részben felül is írja az egyéb megszólalókat (az ezzel való visszaélésre @TLD pontosan rámutatott).
Végül is ezek bizonyos döntések következményei, illetve az igazság felől induló megközelítések. Ezektől függetlenül még lehetett volna pl. akár egy mocsok módra kitalált, rafináltan kivitelezett ördögi mű – de nem az lett.
A történészeknek nem kell színészi magasságokba emelkedniük, de itt a sponaetistást messze elkerülő, csakis írásos formában elképzelhető, mondjam ki, még ott is papír ízű mondatok minimum követhetetlenek. A tartalmuk nehezen kihámozható. A narrátor, ahogy annak lennie kell, a legprofibb ebben az egész produkcióban. Kőszegi Ákos tartja életben az egyes epizódokat (és nem a szövege, hanem az előadásmódja!). Ami a jelenetezést illeti, ezek sokszor tényleg csak illusztrációk. Ahogy közeledünk a végkifejlet felé, egyre kevesebb az eljátszható elképzelés, és egyre több a narráció vagy a szereplők szájába adott monológ. Mélypontnak az 5. részt gondolom, noha lehetett volna itt is mit keresni egy jó forgatókönyvírónak. De ebből lett a nagy magyar bambulás. Először a király és az érsek ücsörögnek, aztán a király és a magyar urak ácsorognak egy jót. Ez egészen hihetetlen, hogy erről nem lehet leszokni. Ennél még a 4 fő lovagol típus is sokkal eseménydúsabb. Mindig a képregények jutnak eszembe, ahol le lehet rajzolni a lesújtott főhőst, és a sarokba, szögletesbe beleírni, hogy főhősünket nagyon megviselték az események. Amúgy is azt gondolom, minden, amit Trill Zsoltnak írtak itt, meg ahogy ő jött-ment, az katasztrofális. Az ideális Arany Málna. Elrettentő. De legalább sokat emel a fiatal királyt eléggé semmilyen módon játszó Veréb Tamáson. Mondanám, hogy Fenyő Iván a legőszintébb, ahogy kaján fejjel szinte kiröhögi az egész produkciót. Még Törőcsik Franciskatól elevenedik meg néhány jelenet, bár ő meg néha már nagyon színpadias, de az még mindig jobb az általános enerváltságnál. Igazán sokat állhattak a megálmodók unalmas iskolai ünnepségeken. Sosem értettem, hogy öregségükre az embereknek miért kell azt hinniük, hogy a szenvedéseik oka a tiszteletet parancsoló, nem pedig az egykori gyermeki helytállásuk.
Csatlakozom tehát a többséghez, hogy sikerült legyártani egy többnyire unalmas és mindenfelől nézve selejtnek tekinthető sorozatot – és akkor már ne hallgassam el én sem: ami ráadásul még galád módon finanszírozott és aljas célokat próbál szolgálni.

    Szeretnék valami jót is mondani erről a sorozatról, ha már végignéztem, és igen, ez elmondható róla: egyszer meg lehet nézni… Szóval nézhetetlennek nem mondanám. Jó az az antikos filter, amit használtak hozzá, pofásak a kosztümök… Kb. ennyi írható a javára. A rendezés béna, a dialógusok gyöngék (erőltetettek), a színészi játék siralmas – mesterkélt, modoros, színpadias. Ezt nem értem, hogy ki találta ki, és miért gondolják, hogy ha nagyokat hallgatnak a karakterek, és csak néznek a messze távolba szigorú arccal, az akkor rendkívül hatásos lesz. (Már a Honfoglalásban sem működött e recept!) És közben az egésznek van egy olyan hangulata, mint egy szerepjátékos tábornak: összeröffentették a haverokat, hogy gyertek, kaptunk egy valag pénzt mókázni, a felét ugyan ellopjuk, ahogy szoktuk, de a maradék másik fele is több, mint ami egyáltalán szükséges! Jó buli lesz, beöltözünk, kardokkal hadonászunk (a filmen ezt majd lassításban mutatjuk, mer' úgy menő), állati jó díszletek között iszunk és lakomázunk! Kinek ne lenne hozzá kedve? Nem baj, hogy a végeredmény meg olyan, mintha kisiskolásoknak készült oktatófilm lenne, lényeg, hogy egyszerű és közérthető legyen, mint egy választási plakát! A narráció, és a történet folyamát időről-időre megszakító történészek szerepeltetése csak fokozza ezt. Mert hát ezek a történészek… Mi a bánatnak kellettek ezek oda?! Úgy beszélnek, mintha gyogyósoknak magyaráznának, ráadásul előre betanult szöveget mondanak fel (az se segít, ha azt előzőleg ők maguk írták meg – bár erről nincsenek információim). Tehát egyszerre látsz egy „történelmi kalandfilmet” meg egy töri órát közepes adottságú tanárokkal! Olyan élmény, mint mikor töri órán a tanár berakja a filmet, de a távirányító a kezében van, és nyomkodja a pause gombot, és folyton hozzáfűzi a maga okosságait a látottakhoz – a gyerkőcök meg közben a pad alatt olvasnak inkább… Hát igen, erre jó volt még az egész: évtizedeket röpített vissza gondolatban. Újra tizenévesnek érezhettem magam.

1. rész: Nagyon furcsa volt, hogy nem idegesített benne semmi vagy 15 percen keresztül, erre bumm, behozták Gertrúdot, aki úgy viselkedik, mint egy mai feminista csipa, ráadásul első találkozáskor lesmárolja Andrást. Roppant hiteles és korhű megjelenítés, mondhatom.

Túlságosan hibrid lett és túlságosan didaktikus. Vannak benne jó mozzanatok, de a képi világ nagyon sötét és maga a cselekmény nagyon unalmas. Már az elején baromira felhúzott az, hogy Vajk vette fel az István nevet és nem kapta a keresztségben, aztán folytatódott azzal amikor a kamara hasznát kezdték magyarázni. Gertrúd meggyilkolását nagyon elszúrták, aztán a keresztes hadjárat valami iszonyat kínzó volt. Végül az Aranybulla kihirdetése tette fel a pontot az í-re, amikor felmondták a szöveget. Komolyan, ez nagyon gagyi, a három csillagot azért kapja, mert végig bírtam nézni.

Az egyik filmkritikában kacagtató vígjátékként írtak erről a sorozatról. Ezt gúnyolódásnak gondoltam, de amikor elkezdtem nézni meglepően sokszor elnevettem magam. Gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az oka, hiszen komoly, oktató dokumentum filmnek szánták. Azt hiszem attól nevettem, hogy a sorozatot érezhetően valamilyen nemzeti büszkeség fokozó nagy dobásnak szánták. Szinte el tudom képzelni, ahogy a forgatás előtt a producerek lelkesítik a stábot és a színészeket: „most nagy filmet csinálunk, dicső múltunkat mindenki becsülni fogja eztán, stb”. Ettől aztán mindenki megfeszíti az izmait, kidülleszti a mellkasát, és a legnagyobb jó szándékkal és igyekezettel elkezd dolgozni. Végig azt éreztem rajta, hogy nagyon erőlködtek igazán jót készíteni, amitől nekem, mint nézőnek is nagyok lettek az elvárásaim, majd amikor az elvárás találkozott a valósággal, jött részemről a nevetés. A filmsorozat azokhoz a történelmi ismeretterjesztő filmekhez hasonlít, ahol a szakértők mondanivalóját időnként megszakítják bejátszások, amiben a színészek kisebb jeleneteket játszanak el. Azonban az Aranybulla megfordítja ezt, itt megy egy játékfilm, amit időnként megszakít pár történész bejátszott rövid szövege, vagy épp egy animált térkép. Ezt a kicsit fura koncepciót viszont megfejelik azzal, hogy a „játékfilm” alatt megy egy narráció. Ez nem hagyja, hogy magunk alakítsuk ki a véleményünket a szereplőkről eseményekről, mert folyamatosan helyettünk értékel és értelmez. És hogyan értékel? Dicsérgeti a magyar népet is kicsit, de II. Andrástól egyenesen el van ájulva: zseni, korszakalkotó, évszázadokra előre látott, stb. Úgy gondolom büszkéknek kell lenni magunkra és értékelni kell történelmünk nagyjait is, de mindennek megvan a mértéke. Ha egy sorozatban 300× elmondják, hogy valaki mekkora lángész stb, akkor az már épp ellentétes hatást ad. Főleg akkor amikor valami hibát, vagy kissé becstelen dolgot tesz a király, amit a narrátor óvatosan előad, majd egy perc múlva újra kezdi: mekkora zseni! bölcs király stb., nos ez szerintem elég nevetséges. A színészi játékon végig a fent említett erőlködést éreztem, mintha mindenki pózba vágta volna magát és úgy is maradt volna. Amikor talán közel másfél óra játékidő után feltűnt egy olyan színész aki természetesen mozgott és beszélt, és arcjátéka is jó volt, teljesen zavarba jöttem, addigra megszoktam a többiek humoros stílusát. Az se segített a színészeknek, hogy többnyire nagyon rövid megszólalásaik vannak, így pl. Rátóti Zoltán hiába tapasztalt színész, itt sokszor nagyon rosszul jött ki a szájába adott 2-3 mondat. Azon már meg se lepődtem, hogy szokás szerint a németek (Gertrúd és családja) voltak majdnem mindenért a hibásak. Viszont azt durvának éreztem, hogy tkp. Gertrúd haláláért is felelőssé tették a testvéreit, akik a filmben folyton tajt részegen, német dalokat gajdolva fel alá mászkáltak. Az okos narrátor bácsi nem indokolta meg, hogy miért is hagyták megölni a testvérüket, mert ha nem is kedvelték (?) politikailag csak veszítettek a halálával. Nagyon zavart, hogy hiába a folyamatos narráció, nem lehetett mindig eldönteni, hogy mi a történelmileg igazolható és mi a filmesek által kitalált rész. Ez szerintem hatalmas hiba egy olyan filmnél amit ismert producere szerint iskolai vetítésekre is szánnak.

A történészi magyarázatok miatt adtam 4 csillagot, azok húzták fel számomra a sorozat értékét. Amúgy az egész csapnivaló volt.

Ez az értékelés majdnem egy hónapon keresztül érlelődött. Még nem tökéletes, de ennél jobb már csak akkor lehet, ha mégegyszer megnézem ezt az alkotást, de ez sajnos nem fog megtörténni, ezért kirakom jelenlegi állapotában, majd utólag talán szerkezgetem. (A vesszőhibákért elnézést kérek, nem úgy használom őket ahogy kell, hanem ahogy hangsúlyoznám a valóságban, így szerintem jobban átjönnek az érzelmeim.)
Az értékelés nem tartalmaz spoilereket, de az érzékenyebbeknek szólnék, hogy egy színészről megemlítem hogy csak utolsó részben szerepelt.
Szóval.
Az első jelenet megtekintése után (ha nem hamarabb) kiderül, hogy Rákay valójában nem producer volt, mindössze annyi köze van a sorozathoz, hogy ellopta pénzt amiből forgatták volna. A többi három prodiról nem tudok nyilatkozni.
Szégyen vagy sem, a Trónok harcából egy részt sem láttam, és ha tényleg vetekszik a képi világa az Aranybullával, ahogy Veréb Tamás mondta, akkor nem is fogok. A képi világ ugyanis figyelemre méltóan undorító. Az operatőri munkával nem lenne baj, ha nem egymilliárdból készült volna a produkció, de mivel ahogy említettem nem annyiba került, ezért most nem is kötök bele. A kamera néha követte a két méterre arréb sétáló színészeket, sőt, néha kaptunk egy-egy egészen közeli felvételt is az arcukról. A vágás semmi extra, azt sem bántom. Na de azért nem mintha nem lettek volna zseniális vizuális húzások! Az, hogy az egész gyakorlatilag fekete-fehér, hogy olcsóbban megússzák valami elképesztő. Így nagyon középkor hangulata van a sorinak, mert mint tudjuk, a sötét középkor azért sötét középkor mert nem volt világos (lehet hogy tévedek, nem vagyok szakértő, de mivel az 1200-as években kevésbé volt szennyezett a levegő, nem kéne a színeknek még élénkebbeknek lennie, mint manapság? Á, mindegy. Mondom, nem értek hozzá.).
Az alapvetően mocsokjó színészek (pl.: Rajkai Zoltán és Széles Tamás) és azok, akiket nem igazán ismerek, de meg szoktam lenni elégedve a teljesítményükkel (Törőcsik Franciska, Fenyő Iván és Simon Kornél) mondjuk úgy, nem nyújtották életük alakítását. Olyan, mintha egy jelenetet sem forgattak volna újra, hanem mindenből az első felvételt használták inkább, hogy olcsóbb legyen. Fehér Tibor volt talán az egyetlen, aki tetszett. Szegény szerepelni fog Rákay újabb csodájában is, remélem nem csinál belőle rendszert, nem kéne ilyen kis fiatalon Rákay-filmsztárrá válni (meg amúgy sem). Trill Zsolt viszont jobban játszott, mint ezelőtt bármikor, bár ez nem jelenti azt, hogy jó volt, csak nem éreztem magamat kínosan helyette, amikor megszólalt.
A történészek megjegyzéseivel és Kőszegi narrálásával nem lenne baj, ha indokolt lenne, csak sajnos nem az. Gondolom így akarták bizonyítani, hogy történelmileg hiteles amit látunk, csak hát egyrészt ha ezt nélkülük nem sikerült közvetíteni, akkor problémák vannak, másrészt meg nem hiteles.
A zene jó. Csak általában eltereli az ember figyelmét minden más. A stáblistánál lehet csak élvezkedni benne, jó volt becsukott szemmel hátradőlni és hallgatni.
Ó, de amint kinyitottam!
Az Aranybulla előtt nem gondoltam, hogy bárkinek el kéne magyaráznom hogy működik egy sorozat stáblistája, de úgy látszik tévedtem.
Tehát a lényeg az az, hogy az epizódok végén ki szokták írni, kik dolgoztak az adott részen.
Ezt nem sikerült megoldani.
Képzeljük csak el, milyen lenne ha egy Barátok közt vagy Corrie epizód végén mindenki neve ott lenne, aki a 10000+ rész valamelyikének elkészítésében valamilyen formában részt vett.
Itt pontosan ez történik. Mind a hat alkalommal ugyanazt a stáblistát alkalmazták. Ennek következtében Fehér Tibor (aki csak az utolsó részben volt jelen, de ott főszereplőként) ott van a stáblista tetején öt olyan részben amihez nincs SEMMI köze. Ez még szembetűnőbb mellékszereplőknél. Szegény megboldogult Gyafi ott áll a maga egy darab jelenetével, hatszor, bekeretezve, hogy feltűnő legyen, és hogy feltűnő legyen az is, micsoda igénytelenséggel és nemtörődömséggel kezelték valaki utolsó szerepét, ami ráadásul posztumusz jelent meg. Viszont VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Kb. 98%-ig biztos vagyok benne, hogy Horváth Lajos Ottó, és 100%-ig, hogy Debreczeny Csaba nem szerepeltek. Ennek ellenére ott virít a nevük fehéren a feketén, hatszor. Persze lehet hogy tévedek, és valójában nem voltak lusták a készítők levenni azoknak a nevét akiknek kivágták az összes jelenetét, hanem csak valahogy nem ismertem fel őket.
Összességében szégyenteljes alkotás, de valakik legalább sok pénzt kerestek vele.
Én pedig rantelésemmel végre belső megnyugvásra leltem. Amíg újra eszembe nem jut ez a förtelem.

Nem értem, miért fikázza mindenki ezt a sorozatot. Nem volt ez azért annyira vészes. Nyúlfarknyi kis epizódok, szép jelmezek és felvételek (az operatőr tuti nézte a Trónok harcát). A színészek többsége is jó volt, bár kibontakozni nem volt lehetőségük. A történet meg inkább romantikus (a szó klasszikus értelmében), mert bár bizonyára sok benne a történelmileg hű elem, azért igyekeztek ki is színezni a karaktereket. Nem hiszem például, hogy egy középkori hercegnő vívni tanult volna…
Annyira rövidek voltak a részek, hogy igazából nem lehetett elmélyedni a történetben, és néha kissé kuszának is tűnt a történetvezetés. Filmként talán majd jobb lesz, amikor a történészi kommentárok sem „rondítanak bele”. Amivel amúgy nincsen bajom (hasznosak és érdekesek voltak a megszólalások), leginkább a netflixes orosz cáros sorozatra emlékeztet ez a megoldás.