Lehet, hogy nem leszek a legnépszerűbb ember az országban, de…
Én nagyon nem bírom Trill Zsoltot (mint előadóművészt). Kifejezetten meglepődtem, amikor megtudtam, milyen közkedvelt, mert szerintem a legrosszabb hivatásos színész.
A Nagykarácsony kapcsán hallottam először a nevét, amiben kevés szerepe és színészi képesség hiánya miatt azt hittem, hogy csak egy statiszta volt. Az Aranyéletben az Ónodi Eszterrel folytatott párbeszédeinél volt talán a legszembetűnőbb a közte és egy másik, jó színész közötti különbség. A Vers mindenkinek (1986–2019) részeiben az ő szavalásai szerintem szintén nem sikerültek jól, bár amit A feltalálóban művelt „Nagy László megformálása” néven, az még rosszabb volt. Néhány filmben érzelemmentes karaktereket játszik. Azokat jól hozza, de ez nem nagy érdem, a színészetnek nem igazán ez a lényege, ráadásul ott is előfordul, például a Hadik nyitójelenetében, hogy pár elhangzott mondat nem úgy érzelemmentes, ahogy kéne. Sokan a Kaméleon miatt dicsérik, amit én nem láttam, továbbá színházban sem volt még szerencsém találkozni vele, így lehetséges az ott nyújtott alakítása valóban jó, de amit én láttam tőle, az biztosan nem.
Persze a művészet szubjektív. Attól még, hogy szerintem nem tud színészkedni, más talán joggal állítja azt, hogy korunk legjobb magyar színésze, de ettől függetlenül nekem szilárd meggyőződésem ennek az ellenkezője.