Szürke senkik (2016) 70% 46★

Nagyon nehéz írnom erről a filmről; egyrészt nagyon-nagyon örülök, hogy készült egy magyar alkotás a háborúról, ami nem veszett el a második világégés örök holokauszttémájában. Végre rájöttünk, hogy volt első világháború is, ott meghalt ártatlanok, bátor katonaemberek, fiatal bakák, alig tizennyolc esztendős embergyerekek. Mondjuk ez a film pont nem róluk szólt. De azért örülök.

Másfelől viszont nagyon papírmasé az egész: a karakterek sablonosak, nincs mélységük, ami némi sekély medret ad nekik, azt elviszik a tanmese irányába. „Látod, a román katona meghalt volna a magyarért!” És így tovább. Most ezt miért kell? Nem teljesen mindegy a nemzetiség, ha egy kommunikációs fronttörténetet visz vászonra az ember? De bele kellett erőltetni, feltétlenül, ahogy Lenint is, meg azt a leheletvékony, de erős célzást, miszerint derék dolog, hogy a hazádért harcolsz, de szinte fölöslegesen, ha mindezt olasz földön teszed. Hadászat alapfokon: egyes. Mást nem is értékelnék, mert nem lenne olyan szép, mint a film zenéje.

Zene: hát, igen, ez is katyvasz volt, kivéve a népdal-feldolgozást. A csitári hegyek alattat szinte meg is könnyeztem, mikor először meghallottam, annyira szívbemarkoló volt a kihűlt élethangulat, ami a vászonra tapadt. A többi háttérzaj; hanyagolható.

Összességében nem volt rossz, a látványra rettenetesen odafigyeltek, a ruhák, a felszerelés, minden aprólékosan tökéletes volt. Az már mellékes, hogy lőszer sosem volt, ha kellett, aztán mégis akadt valahol a táska alján, meg a galambok sem igazán passzoltak a nyílt terephez… Egy kommunikációs központot odatenni, édes istenem.

Ettől függetlenül örvendetes, hogy kezdjük megtalálni magunkat, csak remélni tudom, hogy bátran hozzá fognak nyúlni ehhez a témához a rendezőink. Csak bátran! Bátran!

Egy érdekes, és rövid történet az első világháborúból kevésbé ismert színészek által játszva.
Szép a fényképezés, a drónfelvételek is illenek bele, egyedül a zene nem tetszett annyira. Ütős befejezés. Korrekt munka.

Meglepően jó film, működő „akció jelenetekkel”, jó színészek, jó sztori. Egyedül a zene nekem kevésbé passzolt hozzá.

100 évet készülődött a magyar filmipar, hogy elkészítse az első I. világháborús filmjét. Gondolom akad 100 ennél sokkal érdekesebb és jellemzőbb sztori a háborúból, mint ez.

A bemutató után egy kritika azt írta, hogy ez a film olyan, mint a DiCaprio-féle A visszatérő, csak jobb. Hát, a párhuzamot én nem sok mindenben látom, hacsak abban nem, hogy én mindkettőt végtelenül untam. Engem abszolút nem tudott lekötni a film, és hiába volt csak egyórás, végtelenül hosszúnak és vontatottnak éreztem.

A magyar filmek 98%-ából jól ismert, szokásosan pocsék színészgárda, egy valamennyire nèzhető fényképezés és egy kongóan üres történetmesélés adja a film sekélyességét. Cselekmény is alig van, de talán jó színészekkel, ütős zenével és rendezői tehetséggel lehetett volna kompenzálni.

Mivel nincsenek kidolgozott karakterek, a néző képtelen azonosulni velük, vagy sajnálatot érezni irantuk. Teljesen közömbös bármelyik katona sorsa. A szereplők olyannyira nem hitelesek, hogy egy percre sem tud beszippantani a film, de még csak azt sem hiszem el, hogy bármi közük van a katonasághoz. A rendező hiába próbálkozik háborús filmek sablonjaival, ha nincs körülötte semmi, csak nevetséges lesz.

Kovács István tovább rontja a magyar filmipar színvonalát. A helyében más szakma után néznék.