Barátok közt (1998–2021) 48% 86★

Imádom xD Anno csak azért kezdtem el nézni, mert kicsiként menőnek tartottam, hogy ott forgatják, ahol lakom (Kispest), és egy csomószor láttam a kamerákat meg a szereplőket. És sulis késésnél lehetett arra hivatkozni, hogy megint BK-t forgattak és állt a busz xD Aztán megszerettem a sorozatot, bár volt kb két-három évnyi kihagyásom, de most már olyan szintű függő lettem, hogy ha esetleg nem látnám, visszanézem az RTL Most-on xD És ezen az se változtat, hogy már egy ideje studióban veszik fel xD

Viccet félretéve, vannak benne olyan csavarok meg izgulós kavarások, amit sok film megirigyelhetne :D

Valamikor, réges-régen, még szerettem ezt a sorozatot. Úgy nyolc évesen csapódtam be a tesóm mellé, aztán anyukánk is betársult. Aztán lemorzsolódtunk: először anya hagyta abba, aztán én, még a gimnázium legelső évében. Akkortájt reggelente 5-kor keltem, hogy a 6 órási busszal beérjek a suliba, és rájöttem, jobb szeretek aludni esténként, mint ezt a sz@rt nézni; addigra már úgyis csömöröm lett, egyre fárasztóbb és idegesítőbb lett az egész.
Van egyébként egy remek paródiasorozat róla, Berényi Miklós élete és krónikája címmel futott. Ha ezt adnák e helyett, újra elkezdenék tévét nézni :DD
Ui: Még gimis gólyaként egyik osztálytársam felvetette, hogy melyik lesz előbb: felépül a 4-es metró vagy véget ér a Barátok közt. A 4-es metró nyert :DD

Az eszmei értéke… na amiatt lett ez nálam 10 csillagos.
A gyerekkoromat kísérte végig és egészen eddig mellettem volt. Bevallom sokszor cserbenhagytam a sorozatot, de végül mindig visszataláltam ide. Vagy így, vagy úgy…
És most vége… nem is tudom, hogyan reagáljam le ezt az egészet. :”)
Isten Veletek! Köszönünk mindent! <3 </3 :”) :”(

Messziről indulok: réges-régen gyerekfejjel én is végignéztem a Barátok közt első néhány évadát. Valahol a kétezres évek legelején aztán a kábeltévé bekötésével képbe került egy rakás új és érdekesebb csatorna, nem mellesleg néhány angol vígjátéksorozat a kora esti idősávban. Ezek jó ideig biztosították a stabil és vidám hétköznap esti családi tévézéseket, de nekik hála a Barátok közt végérvényesen eltűnt a szemem elől. Vélhetően sosem találkoztunk volna újra, ha tavaly az RTL Gold nem kezdi ismételni, immáron jó sűrűn, kevesebb reklámmal. Fene tudja miért, de váratlanul gyakran leültem elé, és a kezdeti nosztalgia után mostanra jóval tovább is jutottam a szériában, mint anno, húsz-plusz évvel ezelőtt. A történet szimbolikusan részben ezzel az értékeléssel érne most véget, ugyanis az elmúlt hetekben már nagyon-nagyon erőt kellett magamon vennem ahhoz, hogy újra leüljek elé, szóval inkább rögzíteném most a sorozatról alkotott benyomásaimat, mielőtt újra évtizedekre elválnak az útjaink.

Szögezzük először is le, a Barátok közt a maga „társadalmi jelentőségével” együtt már régen nem skatulyázható be a minőségi, meg a minőségietlen szórakozás kategóriába. A Szomszédok óta nem látott televíziós mérföldkőről beszélünk esetében, ami szemben korszakos elődjével nem mémesedett el az idők során (mondjuk erről aligha a két széria, sokkal inkább a történelmi távolság tehet inkább), ugyanakkor nagyon sokat tanulhatunk belőle a napi sorozatok műfaji sajátosságairól és a bennük ábrázolt társas érintkezések realizmusáról vagy épp irrealizmusáról. Ehhez kapcsolódik az első erőteljes benyomásom, miszerint a Barátok közt különös módon engedi is megszeretni a szereplőit, meg nem is. Az ember azt várná, egy napi sorozatban a karakterekhez előbb-utóbb valamilyen érzelmi kapocs fűzi majd a nézőt, ami végső soron értelmet ad magának a széria létezésének. Azzal is számolni kell azonban, hogy a sorozat napi fél óránál sűrűbb és eltökéltebb fogyasztása esetén a dramaturgia annyira összecsúszik, hogy a néző fejében felfordulnak ezek az érzelmi viszonyok: miért kéne ma a tegnapelőtt még féreg módon intrikáló Berényi Miki házasságáért aggódnunk? Miért kokettál Miki Klaudiával András ellen, ha egy hete ilyenkor még ősellenségek voltak? Ha Nóra kilépett Miki életéből, majd Miki összejött Andival, végül kinek kell pontosan megbocsátania és miért? Hányszor lehet még büntetlenül megcsalni Gézát és hányszor fogjuk végignézni a hisztijét? Mindezt kivetíthetjük a nagy egészre is: miért zárja magát össze néhány család ebben a hatalmas házban, ha belátható időn belül mindenki kiszúrt/ölre ment/lefeküdt már mindenkivel?
Itt kellene működésbe lépnie az emberi ösztönöknek, két, egymásnak ellentmondó szempontból is. Egyrészről az ember közösségi lény, legalapvetőbb igénye és a túlélésre-érvényesülésre való legjobb esélye a másokkal szövetségben létezés. A család, a rokoni hálózatok, törzsek híján a baráti körök, lakóhely szerint szerveződő közösségek védőbástyák, saját sorsunk jobbítói, amik tesznek értünk és mi is teszünk értük, miközben toleráljuk az onnan érkező sérelmeket. Másrészről, a modern technokrata ember életminőség-javító mantrái közül a legfontosabb is erről szól: el kell hagynunk a mérgező közeget, ki kell lépni az ilyen-olyan formán bántalmazó kapcsolatokból, meg kell keresnünk a számunkra legideálisabb, legtámogatóbb társaságot, legyen az bárhol, kötődjünk hozzá bárhogyan. Azzal, hogy ennek következtében elsorvadnak a spontán létrejött közösségek, elvékonyodnak a rokoni szálak, jelentőségüket vesztik a vérségi kötelékek, relativizálódik a család egysége, talán nem is nekünk, hanem majd a következő generációknak kell szembenéznie.
Ez tehát a Barátok közt-paradoxon, nem értjük, mindenféle bemagyarázott kötelékük ellenére miért élnek ezek az emberek egy rakáson, szép lassan már a belterjességet kockáztatva, miközben mégiscsak átérezzük a sorozatot is életre hívó gondolatot: mások nélkül egyszerűen semmi sem megy. Az itt bemutatott tempóban, ahol mindössze két-három év alatt végigélünk egy komplett emberöltőre elegendő konfliktust, ez bizony nevetségesen szürreális.

Technikai oldalról nézve, a sorozat első nagyjából négy-öt évére koncentrálva csapongó szélsőségek uralják a szériát. Azt muszáj belátnunk, hogy az ekkor a törzsgárdát alkotó színésztársaság alapvetően jól dolgozott, Berényi András, Hoffer Józsi és Novák Laci és Éva, néhány gyerekkarakter esetében egészen konkrétan tudatosan felépített, a színészek által valóban élő entitássá formált karaktereket láthatunk viszont a képernyőn. Korkülönbség ide vagy oda, javukra kell írnunk, hogy sokkal ügyesebben mozognak és játszanak a kamera előtt, mint a szomszédok. Bár nem az alapvető karaktercsapatban, de akadtak szörnyű végletek is, a mellékszereplők színvonali mélypontja talán David Merlini volt. A legarcpirítóbb minőségi differenciát mégis a két Tilda, Erdélyi Tímea és Szabó Erika prezentálta – teljesítményük ég és föld volt, ráadásul Szabó idegesítő, koraérett és natúran buta figurájával sikerült teljesen szerethetetlenné tenni az egyébként sokáig ügyesen rétegzett karaktert.
A rotációban heti-kétheti konfliktusra kiélezett periodikus sztorik erősen önismétlők, akad köztük nagyon innovatív, máig is emlékezetes tévétörténeti konfliktus (Misi homoszexualitása, illetve az annak feldolgozására-megélésére tett kísérletei), meg röhejes és unalmas üresjárat is (Dani egyre nagyobb és idiótább balhéi, minden fiatal lány topmodell karrierre vágyik, András és Zsuzsa szeretik egymást meg nem is, Miki szereti az aktuális nőjét meg nem is, Tilda, ha lehetséges, még nagyobb hülyeségeket csinál, mint Dani…). A kivitelezés is változatosra sikerült, főleg az első két évben gyakrabban próbálkoztak még akciójelenetekkel, inkább kevesebb, mint több sikerrel, a legröhejesebb végeredményt mégis az ezoterikus töltetű részeknél érték el. Azt kimondottan érdemes lehet süvegelni, hogy a cselekmény még kevésbé jelentős szöveteiben is próbált a valóságra reflektálni, legyen szó a délszláv háborúról, az internet térnyeréséről, vagy a külföldre költözés egyre könnyebb lehetőségeiről. Ezzel szemben a sorozat túlidealizált sugalmazása a vállalkozói lét egyszerűségéről és nagyszerűségéről azért eléggé elszakadt a valóságtól.
A mostanság ímmel-ámmal megnézett epizódok (kb. Tilda és Pali titkos spoiler táján járok) igazából már nagyon ingerszegényre sikerednek: a fiatalabb korosztály egyértelműen széthullott, az őket képviselő új figurák java rendkívül ellenszenves. Nóra karaktere minden jellegzetességét elveszítette, Zsolt visszatérése, a Berényiek nagy hatalmi harcainak újabb valós következmények nélküli fordulatai minden eddiginél jobban éreztetik, hogy kimerült a történet kreatív forgataga, néhány év alatt eldurrant már minden lehetséges patron, ha lehet, több alkalommal is. Jó pillanat ez a búcsúhoz!

Összegzés helyett annyival zárnám a Barátok közttel kapcsolatos gondolataimat, hogy egy sokezer epizódos napi sorozat törvényszerűen nem lehet jó. Ha az embernek vannak elvárásai egy televízióban nézett mozgóképes alkotással szemben, akkor ezeket főleg történetmesélés szempontjából egy ilyen széria adottságaiból adódóan alulról fogja csak verdesni. Mégis úgy érzem, hogy húsz év elteltével sincs igazán miért haragudni a Barátok köztre, a kétezres évek elején még messze nem azt a fajta színvonaltalanságot képviselte, mint sok hasonszőrű alkotás, netán a vele kortárs (bár vele mégis mi nem kortárs?) Győzike show, vagy a Való világ, hogy csak a kézenfekvőbbeket említsük.
Nem tartom rossz dolognak, hogy anno volt a magyar tévézés történetében egy Barátok közt. Talán egészében végigülve nem így gondolnám, de ennek kiderítésére nem szeretnék éveket szánni.

Nem bírtam ki és megnéztem a befejező részt. Nos, eléggé elmentek szentimentálisba, illetve most már tényleg alig maradt eredeti, keménymagos szereplő, szóval, ha valaki sok részt kihagyott és most csak ezért – utolsó rész – visszacsatlakozott, hát… Nézhetett közben nagyokat.
Anyukám nézte, így én akarva, akaratlanul is szembesültem képkockákkal / eseményekkel / szálakkal, szóval mondhatjuk, hogy a karakterek nagyobbik felével még így is képben voltam / vagyok, annak ellenére, hogy jómagam már nagyon régóta felhagytam a sorozattal.
Szerintem végtelenül belterjes az egész, és egy idő után már csak erőltetett tudott maradni, mert időről időre ugyanazokat a köröket futották le, csak más szereplőkkel. Plusz a megosztóbb szálakkal nem voltak épp kegyesek, szinte mindig általánosítottak és beálltak a sorba. (Pl. tanár-diák viszony, nagy korkülönbség kifuttatása…) Ja, meg hát az a sok szemétkedés. Amit majdnem mindenki megúszott, ha meg nem, hát volt egy kis irgum-burgum és ennyi.
Ergo: hamar lefárasztotta az ember agyát, na.
A színészi játék nagyon vegyes, ettől pedig kiegyensúlyozatlan a végeredmény. Persze, ha az ember folyamatosan nézi, hozzászokik (?) az egyes alakításokhoz és már az lesz a természetes, de ettől függetlenül akkor sem jó.

Az utolsó rész meg tényleg szörnyen szentimentális lett. Volt benne pár jó gondolat, de aztán agyoncsapták egy vödör nyállal. Kár, hogy amit a barátságról festenek, az egyrészt a sorozatban pont nem igazán volt meg (simán alázott mindenki mindenkit, ahogy a forgatókönyvíró éppen gondolta), másrészt meg a valóság sem mindig ilyen cukormázas. Vannak, akiknek tényleg nincsenek igazi barátai, még egy se. Max. havernél egy fokkal közelibb emberek, de nem barátok. Ergo nem, vannak, akik tényleg magukon kívül nem számíthatnak senkire, mert mindig mindenki csak beléjük rúg. Csinálhatnak bármit.

Mindent összevetve: nem bánom, hogy végre vége, kár volt ezt eddig is erőltetni. De majd úgyis lesz helyette valami más… „Hurrá.” Most már csak az Éjjel-nappal Dugapestet kéne nagyon likvidálni, ha valami, hát akkor az tényleg agysejtpusztító tömegfegyver.

Nos, nem ez életem sorozata de szerintem már hisztiből is alul van értékelve, nagyon menő szidni szinten. :')
Egy szó mint száz, nehéz erre valamennyi csillagot adni, így hogy sok részt nem láttam. Tavaly nyáron hagytam abba, azelőtt pedig majdnem minden nap megnéztem. Az én kedvencem Klaudia volt. Sajnálom, hogy kiírták a karakterét.

az első résztől „néznem kellett” mert itthon nézték. a Szomszédok-ra hajazott/hajaz, benne volt már minden klisé, amit csak egy ilyen sorozatba bele kell rakni.
most ott tartunk, hogy gyűlölöm kb, szereplőktől függően,függetlenül, előre megmondom, mi fog történni. tipikus ellustult sablonforgatókönyv lett mára sajnos.

A kezdetek kezdete gagyi volt, szaggatott beszéddel, de azért néztem, aztán a közepe már okés volt, most meg már elvesztettem a fonalat, annyi új szereplő jött be, és nem is nézem. :)

A 10 ezer epizódból láttam jópárat, sokat nem. Van egy olyan perverzióm, hogy egyszer végig kéne nézni az első résztől az utolsóig. Remélem nem csak nekem. :D Szerintem a maga idejében 90-es évek vagy 2000-es évek elején egész ok volt és megvolt a maga „bája” – csak valamiért „divat” lett nem szeretni.
Kinga (Balogh Edina) nagy kedvencem volt 14-15 évesen! haha

Kb. 8- 10 évig néztem, egészem kiskoromtól kezdve, szerettem, mert jó volt végre egy sorozat ami magyar és viszonylag kevés szereplővel visz végig többszálas történetet. Izgalmas volt, volt, hogy kevésbé, de még így is érdekelt. A sorozat folyamatosan bővült, fejlődött, egyre inkább népszerűvé vált. Most már nem nézem, mert annyira megváltozott, hogy elvesztettem az érdeklődést (és a fonalat). Az egy hibája az, hogy nem tudták lezárni akkor mikor kellett volna, ez a 7 ezer rész nagyon durva..