„Évek óta látok magam előtt egy tágas szobát, hajnali négy óra van, kicsit beszűrődik a pirkadat fénye. A falak bordós-pirosak, és három asszony ül a szobában. Az egyik a tűzzel foglalatoskodik, a másik köt, a harmadik könyvet olvas” – mondta operatőrének, Sven Nykvistnek Bergman, akinek egyik… [tovább]
Suttogások és sikolyok (1972) 49★
Képek 5
Szereplők
Kedvencelte 12
Várólistára tette 53
Kiemelt értékelések
Azt az üvegszilánkos jelenetet soha az életben nem fogom tudni kitörölni az emlékezetemből.
miért.
Együtt szenvedtem Agnessel.
Teljesen mindegy, hogy aktívan nézed, vagy csupán háttérzajnak rakod be, biztosan mély nyomot hagy benned. Egy jó darabig – vagy talán soha – nem fogod tudni kiverni a fejedből.
Ez a film fáj. Minden egyes képkockája fizikai fájdalmat okoz.
És pont ez teszi ennyire bitang jóvá.
Aki rákban szenved, meg ne nézze Harriet Anderson szenvedését a film első felében. A múltbéli jelenetek szerint állandó betegségei ellenére ő szerette legjobban az életet, és testvéreit, valamint mindig odaadó szolgálólányát. Ullmann kihívóbb a szokottnál, de legalább van benne melegség. A mindig baljós, nyugtalanító Ingrid Thulin öncsonkításánál a Zongoratanárnő ugrik be, bár abban nincs élvezet. Vérfagyasztó jelenet, amikor a férje is meglátja a hitvesi ágyban, és kéjesen mosolyog, míg a vérét arcára keni… Gonosz egy némber, aki csak fájdalmat és sebeket ad, bár magányában szorong, és szeretne valaki más lenni. Végül legalább egyszer sikerül kitárnia szívét addig túlzóan megvetett húgának.
E Bergman-filmben leghangsúlyosabb a színhasználat, jelen esetben a vörös. Ezúttal nem zavaró, hogy a színészek sok filmjében feltűnnek; itt hasznos az összeszokott csapat, csak ihletett alakításokkal tartható fenn ennyi feszültség.
Egy szó jutott eszembe, mikor vége lett: borzalom! De komolyan. Pont annyit szenvedtem rajta, mint a Csend-en. Vontatott, szenvedés végig. Hihetetlen….