A király visszatér (A Gyűrűk Ura 3.) (2003) 90% 728★

Annak rendje és módja szerint végigbőgtem a moziban, a film közben a következő párbeszéd zajlott le Öcsémmel:
– Én (szipogva, hüppögve): Jancsi, van zsepid?
– Jancsi: Mit bőgsz?

A mai napig imádom minden pillanatát, a színészeket, Új-Zélandot, Howard Shore mesterművét!!

Ez a rész is nagyon tetszett. Jók voltak a színészek, a történet is nagyon izgalmas. Még mindig ugyan olyan jó, mint mikor először láttam

Megfelelő lezárása volt a trilógiának! Akcióval és érzelemmel teli ahh még meg is siratott :ccc

Gyönyörű lezárása a trilógiának, amit mindig megkönnyezek; anno a hatás, ma már inkább a csodás zene miatt. Látványos és izgalmas, megérinti a lelket és a szívet. Külön szeretem benne a barátságok ábrázolását. Kiváló film lett ez is, bármikor újranézném.

Annyira gyönyörű ez az egész, és olyan nehéz pixelszavakba pötyögni az érzéseimet. Tipikusan olyan film, amit szívvel néz az ember, nemcsak szemmel. Mindig nagyon sokat ad hozzám, akárhányszor megnézem, újabb és újabb, mélyebb rétegeket hánt fel, komolyabbakat, ahogy haladok előre a korban. Jobban megértem. Rámutat az élet fontosságára, az apróságokra és a döntések súlyára.
De nem ez egy tündérmese feladata?
A jót tanulni belőle.

Ez a trilógia annyira epic, hogy az hihetetlen. Egy nagyszerű könyvadaptáció. Imádom minden percét, ezért nem tudok elfogulatlan értékelést írni, túl sokat jelent nekem. Vannak hibái, mindennek vannak, de kit érdekel? Úgy tökéletes, ahogy van. Anno nehéz volt rávenni, hogy megnézzem, de mai napig áldom azt, aki megmutatta nekem. Egyedül azt sajnálom, hogy már nem érezhetem azt, amit első látásra éreztem, de minden újranézéssel egyre jobban imádom és új, apró részleteket fedezek fel. Imádom, imádom és imádom. Örökké része lesz az életemnek és soha nem fogom elfelejteni mennyi mindent kaptam ettől a trilógiától.

Nálam minden idők legjobb fantasy filmje A Gyűrűk Ura sorozat. Nagyobbik lányom volt a filmnézésekben a szövetségesem, együtt vártuk az új részeket tűkön ülve. Végül az utolsó részt a Lurdy-ban láttuk, amikor vége lett kimentünk a kocsiba és kb. fél órát bőgtünk, mire el tudtunk indulni haza. Ilyen az, amikor úgy a szívedhez nő egy film, a történetével, a szereplőivel, hogy egyszerűen nem tudod elengedni. Nem is fogom soha.

Remek lezárása egy csodálatos trilógiának, bár a Frodo-Samu jelenetek sosem lettek a kedvenceim… de a harcjelenetek, a többi karakter és a történet bőven kárpótolt az már csak hab a tortán, hogy a végére Aragorn is megtalálta a sampont Legolas és Gimli párosa örök kedvenc marad.

Nem véletlenül ez a kedvenc részem a trilógiából, már az elejétől tele van izgalommal, harcjelenetekkel és érzelemmel.
Évekig azt hittem, Frodó a hős, mert Ő vállalta el a gyűrű elpusztítását, de nem. Az igazi hős itt Samu. Az elejétől támogatta Frodót, mellette volt a legszörnyűbb percekben is, megmentette az életét és akkor sem hagyta el, mikor Frodó világosan a tudatára adta, már nem akarja maga mellett tudni. Ha a Végzet-hegyénél Gollam nem harapja le Frodó ujjáról a gyűrűt akkor ez az utazás semmit sem ért volna. Egy kicsit javít Frodó karakterén a tudat, hogy kissé rásegített Gollam halálára és a gyűrű elpusztítására, de már túlságosan a hatalmába kerítette. Én személy szerint még mindig Samut tartom az igazi hősnek.
Legolas és Gimli barátsága nagyon belopta magát a szívembe, főleg az a bizonyos párbeszéd köztük Mordorban:
„- Nem hittem, hogy egy tünde oldalán küzdve halok meg.”
„- S ha azt mondanánk, hogy egy barát oldalán?”
„- Igen, azt vállalom.”
Bár Legolas karaktere még mindig túl szelíd nekem a Hobbithoz képest, de 60 év alatt sikerült bölcsebbé és komolyabbá válnia.
Aragorn pedig tökéletes király, mondhatni, szeretem a karaktert már az első pillanattól fogva. Éowyn-t pedig inkább tisztelem a bátorságáért, nem sok nő pattant volna lóra, hogy küzdjön a szeretteiért. (Sőt, egy sem ment rajta kívül.)
Gandalf mindig hozza a formáját, az a 60-61 év neki is jót tett, mindig is bölcs volt, de az Ő karakterén is érezhető a változás. Denethor egy szánni való bolond, gyáva és ostoba, hogy inkább elégetné a fiát és önmagát, minthogy kimenjen, kardot ragadjon és harcoljon.
Rengeteg jelenetet ki tudnék emelni, amik kedvesek a szívemnek, ilyen például Legolas jelenete az olifánttal, majd Gimli megjegyzése: „Ez azért még egynek számít!”
Aragorn, Legolas és Gimli ugrása a hajóból, majd a holtak megindulása a csatába, Pippin éneke Denethor étkezésekor, közben Faramir a csapatával elindul visszafoglalni Osgiliath-t.
Aragorn királlyá koronázása, majd az esküvője Arwennel.
Gandalf,Bilbó, Frodó és a tündék elhajózása, az azt megelőző búcsú.
Gandalf leüti a botjával Denethort…csupa olyan jelenet, amiket nem lehet elfeledni.
Mondhatni tökéletes lett a film, hosszú, de mégsem lehet unatkozni közben.

Én a gyűrűk ura filmekre mindig inkább úgy tekintettem, mint páratlan filmes vállalkozásra, mely filmre visz egy ikonikus, szinte megfilmesíthetetlen regényt és kevésbé úgy, mint művészeti alkotásra. Szerintem Peter Jacksonnak hatalmas szerencséje volt, hogy ennyi bizalmat kapott. Tulajdonképpen úgy vihette filmre a Gyűrűk urát, ahogy megálmodta.

Én nagyon szeretem a forgatókönyvét, mind a három résznek. Amikor a regényt olvastam, többször úgy éreztem, hogy felesleges részek vannak benne, amik nem viszik előbbre a cselekményt. Például az első részben a rengeteg bolyongás az erdőben. Mikor a filmeket láttam megnyugodtam, mert Jacksonék pont ezeket a részeket hagyták ki, amitől szerintem feszesebb lett a történet.

Nagyon megtalálták az alkalmas szereplőket is (mondjuk nekem Orlando Bloom egy kicsit gyengébbnek tűnt, de meg tudok vele békélni). Akik azonban nagyon mozgatták a történetet, azok számomra Ian Mckellen és Christopher Lee voltak a két varázsló szerepében. Imádtam, hogy úgy játszották, mint két Shekaspeare hős, teljes szenvedéllyel és indulattal, Gandalf némi bolondossággal megfűszerezve.

Azt viszont nem gondoltam volna, hogy egy ilyen filmnél pont a látványvilág lesz az, amivel nem leszek teljesen elégedett. Pedig ez történt. Én nem tartom tökéletesnek a könyvet, viszont a legnagyobb erőssége, hogy új világot /világokat hoz létre. Előzmény nélkülieket. Lényeket, városokat, helyszíneket, sőt nyelveket. Ez mindig lenyűgözött. Valami ilyesmit vártam a filmtől is, de helyette egy kulturális összeollózást (nem akarok durván fogalmazni, de csak így tudtam leírni) kaptam. Például ott a királyok városa: Kívülről Breughel Bábel tornya festménye (vagy legalábbis nagyon hasonlít), a kapuja a Chartres székesegyházé (vagy legalábbis nagyon hasonlít), belül meg a csíkos oszlopokkal az Alhambra (ez biztos, hogy az és nem csak hasonlít). És minden, ami a három filmben van különböző történelmi korszakok ereklyéi. És ez nekem a könyvhöz képest, ahol valóban új világok születtek kicsit csalódás volt, még bosszankodtam is.

Szerintem ez a film ettől függetlenül egy nagyon jó adaptáció. Az én ízlésemnek egy kicsit Disney stílusú és lehetne durvább, erőszakosabb, mert a történet elbírná, viszont nyilvánvaló, hogy családi filmnek készült és annak tökéletes (bár talán egy kicsit hosszú :)