Korai évek:
1939. május 25-én a Lancashire-i Burnley-ben jött világra Ian Murray McKellen néven. Születése után nem sokkal kitört a második világháború, ami benne is mély nyomot hagyott. A családját nem érintette személyesen a németek harca, de Ian majdnem meghalt egy vírusfertőzésben, amikor acéllemezekkel biztosított házukban bujkáltak. A diftéria nevű vírusos fertőzés a torkában lévő hangszálakat örökre megváltoztatta. Ez később segít karrierje alakulásában. Ian elmondta egyszer egy interjúba, hogy azért viselte el hideg fejjel a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat.
Gyerekként Wiganban élt. Keresztény családból származik. Nem voltak gazdagok, de szegények se. Az apja építészmérnök volt és laikus prédikátor. A neve: Dennis Murray McKellen. Ian 24 éves volt, amikor édesapja meghalt, míg az édesanyját, Margery Lois-t kicsiként elvesztette, akkor még csak 12 éves volt. Az anyja halála után lett egy mostohaanyja. Elsőnek a szülei vezették be a művészet világába. Az apja zongorázni tanította, de gyakran jártak moziba vagy színházba is. Első színházi kiruccanása 3 évesen történt meg, amire Ian úgy emlékszik vissza, hogy nem keltett benne túl nagy benyomást. A Pán Pétert nézték meg a Manchesteri Operaházban.
Ian a Wigan Grammar iskolába járt. Ott gyakran fellépet színházi darabokban és drámaszakköre is járt. Itt sok önbizalmat gyűjtött, főleg első debütálása után a Vízkereszt című darabban.Wigan Kis Színházba is játszott. Volt olyan darab, ahol nővérével, Jean-elszerepelt együtt (Szentivánéji álom).
Amikor Ian 11 éves volt a család elköltözött Boltonba, és ott még közelebb került a színészethez. Itt beíratták egy iskolába, ahova csak fiúk jártak. Ideje Ideje nagy részét Bolton's Grand Színházban töltötte és nyaranta pedig Stanfordban táborozott.
1957-ben volt egy időszaka, amikor felhagyott színészi ambícióival és inkább újságíró vagy szakács szeretett volna lenni, de végül sztöndíjat nyert a St. Catharine's College-ba. Itt az egyetemen elkezdett megint előadásokban játszani. Miután elvégezte az iskolát Cambridge-ben 1960–1961 között a Marlowe Társaság tagja lett, így komolyabban is elkezdhette színészi karrierjét. McKellen hozzájárult egy fejezettel Charleston 1990-es Ian Charleston: A Tribute című könyvéhez.
Magánélete:
12 évesen már tudta, hogy homoszexuális és ezt be is vallotta mostohájának. Első szerelmét Derek Jacob-ot St. Catharine's College-ba ismerte meg, de mivel nem vallotta meg neki érzelmeit ezért nem lett semmi viszonyuk. 1964-ben találta meg az első komoly partnerét Brian Taylor-t, aki történelemtanár volt. Londonban éltek együtt, de kapcsolatuk 8 év után véget ért. Utána második párját, Sean Mathias1978-ban ismerte meg az Edinburgh-i Fesztiválon. A 10 évig tartó heves kapcsolat tele volt összezörrenésekkel, mert a szintén színész Mathiasnak állítólag nem tetszett, hogy Ian karrierje sikeresebbnek tűnt.
McKellen 48 éves volt, amikor bevallotta a világnak, hogy a saját neméhez vonzódik. A BBC Rádió 3-nak adott interjújában vallott ki mindent. 1989-ben egyik társalapítója lett a Stonewall befolyásos brit meleg csoportnak, valamint az LMB jogi lobbi csoportnak is az Egyesült Királyságban.
Színházi Karrier:
Ian kisiskolás szerepekben kezdte. Az első komoly színházi debütálása 1958-ban volt, az Applecartban. Utána több kisebb-nagyobb színházi szerepeket kapott. Az ’50-es évek végére Ian csatlakozott a Marlowe Társasághoz, ahol megismerkedett Derek Jacobival, David Frosttal, Margaret Drabble-val és egyben akkor szerepelt először Shakespeare darabban. A ’60-as években már szerepet kapott a Marlowe Társaságban mint eddig. Sőt más színházak is szerződtették.
Az 1960-as évek mozgalmas volt Ian számára. Rögtön egy Shakespeare darabban kezdett, a Cymbeline műben. 1960 és 1961-ben amatőr színházakban játszott, olyan előadásokban, mint Vízkereszt, VI. Henrik, A pacsirta, A vadkacsa vagy Dr. Faustus.
1961 szeptemberében McKellen befejezte az egyetemet, de utoljára még fellépett a Caesar és Kleopátrában. 1961 nyarán felvették a Derby Játékházba és a Hornchurch Színházba, azonban Anthony Richardson a Belgrád Színház igazgatója felajánlott neki akkor egy Ian számára remek összeget, de azért is elvállalta, mert tökéletesnek találta az új munkahelyét. Ott gyakran fellépet és több híres író művének a feldolgozásában szerepelt.
1964-et a Notthingham Játszóházban töltötte, ezután átköltözött Londonba és ott megkapta első színházi elismerését, mint legjobb férfi mellékszereplő. Ezek után elhíresült a színházakban és nagy szerepeket is kapott. 1966-ban megkapta a Plays & Players-díjat, mint „a legígéretesebb színész”. 1966-ban az Az ígéretben Judi Dench-csel és Ian McShane-nel volt látható. A 1969-ben már rendezett is: a The Prime of Miss Jean Brodie és a Három hónap elmúlt is az ő nevéhez fűződik. Az 1960-as évek végére a brit színház egyik legmeghatározóbb, legelismertebb színésze lett.
Az 1970-es években lépett fel és már Anglián kívül is, különböző városokban vállalt szerepeket. 1971-ben a Hamlet című darab főszerepét kapta, mely európai turnéra ment. 1972-ben megint rendezett két produkciót: Az igazi Kopó felügyelő, Epringham Camp.
Első alakítása Mexikóban volt A Sas Új-Mexikóban című darabban. Ezután jött élete talán legnagyobb alakítása, az Amadeus, amit Peter Hall rendezett. Ennek a műalkotásnak hála bezsebelt színház Oscar-díjat és egy Tony-díjat. Ezután két évig nem is játszott színházakban, mígnem elfogadta a The Short Listet és a Gyávaságot. Az 1990-es években Chip in the Sugarban játszott, ami akkori szerelme Sean Mathias rendezett. Ezután a Lyttelton Színházban ismét két Shakespeare darab következett: a III. Richard főszerepe, melyért újabb díjat tudhatott maga mögött, majd a Lear király Kent grófja követte. Ezután szerepelt az első színházi élményében, a Pán Péterben. A híres Hook kapitányt alakította.
A ’90-es évek után kevesebbet játszott színházakban, de ha akadt szabadideje rögtön szerepelt valamelyik színpadi darabban. 2001-ben a Sean Mathias által rendezett A haláltáncban is szerepelt a a Broadwayn. 2004-ben Twankie, a transzvesztitát alakította az Aladdinban. 2006-ban A vágóban szerepelt, amit a kritikusok szerint döbbenetes volt.
Filmes Karrier
Filmes karrierje lassan indult be, bár ekkor már elismert színházi színész volt. Első szereplése a The Indian Tales of Rudyard Kipling című brit sorozat egy epizódjában volt. Aztán az 1965-ös Sunday Out of Season című tv-film egyik főszerepét kapta meg. 1969-ben megkapta első három filmszerepét is: Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, Nagy Alfréd, Az ígéret.
1970-ben három Shakespeare tv-filmben volt látható: II. Edward-ban, The Tragedy of Richard II-ben és végül a Hamletben. Ezek után inkább színházakban lépett fel, még végül 1978-ban feltűnt a Sportkocsis nyár című vígjátékban. A filmben nem tüntették fel a nevét, mivel akkor nem volt nagy tévés jelenség és egy akkori nagyobb sztár reklámoztak. 1979-ben megkapta első nagyobb szerepét a Macbeth-ban, melyben Judi Dench-csel volt látható, akivel már színházakban is együtt játszott.
1980-ban szerepelt a népszerű brit sorozatban, a Play for Today-ben, melyben rengeteg nagyobb sztár feltűnt már. Egy év múlva a t A szerelem oltárán című életrajzi drámában szerepelt, majd 1982-ben a Walter c. film főszereplője volt. Nem sokkal később megcsinálták a Walter folytatását, a Walter és June-t.
1984-ben elutasított egy elég nagy szerepet, amiért akár Oscar díjat is kaphatott volna: az Amadeus című darabba kérték fel Antonio Salieri ként – akkor a filmadaptációnál is rá gondoltak, azonban Ian visszautasította. 1985-ben szerepelt a Zina című drámában, majd a Bőség-ben. Három év filmes kihagyás után 1988-ban tért vissza az Istenek malmai című thrillerben. 1989-ben Adolf Hitlert alakította a Hitler végső döntése – A háború küszöbén című életrajzi tv-filmben, majd a Botrányban is szerepelt.
1993-ban több produkcióban is szerepelt: Tales of the City, Az utolsó akcióhős, Little Jo balladája, És a zenekar tovább játszikban. Utóbbiban Emmy-díjra jelölték Ian-t is, de végül nem neki ítélték. Nem sokkal később játszott a Hatszoros ölelés c. filmben, ahol már több figyelmet kapott. 1994-ben a Bármit megteszek könnyed vígjátékban, majd Az Árnyék című filmben játszott. NEm sokkal később a Jack és Sarah-ban ismét Judi Dench-csel játszott. Aztán jött a III. Richárd című Shakespeare feldolgozása, melynek forgatókönyvírója és ügyvezető producere is volt. McKellen modernizálta a történetet, aminek meg is lett az eredménye: megnyerte az Európai Film-díj – Legjobb európai színész díját, valamint begyűjtött két BAFTA jelölést, köztük a legjobb adaptált forgatókönyvet és először jelölték Golden Globe díjra, mint a Legjobb férfi színész (dráma) kategóriában. Ezután egy kosztümös filmben játszott a Változások kora című történelmi filmben. Az 1996-os év sikeres McKellen számára, mivel szerepelt egytv-filmben, méghozzá a Raszputyin című történelmi drámában, amiért el is nyerte a Legjobb férfi főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) kategóriában a Golden Globe díjat. 1997-ben szerepelt Rachel Weisz-szel az Érzelmek hullámain-ban, majd egy évvel később az Érzelmek tengerében című életrajzi-drámában, amiért Oscar díjra is jelölték, és a kritikusok egyik kedvence lett. Később Stephen King művéből készült Az eminensben Brad Renfro partnereként, melyben szintén lenyűgözte a kritikusokat.
A 2000-es évek elején McKellen elvállalta Magneto karakterét az X-Men – A kívülállók-ban. A film kasszasiker lett.
Utána megkapta talán élete legmeghatározóbb és legsikeresebb szerepét a Gyűrűk ura: A gyűrű szövetsége c. filmben, amit Peter Jackson rendezett. Gandalf szerepére eredetileg nem őt szánták, de végül pénz híján ő rá került a választás, hisz a körülményekhez képest nem kapott sok gázsit. Érdekes, hogy Ian már gyermekkora óta Gandalf akart lenni. A film után Jackson elmondta, hogy McKellen helyett nem is találhattak volna jobb színészt, aki tökéletesebben játszotta volna el a varázsló szerepét. A forgatás 274 napig tartott Új-Zélandon. A film folytatásaiban is játszott: A Gyűrűk Ura: A két torony; A Gyűrűk Ura: A király visszatér. A film trilógia összesen tizenhat Oscar-díjat kapott.
A nagy sikerek után két nem nagy sikerű filmben is játszott: 2005-ben két kissé érdektelen filmben szerepelt: az Asylum-ban és a Sohaország-ban. 2006-ban a Da Vinci-kód c. filmben szerepelt, ami nem oszlatott nagy sikert a kritikusok körében.
Ezután másik nagy trilógiája zárult le számára, az X-Men: Az ellenállás vége. Ezután két évig ismét szinkronhang volt: Varangy az Elvitte a víz-ben, Ionek Byrnison Az arany iránytű-ben és narrátor a Csillagpor-ban. 2008 ismét tv-film-ben szerepelt, Lear király-ban, majd 2009-ben egy „két évados” minisorozatban játszott, a The Academy és a The Academy Part 2: First Impressions-ban. Ebben az évben egy újabb minisorozatban, a The Prisoner-ben is játszott. 2010-ben megint narrátorként tűnik fel, a E'gad Zombies! című kosztümös zombi produkcióban, majd a Small-Time Revolutionaryban.
2011-ben elkezdték forgatni Peter Jackson rendezése által a A Gyűrűk Ura előzményét, A hobbitot. Két részes lesz a film, az első 2012-ben mutatják be, a másodikat 2013-ban.
