A különlegesek közt ő a legkülönlegesebb. A győzhetetlenek között ő a legerősebb. Farkas vad, magányos, kortalan. Minden sebe azonnal gyógyul, a csontjait adamantiumötvözet teszi törhetetlenné. Ezúttal azonban – hosszú élete során először – mégis sebezhető.
Egy titokzatos férfi kérésére… [tovább]
Farkas (X-Men 6.) (2013) 408★
Képek 14
Szereposztás
Gyártó
Twentieth Century Fox Film Corporation
Marvel Entertainment
Donners' Company
Streaming
Disney+
Kapcsolódó zónák
Kedvencelte 30
Várólistára tette 82
Kiemelt értékelések
Farkas (2013) 68%
Azt hiszem ezt hívják a tévés fronton filler epizódnak. Mint egy átlag film ez is szórakoztató, bár elképesztően kiszámítható is egyben. Szinte hallottam a fejemben, ahogy Magneto oltogatta Logant az első részben.:D Másodszorra már nem annyira bosszantott ez a rész, mert itt legalább nem tettek tönkre kultikus karaktereket. Mindenesetre az sose jó egy franchise filmnél, ha abszolút kihagyhatóvá válik. Leszámítva az utójelenetet. Az fasza volt.
Farkas (2013) 68%
Láttam már egyszer anno, amikor moziban vetítették, de akkor nem tetszett. Így másodszorra már inkább bejött. Voltak benne jó jelenetek, és Logan is hozta a szokásos formáját. De szerintem sokat hozzá tesz a japán környezet is, így sokkal érdekesebb, mert amúgy maga a történet kissé gyenge lábakon áll. Legalábbis nekem főleg a helyszín miatt tetszett, az a ház gyönyörű! A két Nagaszakis jelenet is különleges volt, ahogy bemutatták a pusztítást és utána az újjáépített békét. Azt is jó látni, hogy néha Hollywood eljut oda, hogy egy Japánban játszódó filmben japánul is beszéljenek a japán szereplők. (A falra tudnék mászni, amikor mindenki csak angolul társalog.) Yukiot bírtam, tetszettek a katanás jelenetei. :)
Farkas (2013) 68%
Azt hiszem, ez tetszik a legkevésbé az összes rész közül. Még ekkora sz…..t. :D Mi a fityfene volt ez? *hatalmas fangirl sóhaj* Bár történelmi szállal kezdődik, az a része még tetszett is, aztán viszont valahogy nem működött.
Megmondjam mi volt ebben a jó? A VÉGÉN az extra Magnetoval meg a Professzorral! Jhaj, azt hiszem mégis lehet unalmas egy nagyon hosszú szuperhősös mozi… -.-"
Farkas (2013) 68%
Mind a három trilógiának meg van a maga kakukktojása, de azt hiszem, ez a film még azok között is kiemelkedően semmilyen. Mintha az egész stáb sem lett volna a helyzet magaslatán. Mert az operatőrön és Jackman-en kívül más nem erőltette meg magát, az biztos. Nagyon izzadtságszagúra sikeredett ezért az egész film. Hozzáteszem, nem a japános vonallal volt a legnagyobb gondom, sőt, az még talán tetszett is volna, csak ez mindennek tűnt X-Men filmen kívül. És ami a logikát illeti, az volt a film talán legnagyobb buktatója, amibe rendszeresen bele is száguldott az egész.
Igazából egy teljesen kihagyható darabról van szó. Egyetlen jeleneten túl nem tesz hozzá semmit az X-Men sorozat eddigi egyik vonulatához sem, inkább csak felbosszant néhol, viszont egy nem komolyan veendő délutáni mozi-matinéként, pont elmegy kategóriás filmek keresgélésénél nem kell feltétlenül elkerülni.
Farkas (2013) 68%
Hiába X-Men, hiába Team Wolverine, hiába egy lehetőségeiben adott gyönyörű helyszín, mégis ez film hagyott bennem a legkevesebb nyomot a szériából.
Alapból a helyszín adottságait egyáltalán nem használták ki szerintem, megmaradt a klisék szintjén.
Hiába tartozik az X-Men sorozathoz, hiába Logan, egyszerűen semmi „x-menes” érzést nem hozott magával. Szimpla yakuza film (számomra) érthetetlenül kapcsolódó történetszálakkal megtoldva. Utánaolvastam, tudom, hogy az eredeti Wolverine tényleg kötődik Japánhoz is, de nekem mégis szétesett az egész. A végkifejlet összecsapott, a párbeszédekhez pedig kérnék egy új szövegkönyv írót.
Amire pedig kifejezetten haragudtam, az a szerelmi szál volt. Hirtelen, semmiből jövő és semmibe tartó, mégis úgy feltűntetve, mintha ez lenne a világ közepe, mintha spoiler
Na mindegy. Századik odadobott mócsingon már ne keressem a színhúst, és ha hozzám vágják a [[Logan (2017) | következő]] lerágott csontot is, azt is élvezettel fogom szopogatni a magam módján. Egy kis velő biztos akad benne. Éljen az optimizmus!
Egyszerűen bírom ezt a karmos kis dögöt, na. :)
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/ec/75/42/ec75…
Farkas (2013) 68%
Nem is tudom mit írjak, nem igazán jött be. Kezdem azt gondolni, hogy valamiért nem akarnak egy normális filmet csinálni Wolverine-nek. Egyáltalán nem volt jobb, mint az előző. És különben is, igazán lekattanhatnának már a magyarok arról, hogy Farkasnak nevezzék Rozsomákot, megőrjít. Mindegy, ezt is letudtam. Remélem a következő értelmesebb lesz :))
Farkas (2013) 68%
Hosszabb, mint Logan első önálló filmje, cserébe sokkal rosszabb és érdektelenebb is. Tökéletes kombó (Y).
Untam, többször néztem, hogy mikor lesz vége, a franchisehoz pedig nem tesz hozzá semmit. Egy spin-off, egy rosszul sikerült és feleslegesen elkészített spin-off. Egyedül a stáblistás jelenetnek volt értelme, ami régen rossz. Azzal pedig, hogy ennyit szerepeltetik a karaktert, ráadásul ilyen rosszul, csak azt érik el, hogy megutáljam, pedig az elején eléggé érdekelt.
Eddig ez tetszett a legkevésbé a franchise közül, olyannyira, hogy nem nagyon van kedvem ma folytatni a többivel.
Farkas (2013) 68%
Kétség sem fér hozzá, hogy most már imádom Hugh Jackmant és kábé kezdek megbékélni Farkas karakterével bár még mindig utálom, hogy agyon van hájpolva, de ez a film, szörnyű volt. A film fele japánul van, amitől borsózik a hátam, aztán teli van akció jelenettel ugyan, de azokat is halálra untam. Két szó: Nem tetszett.
Farkas (2013) 68%
Ez abszolút nagy kedvenc, mint az összes Marvel film. :)
Nagyon jó alapsztori izgalmas volt az egész.
Az autók nagyon klasszak voltak és a repülő belűről nagyon jó volt.
Imádtam Hugh Jackman-t mint farkas nagyon jól alakította, és kitűnő színész. Rá nagyon illik ez a szerep imádom. Ő is az egyik kedvenceim közé tartozik azóta, hogy először láttam ebben a szerepben. Engem teljesen megvett. :)
Szerettem Mariko-t és Yukio-t nagyon jó színésznők.
Akit utáltam az a nagyapa, és az apja, meg a vipera nem tudtam őket megkedvelni.
Népszerű idézetek
[Logan throws Noburo off the balcony of his condominium… into a swimming pool]
Yukio: How did you know there's a pool down there?
Logan/Wolverine: I didn't.
Farkas (2013) 68%
[after Logan is given a bath and haircut by Yashida's servants, he follows Yukio to meet Yashida. He notices her smiling]
Logan/Wolverine: What?
[Yukio continues to smile]
Logan/Wolverine: What?
Yukio: You look nice.
Logan/Wolverine: I feel violated.
Farkas (2013) 68%
Mariko: This is Mieko from the hotel and her grandson, Hitoshi.
Logan/Wolverine: Is he a doctor?
Mariko: In a manner of speaking, yes. He's a veterinarian… student. Large animal.
Logan/Wolverine: Thanks.
[Logan tries to shake the boy's hand and the boy draws back fearfully]
Logan/Wolverine: Whoa.
Mariko: You may have cut him once or twice while he was stitching you.
Farkas (2013) 68%
[Yukio leads Logan to the bathroom, where they are greeted by two women behind a hot tub]
Yukio: Shizo and Saki are going to disinfect you. Give you a shave.
Logan/Wolverine: Like hell they are!
[Yukio draws a knife at him]
Yukio: Get in the tub!
Logan/Wolverine: Whoa.
Yukio: Get in the tub!
Logan/Wolverine: Really?
Farkas (2013) 68%
Logan/Wolverine: [about rescuing Mariko] I'm gonna get her.
Harada: We are grateful for your protection of Mariko. But there is one more sacrifice you must make for her family.
Logan/Wolverine: Go fuck yourself, pretty boy!
Farkas (2013) 68%
Folytatása
Összehasonlítás |