Esőember (1988) 87% 379★

Nagyon régóta halasztgattam ezt a filmet, főként Tom Cruse miatt…
De amit a film adott, azt egyszerűen nem tudom szavakkal leírni. Nagyon érzelmes utazás volt, ahogy Charlie a nagyképű, öntelt ifjú a film előre haladtával Raymond oldalán igazán szerethető, kedves alakká vált. Megtanul szeretni és elfogadja mások különbségeit saját akaratával szemben, amire mindaddig képtelen volt.
Számomra az a jelenet volt a legérzelmesebb, amikor spoiler. Nekem ez volt az a jelenet, ami a filmet igazán szerethetővé tette.
Dustin Hoffman zseniális alakítást nyújtott, megérdemelten zsebelte be a szobrocskát.

Hűha!! Nagyon érzelmes film.

Az első komoly film az életemben, amit moziban néztem, és új távlatokat nyitott számomra.

Végig az volt az érzésem, hogy ez az egész félig csak képzelet. Naná, hogy az is lehetett volna, naná!

Három szó: empátia, alkalmazkodás és türelem. Ha ez a film nem gondolkodtat el erről a három fogalomról, akkor nem tudom, mi fog…

Ennek a filmnek a megnézése után adta kezembe anyám a Virágot Algernonnak könyvet.
A többit már tudjátok…

Roppant érdekes volt látni azt, hogy majd' 20 évvel ezelőtt mit tudtak, mit gondoltak az autizmusról. Maga a film pedig amolyan keserédes, vagy nevetve sírós. Sajátos hangulatú és tanulságos.

Dustin Hoffmann-t mindig is szerettem, zseniális színész, ezt ebben a filmben is vastagon aláhúzta.
Viszont Tom Cruise-zal bajban vagyok… ez az alakítása talán még a nézhetőbbek közé tartozik, de sajnos nagyon-nagyon-nagyon nehéz elvonatkoztatom attól a pökhendi, napóleon-szindrómás ficsúrtól, aki lett belőle. Nálam ez sajnos rányomja a bélyeget mindenre, pedig valaha mennyire szerettem….!

Bár nem tudom, kis hazánkba mikor jutott el ez a film, annyi bizonyos, hogy egy olyan korban született, amikor még nem sokat tudtak az autizmusról, és ezért fontos film.
De nem csak fontos, elképesztően jó is.
A két főszereplő zseniálisan alakít (Tom Cruise-nak ez az egyetlen filmje amit szeretek), nem véletlenek a kiosztott díjak.
Kötelező mű, mindenkinek látnia kell legalább egyszer.

Nehéz erről a filmről írni, mert rengeteg impulzus éri közben a nézőt; ezek a hétköznapiság rutinjával másznak a bőrünk alá, és szétkúsznak az empátia, megértés, és talán egy kicsit a sajnálat és szorongás irányába is. Igazából, hogy őszinte legyek, kifogytam a szavakból; az ilyen emberek, mint Raymond, hihetetlen nagy kincsek, és nem azért, mert zseni módjára bírnak számolni (vagy valami mást csinálni), vagy mert a filmnél maradva, 3 millió dollárt örökölnek; nem. Azért, mert tükröt tartanak elénk és megtanítanak embernek lenni, emberséget átadni ebbe az emberbőrbe bújt, már-már rettentően elidegenedett entitásba, ami te is vagy, meg én is, meg mindenki.
Ecce homo – mindenféle bibliai felhang nélkül, és nem feltétlenül Raymondra értem, hanem az egészséges Charlie-ra. Érdemes elgondolkozni.
És a színészek, majdnem elfelejtettem őket! Gigászi alakítás, főleg Dustin Hoffmantól. Tom Cruise is meglepően jó volt, nagyon hitelesen hozta a rászabott karaktert.

Hmm… érdekes volt látni, hogy ennyire megváltoztatja Charlie Babbitt-ot a testvére pénze, aztán maga a testvére…