A Keresztapa 2 (A Keresztapa 2.) (1974) 86% 334★

Ez a film nem annyira tetszett mint az első rész, egy kicsit unalmas volt nekem, persze azért jó volt csak egy kicsit erőltette volt. A visszaemlékezések tetszetek, jól voltak megoldva és érdekesek is voltak. Vito szála sokkal érdekesebb volt mint Michael-é. Ez volt a legnagyobb bajom a filmmel hogy sajnos nem sikerült a két történet szálat hasonlóan jóra csinálni.
A szereplők jók voltak, kedvencem Robert De Niro volt, remek színész. De Al Pacino is remekelt.
De azért még imádom, mert érdekes, izgalmas és remek színészgárda. Biztos hogy még máskor is megnézem. ^-^

Míg az első rész csont nélkül átment nálam, itt azért már fel-felhördült bennem valami… Már nem igazságszolgáltatásról beszélünk, hanem legtöbbször öncélú gyilkolásról, mely köré képmutatást szövünk…
Vito Corleone-val valami elveszett… Épp ezért volt jó látni a fiatalkori éveit.
Persze, még mindig rendben van ez a film, de kopott egy kicsit a varázsa… és egy normális végét is csinálhattak volna…

Tényleg hangulat kell ezekhez a filmekhez.
A Keresztapa második része nehezebben csúszott, mint az első.
A legjobb részei a visszatekintések voltak, De Niro remekül játszotta a fiatal Vitot.
A bajom az volt, hogy nagyon kellett figyelni, mert eléggé váratlanul jöttek ezek a részek és nem is igazán tudom, hogy kapcsolódtak a jelenhez.
Na de!
Michael jelenete a feleségével elképesztően zseniális. Pacino született gengszter.
Kíváncsi leszek a végére.

Nálam nem hozta az első részt. Vito Corleone visszaadott valamit, amit Michael sosem tudott és ezt ő is érezte. Egy eleinte szimpatikus ember szép lassan átalakul egy paranoiás önző szörnyeteggé. Persze az életében volt egy pont, ami ezt az egészet elindította és az is ott volt, hogy apja halála után hirtelen bizonyítania kellett. És mivel lehetne ezt a legjobban bizonyítania, ha nem a gyilkolással?

A Keresztapa második részében a visszaemlékezéseket szerettem a legjobban. Marlon Brando-t mindenki magasztalja a Don megformálásáért, hát rám Robert De Niro fiatalkori alakítása százszor nagyobb hatással volt. A jelenben játszódó szál viszont nem kötött le annyira, mint az első részben, de persze nem volt rossz. Összességében remek összekötő kapocs az első és harmadik rész között.

Miután elkezdtem olvasni a könyvet, úgy voltam vele, akkor ezt is megnézem; rég volt már, hogy láttam az első részt, ideje volt folytatni.
Vito szálát nagyon szerettem, mindig azt vártam – Michaelét már kevésbé, de igazából azért, mert fájdalmas volt nézni; annyira látszott, hogy Mike mennyire az árnyéka az apjának…
A színészek egyébként hibátlanok, Al Pacino és Robert De Niro is maximális teljesítményt nyújtott, de személyes kedvencem volt még Diane Keaton is, főleg a vizsgálóbizottság előtti jelenetben. Ott, míg Mike felolvasta a védőbeszédét, nem is őt, hanem Kayt figyeltem; elképesztő volt, hogy az arcáról semmit sem lehetett leolvasni, de a szeme… Na, abban minden benne volt.
Nagyon vártam egyébként Vito spoiler.
spoiler
Szóval, mindent összevetve, ha nem is annyira, mint az első rész, de ez is tetszett. A harmadikat meg csak azért nézem majd meg, mert sokan azt mondták, azzal lesz kerek a történet (hiába jóval gyengébb az első kettőnél).

A második részek általában gyengébbek. Általában. De nem ebben az esetben. Minden, amit az első részben szerettem, a filmszerűség, a történet kiszámíthatatlansága, a hangulata megmaradt itt is és tökéletesen működik. Bár végig volt egy olyan érzésem, hogy a fiatal Don kalandjai azért kerültek a filmbe, mert anélkül kicsit kevés lett volna történet. De nem bántam, mert lekötött és érdekes volt. Míg az első részben a család és az üzlet (ami törtvénytelen) volt a középpontban, a másodikban a politika és az üzlet (ami törvénytelen) kapcsolata volt fókuszban. És ez igen érdekes… Azt gondolom valahol mai napig tabutéma, de szerencsére, hogy vannak művészek, akik beszélnek róla.

Már az első résznél is írtam, hogy nekem az alakítások közül John Cazale a kedvencem (De Niro ide, Brando oda), ráadásul ebben a részben kulcsfigurává válik, a családját eláruló, nélkülözött testvér szerepében. Nekem a teljes trilógia legerősebb jelenete (és egyben a teljes filmtörténet egyik legerősebb jelenete) , mikor ül a csónakban és mormolja a miatyánkot (a többi cselekményt nem írom le:) Ez az a jelenet, amire, ha rágondolok (nem is kell hozzá néznem a filmet:), akkor libabőr…

A film kiválóan visszaadja a kor hangulatát, a zene még mindig kiváló, ahogy a színészek is :) Michael néhol elveti a sulykot, de azt hiszem az ő helyzetében az érthető. Elég instabil helyzetbe kerül és mint vezető meg kell erősítenie a hatalmát, ami mindig kemény dolog szokott lenni.
Vito fiatalkora pedig mindent visz nálam :) Robert de Niro tökéletes választás volt a szerepre :)

Ha a történet lélektani oldalát nézem, jobban tetszett, mint az első rész. Hosszúságra ezt a részt is túlzásnak éreztem, de jó volt hogy megjelent Robert De Niro. A témakör azonban még mindig nem az, ami engem érdekel.

Michael az első részben sokkal okosabb volt. Itt látszik, hogy túl nagy súly nehezedett a vállára, ami miatt nehéz mindent kezelni egyszerre, és ez meglátszik mind a döntésein, mind a gondolkodásán, mind a prioritási listáján. Esett a szememben az első filmhez képest, ott nagyon bírtam őt.
Nagyon szerettem viszont Vito Corleone felemelkedésének történetét. Kiváncsi voltam nagyon arra, hogy miből lesz a cserebogár (bár nem vagyok híve az erőszaknak, nem tudnám ezt az életmódot folytatni, van valami rejtélyes, valami elegáns ebben az egész maffiózósdiban, ami vonzóvá teszi e világ megismerését.)