Az ír (2019) 71% 254★

Az első kb. 150 perc a szokásos mederben telik, eléggé akadémikus modorban. Profin kivitelezett, mégis kissé üres, élettelen, takaréklángra van állítva az egész stáb. Akad itt is néhány nagyszerű jelenet és a film az extrém hossza ellenére soha nem unalmas. Ami miatt mégis érdemes erről a moziról beszélni, az utolsó harmada. Ez Scorsese karrierjének legdöbbenetesebb egy órája, valami olyasmi történik itt, amiért érdemes moziba járni vagy egyáltalán leülni egy film elé.
Scorsese alapvetően átgondolja saját életművét, korábbi gengsztereposzait, és képes újat mondani bűnről és bűntudatról, barátságról, árulásról, az emberi állagról. Ha ezt a filmjét nézzük, hát a francba is, nem alaptalanul morgott ő mostanában a szuperhősfilmek kapcsán. A vége felé kezd összeállni, hogy miért pont ezen az utazáson veszünk részt, azon az úton, amely egyébként teljesen érdektelennek és csak a nosztalgiázás apropójának tűnik. Mit látunk? Hogy egy ember elpusztítja a maradék emberséget is az életében. Ez az ára ennek az életnek. És abszolúte semmi nem marad. A végén nevetségessé teszi nagymenő hőseit, ugyanakkor esendővé és kiszolgáltatottá is. Elszigeteltség, romlás, megváltatlanság jut nekik is. Miről szól végül is a The Irishman? Szerintem az elmúlásról, aminek semmi nem szabhat gátat. Rálátást kínál a létünkre. Rendkívül komor és felkavaró.

Lassú, hosszú és vontatott. Az eleje talán még izgalmas is volt, de utána. A végét nagyon untam, alig vártam, hogy vége legyen.

Remek szereposztás, viszont a játékidő hossza még a néhány kiemelkedő dialógus és jelenet ellenére is kínzó. Nosztalgiavonatnak tökéletes, de messze nem Scorsese legjobbja, ráadásul témájában nekem semmi újat nem hozott.

Hát ez épphogy csak nehezen csúszott le nekem, vontatott volt és annyira lassú, hogy közben inkább elkezdtem olvasni, de azért a filmre is oda figyeltem, csak nem győzött meg. A szereplők jól össze lettek válogatva, Robert De Niro és Al Pacino jó páros, a nagy ászok a színészek között, meg még Joe Pesci, de még így sem lett egyik sem a kedvencem. :/ A sztori pedig annyira érdekes volt, voltak jó izgis látványos jelenetek benne, és azért a zenék se voltak annyira rosszak, de ez a film nagyon nem jött be nekem. Unalmas volt, és hosszú, vontatott, pedig az eleje jól indult… :/

Talán az év legjobban várt filmje volt ez számomra, bár a hosszúsága miatt kellet egy kis logisztika, így nem premier napos megtekintés volt. Mint mindig, most is csapongani fogok, de ezért szidjátok az általános iskolai irodalom tanáromat, aki nem tanított meg rendesen fogalmazni. :)
Az egyértelmű, hogy idővel klasszikussá válhat a film, mert szinte minden egyben van benne. A színészeket talán nem is kell kiemelni, mert az talán nem is meglepetés, hogy mindenki zseniális benne. Bár az elmúlt években azért sokan ilyen-olyan okokból vállaltak sok kérdéses filmet, de ha ez a stáb összejön, akkor ott nem lehet kérdéses a hibátlan alakítás és a hangulatos rendezés.
A történetvezetés is alapvetően rendben van, az időszálak látszólag kusza összevisszasága is jól felépített és a metaforák is jól ki vannak dolgozva. Valamint nagyon tetszett a történetben, hogy tulajdonképpen egy mellékszereplő volt a főszereplő. Azonban megvan az oka annak, hogy csak 8 csillagot kapott.
A hosszúságát nem érzem megalapozottnak, egy órát simán vágni lehetett volna belőle, anélkül, hogy a film veszített volna a megértéséből vagy az élvezhetőségéből. Itt-ott film közben is lehetett volna nyesni és a lezárásban sem éreztem annyit, amennyit beletettek. A vége felé a padon ülő elmosolyodás szerintem tökéletes vége kép lett volna.
Illetve én kicsit brutálisabbra számítottam, kicsit nyersebb filmre, mint maga a maffia világa volt akkoriban.
De összességében nagyon tetszett a film, a leírtak ellenére nem untam a filmet egyszer sem, csak feleslegesnek éreztem bizonyos részeket. És remélem Pesci most nem vonul vissza újra, mert zseniális volt most is, talán a legjobb ebben a filmben.

Megint egy olyan film, aminek azt hittem sose lesz vége.
Nem rossz, de a hossza miatt néha eluntam.

Well… Hatalmas nevek egy elég rossz filmben. Az eleje meg a vége még volt is valamilyen. Az eleje mozgalmas, a vége pedig olyan… nos, amilyennek lennie kell. De a többi két óra… Csodás színészi játékok voltak ez igaz, sose tagadnám, ezért nem is tudok erre kevesebb csillagot adni, de az egész film egyébként rossz. Túl lassú. Túl komótos. Túl sok és mégis kevés. Túl keveset mondtak el túl hosszan. Túlnyújtás, túlhúzás.

Nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen hosszú filmet, amit ennyire élveztem volna végig. Egy percét sem untam, és kedvem lett elolvasni a könyvet is, pedig ki tudja mikor olvastam már utoljára sajnos. Szerintem megéri „végig szenvedni” ezt a pár órát, én szívesen megtenném újra, és ez nálam ritka, főleg maffia filmeknél.

Nem szivesen húzom le a filmet, de ismételten rá kellett jönnöm, hogy az ilyen fajta filmek nem nekem valóak. Untam, csupán Al Pacino plecsniért néztem végig, a párommal. Az ő részéről 10 csillagot adna. 3.-ra nézte meg, pedig még csak most jött ki és nem szeret újra nézni.

Martin Scorsese nagy vihart kavart a képregényekből mostanában készült filmekre tett minősítő kijelentésével, amivel én egy picit azonosulni tudtam, bár van olyan film ezek között, ami elég érdekes és nem csak szimplán egy „vidámpark”.
Az ír tipikus Scorsese alkotás, amely igényes rendezéssel és nagyszerű színészi játékkal mesél el egy történetet a közelmúltból. A történet halandó emberek közötti párbeszédek és cselekedeteikből épül fel. A filmben nagyon sok karakter van. A film szereplői csalók, gyilkosok, azaz bűnözök, ezért nem is tudom, hogy lehet-e egyáltalán valakinek szorítani a fő karakterek közül, legfeljebb az ártatlan családtagok vívnak ki a szememben némi együttérzést. Én személyesen sosem szerettem azokat a filmeket melyek a bűnözőket hősökként ábrázolják, persze itt azért nem ez a helyzet. Maga a történet izgalmas és érdekes, amely több évtizedet ölel fel az olasz maffia keretein belül, az amerikai történelem legfontosabb eseményeit is bemutatva vagy csak megemlítve. A főszereplő egy ír pacák, aki az egész életét az olasz maffia szolgálatában élte le. Ő Frank Sherran az ír lóti-futi Robert De Niro alakításában.
Számomra egy kicsit túl hosszú volt sokszor éreztem unalmat, de ennek ellenére nem volt rossz film. Én személy szerint nem bántam volna, ha legalább egy órával rövidebb. Számomra a párbeszédek kicsit hosszadalmasak és feleslegesen unalmasak voltak, bár tudom itt akarták megmutatni, hogy ezek a bűnözök, milyen lazán tudnak élni és gyilkoltatni.
Joe Pesci volt a film titkos ásza, számomra Ő nyújtotta a tökéletes alakítást és ez nagy szó De Niro és Al Pacino mellett. Persze az említett urak sem voltak „kutyaütök”.
Ami a film hosszán kívül még zavart néha egy kicsit az a számítógéppel machinált arcok voltak. Igaz nagyon jól sikerültek, de akkor sem voltak tökéletesek. Nem értem miért nem lehetett inkább fiatalabb színészeket megöregíteni a szerepeikhez, azaz talán azért, mert így szerepelhetett a két nagy színész óriás egy filmben, ami ilyen hosszú időt ölelt fel. A legjobban nem is az arcok miatt zavart, hanem a színészek mozgásán nagyon látszott a kor. Az arcukat meg tudták „faragni”, de a testüket nem. Ez legjobban, abban a jelenetben tűnt fel, amikor Frank megfegyelmezte a zöldségest, aki rosszul bánt a lányával. Hát kicsit burleszkesre sikerült, ahogy megpróbálta lábbal megnevelni, olyan volt, mint egy Benny Hill darabban. Pedig Scorsesé-nél mindig nagyon élettel teli és erősek voltak az erőszakos jelenetek, ami még hihetőbbé tette a filmet.
Nagyon jó volt látni Harvey Keitelt mindig is nagyon kedveltem, sajnos itt nagyon kicsi szerepe volt. Sok egyéb neves vagy ismert színész tűnt fel a filmben, gondolom a rendező hívó szavának kevesen tudnak ellenállni.
A film vége, ami nagyon erős, akár azt is jelentheti, hogy mindenki ugyanúgy végzi, az életét legyen az jelentős vagy kevésbé jelentős alak. Öregen és gyengén.
A filmen érződik, hogy megcéloznak vele néhány filmes díjat, de mindenképpen érdemes megnézni, mert manapság kevés ilyen igényességgel megalkotott mozi készül.