Driver nappal autós kaszkadőrként égeti a gumit Hollywood-ban, de ez csak a második műszak, főállásban éjszakai rablásoknál segédkezik, mint a menekülési útvonalat biztosító sofőr. Nem hétköznapi szakmájában ő a legkeresettebb, köszönhetően speciális tudásának: hajszálpontosan ismeri a város… [tovább]
Drive – Gázt! (2011) 270★
Képek 16
Szereposztás
Kedvencelte 58
Várólistára tette 158
Kiemelt értékelések
Az olvasottak alapján itt még olyan nem fordult meg szöveges értékeléssel akinek tetszett a film…öhm hát akkor asszem ideje volt, hogy megjelenjek itten. Szerintem ebben a filmben semmi olyan mélyenszántó és meta dolog nem volt mint mondjuk amilyet egy Lynch filmben fellehet fedezni. Ok lehet én vagyok az egyetlen aki nem fossa össze magát ha egy olyan filmet lát ahol nem a párbeszédeken alapszik a mű de mondjuk azt is megértem ha valakinek ez nem tetszik mert ez jelenleg az egyik legalapvetőbb filmes eszköz. Persze történeti alapon ebben semmi meglepő nem volt ezt még alá is tudom írni de a karakterek hát nem tudom szerintem zseniálisak. Az, hogy a szereplőknek nincs szófosása és nem rágnak minden egyes dolgot a szádba az szerintem tökéletesen jól működik ebben a filmben (pont abból kiindulva, hogy a történet pofon egyszerű). A sofőr (így volt magyarul?) szóval Ryan karaktere csak egyszerűen nem beszél sokat ennyi. Tuti mindenki találkozott olyan emberekkel akik nem mondanak ki mindent amit gondolnak és nem kifejezetten beszélnek ha nem muszáj. Ennyi volt az egész ez a személyiségének a része, ahogy Irene is ilyen volt. Nem volt mit mondaniuk egymásnak mindketten tudták a másiknak sincs és ennyi. Ja és persze mindketten nagyon bírták egymást és ezt tudták.
Ami miatt én mondjuk személyesen imádom ezt a filmet az az esztétika és stílus és hangulat amit Refn hát ha megteremteni nem is de közvetített. Ez egy szörnyen szomorú film szörnyen szomorú emberekkel és nem tudom szerintem egyértelműen arról beszél mekkora hülyeség a nagy hősi modern eposz arról, hogy a jó elnyeri méltó büntetését a jó meg majd dicsfényben fürdik. (szerintem emiatt lehet western képpen is felfogni a filmet)
A hangulatot tökéletesen sikerült átadnia a filmnek az éjszakai neon fények wow imádni való. Az, hogy miért is kapott kult státuszt a film azt pontosan nem tudom, de őszintén nem is nagyon érdekel mert szerintem 110%-ban megérdemli :)
Eléggé vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban… Nem tudom miért, de nem egészen erre számítottam és a hangulat, az atmoszféra eléggé meglepett.
Határozottan van egy stílusa, aminek köszönhetően inkább a jó kategóriába került nálam… De egy kicsit ki is borultam tőle, mert kellemetlenül nyomasztónak találtam az egészet és emiatt igazából nagyon vártam, hogy vége legyen…
Kétségtelenül az egyik legjobb film, amit valaha láttam, egy szívet melengető, gyönyörű, izgalmas történet tele emberséggel. Nagyon ült nálam ez a lonely hero téma, plusz csodaszép látvány, hozzá ez a dreamy, retro synthpop, a pasztellszínű tapéta meg a kis neonpink betűk a címben… az atmoszféra azokra az augusztusi, fülledt éjszakákra hajaz, amikor a városban szinte párolog az aszfalt a melegtől és csípi az ember orrát a benzinszag… úgy imádom ezt a késő nyári hangulatot, a neonfényes városokat… <3
A film szavak nélkül teremti meg a feszültséget, teli van megrázó pillanatokkal, Gosling meg egy mukkot nem szól, úgy ül ki rá minden érzelem, hogy szószerint egy arcizma se rezdül. Zseniális. Annyira szép az egész film úgy ahogy van… belezúgtam, nincs mit tenni. :D
A felháborodott értékelések meg… a film valószínűleg nem találta meg a célközönségét, én legalábbis elég szkeptikus voltam. Marhára utálom a kocsikat. De hogy egy csillag? Meg unalmas? What?
A soundtrack végtelenszer újrahallgatós, a film végtelenszer újranézős, és ez volt az első alkalom, hogy Carey Mulligan nem irritált. Tényleg itt a vég.
Ismét, valaki nem ért valamit és rögtön repül az egy csillag. ( Lehet a könyv ismeretében ez megváltozna, ami egy nagyon jó könyv)
Ugyanaz, mint molyon, amikor felpontoz valaki egy vacak könyvet.
Lassú, nem túl bőbeszédű, mégis nyomasztóan hangulatos film.
Ryan Gosling megint bizonyítja, hogy egy jó színész,a mellékszereplőket is a filmhez illő stílusban válogatták ki ( érdemes megemlíteni a maffiózó párost)
Remek film? Sokaknak nem. De aki beleesik az örökké imádni fogja, és nem csak a remek soundtrack miatt. Igen ,ehhez a filmhez is sokat hozzátesz a kiváló soundtrack.
Hallottam a filmről, arról, hogy mennyien imádják, első olvasatra nem is értettem miért. Most már értem. Nicolas Winding Refn miatt. Nyilván kell mellé egy jó sztori, érdekes karakterek, de lehetett volna ebből valami Halálos iramban szerű posvány is, ha más rendezi. Így meg maradtak a fantasztikus zenék (Cliff Martinez), a csodás színészek (főleg Gosling és Cranston), a kevés dialógus, az erőszak (NWR-nél ez alap, azóta megtanultam), meg a csodás képi világ. Mindenképpen újranézős.
Az 1930 évek környékén, mikor megjelent a hangos film elterjedtek az úgy nevett Talkik, amikor kicsit túlzásba estek a filmkészítők és a filmet túlbeszélték, nem a cselekményre helyeződött át a hangsúly.
Az évezred forduló utáni időkben élünk, vannak filmek, amik szintén nem a párbeszédre építenek, ilyen köztük a Drive is. Csak van egy lényeges különbség. A legenda vagyokban a párbeszédek érdekesebbek, dramaturgiailag kihegyezettebbek voltak, jobban hozzátettek a karakterhez és a filmhez egyaránt mint itt a Drive ban! Adott egy nagyon erős kezdés, izgalmas feszült rablásos jelenet, bújócskázás a szaruk elől. A főszereplőnk a sofőrnek egy arcizma se rezzen, nem dumál, teszi a dolgát vezet és baromi menőnek tűnik mindeközben. Csillagos ötös felütés. De aztán ami a filmben következik….
Valahol szándékos választásnak érzem, hogy a főszereplő egy csendes típus, nem szeret beszélgetni, de ettől nem lesz menő. Főleg, hogy a csaj akit kiszemel szintén egy összetett mondatot nem tud kiejteni a száján. A „szia, hogy vagy, jól vagyok, jó veled” egyszerűségű minden interakció a két „főhős” között. A mellékszereplők töltenék meg némi élettel a filmet, mert legalább normálisan tudnak beszélni.
Ami értékelhető a filmben még további egy autósüldözéses jelenet (megjegyzem ráadásul elég rövid), meg egy lövöldözős jelenet a egy motelszobában. Minden más felejtős.
A főhős csaj és a sofőr közötti boldog pillanatok arról szólnak, hogy zenei aláfestéssel sétálnak a susnyásban, kocsikáznak esznek, tévéznek, vagy lefektetik a gyereket pont olyan tevékenységek, ahol megint nem kell beszélgetni.
spoiler
NE. NÉZZÉTEK. MEG. EZT. A. FILMET!
Akárhányszor csak felmerült a film, mindenki ömlengeni kezdett erről az alkotásról, így hát kötelező volt várólistára tennem, majd megnéznem. Sajnos negatívan csalódtam. Természetesen lehet, hogy csak ebből az okból kifolyólag valami többet, valami jobbat vártam volna. Ennek ellenére a színészek – főleg Ryan – nagyot alakítottak, érdekes filmet hoztak össze, nem bántam meg, hogy rááldoztam az időmet.
Alapból nem nagy durranás a sztori, de a rendezés nagyon különleges és remek színészeket válogattak be (azt hiszem ebben a filmben figyeltem fel anno Ryan Gosling-ra, és azóta is kedvenc színészeim közt tartom számon). A zene is nagyon passzol; nagyon szeretem az A Real Hero című számot. Másodszorra is megfogott a film.
Nem rossz film, de nekem nagyon lassú volt. Tetszett a mondanivalója és Ryan szerepe is, de szerintem sok feleslefes képkocka van benne. A zenéje is elég nyomasztó, bár a Real Hero tetszett.
Tetszett Gosling alakítása. Valahogy sosem nézem ki belőle a rosszfiút, pedig már nem egy szerepben láttam ilyennek. Jók a film zenéi és nagyon lassú a lefolyása. Különleges a hangulata. Nem mindenkinek bejövős, de nekem tetszett.
Népszerű idézetek
Standard: You know, we're here celebrating but it's a shameful thing… what I did. And I have a lot of making up to do to everyone. But second chances are rare. Right? And that's worth celebrating.
Driver: Is he a bad guy?
Benicio: Yeah.
Driver: How can you tell?
Benicio: Because he's a shark.
Driver: There's no good sharks?
Shannon: A lot of guys mess around with married women, but you're the only one I know who robs a joint just to pay back the husband. Crazy.
Nino: You paid three-hundred fucking grand for this piece of shit?
Bernie Rose: I paid for it – out of my own pocket. This is just the shell; it's the inside that counts, not the outside, right Shannon?
Shannon: You are correct, sir.
Nino: Fuck that shit; I pay three-hundred for something, I want everybody to fucking see it!
Bernie Rose: Of course you do.
Nino: Now this… that is one motherfucking, fine-ass, pussy-mobile, motha-fucka'! Damn!
Bernie Rose: Shannon, sell him the car.
Shannon: He wouldn't be able to find pussy in a whore house… [to Nino] You know what? This car will even make you good-looking.
Nino: I'm already good-looking, pal.
Driver: There's a hundred-thousand streets in this city. You don't need to know the route. You give me a time and a place, I give you a five minute window. Anything happens in that five minutes and I'm yours. No matter what. Anything happens a minute either side of that and you're on your own. Do you understand?
Shannon: You look like a zombie, kid. You getting any sleep? Can I offer you some benzedrine, dexedrine, caffeine, nicotine? Oh, you don't smoke. That's right. Better off.