Filmek 5-től 7-ig zóna

Na, hát akkor essünk neki…

1. Ige – Nehéz nem két Dreyer filmmel is nyitni, amikor vallás a téma. Az Ordet még visszafogottabb a bírálatot tekintve, de egészen Bergmani és nagyon erőteljes alkotás.

2. Szent Johanna – Szintén Dreyer műve, sokáig elveszettnek hitték, majd egy elmegyógyintézetből került elő. A Richard Einhorn-féle zenei aláfestés is megteszi a hatását, de némafilmről van szó, ahol a fájdalmas tekinteteké a szín. Gyönyörű és borzalmas egyszerre.

3. Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz – ezt jó volt látni már listában. Valóban Kim Ki-duk talán legjobban sikerült filmje (elég vegyes a felhozatal) és valóban a legbefogadhatóbb, átfogó ábrázolása a Buddhizmusnak.

4. Baraka – Ez bizonyos tekintetben a Koyaanisqatsi és társainak nyomdokaiban készült, azaz narráció nélküli dokumentumfilm, főbb témája a vallásosság, a miszticizmus rengeteg formája és azok közös arculata.

5. Andrej Rubljov – Tarkovszkij legvallásosabb filmje (bár nehéz lenne azt mondani, hogy a többi filmje nem a hittel foglalkozik, vagy nem bír vallásos érzülettel), ez biográfia is egyben. Második egész estés filmje a rendezőnek, és itt már sokkal tisztább, kiforrottabb a hangja, mint az Iván Gyermekkorában.

6. A hetedik pecsét – Eléggé toplistás filmem Bergmantól, és bár erős benne a vallás, inkább a különféle meggyőződések művészi górcső alá vétele. A már listázott Úrvacsora jobban ideillik témáját tekintve, és méltó is a kiemelésre, hiszen remek film, de bennem ez mégis nagyobb nyomott hagyott.

7. The Master – Ez leginkább a pszichés és lelki vizsgálódás miatt érdekes számomra, szerintem nagyon jól vizsgálja a függésben és kiszolgáltatottságban élő embert, aki nem is biztos, hogy kiutat keres ebből, azoktól, akik felkínálják neki, ahogy azok is bizonyos szinten rá vannak utalva, akik elvileg meg próbálják szabadítani ettől.

Néhány tiszteletbeli említés pluszba:

Marketa Lazarová – Ebben is feltűnik, de a film inkább a rendezés miatt lenyűgöző.

Ádám Almái – Egy komikusabb, szórakoztatóbb, de azért elég sötét darab, kb: mindenki ismeri, nagy kultfilm.

Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire – Lassú és nehezen megfogható film, és nem vagyok járatos a folklórban amit érint, mégis van valami egészen egyedi abban, ahogy a szereplők, a halálhoz és a hitviláguk bizonyos jelenségeihez való viszonyát ábrázolja.

Dogma
A lator
A Passió
A test
Az hetedik pecsét
A hetedik jel
Stigmata

Az ördög ügyvédje
Felhőatlasz
A Magdolna nővérek
A lator
Dogma
Legyetek jók, ha tudtok!

Vallás

Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz (2003)
Kundun (1997)
Napfivér, Holdnővér (1972)
Úrvacsora (1963)
Jézus Krisztus Szupersztár (1973)
A Sunset Limited (2011)

Vallás

Az ötödik pecsét nem csupán a témában, de más szempontból is az egyik kedvenc filmem. Számos jelentés-rétege közül csak azt emelném ki, ahogyan a passió történetén csavar egyet. spoiler Film a vallásos/idealista fanatizmus ellen – de nem ad egyértelmű válaszokat az általa felvetett dilemmákra. A párbeszédek, szereplők zseniálisak. Egyben azt is demonstrálja, mennyire áthatja a kulturális termékeket, így a filmet a keresztény mitológia: ezek a történetek kimeríthetetlen forrásai a művészeteknek.

Az orosz Kálvária női rendezője vallásos szimbolikával mesél el egy második világháborús partizán-történetet. A vallásos tematika itt bátor húzás volt akkoriban, hiszen kommunista háborús hőseposz helyett a film főszereplői vallási figurák. Reflektorfényben az idealistára stilizált „Jézus”, szemben a megalkuvó „Pilátussal”.

A Pi élete gyönyörű képi világgal mutatja be, mit adhat egy vallás (és a fő: mindegy, milyen vallás) egy hívőnek, hogyan értelmezi, színezi a világot, segít át tragédiákon. Bár nem vagyok vallásos, szerintem nagyon jó film a vallásban rejlő értékekről és az empátiáról.

A Pi színes, idealista mondanivalójával az Úrvacsora zord képi világát és üzenetét állítanám szembe. Bergman filmjében pont az inog meg hitében (a lelkész), akihez a hitehagyottak fordulnának, mint vallásos tekintélyhez vagy mentsvárhoz. Az Atya itt (is) cserbenhagyja a Fiút – anno karácsonykor néztem meg, szépen beforgatott.

Brian élete – legjobb vígjátékok egyike. Ismert keresztény téma szórakoztató feldolgozásával reflektál aktuális problémákra.

Emberek és istenek – hit és félelem összeütközése. Hasonlóan az Úrvacsorához, ezt a filmet is azért szeretem, mert vallásos tekintélyek állnak komoly próba előtt, ezáltal emberi mivoltuk kerül terítékre.

anyám! – A teremtéstörténet úgy van itt elmesélve, hogy semmilyen ehhez hasonlót még nem láttam. Keresztény vallás és természet ellentéte, gyorsan fokozódó feszültséggel és merészen kibontott történettel, brutális és groteszk képi világgal.

Úgy vélem az elmúlt kör is jól sikerült, csatlakoztak új tagok, nagy volt a merítés, csupa érdekes címmel, és egyre több kommentár érkezett. Ezúttal messze a legtöbb szavazatot a 2001 – Űrodüsszeia kapta, gondolom ez senkit nem lep meg.

A következő téma a vallás lesz. Szokás szerint semmilyen tematikus megkötés nincs, így mindenki szabadon gondolkodhat. A határidő szeptember 15. 23:59.

Kifejteni most nincs energiám (később majd lehet pótlom hozzászólásban), csak egy listát dobnék be a számomra meghatározó sci-fi élményekről.

Mad Max 2. – Az országúti harcos (1981)
Érkezés (2016)
[[https://snitt.hu/filmek/a-bolygo-neve-halal-1986]]
A majmok bolygója (1968)
Terminátor – A halálosztó (1984)
Szárnyas fejvadász (1982)
2001 – Űrodüsszeia (1968)

sci-fi

A láthatatlan ember (1933)
Második lehetőség (1966)
Nauszika – A szél harcosai (1984)
Terminátor – A halálosztó (1984)
[[https://snitt.hu/filmek/pancelba-zart-szellem-szellem-a-kagyloban-1995]]
Kamera által homályosan (2006)
A felszín alatt (2013)
… és a 12 majom …

Sziasztok!

Bár én nem vagyok az a kimondottan nagy sci-fi rajongó, de azért akadnak nagy kedvencek a zsáneren belül. Ezeket szedtem össze, és bontottam őket két csoportra:

1) Kedvencek a gyerekkorból
– Vissza a jövőbe
– Jurassic Park
– Star Wars – Az eredeti trilógia, de ha csak egy számít, akkor az legyen: A Birodalom visszavág
Ezek egyben azok a filmek, amelyeket talán a legtöbbször láttam életemben és mind a mai napig szívesen nézem őket. Mondhatni, a gyerekkori imádat mit sem kopott

2) Kedvencek érettebb fejjel
– 2001: Űrodüsszeia
– Csillagközi invázió
– Ex Machina
– District 9
Ezeket elsősorban a mondanivalójuk miatt kedvelem. Klasszikus sci-fi alapkérdések, témák egészen kiváló filmes megjelenítésben

sci-fi
A műfaj engem most két vonatkozásában érdekel. Az egyik a klasszikus hármas kérdés, mint legjobb darabjainak visszatérő témája (honnan jöttünk, kik vagyunk, hová tartunk). Ez persze voltaképpen összefoglalható egyetlen kérdésben: mi az ember? Természetesen ez minden jelentősebb műalkotás mozgatórugója, a sci-fi zsánere azonban mégis különösen alkalmasnak tűnik a mibenlétünkről való töprengésnek. A másik vonatkozás a modern ember léte, azaz a társadalmi lét kérdései. Olyan filmeket választottam, amelyek ebben a két vonatkozásban nyújtanak sokat és amelyek szubverzív és lázító alkotások. Persze, itt is meg lehet jegyezni: minden igazán jelentős műalkotás felkavaró.

1. La Jetée (Chris Marker, 1962)
Nincs menekvés az időből, ez a szorongató konklúziója Chris Marker egyedülálló remekművének, ezzel pedig az emberi létezés talán legfontosabb elemét ragadja meg. Páratlan formai komplexitással és költőiséggel. A trauma és az emlékezés körül forog a film. Platón szerint már születésünk múlhatatlan traumát jelent, így az emberi egzisztencia alapvető komponense, Marker azonban a 20. század történelméből indul ki, és voltaképpen az olvasható ki művéből, hogy mindannyian háborús sérültek vagyunk, ezt pedig tovább örökítjük generációról generációra. Ha emlékezünk, nincs más, csak romok, ha nem emlékezünk, akkor viszont megszűnünk embernek lenni.

2. Az emlékmás (Paul Verhoeven, 1990)
Szintén az emlékezés a témája Verhoeven híres filmjének. Itt azonban látszik kiút. Az emlékmás az eszmélés filmje, az ébredésé. Itt nem valamilyen univerzális, időn túli emberi állandót próbálnak megragadni (ha egyáltalán van ilyen, ez nagy kérdés), hanem a társadalmi létet, amely történelmi. A sci-fi mindig a jelenről szól. Verhoeven egyébként is nagy mestere a sötét társadalmi jövőképeknek (elég utalni a briliáns Csillagközi invázióra vagy a Robotzsarura). Sosem hézagtalan a rendszer működése, mindig keletkeznek rések, mindig lesz tere a lázadásnak.

3. New Rose Hotel (Abel Ferrara, 1998)
Hitchcock életműve talán a legnagyobb árnyékot veti a filmtörténelemre. Legnagyobb árnyékot feltehetően a Vertigo veti, ami Ferrara művére is hatással volt, itt azonban inkább a Notorious újragondolásáról van szó. Az itt ábrázolt világ a megfigyelés, a kémkedés, a mindent behálózó és irányító korporációk világa, ahol elsősorban a tudásnak, a hasznosítható tudásnak van értéke, mindent az előny jelent. Ferrara ezt vizuálisan és a film dramaturgiájában jeleníti meg, hiszen a cselekményt elvileg irányító szereplők szinte soha nincsenek jelen, a történéséket mindig távolról figyelik. Az értelmezés válik hatalommá és ez lesz a vesztük. Ha az általunk teremtett képek, látványok uralhatatlanná válnak, vagy éppen kijátszanak minket általuk. Egy automatikusan működő, önmagát reprodukáló rendszert teremtettünk, amely így organikusként jelenik meg a számunkra. Kérdés, hogy mi marad ezen túl? Ferrara filmje azért is zseniális, mert az eleve sejtelmes, obskúrus cselekmény az utolsó harmadára radikalizálódik és a film teljesen új lehetőségeit tárja fel, voltaképpen a film utáni film egyik lehetséges útját. Én mindig is rendkívül primitívnek tartottam az interaktív filmmel való próbálkozásokat, mint amilyen a Black Mirror egyik elhíresült epizódja is volt. Eleve problematikus választásnak tekinteni, ha két vagy három opciót kínálnak fel, hiszen a valódi szabad választás az, ha mi magunk dönthetünk a lehetőségek felől. Másrészt a legtöbb műalkotás eleve immanensen interaktív, hiszen eleve nem tud önmagában létezni: a műalkotás a befogadó nélkül nem műalkotás. Ferrara filmje kihívóan nyitott mű, csak a kérdések sűrűsödnek, ugyanakkor ez a világábrázolás kitűnő példája, hiszen éppen az értelmezés tébolyában örvénylik az utolsó rész.

4. 2001: Űrodüsszeia (Stanley Kubrick, 1968)
Noha Kubrick világhírű filmjének sugallt világképével messzemenőkig nem értek egyet (ebben Tarkovszkij álláspontjával azonosulok), tagadhatatlan, hogy az egész filmtörténelem egyik legkáprázatosabb alkotása a 2001. A fentebb említett hármas kérdésen való meditációnak mintapéldája; erre való a zsáner.

5. They Live (John Carpenter, 1988)
Az emlékmáshoz hasonlóan ez is trójai faló. A film a működési módját megadja a cselekményen belül: pontosan úgy jár el, mint a szemüveg, amit feltesz a főhős. Csodálatos visszaélés a rendszer nyújtotta eszközökkel és hatalommal.

6. Her (Spike Jonze, 2013)
A szimuláció valósága és a valóság szimulációja. Gyakorlatilag szinten minden emberi praxis a filmben szimuláció és a legrémisztőbb az egészben, hogy ez a világ belakható, élhető.

7. High Life (Claire Denis, 2018)
A film elején a 2001 ikonikus jelenetének inverzét láthatjuk és a Csillagok határán felfogható Kubrick filmjének visszavonásaként, bár talán nem egészen. Mintha a végére azért maradni hely a reménynek, de erre ne vegyünk mérget. A bűn, az elfojtás, a bezártság jelentős, embert próbáló műve, a határoké, amelyekbe ütközünk és amelyet olykor átlépünk.