A Sunset Limited (2011) 80% 83★

Valahogy odakeveredtem, hogy ezt megnéztem. Filozófiai vita, lélektani dráma? Vagy mindkettő.
Van benne olyan rész, amin elgondolkodtam.
A két színész zseniális, a magyar szinkronszínészek munkája is lenyűgöző.

Hm… Jones karaktere egy az egyben én voltam. Mind mondanivalóban, mind cselekményben… spoiler
Ami a filmet illeti tökéletesen átjött a fenti feeling, és ezen csak erősített a színpadi jelleg is. Jones brillírozott, de Jackson helyett viszont berakhattak volna mást, az sem tűnt volna fel. Súlytalan volt. Bár lehet azért, mert nem az ő oldalán álltam. Számomra mindig fura, hogy ha a vallás témához nyúlnak, mindig egy ateistát próbálnak győzködni, hogy nincs igaza. Sosincs olyan, hogy egy keresztény egy muszlimot próbál téríteni. Vagy egy buddhista egy zsidót…

Aki szereti a jó vitákat, élvezni fogja. Nem kell sokat elmondani róla: a hit és a racionális felfogás állnak egymás szemben. Két ember találkozik, ütköznek, majd mennek mindketten tovább. Hogy melyikük hová tart, azt csak sejteni lehet.
Vitába szállni csak jó érvekkel és megfelelő tudással lehet, de nincs az az érv, ami az ember belső késztetését felül tudná írni. Mindenki él valahogy, valami szerint, némelyek a semmi szerint, és jó esetben ki is állnak elgondolásuk mellett. Amikor a szavak elfogynak, akkor csak a semmi marad, a pro-kontra nullára egyenlíti egymást, akkor kell eldönteni, hogy maradunk-e így, vagy haladunk tovább. Ha másban nem is, de új nézőpontok megismerésében sokat segít a film, így mindenképpen ajánlott, nem csak egyszeri megtekintésre. Első alkalommal könnyű elsiklani fontos részletek fölött.

Ez jó volt. Nem a kedvenceim az ehhez hasonló, filozofálgatós, kétszereplős művek, de itt nekem valamilyen garanciát jelentett az, hogy Cormac McCarthy saját művéből írta a forgatókönyvet és a főszereplő- rendező Tommy Lee Jones volt, illetve Samuel L. Jackson. Szóval, a történet nagy részében a beszélgetés a hitről, a Bibliáról, Istenről szólt. Az erőteljes, sziporkázó, gyors mondatok és gondolatváltások amik miatt nézhető a film, meg persze a színészek miatt.

Nagyon szeretem az ilyen jellegű filmeket, ahol kevés a szereplő, egy a helyszín. Már jópárat láttam. Mind komoly problémát/problémákat feszeget. A két főszereplő eszmecseréje nagyon tetszett, sok magvas/elgondolkodtató gondolat volt, amit érdemes meghallgatni, és agyalgatni rajta vagy kibeszélni valakivel/valakikkel. Pletykálás helyett remek beszédtéma.

Két remek színész adja elő fény és sötétség, remény és reménytelenség spoiler küzdelmét. Mivel ez a harc örök, spoiler

A beszédek megkomponáltsága miatt erősen emlékeztet egy színdarabra, de hát a kamaradráma az már csak egy ilyen műfaj.

Ez a film csak akkor számíthat jónak, ha arra indít, hogy érveket keress az életbenmaradás mellett, egyébként csak végtelenül veszélyes*. Egyrészt a professzor a maga életéből vett tapasztalatokból és az emberiség által hosszú évek alatt összeszedett tudásából, a saját, limitált érvényességű szűrőjén át von le következetéseket, és bár, véleményem szerint egy egészséges embernek meg kell legyen a joga arra, hogy döntsön arról, akar-e élni, ahhoz viszont nincs, hogy másokat is a nihilbe taszítson. Másrészt művelt és kivételesen intelligens emberről van szó, aki tagadja az isten létezését, vagy legalábbis az istenbe vetett hit létjogosultságát**, viszont az alapvető biológával nem számol: mi, emberek komplex élő szervezetek vagyunk, akiket biológiai és kémiai folyamatok mozgatnak, és belénk van kódolva a létfenntartás és a reprodukció alapvető ösztöne. Az agyunk jutalmaz azért, ha olyat teszünk, ami nekünk jó, és ezt csak nagy megrázkódtatás, izoláció, vagy különböző betegségek tudnak felülírni. Mégsem jut el a gondolatig, hogy a hiba épp benne is lehet, amit kivetít a világra.
Igen, szenvedésre vagyunk ítélve, az élet tele van buktatókkal, igen, a holokauszt után semmire sem tekinthetünk úgy sem az emberre, sem a produktumaira, mint mint régen. Éppen ezért szuggesztív ez a karakter, mert részben igaza van, és mert verbálisan készségeivel megfelelően tud érvelni, viszont nincs benne meg kellő mértékben az önreflexió, és túl komolyan veszi magát, nincs humora.

Ő egyszerűen egy önmagában eltévedt ember.

*20 alatti és ingatag, vagy ki nem forrott személyiséggel rendelkezőkkel semmiképp nem nézetném meg.

**Egyébként meg pont van olyan vallás, ami a semmire készít fel: a buddhizmus.

Semmitmondó, művi filozofálgatás 90 percben. Blöa.

Óriási csalódás.
Lassú tempóban, nyugodt környezetben, kiváló színészekkel előadott örökérvényű és fontos témák két ellentétes világot képviselő középkorú ember szájából. Minden adott volt a magunkba forduláshoz, együtt gondolkodáshoz, a katarzishoz, de ehelyett a nagy semmit sikerült megvalósítani. Lényegében egy depressziós ateista és egy vallási fanatikus vitája zajlik 90 percen keresztül az 5 évesek szintjén. Helyesbítek, inkább nem degradálom le az értelmes vitákat a film színvonalára. Ami itt zajlik az leginkább mellébeszélés, egy percig sem értik egymást, nem is hajlandóak befogadni a másik gondolatait, a nyitottságuk is megjátszott. Érdemi vita sem zajlik, amikor épp megfognák az egyiket a gondolataiban, az rögtön személyeskedéssel válaszol, amire szintén személyeskedés a válasz.
Az ateistát valamelyest megértem, én sem lettem volna vevő épp egy öngyilkossági kísérlet után ennyi agymosásra és olyan nyomós érvekre, hogy „azért van isten, mert tudom és örök életet ígért, milyen jó nekem ettől”. Szerintem még így is túlságosan türelmes volt, hogy csak a film végére fakadt ki.

Jó színészek és kiváló magyar szinkron! Utóbbi kellett is, mert ez nehezen jött volna át olvasatban (nagyon sok szöveg, gyors monológok). Nem tudtam, hogy vallásfilózófiai társalgás lesz, szívesebben vettem volna annak kibontását, hogy hogyan kerültek ilyen szituba, hogyan jutottak el ideáig.