Az őslakó (Az őslakó 1.) (2007) 84% 236★

Azt hiszem, tizenegyedikes voltam, mikor egy órára behozta az egyik osztálytársam, hogy nézzük meg, ha már beteg a tanár. Mondanom se kell, volt, aki nagyon hamar elaludt rajta, de a többiek tágra nyílt szemekkel meredtek a képernyőre – és ez fennmaradt másfél órán keresztül – miközben nem láttunk semmi mást, csak azt, hogy a szereplők beszélgetnek.
Számomra ez egyike azokban az „univerzális filozófiai filmek”-nek, amik végigzongorázzák az emberi lét összes komoly kérdését, némelyikre adnak valamilyen választ, némelyikre nem, de azáltal, hogy elgondolkodtatnak róluk, a néző sokkal többnek érzi magát a film után, amiért része lehetett a töprengésben. Egy lapon említem ilyen szempontból a „Forrás”-sal, a „Tavasz, nyár, ősz, tél és tavasz”-szal, vagy az „Úttalan út”-tal. Az ember szerepe, az élet értelme, a vallás és a hit kérdése és ellentéte, a magány nehézsége, a halál szerepe az élet részeként mind fontos elemeit képezik ennek a másfél órának. A színészeket nem nagyon láttam másban, de szerintem ez valamennyire még hozzá is adott a hitelességükhöz… mert kicsit olyan érzés, mintha tényleg átlagembereket látnánk, akik néhány órára kiesnek a hétköznapi életükből, és szembesülnek ezekkel az érzelmileg és intellektuálisan is nagyon súlyos kérdésekkel egy barátjuk házában.
És hogy mit tanultam belőle? Mondhatom azt, hogy semmit, és mondhatom azt, hogy olyan hosszú listát kéne írnom, hogy nem tudom, tolerálná-e a snitt. Mert a film semmit nem rágott a számba, nem adta fel a leckét, amit bemagolhattam, de maga mögött hagyott rengeteg érzést, amelyek már mindig elkísérnek.
spoiler
Mindenkinek részt kell vennie ebben a vitában. Nem elég látni.

Hatalmas film. Az utolsó másodpercig tornáztatja az ember agyát. Végig annyira figyeltem, nehogy lemaradjak valami apró jelentéktelennek tűnő információról, hogy már füstölgött a fejem.
Nem is nagyon lehet mit írni róla. Oda kell ülni a szereplők közé és hallgatni kell John történetét.

Semmi akció, semmi bonyodalmi szál. Egyetemi professzorok, egy szoba és egy hihetetlen teória!
Rengetegszer néztük már meg ezt a filmet és minden alkalommal csöndben, ezerrel odafigyelve. Nem kell túl sokat várni, de sokat fogunk kapni. :)
a kamerahasználat elég művészfilmes, de nem rontja az élményt, annak sem, aki nem szereti ezt

Köztudomásúlag kultkedvenc film, szeretik a sci-fisták és általában véve a „jó filmek” szerelmesei is, hatása a nézőre elementáris – nagyon félre kell nézni, nagyon máshol kell lenni fejben, hogy ne érintsen meg minket a másfél órán át követett beszélgetés súlya és jelentősége, ereje, és az egészben az a bámulatos, hogy Az őslakó filmként gyakorlatiasan szinte semmiféle kiemelkedő aspektussal nem rendelkezik…

Kivitelezésének volumene egyértelműen tévéfilmes, még annak ellenére is süt róla a jellegzetes olcsóság, hogy egymással beszélgető emberek kamaradrámájaként másmilyen igazából nem is lehetne. Számos hasonló film próbálja akár a vágással, akár az operatőri munkával feldobni az összképet, de Az őslakó egy nagyon egyenes alkotás, praktikus és a lényegre koncentrál. A színészi munka afféle kötelező minimum – ismerősek az arcok, de csak mint sorozatok jellegzetes epizódszereplői, emlékezetes alakításról nem beszélhetünk. De mivel tarol egy film, ami technikailag ennyire semmilyen?
Történetével, pontosabban a benne párbeszédes formában közvetetten feltárt történettel. Ennek izgalomfaktora kétféleképpen működik: egyrészt ott a konkrét párbeszéd John titkával, életének jellegzetesebb szakaszaival, fordulataival – ez egy szédítő és kemény sci-fi tematikájú eszmefuttatás, kiváló ötletekkel, amolyan „milyen lett volna a Hegylakó, ha igazi sci-fi szerzők írják meg?” jeligére megkomponálva, és hát kétségkívül zseniális módon beépítve egy szobában beszélgető társaság jószerével nulla költségvetésből lefilmezhető közegébe. A feszültség másik forrása maga a kamaradráma, a nagy és együtt igen széles spektrumú tudással felvértezett emberek szembenézése a lehetetlennel, amit mind nagyon sokfelől közelítenek meg: vizsgálják az elmondottak bizonyíthatóságát és bizonyíthatatlanságát (bár ez szerintem pont kicsit gyenge lábakon áll), ezek összeegyeztethetetlenségét akár a vallással, világnézetekkel. A reakcióik sokszínűek, érzelmekben gazdagok, és remekül irányítják a néző figyelmét, jó pár aspektusból végigjárják az állított történet által kiváltott potenciális hatások nagyságát és súlyosságát. Mindennek együttes következménye, hogy Az őslakó eseménytelensége ellenére bizony fölkavaró, nyugtalanító film, ami váratlan és meglepően direkt fináléba torkollik.
Szerintem ez a film egyetlen gyenge pontja. A mostani megtekintés során legalábbis úgy éreztem, a spoiler váratlan felfedése a film egyik legélesebb fegyverét, a bizonytalanságot, a bizalom és a józan ész egymás ellen fordításából származó konfliktust semlegesíti – hisz a lezárás ily módon már egy konkrét állásfoglalás, ami számos addigi érdekes lélektani problémát felold a nézőben.

Igazán emlékezetes, „természetében” különleges, bárkinek ajánlható film. Egyetlen korlátozó tényezője talán a viszonylagos ingerszegénysége lehet – Az őslakó nem látványfilm, nem epikus sci-fi, de a rá áldozott türelmünket gyorsan meghálálja. Meglepve fedeztem azonban fel, hogy van folytatása is, amit szintén Richard Schenkman rendezett, sőt, ezúttal írt is (az eredeti történet a filmes vonalon is ismerős Jerome Bixby tollából származik). Elképzelni sem tudom, milyen lehet, hisz Az őslakó jellegzetesen egylövéses sztori – nem folytatható, világa nem bővíthető vele azonos színvonalon.

Bevallom sokszor eszembe jutott ilyesmi. Milyen lenne az őskortól élni egészen napjainkig? Bár az én verziómban az volt, hogy egy modernkori ember kerül vissza, szóval nagyjából tudja mi mikor fog történni, de nem tud semmin sem változtatni :D
A film pedig annak ellenére, hogy azt látjuk 1,5 órán keresztül, hogy pár ember beszélget végig fenntudta tartani az érdeklődést. Érdekes témákat, kérdéseket feszegetett.
Különben szerintem kilehetett volna deríteni, hogy igazat mondott e vagy sem. Nem készültek róla képek az elmúlt 100 évben? Nem lehetne felkeresni pár régi ismerősét akikkel jóban volt régen? (spoiler) Persze erre is rálehet mondani, hogy az emberek is benne vannak a hazugságban meg, hogy szerkesztett kép, de a lényeg, hogy szerintem van rá mód.
Mivel hasonló rendező és színészek vannak ezért megnézem a második részt is az alacsony százalék ellenére.

A páromat mindig nagy dilemma elé állítja hogy mit nézzünk. Mert én szerinte semmilyen filmet nem láttam – igaza van, legalábbis ami az utóbbi 10-20 évet illeti :-D Ő viszont mindent látott, legalábbis majdnem mindent. És mindig ezen megy a cimmogás, hogy nem akarom hogy miattam olyat nézzen amit már..Ő meg nem akarja hogy én miatta ne nézzem.. Szép kis páros :-DD Ez viszont neki nagy kedvence, uh mondta hogy nem baj ha megint megnézi, nekem meg látnom kell. Igaza volt.
Szeretem az ilyen elgondolkodtató filmeket. Teóriák, tulajdonképpen mindenféle konkrétum nélkül és mégis hihető..Nincs sok szereplő, nincs akció, csak beszélgetés. De a téma és a „problémafelvetés” annyira érdekes, hogy simán odaragasztott a képernyő elé. Egyetlen helyen – a Biblia témakörnél – lankadt kicsit a figyelmem, azt túl soknak éreztem, de egyébként hibátlan.

Több mint valószínű, hogy ha én belecsöppennék egy ilyen beszélgetésbe, tönkretenne. Összedőlne bennem minden, amit hittem eddig az emberiségről, a világról, és még csak el se tudnám dönteni, hogy ez jót tett-e nekem vagy nem.
Hatalmas film!

Egy nagyon-nagyon minimáltáras film hét szereplővel, akik egy szobában beszélgetnek. Ez a beszélgetés viszont, amikor először láttam, annyira lekötött, hogy kb. öt percnek éreztem a történetet és úgy kiszáradt a szám (mert tátva volt), hogy nem tudtam megszólalni.
Az ember könnyen a szereplők közé tudja képzelni magát, akár az egyik színész helyébe, akár egy szabad sarokban kuporgó nyolcadikként, hogy egy-egy hozzászólással mosolyt csaljon a fele banda arcára, míg a másik felének gőz csapna ki az orrából.
Ha egy elgondolkodtató, cseppet sem látványos, de intellektuális és vicces sztorit kívánsz, ez a neked való.

Klasszul összerakott, nagyon intellektuális filmecske. Végig lekötött, pedig „nem történik benne az égvilágon semmi”, csupán egy maréknyi (okos) ember beszélget egy szobában.
Tetszett, hogy a diskurzus közben bennem felmerülő kérdések is szinte kivétel nélkül előkerültek, és megválaszolást nyertek. Oké, maradt bennem hiányérzet (emiatt a mínusz egy csillag), de alapvetően üdítő élmény volt. Szeretem az ilyet, na.
A végén a csattanó megjegyzem bitang jó volt, bár nálam ennek ellenére elmaradt a kívánt hatás. Nem ütött akkorát, mint illett volna. (szerintem) Ez azonban nem von le az értékéből.
Sandy karaktere viszont totálisan felesleges volt. Az égvilágon nem tesz hozzá semmit, de legalább tenyérbemászóan idegesítő és irritáló is. Én legalábbis utáltam a fejét.

Új határtalanság, minden másodpercét átjárja a misztikum.
Az igazán tartalmas filmhez nem kell milliárd díszlet és fényes jelenet.
A nyitottságtól és a szellem világosságától csak úgy szikrázik az egész film.
Kiváló, ajánlom mindenkinek!