Várólistára tette 42


Kiemelt értékelések

Blissenobiarella 

Közelébe sem ér az első filmnek, de ez is nagyon tetszett. Nem szeretem a felesleges folytatásokat, és ez alól ez sem kivétel, de nem tagadhatom, hogy élveztem ezt a másfél órát.

Victorious 

Azt kell, hogy mondjam, hogy egy darabig nem is volt olyan vészes, rosszabbra számítottam.
Ami nagyon lehúzta az a vége. Iszonyatosan összecsapott lett onnantól, hogy spoiler, konkrétan még nagyon zárást se kapott, mert „hátha lesz esély folytatásra”. Nem hiszem, hogy lesz, bár jelenleg nem is vonz a spoiler. Ennél a történetnél legalábbis nem.
Az új karakterek közül Isabel még kedvelhető volt, de a többiek inkább idegesítettek a fiatalok közül. Sajnálom, hogy a régiek közül páran ilyen keveset voltak.
Mindenképpen örülök, hogy lényegében megválaszolták azokat a dolgokat amiket az előzőnél felvetettem :D Gondolom az évek során másoknál is előkerültek már ezek.
Összességében közelében sincs az elsőnek, de a borzalmas utolsó kb 30-40 perc ellenére egyszer bőven megnézhető ez is.


Hasonló filmek címkék alapján