A hetedik pecsét (1957) 85% 160★

Annak ellenére, hogy komoly témát feszeget az alkotás (sőt, életünk és létezésünk tükrében súlyosabbat nem is lehetne), meglepően könnyed pillanatokat is mutat nekünk, fanyar humorral és karcos beszólásokkal, melyeken jókat lehet derülni. Hangulatát tekintve Ingmar Bergman könnyebben emészthető művei közé tartozik; ha el szeretnénk merülni munkásságában, nyugodtan kezdhetjük ezzel a filmmel. Lefolyását tekintve leginkább magára, az életre hasonlít a produkció, megannyi szimbolikával.

A „főszereplő” titulussal leginkább Max von Sydowt lehetne illetni, aki már itt, pályafutásának hajnalán bebizonyította, hogy helye lesz a filmek világában, nem is akármilyen! A sokat látott, de még útját kereső, a választ kutató és tudásra szomjazó karakterrel, ha nem is rögtön a mű elején, de lépésről lépésre szimpatizálni kezd a néző, cselekedetei okán, ahogy halad előre a film. A filmtörténelem egyik legendás pillanata a Halállal zajló, többfordulós sakkjátszma.
A rivaldafényben viszont osztozik (már-már át is adja) Gunnar Björnstranddal, aki Max hű fegyverhordozója, ám szarkasztikus és bölcs karakterével főszereplőnk mondhatni ellensúlya. A harmónia azonban tökéletes közöttük.
Markáns női szereplőket azonban hiába keresünk, jelenlétük inkább jelképes. De nem kell aggódni, mert a rendező későbbi filmjeiben bőven kárpótolni fog minket ezen a téren.

S végül mindenkiért eljő a Halál, a Fekete Úr…S ha táncba hív majd, örömmel csatlakozom…

Megmondom őszintén tartottam ettől a filmtől, mert azt gondoltam, hogy egy nagyon lassú művészfilm, ami nem éppen az én világom. De maximálisan kellemes csalódás volt, mert ugyan valóban lassú, de jó ritmusú a film. A karakterek nagyon jók, a történet elgondolkoztató és a humor is jól működik, pont annyi és olyan formában van benne, ami illet a filmhez. Remek alakítások, kiváló rendezés és különösen a film nyelvezete tetszett, ami számomra olyan volt, mintha egy Shakespeare szöveget kicsit olvasóbarátabbá tette volna valaki. Egy sokáig halogatott klasszikus mű, ami joggal szerepel ott a filmművészet legjelentősebb filmjei közt.

„A halálnak csak egyetlen dolgot mondunk: Ma még nem!”

Csak egyetlen Isten létezik, és a neve Halál. A halálnak csak egyetlen dolgot mondunk: „Ne ma!”

Mindegyik karakter érdekes volt! Nem láttam sehol klisét (lehet hogy akkoriban még nem is léteztek klisék). Még az én totál reál, közelről sem bölcsész szememben is érdekes maradandó filmmémlény. Sajnos angol felirattal tudtam csak megnézni, így lehet hogy sok minden nem jött át.

Valahogy úgy éreztem, hogy minden férfi karakter egy-egy jelentős dimenzióját ragadta meg a Férfiasságnak. Ez az első olyan film amiben ilyen sokféle módon látom A Férfit mint többdimenziós lényt.
(Filozófus = Block, a lovag)
(A cinikus izomember = Jöns, a fegyverhordozó)
(Az álmodozó, a művész = A színész-1)
(A szoknyavadász = Szinész -2)
stb…

A Női karakterek nem voltak annyira kidolgozottak, sem előtérben, de ez a 14.sz. -ban nem is volt másként.

Hogy pontosan miről is szólt a film, nem tudnám megmondani, de (pár jelenetet leszámítva) élvezhető maradt végig.

Érdekes film volt, bár a története nem túl sok van.
Block lovag elvesztette a hitét és filozofál, fegyverhordozójának pedig jó meglátásai, beszólásai vannak.
Aztán ott a színész, aki látja a „földöntúli” dolgokat, de senki nem hinne neki. Kerakterek szempontjából erős a film, kivéve a hölgyeket, mert őket nem írta túl Bergman.
A legjobb jelenetek Blockhoz és a Halálhoz köthetők, mind a közös, mind a saját játékidejük nagyon jó. spoiler
Bár nem vicces film, egy-két jeleneten felnevettem, mert igazán komikusra sikerültek.

Nagyon régen láttam, középiskolás koromban, több, mint 30 évvel ezelőtt. És csak azért írok róla értékelést (általában csak a frissebb nézésekről szoktam), mert emlékszem mennyire erős hatást gyakorolt rám. Világos volt akkor, hogy addig nem láttam ehhez hasonlót. Napokig csak erről beszéltem a környezetemnek és meséltem nekik a jeleneteket (ami így emlékezve a film szürrealitására elég furcsa lehetett, amikor a halállal sakkozós jelenetet ecseteltem:)
Ahhoz képest mennyire régen láttam, meglepően sok jelenetre emlékszem a mai napig.

"A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
„Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm, egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!”
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél."

Ki akar sakkozni a Halállal? A megkapóan csúnya lovag körbejárja látszólag a középkori Svédhont, valójában az életet, menekül a halál elől, ki akarja játszani, de nem lehet. Na ennél még ezerszer több van a filmben, majd egyszer megírom.