Kedvencelte 25

Várólistára tette 188


Kiemelt értékelések

krlany 

1. évad
Ez annyira abszurd, hogy már jó!:D Nem tökéletes, remélem a következő évad az lesz, de mindenképpen agyilag borult, és én azt nagyon szeressem. Steve Buscemi meg zseniális. Láttam már néhány filmben, de úgy nagyon emlékezeteset nem láttam még tőle, mostanáig.

4 hozzászólás
sfox33 

1. évad – 9 csillag
Hihetetlen ez a sorozat, rég nevettem ennyit egy 20 perces epizódon.

1 hozzászólás
_Andrea_

Az első évad is jó volt, eredeti alapötlet és abszurd humor – de a második évad az, ami igazán vicces és hangosan lehet nevetni rajta. Érdekesség, hogy a két évad semmilyen módon nem függ össze, csupán ugyanazok a színészek játszanak benne.
Az első évad akár a Black mirror egy alternatív szála is lehetne, a második évad a Rowan Atkinson nevével fémjelzett Fekete vipera/Black Adder hangulatát hozza.
Zseniális és szórakoztató, csak ajánlani tudom.

pebabo 

Az első évad is jó volt, de a második még sokkal jobb. Rettentő szellemes és szerethető, bár a vége fele kicsit ellaposodik, de így is van minden részben valami, ami miatt érdemes volt nézni. Rég szórakoztam ilyen jól sorozaton, és valahogy a bugyuta humor nagyon jól működött.

Hippoforaccus

Első éved:
Hát ez valami besza… hihetetlen, milyen jó volt :D
Buscemit (aki eddig nekem az őrült pasas volt az Armaageddonból, de ennek a korszaknak vége) elég volt meglátnom, hogy elkapjon a nevetőgörcs, hát, ha meg meg is szólalt… Recliff, a két Nő, akit nem ismerek, és a sofőr a Deadpoolból is nagyon jól hozza a szerepét.
Nagyon jó, Monty Python-ra hajazó, humor, pedig amerikai gyártmány.

2..évad
5 réaz után megelőlegzek egy értékelést.
A Fekete Viperához hasonlóan (legalábbis eddig) az évadok nem kapcsolódnak egymáshoz, más korszakban játszódnak. Ez az évad kevésbé misztikus, inkább (mint az alcíme is mutatja) a sötét középkor humorosabb oldalát vesz középpontba, ami viszont, szerintem, nem illik a „Miracle Workers” címhez, de ez sok esetben így van.
Minden esetre ezen a szérián is jókat kacagtam, és eszembe sem jut abba hagyni (sem a sorozatot, sem a kacagást).

dulkap 

Az első évad nekem túl romantikus volt, de már ott is tetszett az abszurd megközelítés.
A második évad már jobb volt, ahol talán még inkább bedobták a gyeplőt a tabumentes abszurditással.
A színészek ráadásul pluszt is adnak a sorozathoz, nagyon jól lettek összeválogatva. Viswwanathan nagyon szép és tehetséges, Radcliffe is jól hozza az esetlen karakterét, Buscemi meg csak abban az alkotásban nem jó, amiben nem szerepel.
Kíváncsian várom a westernes 3. évadot.

RandomSky

Az első évad is frankó volt, Steve Buscemi Isten szerepében felejthetetlen, de a második évad, a középkoros, valahogy sokkal jobban tetszett. Kicsit olyan, mint amiket a Monty Python csinált, csak itt mindenki természetes arcot vág a full idétlen baromságokhoz, nem pedig direkt kretént. Sokszor nagyon vicces, közben van jó sok mondanivalója, pl. társadalomkritikus, bizony, de semmi túl entellektüel, ne ijedjen meg senki. És ilyen zsír a főcímzene: https://www.youtube.com/watch…

MrsCumberbatch 

Érdekes kis sorozat. Amint tudom, nézem a 2. évadot is. Könnyed, humoros és elég sok szurkálódás is van benne… :)) Bár én személy szerint nem vagyok vallásos, (I mean, nem tagadom Istent vagy ilyenek, csak nem gyakorlom a vallást..) de azért engem is kicsit zavar, hogy ilyen infantilisnek van ábrázolva Isten. Csoda, hogy ebből még nem volt akkora vergődés, mint a meleg-Jézusos paródia rövidfilm esetén.

BiRo

1 évad: zseniális :D
2. évad: lassan indul, de még mindig üt
3. évad: asszem végig se néztem még

(mindenesetre, mivel nem függenek össze az évadok, így az első 2-t átlagolva 9*)


Népszerű idézetek

jancsibohi 

– A nevem Raymond. A Felhőosztályon dolgozom. Nincs vezetés. Senki sem irányítja a munkánkat. Csak bejövünk dolgozni, és olyan felhőt készítünk, amilyet akarunk. Lehet nagy, kicsi, hosszú… Senkit sem érdekel, hogy milyen. Néha munka közben úgy unatkozom, hogy rajzolok a felhőkkel. Teknőst, autót vagy valami más alakot. A gyerekek néha észreveszik, de az emberek többnyire fel sem néznek.

1. évad 7. rész – 1 Hour
1 hozzászólás
jancsibohi 

Tudom, hogy fura a bolygóm. A teteje és az alja befagyott, az ég színe folyton változik, az emberek meg csak cél nélkül bolyonganak, és sorra vétik a hibákat. De szeretem a bolygómat. Büszke vagyok rá. És ne mondjátok már, hogy a zsiráfok nem menők! Ha nem értékelitek a magas kutyákat a nevetséges nyakukkal, akkor sajnállak titeket.

1. évad 6. rész – 1 Day
5 hozzászólás
Nocharity 

Isten testvére: Meséld el nekik, mi a tehén.
Isten: Egy nagy kutya, amiből inni is lehet.
Isten anyja: És mi az a kutya?
Isten: Egy kis tehén, amivel barátkozhatsz.
Isten testvére: És mesélj a zsiráfokról! Mi az a zsiráf?
Isten: Csak egy magas kutya, nyak helyett lábbal…

1. évad 6. rész – 1 Day
Virág 

Isten: Tudod mikor áldoztak fel nekem utoljára egy kost?
– Azt hittem azt nem bírja.
Isten: Így van… de volt benne valami szívmelengető!

1. évad 1. rész – 2 Weeks
Nocharity 

Isten testvére: Mesélj a mesterművedről… az emberiségről. Ezek a lények élnek a bolygóján.
Isten másik testvére: De csak a felszínén, mert nem építette meg a közepét. A belsejében tűz van.
Isten testvére: Ezek az „emberek” meztelenül születnek, teljesen pucéran. Nem ad nekik útmutatást, és azt csinálnak, amit akarnak.
Isten anyja: Ez hogy lehet?
Isten testvére: Szabad akaratot adott nekik…
Isten anyja: Fiam, ez igaz?
Isten apja: Hogy tehettél ilyet?
Isten: Azt hittem, boldogok lesznek! Azt hittem, a szabadsággal majd nagy dolgokat visznek véghez. De inkább olyanok lettek… mint én. Jobbnak kellett volna lenniük…

1. évad 6. rész – 1 Day
Almost_Zed 

– A nevem Frank. Én csinálom az északi fényt. Vajon miért nincs keleti fény, vagy miért nem csinálhatok nyugati fényt? Elmondom, hogy miért: a rohadt szakszervezet miatt!

1. évad 7. rész – 1 Hour
Nocharity 

– Szeretlek, haver.
– Oké.

1. évad 3. rész – 12 Days
Nocharity 

Sad alert.

2. évad 5. rész – Dark Ages: Holiday
MrsCumberbatch 

Azt hittem, a szabadsággal majd nagy dolgokat visznek véghez. De inkább olyanok lettek… mint én. Jobbnak kellett volna lenniük…

1. évad 6. rész – 1 Day
MrsCumberbatch 

Az emberek… Néha meglepnek…

1. évad 7. rész – 1 Hour

Hasonló filmek címkék alapján