Pi élete (2012) 78% 360★

Nem hittem volna, hogy ez a film hatással lehet rám. Pedig az első percekben berántott a hangulata. Tetszett a cselekmény is, de igazából a látvány vitte el a prímet. Csodálatos képekkel és jelenetekkel van tele ez a film. Számomra tényleg több lett, mint a könyv, amit végig sem tudtam olvasni. És valamiért olybá' tűnt, mintha egy valódi, igaz történet elbeszélését láttam volna. Nagyon tetszett, igazán elmélyedős alkotás.

Féltem attól, hogy nem fog tetszeni, már a bemutató évében is érdekelt, de állandóan halasztgattam, mert aggódtam, hogy nem fog tetszeni. Szerencsére nem így történt, nagyon tetszett, és bevallom hogy ebben óriási szerepe volt a látványnak :D Viszont ha nem lett volna a látvány, nekem akkor is elvitte volna a sztori a filmet, bár alapvetően is imádom az ilyen túlélős filmeket plusz Indiát is, állatokat is, úgyhogy nagyon bántam volna, ha nem lett volna jó film.

Poe Arthur Gordon Pym-je óta tartok a tengerenhánykolódós történetektől. Poe nem fejezte be a sztorit. A Robinson-történetet ifjúságivá kurtították, évtizedek kellettek a teljes kiadáshoz. Martin Ballard Selkirk kapitányról szóló regénye, aki az igazi Robinson volt, hát, nem túl érdekfeszítő. Képen ugyanez meg csak premier planokkal és rengeteg hullámzó vízzel oldható meg. De másfél óráig, könyörgöm…?

A Pí két órás. Ebből a döntő részben hullámzunk. Nem unalmas. Nagyon nem. A látványvilág, ahogy itt a Snitten már szétrajongták magukat a kollégák, fenomenális! {{Amikor a bálna feltör a mélyből, szerelmetesfeleségtársam hátra ugrott, pedig nincs falnyi tévénk.) Szép is, ügyes is, profi is, meg minden is. A tigrincsnél csak a legvégén, a partra jutást követő mozgásában látszik, hogy animáció. Szóval szép a film, jó nézni.
De vagyok annyira szkeptikus, meg vagyok annyira öreg, hogy a puszta látvány még nők esetén sem győz meg önmagában, nem hogy filmekben vagy könyvekben kielégítene.

De amiről itt kevés szó esett: a film mondanivalója. Hogy mit mond? Hogy mond-e valamit?

A film a végéig lineáris. Onnan meg elágazik, az értelmezést a nézőre bízza. Otthagy egy rövid kis mondatot, elemezgesse, aki akarja. (Én akarom, de nem tudom: "Így van ez Isten esetében is, nem?") A moly.hu-n vita alakult ki, hogy a könyv/film végén felvetett kettős értelmezésből vajon melyik az igaz, Pí hazudott-e, vagy csupán az elméje írja át a borzalmakat? Vagy esetleg csak a japánokat elégíti ki a második történettel?

S aztán, ugye, ott van az a számomra nehezen értelmezhető mondat Istenről, ami olyan kis coelhós fílinget ad a látottaknak, jelezve, hogy csússzunk el nyugodtan spirituális irányba is, értelmezzünk az egészet nyugodtan a szívünkkel is.

A problémám a következő: a két párhuzamos történetből a hiperrealista az igazi. Egyfelől mert egy éhes, szomjas bengáli tigrissel egy csónakba összezárva mennyi esélye van egy fegyvertelen nagyfiúnak? Na, ugye? Másfelől: összegyöttek az állatok a csónakban: a zebra, a majom, a hiéna, és sokáig elbújva a tigris. Figyi, a hiéna a lepel alól jött ki. Ahonnan később a tigris. Addig mit csináltak ott? S azután Tigrincs miért maradozott még? S vajon egy zebra vs. tigrincs tandem meddig hullámzana békében négy négyzetméteren? Ha már a sakál is éhes? Meg éjjel előtermelődő sav a fénylő szigeten? Hm?

Másfelől annyira folyamatosan jött a B-változat Pí-ből a japcsik felé a betegágyon, annyira gondolkodás nélkül lökte Pí a sztorit, hogy az több, mint gyanús.

De az a félmondat, az nem megy ki a fejemből! Mert nem adja meg magát. S félek, hogy megadja, és akkor összeomlik bennem a filmnek még a szépsége is. Mert ha a karcsú-bögyös bombázó, plázapicsa-csipogással közli, hogy „bameg, fasz ki van, drágcsi az üccsi, mennyünk szerezzünk pénzes csávót”, akkor azért az esztétikája jócskán fényevesztetté és antimagnetikussá válik. Mert a mondat tartalma, Pí hozzáállásából fakadón azért az, hogy van Isten. Viszont az minden verzióban igaz, ami annyiban kimutatható, hogy bármelyik vadállattal volt is egy csónakban Pí, túlélte a 277 napot.

Szóval maradjunk abban, hogy ez egy nagyon látványos, irgalmatlanul profin megcsinált, kicsit lufigyanús film, amit viszont simán elvisz a hátán a látvány és az izgalom, és még meghagyja azt az illúziót is, hogy mondanivalóval bíró művészfilmet néztünk. Ami akár még lehet is…

Az első 40 percben már sikerült úgy kiborítani a filmnek, hogy telesírtam a párnámat. Nekem ez nem jön össze; háromféle vallás istenhívőségét vegyítik bele a kezdésben, lényegében mindegyik a természet- és emberközpontúság spirituális élményét vetíti a nézőnek, erre a hajós jelenetnél úgy pucolja ki az állatokat a vászonról, mintha kellékeszközök lennének, pedig a tigris központi karakterként (és nem elemként!) jelenik meg. (megj.: a végén nekem inkább metafora volt) A többi állat: mint egy leejtett könyv, egy széttört váza, de nem, mint egy elhagyott barát, vagy meghalt társ például. Gyűlölöm, amikor a (kezdeti) filozófiát a háttérbe szorítja a látvány, bármilyen szép is legyen az.

Na jó, a szigeten élő tucatnyi édes szurikáta meglágyította a szívemet, viszont rögtön utána jött az elidegenedett barátságélmény, amikor elhiszed, ösztönből tudod, hogy eggyé kovácsolt valakivel a sors, de ostoba vagy, te isten lénye, te! Van, hogy soha nem néz vissza az, akitől egyetlen egy pillantás az élet galaxishalmazát jelenti neked. Mindent; azon is túl.

Összességében egy végtelenül hatásvadász filmet láttam, gyönyörű (fantázia)képekkel, egyszerű történettel, útkereséssel – és igen, ez a legfontosabb: útkeresés. Nem lehet csak céltalanul sodródni, előbb vagy utóbb, de ki kell kötni: kivel és hol? Jaj, de jó lenne ezt előre tudni…

Egyébként tetszett az isten-kivetülés, hogy most igaz volt-e, vagy sem? Felsőbb hatalom is létezik, nem? Hit nélkül nem. Az író itt az útkereső ember metaforája számomra: hisz-e vagy sem, szívével és nem a szemével látva, pusztán egy történetre hagyatkozva… Isten is erről szól, nem?

Nagyon érdekes film volt, de egyszer bőven elég volt megnéznem.

Mivel a film a kaland és fantasy műfajok között egyensúlyoz, ezért a cselekmény több ponton való hihetetlenségén nem ragadtam le. Helyette arra figyeltem, amiért mindenki dicséri: a látvány. Nos, a látvány annyival igyekezett eredeti lenni, hogy minden élőlényt bemártottak egy vödör foszforeszkáló festékbe. De mivel itt minden CGI, ezért úgy is mondhatnám, túlkapták az emissivet a shadereken és összességében kaptunk egy steril, műanyagból berendezett túlméretezett medencét. Talán a pár évvel korábban megjelent Avatar (2009) adta az ötletet a látványhoz? Számomra mindenesetre a kreativitás hiányát jelezte az ezredik sötétben világító halacska.

– De hát a történet!
– Elnézést, micsoda?

Legjobban a látvány tetszett ebben a filmben, hát milyen tükröződős képek voltak már benne te jó Isten! Gyönyörű!
És ahhoz képest, hogy mondják, hogy nem nagy durranás, szerintem jól felveti a problémákat ahhoz képest, hogy rövid a film. Könyvben biztosan jobban ki vannak a dolgok fejtve.
Ráadásul a végét nyitva hagyja, hogy akkor most melyik történet is az igaz? Csak az agya írta át? Vagy kitalálta? Van sok jó érv mindkettő mellett, de azért csak remélem, hogy a tigrises :) van egy jó érvem mellette szerintem: spoiler

Szeretném azt hinni, hogy a tigrises történet az igaz. Bárhogy is, csodálatos történet lett filmen is, gyönyörű képekkel :)

Szép volt, tényleg, meg tanulságos, de nem akkora durranás, mint aminek akkor beállították.

Tegnap fejeztem be a könyv olvasását és így különösen nagy élmény volt először látni ezt a filmet. Érdekes, izgalmas és nagyon különleges csakúgy, mint a regény. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz látni az egyes, sokszor sokkoló és szinte félelmetes jeleneteket,illetve a különleges szigetet is. Nem hiányoltam semmit a könyvből, kerek egész filmet hoztak össze belőle. Egyetlenegy jelenet volt a filmben, ami szerintem a könyvben nem volt benne, persze lehet, hogy csak én nem emlékszem. Az, amikor spoiler.
Látványos, csodás film, újranézős lesz nálam.