Világok arca: Baraka (1992) 89% 79★

A Dead Can Dance formációval nem is olyan rég ismerkedtem meg, de éteri, egészen különleges atmoszférájú zenéjükkel hamar bekerültek a kedvenceim közé.
Így került a látókörömbe ez a film, amiben egy dal fel is csendül az együttestől.
A természet és a kultúrák iránt érdeklődőként nagyon elnyerte a tetszésemet ez az alkotás, amire igaz, hogy egy kép vagy képsor többet mond ezer szónál. Mivel narrátor egyáltalán nincs. Azt mondom, hogy ezúttal szerencsére, mivel így egy csodálatos és ugyanakkor megrázó utazáson vehetünk részt, mely a jelenkorban „játszódik”, de sok utalást kapunk a jövőre tekintve s visszanyúlva az ősi civilizációk hajnaláig.
Bár néhány hatásvadász pillanatot elcsípünk a játékidő során, a felvételek csodálatosak és lélegzetelállító magasságokba vagy mélységekbe tekinthetünk velük, nem csak optikai szempontból. A kontrasztok érzékletesen lettek eltalálva, úgy, mint természet/nagyvárosok, természeti népek/urbánus lét, ősi hagyományok/új szokások. Földi édenkert, paradicsomi pokol.

Ha különleges zenei élményre vágysz, ami távol áll a rádióban hallható daloktól, akkor tégy próbát ezzel a filmben is megszólaló szerzeménnyel:
https://www.youtube.com/watch…

A narráció hiánya miatt nagyon furcsa érzés volt ezt a filmet nézni. Igazából többször is elaludtam rajta; nem azért, mert untam, hanem mert annyira relaxáló hatással volt rám. A zenei aláfestés és a vágás tökéletes. Különböző kultúrák, népek, vallások és tájak jelennek meg a filmben, de akad egy-két megdöbbentő, sokkoló jelenet is. Kifejezetten tetszett, nagyon érdekes élményt nyújtott.

Mindent szeretek ebben a filmben. A képeket, a zenét, az általa okozott életérzést és a kapott gondolatokat. Annyira nagy becsben van, hogy minden évben karácsony és szilveszter között megnézem egyszer, néha magam, néha társaságban és szeretem, hogy a Vége felirat után mindig van legalább húsz perc csönd és mozdulatlanság.

Nem hiszem, hogy nagyon kellene magyarázni.
A Földünk szavak nélkül, képekkel és hangokkal. Kultúrák találkozása, a természet csodái, és mindaz, amit nem átallunk folyamatosan rombolni, míg már nem lesz hol élnünk.
Gyönyörű film a három qatsi-val együtt. A „folytatása” a Samsara.

Csodálatos alkotás! Először hajnali órákban néztem. Felébresztett és megdobogtatta a szívem.

Sok jót hallottam már korábban másoktól a filmről, ezért aztán úgy döntöttem, meg kéne nézni.
Hát nagyon vegyesre sikerült ez a találkozás.
Kétségkívül sok gyönyörködtető, elgondolkodtató, érdekes kép és jelenet tárul elénk – meg persze sok borzongató is –, de bennem ez nem állt össze valamiféle egységgé.
A szándék világos, tiszta, nemes, de nekem úgy tűnik, hogy túl sokat markol, túl sokat akar kifejezni, és azt aztán nem bírja összefogni.

Azt is mondhatnám, hogy nem emel, nincs íve, nem vezet sehová.
Magamra maradok a végén.

Szép és érdekes, ugyanakkor dühítő és sokkoló film. Bemutatja bolygónk gyönyörű tájait, életformáit, (sokszor ijesztő dolgokat, mégis elképesztően szép felvételekkel,) az emberiség természet közelében élő kis töredékét és azokat, akik még gyakorolják felmenőik ősi vallását. Láthatunk zarándokhelyeket, fura művészeteket, híres és kevésbé híres műemlékeket és romokat.
Közben kap a néző nem kevés kontrasztot is a szép képsorok mellé: bemutatásra kerül az emberi gyarlóság, a társadalom alja és a nyugati kultúrában élők számára akár borzasztónak is mondható szertartások.
Ezt mindenkinek látnia kellene, hogy kicsit elgondolkodjunk azon, hogy hová romboljuk még szülőbolygónkat, ha a már negyed évszázada készült felvételek is ilyen sokkolóak, pedig azóta csak romlott a helyzet. Sőt egyesek talán eleinte a primitív kultúrákat nevetségesnek találhatják, de a film későbbi felvételeit látva rá kell ébredjenek, hogy azok az emberek életrevalóbbak, akiknél látszólag megállt az idő.
Szakmai szemszögből pedig tökéletes: olyan felvételek, hogy David Attenborough a mai napig irigykedhet rájuk, a zenék az ember lelkéig hatolnak, maga a koncepció, hogy szöveg nélkül, csak zenei aláfestéssel mutatnak képsorokat, bámulatos. És a legnagyobb zsenije a Barakának a vágás. Ennyire ötletesen sorba tenni a felvételeket csak a legprofibb vágók képesek.

Dokumentumfilm, ahol nincs narráció, csak képek és zene. És látnia kéne. Mindenkinek. Hogy lássák. És értsék.

Környezetvédelmi órán néztük meg. Nagyon szeretem a természetfilmeket és fotózgatni is imádok, ezért tetszett az egész film megtervezése. Már írtam róla egy három oldalas fogalmazást. Amit nem fogok megint leírni.
Szerintem a lényegét megértettem és ez a fontos. De sajnos ellene egyedül nem igazán tudok tenni.

Hű, hát még keresem a szavakat. Gyönyörű a képi megjelenítés, és elgondolkodtató a látvány. Mindenképp jót tett neki, hogy narráció nélküli, így egyszerűen csak elénk tárja a különböző kultúrákat és szokásokat, anélkül, hogy értékelné őket. Újranézős.