Filmek 5-től 7-ig zóna
Számomra a női filmek ajánlásának a nulladik lépése jelentette a legnagyobb kihívást, nevezetesen, hogy meghatározzam a kategória kritériumait, és elkülönítsem minden mástól, ami nem sajátosan női.
Először automatikusan női rendezők munkáira gondoltam, de gyorsan elvetettem, hiszen a rendező neme önmagában még nem mond sokat a filmről.
Ezután a női főszereplők jutottak eszembe és bár valóban vannak sokak számára példaképnek titulált női karakterek, ezek sokszor inkább uniszex vagy egyenesen nőkkel eljátszatott férfi szerepek, amik szinte le is hullanak róluk (40 kilósan elintéznek Hulk kaliberű figurákat stb).
Aztán eszembe jutottak a női szempontokat, női problémákat bemutató filmek, snitten a női sors címkével futnak. Ezeknek a filmeknek visszatérő témájuk a nők ellen elkövetett erőszak valamilyen formája, prostitúció, testképzavar stb. Ezzel már talán közelebb járok a megoldáshoz, de nem fogok ilyen filmeket hozni és nőinek titulálni, mert nem vagyok hajlandó tovább erősíteni azt a sztereotípiát, miszerint ezek kizárólag nőket érintő problémák volnának és ha egy férfi az áldozat, azt maximum lesajnáljuk és kinevetjük, de még jobb, ha inkább hallgat.
Ha rákeresek kifejezetten női filmekre, akkor rendre feminista vagy erős női karakterekkel operáló filmeket találok. Előbbit most azért hagynám ki, mert állításait nem önmagában, hanem a férfiak viszonylatában fogalmazza meg. Utóbbi filmeknek pedig mindig van egy olyan ízük, hogy „nézd, milyen erős/ügyes/bátor, ahhoz képest, hogy nő”. Számomra ez azért nem szimpatikus, mert nem úgy tekintek a nőiségre, mint valamiféle fogyatékosságra, amit kompenzálni kell annak érdekében, hogy nők számára is elérhetővé váljon a férfiaktól elvárt mérce. Női filmeknél én nem szeretnék nemek közti versengést látni, hanem azt szeretném, ha mindenki a saját jogán képviselné azt, amilyen.
Volt még egy gyorsan zsákutcába futó gondolatkísérletem a női célközönséggel és a nőies filmekkel, de hamar beláttam, hogy a Paris Hilton aestheticet sok nő kikérné magának :D
Végül arra jutottam, hogy fogalmam sincs, hogy léteznek-e női filmek, de ha igen, akkor számomra azt jelenti, hogy a női kulcsszereplőt nem tudnánk férfira cserélni, csupán akkor, ha jelentősen átszabnánk a teljes forgatókönyvet és vele együtt a mellékkaraktereket is, különben borulna az egész. Tehát, ha az adott szerep mindenképpen nőt kíván és férfival elképzelni sem tudnánk ugyanazt a filmet. Ez alapján válogattam a listámat, a sorrend nem számít.
Hazafelé (2002)
A nagymama szerepe, hatása, feladata egy olyan korban, amikor a többgenerációs család, a lassú, vidéki élet nem divat.
Az éhség (1983)
Miriam az igazi fekete özvegy karakter, egyszerre baljóslatú és vonzó, kíváncsivá tesz, s közben vele szemben mindenki csak egy szédelgő légy halovány zümmögésére képes. A csábítást persze nem tartom kizárólag női képességnek, talán az Interjú a vámpírral rímel ide leginkább férfi oldalról. Viszont ez a finom, behálózó mód inkább a nők eszköztárára jellemző.
Dogville – A menedék (2003)
Az eltűrt megszégyenítések egyre durvuló mértéke és mikéntje, a folyamatos megbocsátás, ami már önhazugságba csap át, a korlátok nélküli szolgálatkészség, az apával való morális alapú konfliktusa Gracenek mind-mind olyan események, amik ugyanilyen formában férfi főszereplővel nehezen elképzelhetőek.
Öngyilkos szüzek (1999)
Sofia Coppola filmjeiben visszatérő karakter a külső szemlélő számára irigylésre méltó körülmények között élő nő, aki valójában azonban meg lett fosztva szabadságától és önrendelkezéshez való jogától, akinek a jelenét egy olyan hatalom rendezi, amire nincs ráhatása, ezért pótcselekvésekbe menekül (Marie Antoinette) vagy szabotálja azt (Öngyilkos szüzek).
Ezt a karaktert tökéletesen összefoglalja a film alapjául szolgáló könyv következő idézete: „Öt perccel a vérátömlesztés után az orvos kijelentette, hogy a beteg túl van az életveszélyen. Aztán megcirógatta Cecilia állát, és így szólt: – Hát te mit keresel itt, angyalkám? Hisz még annyi idős se vagy, hogy tudd, milyen nehéz az élet!
Cecilia erre szóban mondta el meg nem írt búcsúlevelének egy mondatát, bár a búcsúlevelének nem volt sok értelme, mivelhogy életben maradt. – Doktor úr, nyilvánvaló, hogy maga még sose volt tizenhárom éves lány.”
Sajátosan női a lányok megoldása is, frusztrációjukat nem kifelé közvetített agresszió formájában csillapítják, hanem maguk ellen fordítják, és egy külső személyt akarnak büntetni közvetlen konfrontáció nélkül annak felébredő bűntudatára apellálva.
[[https://snitt.hu/filmek/farkasver-verszomj-2000]]
Az előző témát tovább boncolja a Farkasvér / Vérszomj egy tizenéves testvérpár történetén keresztül, ahol már nem csupán a zsarnok szülő áll célkeresztben, hanem a kiábrándító lehetőségek sorozata egy azonosulhatatlan társadalomban, ami egy fiatal lányra vár miközben a biológiai éréssel járó felnövéssel, azaz a betagozódással és a korábbi elvek átértékelésével is szembe kell nézniük.
A boszorkány (2015)
Itt adott a főszereplő nemének evidenciája és mivel egy kifejezetten erős horror, ezért rendszeresen ajánlom. :)
Kapcsolódó filmek: Dogville – A menedék (2003) · Hazafelé (2002) · Öngyilkos szüzek (1999) · Farkasvér (2000) · A boszorkány (2015) · Az éhség (1983)
Én abba a csapatba tartozok, aki szerint igazán „női film” nincs. Minden nőnek joga van élvezni a fiúsnak tartott filmeket, és vice versa, volt olyan fiú barátom, aki jelentősen több romantikust nézett, mint én. Ennek ellenére voltak filmek, amiknek az üzenete mélyült számomra azért mert nő vagyok, így kicsit a saját bőrömön éreztem a problémaköröket, amiket érintettek.
1. Six
2. A számolás joga
3. A szüfrazsett
4. Nana (Bár itt vitatkoznék vele, hogy a női mivoltom miatt érintett meg jobban, vagy azért, mert egyetemista vagyok, így ezt a fiatalfelnőtt életérzést kapom meg tőle nagyon erősen)
5. Érkezés (Ismét, nem kifejezetten „női téma”, de nagyon sok szempontból tudtam azonosulni a főhőssel… párhuzamosan ide húzhatom a Kapcsolat-ot is)
6. Egy gésa emlékiratai
7. Pirula Panda
Kapcsolódó filmek: Kapcsolat (1997) · Nana (2006–2007) · A szüfrazsett (2015) · Érkezés (2016) · A számolás joga (2016) · Six (2020) · Pirula Panda (2022)
Női filmek:
1) A számolás joga (2016)
2) A segítség (2011)
3) Lady Macbeth (2016)
4) Mulan (1998)
5) A boszorkány (2015)
6) Vadon (2014)
7) Kisasszonyok (2019)
Kapcsolódó filmek: Mulan (1998) · Vadon (2014) · A segítség (2011) · A boszorkány (2015) · A számolás joga (2016) · Lady Macbeth (2016) · Kisasszonyok (2019)
Női filmek:
A kedvenc (2018)
Hét nővér (2017)
A szobalány (2016)
A boszorkány (2015)
Vadon (2014)
4 hónap, 3 hét, 2 nap (2007)
Mindent Éváról (1950)
Kapcsolódó filmek: Mindent Éváról (1950) · Vadon (2014) · 4 hónap, 3 hét, 2 nap (2007) · A boszorkány (2015) · A szobalány (2016) · Hét nővér (2017) · A kedvenc (2018)
Női filmek
1. A szobalány (2016)
2. A segítség (2011)
3. Bűvölet – Az örökség (2020)
4. A számolás joga (2016)
5. Hercegnők éjszakája (2015)
Kapcsolódó filmek: A segítség (2011) · Hercegnők éjszakája (2015) · A szobalány (2016) · A számolás joga (2016) · Bűvölet – Az örökség (2020)
Női filmek
1.Maria Braun házassága (1979)
2.Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1988)
3.A szív hídjai (1995)
4.Maléna (2000)
5.Egy lányról (2009)
6.Lady Macbeth(2016)
7.Csábítás (2017)
Kapcsolódó filmek: Maléna (2000) · Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1988) · A szív hídjai (1995) · Egy lányról (2009) · Maria Braun házassága (1979) · Lady Macbeth (2016) · Csábítás (2017)
Nos, többféleképp is tudom értelmezni a kategóriát, de alapjában véve a komolyabb filmek vonzanak, így:
– A tükör
– Rosetta
– Az órák
– Egy hatás alatt álló nő
És akkor néhány könnyedebb „csaj-sztori”:
– Sakáltanya
– Kis tüzek
– Zenebanditák
Tiszteletbeli említés: A bálnalovas, Mustang, Fish Tank
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
Kapcsolódó filmek: Az órák (2002) · Sakáltanya (2000) · Egy hatás alatt álló nő (1974) · Rosetta (1999) · Kis tüzek (1996) · A tükör (1997) · Zenebanditák (1997)
Női filmek:
Anyák gyöngye
Mulán (1998)
Micsoda csapat
Elvált nők klubja
Pletykafészek
Abigél
Lehet, hogy utólag kiegészítem, ha eszembe jut több.
Kapcsolódó filmek: Mulan (1998) · Abigél (1978–1978) · A pletykafészek (2007–2012) · Elvált nők klubja (1996) · Micsoda csapat! (1992) · Anyák gyöngye (2013–2021)
Női filmek:
1.) Mulan (1998)
2.) A számolás joga (2016)
3.) A tetovált lány (2009)
4.) Rémálom az Elm utcában (1984)
5.) A sivatag virága (2009)
6.) Az utolsó párbaj (2021)
7.) Iszonyat (1965)
+ 1 Mustang (2015)
Kapcsolódó filmek: Mulan (1998) · Rémálom az Elm utcában (1984) · A tetovált lány (2009) · Iszonyat (1965) · Mustang (2015) · A sivatag virága (2009) · A számolás joga (2016) · Az utolsó párbaj (2021)
Hosszúra nyúlt – és nem is szándékolt – szünet után folytatjuk.
A következő téma: női filmek.
A felvetés valamelyest provokatív. Személy szerint nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy léteznek női filmek. De ha nincsenek, miért vannak mégis?
Határidő: május 8. 23:59.