A Kisasszonyok négy nővér, Amy, Meg, Beth és Jo története az amerikai polgárgáború idejéről. Míg apjuk a frontvonalon harcol, édesanyjuk mindent elkövet, hogy rendezett életet biztosítson lányai számára.
Kisasszonyok (2019) 624★
5 díj · 23 jelölés · Snitt-díj-jelölt 2020
Képek 20
Szereposztás
Kedvencelte 141
Várólistára tette 403
Kiemelt értékelések
Teljesen spontán ültünk be a moziba a Kisasszonyokra, és ezt nagyon jól tettük :) Azonban… nekem ebből a filmből hiányzott valami. Talán az a gond, hogy van összehasonlítási alapom, és az 1994-es feldolgozás nagy kedvencem, amit ez a mostani sajnos nem tudott überelni, noha remekül játszott mindenki. Az alakításokra semmi panasz nem lehet. Saoirse Ronant és Emma Watsont emelném ki, akik már bizonyították tehetségüket korábban, ám, szerintem Emmához sokkal jobban illett volna Jo szerepe, mint Ronanhez. Emmától a makacs, önfejű, lázadó szerepkör egyáltalán nem áll távol, de többgyerekes, felelősségteljes családanyaként nagyon nehéz volt azonosulni vele. Még neki sem sikerült ez teljes egészében. Ronan viszont tökéletes Jo volt, azonban Meg szerepét is kirázta volna a kisujjából. Én ezzel a „felállással” jobban élveztem volna. Az egyedüli, aki megnyerőbb volt számomra a 94-es feldolgozáshoz képest, az a Timothée Chalamet által alakított Teddy. Mert Christian Bale-t – bármennyire jó színész –, ki nem állhatom sajnos. Nagyon irritál az egész ember, úgy ahogy van. Összegezve, jó kis feldolgozás, mindenképpen érdemes megnézni egyszer, de a dramaturgia nem olyan erőteljes és kifejező, mint az 1994-es filmben. Számomra az „igazi” Jo March mindig is Winona Ryder marad :)
Ez a film olyan volt nekem, mint egy érzelmi hullámvasút, pedig igazán tudhattam volna, hogy ilyen lesz. Eszembe jutott a 2005-ös Büszkeség és balítélet feldolgozása, mert a hangulatában, a zenei világában, képileg, Jo karakterében nagyon hasonló.
Nem olvastam a könyvet, de ezek után biztosan kézbe veszem, mert nagyon érdekelnek a részletek. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit, de hiányoltam valamit a filmből. Talán a részleteket, nem tudom.
Saiorse nagy kedvencem, imádtam őt, Emma Watsonnak pedig szerintem nagyon jól állt a “kevésbé főszereplő” szerep. Timothée-ba pedig halálosan és visszavonhatatlanul beleszerettem. Rendesen meg is szakadt a szívem. Aztán hopp, máris a hullámvasút tetején találtam magam.
Érdekes, mert érdekel a könyv, de az ízlésemnek túl sok volt a szerelmi szál.
Jo karaktere egészen szórakoztató volt, bár a folytonos ítélkezése nagyon bicskanyitogató. De nagyon következetesen haladt a történet a lányokkal, a kapcsolatuk egymással. Ahogy bántak a másikkal, ahogyan összekaptak és örökre utálták a másikat, de amikor baj volt, rögtön ott támadtak egymásért (Beth esetében is, spoiler).
Kifejezetten szerettem Laurie és Jo kapcsolatát, és valahol mélyen pontosan tudtam, hogy milyen történetük lesz. Jo önfejű és rettenthetetlen, észre sem veszi magát, és ironikus, hogy amennyire gyűlöli az igazságtalanságot vagy a hazugságot, saját magának mégis képes tettetni.
Az időugrás kissé kusza így, hogy nem ismertem a történetet, de összerakható.
Megszakad a szívem a végéért, közben pedig nagyon szép jelenet volt a nyomdás.
A könyvet nem olvastam, nagyon a története se ismertem, persze hallottam róla és nagyjából tudtam miről szól de magát a cselekményt nem nagyon. De magával ragadott, nagyon szépen mutatta be a testvéri szeretett, főleg ezért mondanám egy gyönyörű filmnek. A szerelemi szálak is ki voltak dolgozva, bár én spoiler
Azért elégé spoiler, nem gondoltam volna hogy ez lesz vele. :((
A szereplők is jók voltak, Emma Watson nagy kedvenc színésznőm, és itt igaz annyira nem szerepelt sokat de jól állt neki. Saoirse Ronan is jó volt, ügyes színésznő.
Timothée Chalamet meg szerintem mindenben jó. :D
A testvérek közül néha Amy nagyon idegesített, őt sajnos nem is kedveltem meg, a többiek rendben voltak, Beth-t nagyon kedveltem! :)))
Biztos hogy máskor is megnézem, mert egy nagyon szép történet jó feldolgozásban. A könyvet is el kellene olvasnom. :)))
https://arthousehotelliverpool.co.uk/wp-content/uploads…
https://i.pinimg.com/originals/be/b5/dd/beb5ddd7e6084b3…
Hmm… érdekes egy film volt, egy kicsit talán hosszú is, de azért tetszett. Az alapsztori is jó volt, szórakoztató, és párszor meg is nevettetett, a mondanivalója is tetszett. Voltak benne egész jó jelenetek, vicces részek, bár néha zavaros volt ez a több idősík, de szépen elvarrták az összes szálat. Bár néha túl lassan, aztán túl felpörögtek az események, de nem volt uncsi azért. Jó volt látni Meryl Streepet, az egyik kedvencem, csak kár, hogy olyan ritkán tűnt fel. Bírtam a karakterét. :-) Laura Dern is nagyon jól alakított, szerethető volt ő is. Nem mindegyik lánytesó volt számomra túl szimpi. Amy nagyon idegesítő volt, és amilyen akaratos volt néha az agyamra ment, de egy kicsit Jo is szintén, ahogy rájött a hiszti roham, de ezzel szemben Meget kedveltem, és Beth-t is. De legjobban Beth-t. spoiler Azért a pasik sem voltak rosszak, Laurie-t bírtam jó fej srác volt, és érdekes páros lett Amyvel. John is, bár nem sűrűn tűnt fel, nem sok vizet zavart, de jó páros voltak Meggel. Friedrich és Jo is, bár pont náluk lett vége, de legalább teljesült Jo nagy álma is. :-) Az eredetit még nem láttam, és nem is olvastam, de ez azért tetszett.
Nem tetszett jobban vagy kevésbé jobban, mint a ’94-es film, inkább úgy mondanám, hogy teljesen máshogy tetszett. Szerettem, amit eddig is: a családi kapcsolatokat, a testvérek közötti szálakat és ebben az alkotásban a romantikus vonalnak is volt olyan része, ami megdobogtatta a szívem. Voltak jelenetek, amiket többször is visszatekertem, ugyanakkor mindent összevetve szerintem kicsit eltúlozták a játékidőt. Ami a castingot illeti, én nagyon kedvelem Saoirse Ronan alakításait és Jo szerepe is jól állt neki, de közben úgy éreztem, hogy a karakter inkább Emma Watsonnak való lenne. Emma is nagyon bájos volt, de valahogy nem tudott tündökölni, amit sajnáltam. James Nortonnak nagyon örültem, viszont hiába értem, miért kedvelik sokan Timothée Chalamet játékát és kinézetét (egyébként passzolt hozzá a szerep), valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem tudja belopni magát a szívembe. Mindenesetre szerintem jó film lett, szerettem nézni.
Szívmelengető, kellemes kosztümös dráma, csodálatos alakításokkal (kiemelendő Saoirse Ronan és Florence Pugh), és szerethető karakterekkel. Nekem teljesen új volt a történet (nem láttam egyik korábbi filmet sem, és a könyvet sem olvastam), de az egyértelmű, hogy Greta Gerwig modern értelmezést adott neki, ami nem tűnt erőltetettnek, éppen arra volt jó, hogy ma is aktuális és befogadható legyen ez az alapvetően régimódi történet. Tökéletes film egy csajos délutánra, vagy akár randira is, mert garantáltan jókedvvel jöttök ki a moziból.
Nagyon unalmas volt!! Alig történik benne valami, és semmilyen érzést nem váltott ki belőlem. Próbáltam megérteni a népszerűsége okát, de nem sikerült. Igaz, a könyvet nem olvastam, és az előző adaptációra sem emlékszem már. Nekem ez semmitmondó és kusza volt, a testvéreket sem mindig tudtam megkülönböztetni egymástól az időbeli ugrálás miatt. A kosztümök szépek, hozta a kor hangulatát, de ez még nagyon kevés a jó filmhez. Csak az utolsó kb. 15 perc tetszett, spoiler
Mivel hadilábon állok a hosszú filmekkel, így emiatt nagyon nehezen vettem rá magam, hogy megnézzem. Az elején nagyon nehezen kaptam el a fonalat, sok idő kellett ahhoz, hogy hozzászokjak az idősíkok váltakozásához. De aztán olyan érzelmi hullámvasút játszódott le bennem, iszonyatosan hatása alá kerültem.
Nem láttam az eredeti Kisasszonyokat, ezért hasonlítási alapom nincs, viszont a könyvet még régebben olvastam. A könyvben kevésbé volt szimpatikusabb Jo, mint a filmben, viszont Saoirse (szerintem) sokkal kedvelhetőbbé tette a karaktert.
Amy viszont a könyvben volt szimpatikusabb, mint a filmben. Bár jó választás volt Florence, mégis kevésbé kedveltem meg. A többi karakterre nem igazán emlékszem a könyvből.
A filmet kifejezetten Timothée Chalamet miatt néztem meg, aki annyira édesen formálta meg Lauriet, hogy még én is szerelmes lettem belé.spoiler
Mivel már ismertem a sztori végét, így nem okozott meglepetést, szóval már nem reménykedtem abban, hogy spoiler
A Kisasszonyok érzelmes, de egy pillanatra sem giccses alkotás, amit szívből merek ajánlani minden korosztály számára!
Nem gondoltam volna,hogy ennyire fog tetszeni…nem is inkább imádtam a film minden egyes percét.
Számomra ez a könyv volt a gyerekkorom ékessége és azóta is tündököl. Köszönöm Greta-nak a filmet! Remélem megkapja minden egyes jelölésért a szobrocskáját❤.
Népszerű idézetek
– When did you become so wise?
– I always have been. You're just too busy noticing my faults.
Amy March: I’ve always known I would marry rich. Why should I be ashamed of that?
Theodore ‘Laurie’ Laurence: There’s nothing to be ashamed of. As long as you love him.
Amy March: Well, I believe we have some power over who we love. It isn’t something that just happens to a person.
Theodore ‘Laurie’ Laurence: I think the poets might disagree.
Amy March: Well, I’m not a poet. I’m just a woman. And as a woman, ther’s no way for me to make my own money. Not enough to earn a living, or to support my family. And if I had my own money, which I don’t, that money would belong to my husband the moment we got married. And if we had children, they would be his, not mine. They would be his property. So don’t sit there and tell me that marriage isn’t an economic proposition, because it is. It may not be for you, but it most certainly is for me.
Jo March: Women, they have minds, and they have souls, as well as just hearts. And they've got ambition, and they've got talent, as well as just beauty. I'm so sick of people saying that love is just all a woman is fit for. But… I am so lonely.
Marmee: Do you love him?
Jo: If he asked me again, I think I would say yes. Do you think he'll ask me again?
Marmee: But do you love him?
Jo: I care more to be loved. I want to be loved.
Marmee: That is not the same as loving.
Jo: I know. You know, I just feel like women, they have minds and they have souls as well as just hearts. And they've got ambition and they've got talent as well as just beauty. And I'm so sick of people saying that love is just all a woman is fit for. I'm so sick of it. But I'm so lonely.