Dickinson (2019–2021) 84% 48★

Nem tudok sok mindent Emily Dickinsonról (sajnos nem tanultunk róla a közoktatásban), csupán annyit, hogy rendkívüli szimbolikával dolgozott, ami biztos vagyok benne, hogy tükrözte az ő képzeletét, világszemléletét. És ez baromi ízlésesen átjön a sorozatban. Látszik a képi világon, miközben halljuk verseinek sorait, és érzékeljük, amikor filmeffektusokkal, de a készítők megpróbálják elénk tárni a képzeletét: beszélgetés a halállal, eszmecsere a jövővel, harmónia a természettel.
Hailee abszolút túlnőtte magát korábbi szerepein. Amíg ismerkedtem a sorozat stílusával – ami mellesleg nem tartott sokáig, mert gyorsan magával ragadott –, addig párszor összehasonlítottam az előző karaktereit Emilyt alakító játékával, és azt kell mondjam, ég és föld. A harmadik évadban éreztem néha-néha, hogy ez a színpadiasság már egy kicsit sok, illetve nem tudom, hogy valójában ennyire erős volt Emily Dickinsonban a költői identitástudat már ilyen fiatalon, vagy ezt csak utólag jó érzés így hozzáírni? Ugyanakkor nagyon értékelem, hogy a „let me write, for God's sake, I'm a poet” folyamban feltűntek hullámok, amelyben Emily megkérdőjelezte az ő zsenialitását, illetve átélt egy-egy írói válságot.
A karakterekről külön nem ejtenék szót, mert nekem ők összeolvadtak a kissé különc, egyedi hangulattal, amit rettenetesen élveztem. Kiszólogató, szarkasztikus az egész korszakábrázolás, amit a karakterek szavain és mozdulatain keresztül mutatnak meg. És itt abszolút látszik, hogy történelmet nagyon nehéz utólag írni. Azt éreztem, hogy ezek elképzelések a készítők részéről: mik fordulhattak elő akkoriban az emberek közötti beszélgetésekben. És ilyen formában, mai zenékkel ez teljesen élvezhető is – nekem legalábbis! A háborús jelenetek között volt egy pár pc, ami kissé erőltetettnek érződött, de a sorozat amerikai.
Gyanítom, hogy a fiatalabb generáció számára is élvezhető 19. században játszódó sorozatot akartak készíteni, engem pedig megnyert a különös narratívával és az érzékletes szimbolikával.

Nagyon sok mindent tudnék írni a sorozatról, és egy blogbejegyzésre is megérett, amit mindenképp létrehozok (előbb vagy utóbb). Kezdem azzal, hogy bár ismerősen csengett Emily Dickinson neve, sőt egy-két versével találkoztam is egyetemi tanulmányaim során, nem nagyon mélyedtem bele az életrajzába. A löketet Hailee Steinfeld adta meg, akit nagyon megkedveltem az Űrdongóban, és kíváncsi lettem további munkásságára. Aztán belevégtam, és nem volt megállás. Bár nem kimondottan kedvenc műfajom a kosztümös romantika, ezt a sorozatot mégis iszonyú gyorsasággal daráltam le. Lehet, ha kicsit lassabban haladok, jobban át tudom rágni magam külünböző rétegein, a morbiditásán és a sok szimbólumon. De így is sikerült valamennyire azonosulnom a korszellemmel, és a rossz században rekedt Emilyvel, akinek a gondolkodása kicsit meghaladta a századot, melyben élt. A sorozat furcsa, abszurd humora azonnal levett a lábamról. Hailee tökéletesen idomult Dickinson karakteréhez, szinte egybeolvadt vele. A színészek mindegyike kitűnőre vizsgázott. A forgatókönyvírók a történetnek is egyéniséget – és egyben egyediséget faragtak, amitől érdekes lett, a maga módján mozgalmas is. A 19. századi korhangulatba belekeverték a 21. századi életérzéseket is, ezzel is egyedítve a történetet. Néhány szimbólumot, metaforát meg is személyesítettek, melyek Emily sajátos vízióiban kelnek életre. Verseinek születését és gondolatait is élettel töltötték meg. És mindaz, ami kérdőjelekként szerepel az életrajzában, itt nem marad kimondatlanul. Hát igen, nem sokat bíznak a képzeletre, de mégis, mindvégig stílusos, ízléses marad a sorozat. Érzelmek, viszonyok, kapcsolatok színes skálája jelenik meg előttünk. Hailee Steinfeld tehetsége már nagyon korán megmutatkozott, és a Dickinson is egy remek vizsga-munka. Csak így tovább! :)

A vége miatt egy picit csalódott vagyok. De összeségében tényleg nagyon szerettem az egészet.
A hasonló stílusú sorozatokat/filmeket nem mindig tudom ennyire megkedvelni, de ehhez könnyű volt hozzászokni.
Érdemes megnézni! :)

Nem erre számítottam, de így, hogy végignéztem, kifejezetten tetszik az egész történet megvalósítása. Az első részben még kicsit fura volt a mai és az akkori kor keveredése, de a végére nekem ez tetszett a leginkább. Az egész üzenete pedig így is átjött, és szerintem egy jó sorozat lett.

A magyar irodalom órák egyik legnagyobb hiányossága talán, hogy nem tanulunk semmit az angol-amerikai költészetről. Nagyon kíváncsi voltam erre a sorozatra, a trailer után olyan Reign feelinget kaptam: történelmi szereplőt felpörgetünk egy kis modern hangulattal. Teljesen bejött, a fiatal korosztálynak könnyen fogyasztható sorozat készült a halál után vágyódó, a saját apja által vérfertőző kapcsolatba kényszerített (csak utalások vannak rá a sorozatban) tehetséges költőnőről, aki a társadalom által rákényszerített szerep ellen küzd. Egyáltalán nem zavartak a feminista gondolatok, jól voltak beleágyazva a történetbe.
A sorozat után tuti kedvet lehet kapni a Dickinson versekhez, várom a második évadot!

Eddig nagyon imádom igaz még csak az első évadot láttam de eddig nagyon meg fogott a sorozat és biztos végig fogom nézni. Hailee Steinfeld nagyon jól játssza Emily Dickinson szerepét egyszerűen mintha rá szabták volna ezt a szerepet ő volt a kedvencem az egész sorozatban.

Eléggé hullámzónak éreztem az epizódokat, de összességében egy érdekes sorozat volt. Kifejezetten jól állt szerintem a történetnek és Dickinson személyének ezek a modernesítések. A versek nagyon tetszettek, és az is ahogy megmutatták a háttér sztorijukat.

nagyon vártam, és még csak az első két részt láttam, de eléggé felemás érzéseim vannak. valahogy egy katyvasz az egész. az lenne a koncepció, hogy úgy próbálják megismertetni a tizenéves közönséggel Dickinsont, hogy belekeverik a 21. sz.-i életérzést? nagyon jók a zenék, de nem passzol. se a mai beszéd stílus (szleng) vegyítése az akkori „modorossággal” ennek ellenére biztos végig nézem az évadot.
–
jobb lett volna, ha a 2. évadot is egyben adják le, de legalább három részt egyszerre.