Dickinson (2019–2021) 84% 39★

Nem tudok sok mindent Emily Dickinsonról (sajnos nem tanultunk róla a közoktatásban), csupán annyit, hogy rendkívüli szimbolikával dolgozott, ami biztos vagyok benne, hogy tükrözte az ő képzeletét, világszemléletét. És ez baromi ízlésesen átjön a sorozatban. Látszik a képi világon, miközben halljuk verseinek sorait, és érzékeljük, amikor filmeffektusokkal, de a készítők megpróbálják elénk tárni a képzeletét: beszélgetés a halállal, eszmecsere a jövővel, harmónia a természettel.
Hailee abszolút túlnőtte magát korábbi szerepein. Amíg ismerkedtem a sorozat stílusával – ami mellesleg nem tartott sokáig, mert gyorsan magával ragadott –, addig párszor összehasonlítottam az előző karaktereit Emilyt alakító játékával, és azt kell mondjam, ég és föld. A harmadik évadban éreztem néha-néha, hogy ez a színpadiasság már egy kicsit sok, illetve nem tudom, hogy valójában ennyire erős volt Emily Dickinsonban a költői identitástudat már ilyen fiatalon, vagy ezt csak utólag jó érzés így hozzáírni? Ugyanakkor nagyon értékelem, hogy a „let me write, for God's sake, I'm a poet” folyamban feltűntek hullámok, amelyben Emily megkérdőjelezte az ő zsenialitását, illetve átélt egy-egy írói válságot.
A karakterekről külön nem ejtenék szót, mert nekem ők összeolvadtak a kissé különc, egyedi hangulattal, amit rettenetesen élveztem. Kiszólogató, szarkasztikus az egész korszakábrázolás, amit a karakterek szavain és mozdulatain keresztül mutatnak meg. És itt abszolút látszik, hogy történelmet nagyon nehéz utólag írni. Azt éreztem, hogy ezek elképzelések a készítők részéről: mik fordulhattak elő akkoriban az emberek közötti beszélgetésekben. És ilyen formában, mai zenékkel ez teljesen élvezhető is – nekem legalábbis! A háborús jelenetek között volt egy pár pc, ami kissé erőltetettnek érződött, de a sorozat amerikai.
Gyanítom, hogy a fiatalabb generáció számára is élvezhető 19. században játszódó sorozatot akartak készíteni, engem pedig megnyert a különös narratívával és az érzékletes szimbolikával.

A vége miatt egy picit csalódott vagyok. De összeségében tényleg nagyon szerettem az egészet.
A hasonló stílusú sorozatokat/filmeket nem mindig tudom ennyire megkedvelni, de ehhez könnyű volt hozzászokni.
Érdemes megnézni! :)

Nem erre számítottam, de így, hogy végignéztem, kifejezetten tetszik az egész történet megvalósítása. Az első részben még kicsit fura volt a mai és az akkori kor keveredése, de a végére nekem ez tetszett a leginkább. Az egész üzenete pedig így is átjött, és szerintem egy jó sorozat lett.

A magyar irodalom órák egyik legnagyobb hiányossága talán, hogy nem tanulunk semmit az angol-amerikai költészetről. Nagyon kíváncsi voltam erre a sorozatra, a trailer után olyan Reign feelinget kaptam: történelmi szereplőt felpörgetünk egy kis modern hangulattal. Teljesen bejött, a fiatal korosztálynak könnyen fogyasztható sorozat készült a halál után vágyódó, a saját apja által vérfertőző kapcsolatba kényszerített (csak utalások vannak rá a sorozatban) tehetséges költőnőről, aki a társadalom által rákényszerített szerep ellen küzd. Egyáltalán nem zavartak a feminista gondolatok, jól voltak beleágyazva a történetbe.
A sorozat után tuti kedvet lehet kapni a Dickinson versekhez, várom a második évadot!

Eléggé hullámzónak éreztem az epizódokat, de összességében egy érdekes sorozat volt. Kifejezetten jól állt szerintem a történetnek és Dickinson személyének ezek a modernesítések. A versek nagyon tetszettek, és az is ahogy megmutatták a háttér sztorijukat.

nagyon vártam, és még csak az első két részt láttam, de eléggé felemás érzéseim vannak. valahogy egy katyvasz az egész. az lenne a koncepció, hogy úgy próbálják megismertetni a tizenéves közönséggel Dickinsont, hogy belekeverik a 21. sz.-i életérzést? nagyon jók a zenék, de nem passzol. se a mai beszéd stílus (szleng) vegyítése az akkori „modorossággal” ennek ellenére biztos végig nézem az évadot.
–
jobb lett volna, ha a 2. évadot is egyben adják le, de legalább három részt egyszerre.