A felnőtté válásról szóló vígjátéksorozat, egy modern első generációs india-amerika tinédzser életét követi. A történet alapja Mindy Kaling saját gyermekkora.
Én még sosem… (2020–2023) 313★
Képek 11
Szereposztás
Kedvencelte 95
Várólistára tette 155
Kiemelt értékelések
1. évad: Haragszom az évadra. Maga a koncepció jó és érdekes; egy indiai-amerikai család mindennapjai, mindez egy kamaszlány szemszögén keresztül. Pluszban a főszereplők lúzerek és sokkal kedvelhetőbbek, mint a hasonló témájú sorozatok menő figurái. Mégsem vagyok boldog. Alapvetően humoros sorozat, nem kevés drámai elemmel, hiszen minden furcsa vagy visszázs tett mögött a gyászfeldolgozás áll hivatalosan. A mellékszereplők szerethetőek. A lányok közül Fabiola volt a kedvencem a maga egyszerű, de kedves módján és lássatok csodát, a fiúktól sem másztam falra. Ben egy tipikus, elkényeztetett, gazdag kölyök, aki valójában szörnyen magányos, Paxton meg jól néz ki. Utóbbinak ezen kívül nem sok jelentősége van, meg nekem nem is tetszik, de ő mindennek a mozgatórugója. Eleanor iszonyat fura nekem, de pont ettől lesz bájos. És van a főszereplőnk, Devi. Devi okos, művelt és lúzer, amiből mindenképpen kiutat akar találni. Tudom, hogy tinédzser, de számomra már önmagában ez sem volt érthető. Vannak barátai és mivel nem mondható, hogy terrorizálják, teljesen kellemes, nyugodt élete lehetne. De Devi többre vágyik. Arra, hogy menő legyen, szexi legyen és pasija legyen, mert a tini lét legfontosabb dolga ez. És Deviről bizony nagyon hamar kiderül, hogy a kis alamuszi nyuszi nagyot ugrik; simán díjat érdemelne a világ legrosszabb barátja címért. Nagyon kiakasztott, amit csinált; nem egyszer és nem kétszer. A stílusa néha botrányos, a viselkedése pedig annyira kiakasztó, hogy ha nem lennének egészen humoros pillanatai, kifejezetten utálnám őt. Sajnálom, de én nem tudom megbocsátani neki a sok zűrt. Ennél Devi lényegesen értelmesebb lány és nem, nem lehet mindent a gyászra fogni. Devi sajnos pocsék barát, úgyhogy jelenleg nagyon rosszul áll nálam a szénája. Ami rossz, hiszen ő a főszereplő.
A karakterek nagyon színesek, a szó mindenféle értelmében. Gyakorlatilag nincs olyan bőrszín, vallás, szexuális beállítottság és nemzetiség, ami ne kapna szerepet. Ami nem baj, de semmi nem annyira hangsúlyos, hogy foglalkoznának vele. Mert bár a világ Devi körül forog, aki indiai-amerikai, az ebből adódó érdekességeket és helyzetkomikumokat ritkán használták ki, hiszen Devi kézzel-lábban tiltakozik. Gyakorlatilag ő az anti-indiai, az anyukája az echte-indiai és ott van Kamala, a kuzin, aki sokkal érdekesebb az összes többi szereplőnél, mert ő viszont tényleg két világ között ragadt.
Folytatni fogom a sorozatot, mert érdekelnek a lányok (mínusz Devi) és nagyon kíváncsi vagyok Kamala sztorijára, továbbá Anyuci köré is kéne némi normálisan elmagyarázott hátteret lökni. Remélem, ezeket megkapom. Ugyanakkor már most tudom, hogy húzni fogom a szám, hiszen ha nem lett volna kilenc részen keresztül teljesen egyértelmű, a tizedik bizony keményen a nézőbe taposta, mi is vár ránk a jövőben. Igazából nem lenne rossz sorozat, csak nekem Devi viselkedése túl bicskanyitogató. (És kövezzetek meg, de egyes színészeken nagyon durván látszik, hogy messze nem középiskolás korúak… a Paxtont játszó férfi még nálam is idősebb…)
Tipp: Angolul nézd. Semmi bajom a magyar szinkronnal, de eredeti nyelven nagyon sokat ad az élményhez az indiai akcentussal beszélt angol.
2. évad: Fentebb vittem a csillagokat, sőt, kedvenceltem a sorozatot. Miért? Devi rájött a hibáira és a viselkedésének problémáira és megváltozott? Ugyan, dehogy! Devi továbbra is őrült, egyre őrültebb és egyre durvább dolgai vannak. Ugyanakkor nem leszek vele igazságtalan; többször is inkább vele szimpatizáltam az adott helyzetben, mert egyszerűen a másik fél szerintem indokolatlanul felfújta a dolgokat. De mindegy is, Devi továbbra is önmaga. A tetteire nem magyarázat a gyász; ez a lány szimplán önző és egoista. Ugyanakkor valahol a szívem mélyén mégis kedvelem. A többieket meg főleg. A lányok közül messze Fabiola még mindig a legszerethetőbb. A fiúk közül én Bent sokkal jobban kedvelem, de volt Paxtonnak egy olyan pillanata, amikor még engem is elvarázsolt a jóképűsége. Sajnos utána ezt a hirtelen támadt glóriát azonnal össze is törte a cselekedetével, de na. Egyre jobban szeretem nézni az arcát. Nem tehetek róla, én is csak egy gyarló nő vagyok. Kamala sztorija nagyon izgalmas, kár, hogy olyan keveset kapunk belőle. És onnan tudod, hogy alapvetően öreg vagy, hogy nem Devi szerelmi élete hoz lázba, hanem az anyjáé.
Mindenesetre nagyon élveztem ezt az évadot, ahogy az egész sorozat is tagadhatatlanul behúzott. Szóval nagyon várom a harmadik évadot, hiszen még bőven van erő a cselekményben.
3. évad: Visszavontam a kedvencelést, mert ebben az évadban többször is unatkoztam. Devi fejlődött, már egyáltalán nem olyan teátrális és önző, mint eddig volt, sokat szelídült a bicskanyitogató stílusa. Sajnos úgy éreztem, iszonyat keveset kaptunk a felnőttekből, Kamala eddig érdekes sztorija is zátonyra futott számomra, egyáltalán nem tudott lekötni. Voltak nagyon jó pillanatok, többször el is pityeredtem, de most úgy érzem, nem adott az évad sokat, nem is daráltam le, pedig csak harminc percesek az epizódok. Két rész között nem kifejezetten volt késztetésem arra, hogy tovább nézzem. A fiúk közül alapvetően Bent preferálom a legjobban, de Trent kedvenc szereplővé nőtte ki magát; hihetetlenül elvont figura Eleanorral együtt. Igazság szerint nagyon elégedett vagyok az évad lezárásával, a cselekmény szempontjából pedig nem érzem most már, hogy lenne benne még elég erő. Nyilván folytatni fogom majd, de ez nem az én etapom volt.
4. évad: Nem kedvenceltem vissza a sorozatot, mert ahhoz túl unalmasnak érzem a harmadik évadot, de fentebb vittem a csillagozást, mert megérdemli. Ez egy igazán szép, mindent is megfelelően lezáró, kicsit szomorkás, kicsit vidám búcsúzás volt, ahol minden szeretett szereplő elköszönhetett. A cselekményszálakat teljesen jól lezárta és mindenki megkapta, amit megérdemelt. Szirupos volt? Lényegében nagyon. Tetszett? Imádtam. Bár az évad erőteljesen arra koncentrált, hogy méltón fejezze be Devi és a barátok gimnáziumi éveit, azért bőven akadtak kalandos, humoros és talán megható pillanatok is. Devin a végére gyönyörűen látszódott a jellemfejlődés, bár azért továbbra sem hazudtolta meg önmagát. Ez így volt jó, számomra nem igényelne folytatást.
Nekem tetszett, oké többször előtt klisék voltak benne, olyan problémákat dolgozott fel mint rengeteg tini sorozat/film, de mégis valahogy aranyos volt. Meg persze megjelent a spoiler, amit szerintem nagyon jól dolgoztak fel az írok, aminek örülök hogy nem lett klisés. Igazából elég humoros is volt, voltak nagyon jó pillanatok a sorozatban. Az Indiai szál/vonal nagyon tetszett és szépen mutatták be még ha nem is mentek bele mélyebbre.
A szereplők is jók, imádom Bent, nagyon kis aranyos és a szóváltásaik Devivel mindent vittek. De Eleanor és Fabiola pedig szerintem remek karakterek és barátok. Másik nagy kedvencem pedig Kamala, nagyon érdekes volt az ő nézetei.
Nekem Devi és az anyukája is sok volt néha, persze megértem mindkettőjüket csak Devi amit néha leművelt de azért még kedvelem csak azért egy kicsit sok volt.
Paxton-t se tudom hova tenni néha ő is sok volt.
Remélem hogy lesz második évad, mert azért nekem bejött a sorozat de ha Netflix mégis úgy dönt hogy nem lesz akkor kicsit csalódott leszek de nekem ez az évad záró tökéletes volt! :D spoiler
https://media1.giphy.com/media/gjC2SXoWrn6oMyad59/source.gif
https://media3.giphy.com/media/Kg2WJ30OvyJAQMvEsO/source.gif
https://66.media.tumblr.com/421b62c1f308a2dbf3a5f98586b…
Nem akarok sablonos és unalmas értékelést írni ehhez a sorozathoz, mert minden apró hibája ellenére eszméletlen módon imádtam, csak úgy beszippantott.
Csodálatosan mutatta be egy kamasz lány szörnyű döntéseit, annak következményeit, szerelmi csalódásokat, a gyász feldolgozását, önmaga megtalálását.
Az első perctől kezdve az utolsóig annyira élveztem, hogy el sem hiszem, hogy várnom kell a következő évadra.
Devi – t nagyon sokszor falhoz tudtam volna csapkodni, némiképp önző volt, sok rossz döntést hozott, de ennek ellenére boldogan követtem végig az élete alakulását.
Paxton volt az abszolút kedvenc az elejétől kezdve, mert nagyon szép jellem fejlődésen ment keresztül, megtalálta a céljait, az álmait követve sikert aratott.
Ben egy idegesítő cukiság volt, imádnivaló, minden lépését, amikor a képernyőn szerepelt valóságos áhítattal figyeltem, pedig nem vagyok már kamasz.
Fabiola és Eleanor nagyon jó barátnők voltak, bár néha lehetett volna őket is falhoz csapkodni, de szerencsére kitartottak egymás mellett jóban – rosszban és hát ezt teszik a legjobb barátok, nemde?
Kamala története, élete érdekelt a legjobban, egy brutál jó karakter volt, a legérdekesebb az összes között.
Szívesen vettem volna, ha köré épül inkább a sztori, nagyon talpraesett, imádnivaló lány volt.
Ugyan a szülői szigor néha túlzásba volt véve, azért párszor megértettem, hogy Nalini miért viselkedik így a lányával.
Összességében annyira jól esett ez a sorozat a lelkemnek, hogy legszívesebben most rögtön újra kezdeném, de tudom, már nem ütne ekkorát, nem lenne ugyanez az élmény.
És a vége❤ Azt kell mondjam, mindennek ellenére a végső képkockákkal elégedett voltam, maximálisan.
Ajánlom nagyon!
Nagyon örültem, hogy a százszor látott amcsi hájszkúlt ötvözték a kulturális sokszínűséggel, nekem kifejezetten tetszett az indiai vonal, ráadásul ez a komolyabb téma dobott a sorozaton, elemelve a tipizált tinédzser problémáktól és élethelyzetektől, amiket tényleg megszámlálhatatlanul sokszor képernyőre vittek már (fiúk, szex, alkohol, iskolahierarchia, egyke gazdag magányos fiú, ráébredő LMBT tinédzser, stb). Devi karaktere néha nagyon zavaró és bicskanyitogató, máskor viszont egészen humoros és értékelhető a cinizmusa. Azonban a második évadot nem várom meg, mert ami érdekelt szál, azt többé-kevésbé lezárták, és látom, jön az a bizonyos szerelmi háromszög, ami már túldrámázott. Összességében viszont szórakoztató 10 rész volt kellő hosszúsággal.
Az utóbbi évek Netflix divatja ez a sorozat is. A főszereplő valamilyen mássága kelti fel az érdeklődést, de a történet mégsem speciális, csak egy átlagos diákról szól.
Devi okos, átlagos, nem kifejezett szépség, de mindig azt akarja, amije nincs meg. Original tinédzser. Csak indiai gyökereiben más, mint bármelyik osztálytársa, de ez a kifejezetten színes casting megismerése után már alig feltűnő. Persze nagy vonalakban az indiai-amerikai kultúra is megjelenik, az örökség elfogadása, mint a felnövés része. Viszont ezen túl a felnövés nagyon is ismerős epizódjait láthatjuk újra, a középsulis életet. Devi problémái átlagosak: a jegyei, a szülői szigor, a szerelmi élete, a helye a sulis hierarchiában, a lázadás, a gyász megélése stb. A mellékszereplők között is akadnak érdekesek, mint a pasi, aki tanárként tér vissza. De a női karakterek sokkal több figyelmet kapnak, mint a szép indiai tudós lány az elrendezett házassággal, vagy az orvos anya, aki egyedül kell boldoguljon, és az álmai után futó tehetséges tini színésznő.
A sorozat pedig nem egy (sötét) drámát kerít a középiskola köré, hanem egy csetlős-botlós vígjátékot. Devi karaktere pedig 4 évad alatt nagyon szép ívet jár végig, és végül egy szép lezárást is kapunk a Netflixtől. A csillaglevonást csak a klisék miatt kapta.
Kérek még hasonlót! ★~(◠‿◕✿)
Klasszikus tini-dráma, nem meglepő fordulattal a végén. Csalóka, mert nem a szerelem meg a pasik vannak a középpontban, inkább a gyász feldolgozásáról szól. Vidáman indul, de a második fele inkább szomorú.
1. évad: Nagyon meglepett a sorozat, mert az elején nem gondoltam hogy ennyire befog szippantani. Egy aranyos, kiszámítható tini dráma, ami szerintem eléggé jól sikerült.
Nem kell nagy fordulatokat, meglepetéseket várni. De a maga nemében szórakoztató lett, és nekem külön tetszett az indiai vonal benne.
Karakterek közül nagy kedvencem lett Fabiola, Kamala és Ben. Viszont a felnőtt karakterek zöme idióta. Főleg Devi anyja, akit egyfelől megértek de komolyan hogy lehet így nevelni egy gyereket.
Paxton nekem túl idősnek tűnt Devi mellett, és meglepődve láttam hogy a 2 színész között 10 év van. Komolyan miért egy 30 éves férfivel kell 15-16 éves kamaszt eljátszatni??!
2. évad: Sajnálom, hogy ebben az évadban sokkal kevesebb idő jutott az indiai vonalra. Pedig azt nagyon szerettem az elsőben. Így egy tipikusabb amcsi tini sorozatnak éreztem sokszor, ahol nem meglepő spoiler főleg Paxton változásának. Végre nem egy buta, kétdimenziós karakter. Nagyon kellett neki a saját rész.
Devi próbált fejlődni, de őszintén sokszor csak fogtam a fejemet olyan butaságokat csinált. Mondjuk ki nem csinált butaságokat tiniként… :)
Kíváncsi vagyok a 3. évadra hogy mit tartogatnak a készítők, de remélem nem a spoiler .
3. évad: Jó évad volt, legalábbis nekem tetszett. Örültem a végének és kicsit félek attól hogy mi lesz velünk spoiler nélkül a következő évadban.
Kamala még mindig nagy kedvencem.
4. évad: Szerintem tökéletesen zárták le ezt a sorozatot. Nem húzták túl és végig látszott benne a szereplők fejlődése. És a vége is nagyon király lett.
Szerintem elég gyengén indult az első évad, de a végére egészen megszerettem. Ami igazán felkelette az érdeklődésem az az, hogy végre más kultúrát láthatunk a középpontban egy már megszokott közegben. Mert valóban vannak benne klisés jelenetek/pillanatok és talán még szereplők is, de mégis kicsit más. Meglepően sok komoly témát felvet, mint pl. a gyász, coming out, megkérdőjelezhető szülői viselkedés, stb., és ezeket egészen jól tálalta.
Devi elég hullámzóan viselkedett, volt egy pont, amikor nagyon nem tudtam megérteni, mit miért tett, de úgy összességében érdekes főszereplő. A szülőket nagyon nem bírtam, főleg Devi anyját. Egyszerűen nem értem, hogy viselkedhet így, és hogy lehet ilyen a gondolkodása az spoiler A szerelmi háromszög félének nem igazán örülök, és nem vagyok biztos benne, hogy ezt szeretném e a továbbiakban is látni. Valószínű belenézek a második évadba, de ha ezt a szerelmi szálat erőltetik, és nem a többit, akkor nem leszünk túl jóban.
Második alkalommal megnézve az első évadot még mindig úgy érzem, hogy tinis sorozatok közül ez az egyik legjobb. Nagyon tetszik, hogy behozzák az indiai kultúrát, de közben azért a szokásos amerikai tini sorozatok kliséi is megjelennek. Nekem nagyon tetszett ez a hangulat, szép volt a kivitelezés és jó volt a sztori is. Igen, valószínűleg valahol tényleg klisés az egész, de ugyanakkor behoznak egy olyan témát, ami azért nem mindig van benne az ilyen sorozatokban vagy legalábbis nem úgy ahogy itt szeirntem spoiler.
A magam részéről Devi családja volt a kedvencem, viccesek voltak és nagyon szerethetőek. A második évad elkezdése előtt most direkt ismételtem meg az első évadot, de biztos vagyok benne, hogy az is tetszeni fog :)
Szerintem ebben a sorozatban nagyon sok minden meg van, aminek lennie kell.
Tök jó cselekményszál, izgalmas részek, nagyon jó karakterek. Devi karakterével hol együtt vagy, hol ellene, hibákat követ el folyamatosan és ettől emberi. Jó bár nem tudom néha túlzásnak érzem a dologokat, de ettől függetlenül is egy nagyon jól összerakott, élvezhető sorozat.
Népszerű idézetek
Ojiichan: De Paxton, az egyetlen ember, akinek számít a véleménye, te vagy.
Élj úgy, hogy büszke lehess magadra!
Mohan: We already have your car, and this [points at the bike] will be our fun ride… for date nights.
Nalini Vishwakumar: For date night? Who am I, Kate Hudson?
Mohan: Yes, and I am your Matthew McConnicky!
Nalini: Légy hálás a melegért! Szibériában ölni tudnának érte.
Trent: Are you okay? You look like you've seen a goat.
Eleanor: Do you mean a ghost?
Trent: Csak aggódom érted, tesó. Tudom, hogy az izmos has mögött, érző szív rejlik.
Paxton: A szívem nem a hasam mögött van.
Trent: Dehogynem, csak félsz meglátni ezt.
Devi: Wait… What are you doing here?
Mohan: It's my living room.
Devi: No, no… I mean, you died.
Mohan: Oh, that! I'm better now.
Devi: What if nobody ever loves me, because I'm always too much?
Nalini: Oh, Devi. Listen to me. You never too much, and you're always enough. And one day, you will find someone who loves you exactly as you are, just like I do.
Uncle Aravind: I must say your house is very easy to break into.
Nalini: I know, Aravind. You try and sell me a security system every visit.
Uncle Aravind: What if Prashant came here tomorrow and found everyone chopped up into little pieces by a murderer? That would leave him with a very bad impression of our family.
The hardest part about college isn't the schoolwork. It's being on your own and not knowing who the hell you are.
Nirmala: Mami, you can't give Kamala the silent treatment forever. We all have to live in this house, and it's kind of getting uncomfortable.
Mami: What Kamala did is unforgivable. I can't even show my face at the Malibu temple anymore.
Nirmala: Because you took money from the offering plate.
Mami: Only two dollars. I needed it for parking.