Kedvencelte 10

Várólistára tette 52


Kiemelt értékelések

Viktoria_0014 

Amikor értékeltem és a kedvenc sorozataim közé vettem, még csak az első évadot láttam. Bele is nyugodtam, hogy ennek annyi, tuti nem fogják folytatni, hiszen minden ilyen sorozattal ez szokott történni általában. Főleg a Netflixnél mostanában.
És láss csodát, mégsem ez lett. Elém került ismét, nagy meglepetésemre új évaddal. És ugyanolyan jó volt, mint az első. Egyszerűen iszonyúan imádtam. Kedvenc és csakis 10 csillag.
Mindössze 2 évad, azaz 16 rész az egész, de mindenki olyan szerethető, a sok hülyeségével, a rengeteg rossz döntéssel, zűrrel és drámával, de közben meg a hatalmas szívükkel, egyszerűen nem lehet őket nem szeretni. Hihetetlenül klasszul átadták az összes érzelmet a színészek, ez is nagyon ritka. Egyszerűen zseniálisak.
Nem tudom mit mondhatnék. Ha még nem láttad, adj egy esélyt a sorozatnak. És ennek az öt teljesen lökött, de annál inkább szerethető embernek.

csancs

Adott 4 érettségi előtt álló diák, akik folyton valamilyen zűrbe keverednek. Már többször ki akarták csapni őket, de ezt csak akkor tehetik meg, ha a tantestület erről egyhangúlag dönt. Az igazgatóhelyettes kisasszony az egyetlen, aki hisz a javulásukban, így mindig megvétózza a kicsapást. Ám a kisasszony el fog menni az iskolából, és ha ez megtörténik, a négy diáknak lőttek. A tanulók tehát összefognak: a tanárnőt össze kell hozni az iskola jóképű, ámde mogorva edzőjével, és akkor maradni fog. Az akcióhoz segítségükre lesz egy romantikus történetekben jártas stréber lány is.
Az első rész eléggé lassú, de érdemes tovább nézni! Nem a szokásos tinidráma! Engem nagyon lekötött, le s daráltam egy nap alatt az első évadot. Ahogy megismerjük a diákok történetét, már érthetővé válik a viselkedésük, és tanárként engem eléggé el is gondolkoztatott. Bár fiatalokról szól, üdítő volt látni, hogy nincs minden_egyes_részben tök indokolatlan szexjelenet és a másságot sem propagálják folyton. Kíváncsian várom a 2. évadot!

Ainsel 

Másodszor újranézve még mindig nagyon szeretem ezt a sorozatot, ugyanúgy nem tudtam abbahagyni, mint először. Kerem és Sinan a kedvenceim, de igazából mindegyiküket nagyon szeretem, ahogy Burcu kisasszonyt, és a mogorva Kemalt is. Alapból szeretem az “Add önmagad, és ússz árral szemben, vagy hajtsd le a fejed, felelj meg az elvárásoknak, és olvadj be” témájú sorozatokat, és itt a karakterek is mind el lettek találva, ahogy a mondanivaló is. Nem kifejezetten a szerelem a lényeg, hanem hogy valaki, akit sosem szerettek, nem figyeltek rá oda, vagy fogadtak el, hogyan dolgozza fel, hogy talán mégsincs egyedül, és igenis érdemes harcolni egy jobb életért, mert ő is megérdemli. Mennyit jelent, ha áll melletted valaki, akire számíthatsz, és aki önmagadért szeret. Sinan tömény cinizmusa, Kerem dührohamai, Osman folyamatos üzletelése, Eda keserűsége, a burokban felnőtt Isik naivitása; nagyon működött köztük az összhang, imádtam őket. Nagyon remélem, hogy lesz második évad, de addig még biztos újranézem párszor az elsőt :)

2 hozzászólás
mírarwa 

Wow! Jóféle középiskolás sorozat. Nem drogozzák halálra magukat, és nincs benne 1000 indokolatlan szexjelenet.
A főszereplő 5 diák nagyon szerethető. Mindegyiknek a sorsából tud valamit tanulni az ember.
A zenék tetszenek benne. Főleg törökök, de néha 1-1 klasszikus is előkerül a korszakból (a 80-as 90-es évekből). A Bon Jovinál megvett kilóra, még ha borzasztó jelenetnél is volt. :D
Kaan és Pinar között tökéletes a kémia. Nagyon cuki páros voltak. Kaannak jól áll ez a szerep. A zsémbes macsó, aki alapból nagyon jó ember. A Kara Sevdás Emir nyomait fellelem benne, de azért itt tök más karakter.
És igen, itt elérkeztünk ahhoz, hogy alapból egy török sorozatról van szó, viszont nem veszettül hosszú szappanopera. Sokkal fogyaszthatóbb európai fiatal szemmel.
Az nagyon tetszik, hogy a történet Isztambulban játszódik, és sokat megismerünk a városból, kultúraból, ottani iskolai szokásokból, mentalitásból.
Tetszik a visszaemlékezős szál is.
Újranézős. :)

violet_hope11

Sosem gondoltam volna, hogy egy török sorozatra valaha ezt fogom mondani: új kedvencet avattam! Rég láttam már ennyire EMBERI és lélekig hatoló történetet, teljesen lenyűgözött.
Mindkét évad igazi érzelmi hullámvasút; hol sírtam, hol pedig hangosan felnevettem, minden egyes pillanata megérintett. A karaktereket egytől egyig nagyon megszerettem, valószínűleg ezért is hatódtam meg annyiszor :') A történet alapvetően a barátságról és a szerelemről szól, de számos más fontos témával is foglalkozik még a sorozat: depresszió, anorexia, megfelelési kényszer, felnőtté válás, önbizalomhiány, gazdagság, szegénység, rossz szülői bánásmód, oktatási rendszer, továbbtanulás (és még hosszasan sorolhatnám), viszont egyikbe sem megy bele túl mélyen, pont csak annyira, amennyire kell.
Egyáltalán nem az a megszokott klisés “tini dráma” kategória… Engem nagyon sokszor elgondolkodtatott egy-egy jelenet, élethelyzet. Ráébresztett arra is, hogy valójában mennyire felszínes világban élünk: sokszor azt gondoljuk, hogy mindenki megítélhető első ránézésre a külső viselkedése alapján, ahelyett, hogy olykor megpróbálnánk a dolgok mögé nézni és őszintén megérteni a másikat.
Ami különösen tetszett még, hogy nem elcsépelt gondolatokból és közhelyekből építkezett a történet. A párbeszédek érdekesek és alaposan átgondoltak voltak. Minden karakternek nagyon különleges egyénisége van, az őket alakító színészek pedig kiválóak, mintha mindenkire rászabták volna a szerepet.
Az egész történet ugyanakkor rendkívül nosztalgikus is, hiszen a cselekmény két idősíkon fut: egyrészt 1998-ban követhetjük nyomon a gimnazisták életét, másrészt 20 évvel később (azaz napjainkban) az egykori barátok felnőttként újra találkoznak egymással.
Nagyon remélem, hogy a jövőben még sok hasonlóan magas színvonalú török sorozat érkezik majd Netflixre, egyelőre azonban azt kell, hogy mondjam, nem tudom mi fogja betölteni az űrt, amit maga után hagyott… :) 10/10!


Népszerű idézetek

Ainsel 

Kemal: – Na jó, tisztázzunk valamit: rühellem a 17 éveseket. Magamat is rühelltem 17 évesen. Nagyon nem kéne tanítanom. Ez nem a Holt költők társasága. Nem fogom megváltoztatni az életed.
Sinan: – Ha akarná, se tudná.

1. évad 4. rész – Vágyakozás
AdriennKanter 

We were all so different from each other… But that was the first time we felt like a team. We never talked about it, but we were all thinking the same thing. We changed each other. This friendship was good for all of us.

1. évad 7. rész – Fordulópont
Ainsel 

Osman: – Én elfojtom és továbblépek. A szerelem gáz, felesleges, zavaros.
Kerem: – Akkor szeretnek, ha megkapják, amit akarnak. Ha nem kapják meg, lelépnek. Te meg szarul érzed magad.
Eda: – Egyetértek. A szerelem az önzésről szól. Ha megkapják, amit akarnak, jönnek. Ha többé nem, akkor mennek. Gusztustalan egy játék.
Sinan: – Remek, mindenki szakértője a témának.

1. évad 1. rész – Az első pillanat
violet_hope11

Rá kellett jönnöm, hogy nincsenek különleges napok, csak pillanatok. És nem választhatjuk meg, mikor történnek.

1. évad 6. rész – Szórakozás
Ainsel 

Sinan: – Az évkönyv arra jó, hogy beírd magad
a történelembe, mintha számítanál.
Osman: – Kérlek, egy „igen” elég,
szarok a filozófiára mögötte.

1. évad 3. rész – Bujaság
Ainsel 

Kerem: – Mekkora genyó! A kabátját sem adja oda!
Eda: – Mert te odaadnád, mi?
Kerem: – Mi van?
Eda: – Megfázik, ha átadja neki. Te odaadnád, ha tudnád, hogy náthás leszel?
Kerem: – A nátha elkerül. És egy ilyen nyomorultnak odaadom. Hogy ne haljon meg.

1. évad 4. rész – Vágyakozás
Ainsel 

– Nincs senki a környéken? Megverem, és menten lenyugszom.

1. évad 6. rész – Szórakozás
violet_hope11

Sok mindent szerzünk meg és veszítünk el a fáradt felnőttkorban. Időközben elhagyott dolgokat…

1. évad 8. rész – Egy különleges pillanat
violet_hope11

Légy önérzetes és méltó önmagadhoz! Mikor figyelsz a szüleidre? Amikor nincs mit mondanod. A reményt soha ne add fel! A világ nem fog összedőlni. Az élet hosszabb, mint gondolod. Új utakra lelsz majd. Ha azt hiszed falba ütköztél, új ajtók nyílnak. Elmondanám, hogy az életét sokszor újrakezdi. Légy tisztában önmagaddal! Tudd, mennyit érsz! Ne az legyen a legfontosabb, hogy látnak mások! Csak te ismered önmagad. Nincs belőled még egy. Megérdemled a szerelmet. Vésd eszedbe!

1. évad 8. rész – Egy különleges pillanat
violet_hope11

Isik: Jól vagy?
Sinan: Rád gondolok, attól jobban leszek.

1. évad 7. rész – Fordulópont

Hasonló filmek címkék alapján