A March-lányok számára csak az jelenthet megoldást szűkös anyagi körülményeik rendezésére, ha sikeresen mennek férjhez. A szépséges és csöndesen bölcs Meg, a megnyerően kedves Amy, a betegeskedő Beth és a modern, írónőnek készülő Jo March bármit megtennének egymásért, ám eszük ágában sincs… [tovább]
Kisasszonyok (1994) 225★
Képek 11
Szereposztás
Kedvencelte 45
Várólistára tette 146
Kiemelt értékelések
Tünemény ez a film. Bevallom, a könyvet nem olvastam, mert alapvetően kerülöm az ilyen jellegű alkotásokat, de ezek után simán megpróbálkoznék azzal is. Nagyon tetszett a családi kapcsolat, a lányok szeretete egymás iránt, a történet ártatlansága. A romantikus szálakat nem igazán tudtam hova tenni, meg is lepődtem. Mindenesetre jót tett most a lelkemnek ez a bájosság.
Mindig is ez lesz a legjobb feldolgozása a történetnek.
Annyira kedves, annyira hangulatos, a színészek fantasztikusak, és olyan megnyugtató nézni ezt a filmet.
Imádom, századszor is! ❤
Családi történet a Jane Austen regényeken felnőtt lányoknak, akik hisznek a csodákban és a hercegben, aki majd fehér lovon jön és megmenti őket. A családi összetartás és szeretet átjárja a majdnem két órás játékidőt, én viszont nem tudtam egy percig sem közel kerülni a karakterekhez, mert az egész olyan harsányan hollywoodi és túlzó volt, hogy nem hittem el belőle semmit. A szegénység és a nehéz élet számomra nem ilyen, akiknek pedig régen ilyen volt, nem értem, hogy miért dalolászva, mindent elfogadó optimizmussal fogadták. Nem én vagyok a megfelelő közönség az ilyen filmeknek, kiszáradt a lelkem helyén a rózsakert, amit az itt elejtett könnyek öntöztek volna.
Fel szerettem volna idézni a történetet a Greta Gerwig féle verzió előtt, mert emlékszem, kamaszként imádtam a könyveket is, filmet is. Ez a film is szépen érik az idővel, most már végképp klasszikus feelingje van a minőségi fényképezésnek, gyönyörű díszleteknek, jelmezeknek és a tehetséges színészeknek köszönhetően. Egy cseppet túltolt a „mindig legyünk jók” üzenet, de hát Alcott is tanulságos lányregénynek írta meg a történetet, úgyhogy ezt nem is rovom fel hibának.
A zenéje is csodálatos, ezt teljesen elfelejtettem régről, hogy mennyire tökéletesen passzol a filmhez.
Aranyos romantikus kosztümös film. A szereplők hitelesek, nem túlzottak a színészi játékok, lehet szeretni őket és Marmee igazán okos dolgokat tud mondani. Kirsten Dunst milyen kislány volt még itt :) Egy könnyed kikapcsolódáshoz ajánlom.
A könyv elolvasása után végre megnéztem a filmet is. Szerettem a változtatások ellenére (de azért na! -2 csillag ezekért…). Imádtam, hogy Jo-t Winona Ryder játszotta, Laurie-t pedig Christian Bale. Viszont nem olvastam a könyvsorozat második részét, és a film szépen lespoilerezte nekem. Sajnos nem voltam felkészülve erre spoiler
Ezek után csak még jobban szeretném elolvasni a következő köteteket.
A filmet azért is meg akartam nézni, mert kijött Emma Watson szereplésével az újabb Kisasszonyok film. :3
Nagyon kellemes hangulatú, szerethető és megható történet. Igyekszem évente, kétévente meglesni, természetesen a téli időszakban, mert hát úgy az igazi. (Ha már egyszer a könyvön képtelen vagyok átrágni magam. :)) Mindig elámulok rajta, mennyi azóta már híressé vált színész játszik benne. Fura őket egy rakáson látni. :)
Imádom az ilyen családi történeteket, annyira jó látni, hogy hányféle jellem kerülhet ki ugyanabból a családból és mégis milyen összetartásra képesek. Nekem még mindig Beth a kedvencem, na meg Jo. :)
Nem is tudnék mást mondani, hogy nagy taps egyaránt a színészeknek és egyaránt a filmkészítőknek is. Szerintem remekül előadták a könyvbéli történéseket és hangulatossá is tették az egész filmet. Persze ha drámai vagy szomorú jelentek kaptak helyet spoiler akkor szinte a földet verte a kedvem. Nagyon sajnálom, hogy nem készítettek második részt, pedig azt is szívesen megnéztem volna Winona Ryder főszereplésével.
Molyon ajánlotta valaki karácsonyi filmnek, mi végül ezzel szilvesztereztünk, így is tökéletes volt. Ahogy erre előre figyelmeztettek, tényleg nem az egész film karácsonyi és nem ez a központi téma, de szép havas karácsonnyal kezdődik és több jelenetben van karácsony, így az ünnepi időszakhoz jól passzolt. Ráadásul szeretjük a kosztümös filmeket, jól illeszkedik a sorba a Váratlan utazás, a Lark Rise to Candleford és a Cranford mellé. (Ha az előbbieket szeretted, ezt is fogod). Szívvidító, a női főhősei (többnyire) hitelesek és szimpatikusak. Egyvalakinek a döntése bosszantott kicsit és nem értettem, de gondolom regényben vagy sorozatban ezt is jobban megmagyarázzák. Jó élmény volt, szerettük.
Most, hogy végre elolvastam az első két részét a Kisasszonyoknak, a filmet is megnézhettem :D Nagyon szép és aranyos volt, de mivel 2 könyvet sűrítettek egy filmbe, így mégis olyan összedobott volt az egész. Minden túl gyors, a szerelmi szálaknak nem is volt idejük kibontakozni. Meg persze ott van az is, hogy egy csomó kis apróságot megváltoztattak a filmben. A szereplők viszont nagyon tetszettek. Szerintem szuperül el lettek találva. Kivéve talán Johnt. Én őt másképp képzeltem, de Christian Bale, mint Laurie! Omg, végem volt a mosolyától. Most is imádom a pasit, de a fiatalkori kinézete!!! Végem van *-*
Kíváncsi vagyok az új adaptációra is, habár ott is úgy tűnik, hogy a két könyvből lesz egy film :/
Népszerű idézetek
Marmee March: Fontos, hogyan vélekedsz önmagadról. Ha úgy véled, értékeid pusztán a szépségedben mutatkoznak, attól tartok, egy nap elhiszed, hogy csak ennyit érsz. Hiszen minden szépség múlandó. De egy valami örökre megmarad: az elméd csodálatos képességei, a humorod, a kedvességed és a tisztességed.
Marmee March: Ó, drágám, hiszen rendkívüli tehetséggel áldott meg a sors! Hogyan is élhetnél átlagos életet? Menj és hasznosítsd a tehetségedet! Rettentően fogsz hiányozni. Menj és élj a szabadságoddal! Csodálatos dolgok történnek majd veled.