Pirula Panda (2022) 75% 344★

Kellemetlenül hitelesen visszaadja egy kamaszlány lelkivilágát – nem tudom, a célközönségnek hogy jön le, de nekem azért határozottan az volt az érzésem, hogy karikaturisztikusan, de kényemetlenül hitelesen ábrázolja a tizenhárom éveseket Mei-Mei és barátnői személyében. (Még úgy is, hogy nekem teljesen kimaradt a fiúbandákra nyálcsorgatós korszak – hála az égnek, el is ástam volna magam.)
A film talán legjobb technikai eleme, hogy teljes mértékben a „megbízhatatlan mesélő” technikát alkalmazza. Mindent Mei szemszögéből látunk, és minden fel is van nagyítva. Az anyuka minden pillanatban a nyakán lóg, követi a suliba, „épphogy nem viszi el a rendőrség” (a valós analógia valószínűleg, hogy bement a portára megkérdezni, hogy van), mindenki előtt szégyenbe hozza, mikor leszid egy fiút (ha az anyuka rájött, hogy piszkálják a lányát a suliban, és leszidta az adott gyereket, az egy roppant kínos dolog volt, és az ember úgy érezte, minden szem rá szegeződik, akkor is, ha messze nem volt ilyen kritikus a helyzet), egyébként nem ismeri el felnőttként és lekicsinyli az érdeklődését (tizenhárom évesen teljesen jogos, hogy ne mehessen el egyedül/barátokkal egy koncertre). Még maga az is, hogy spoiler
Mindeközben a film nem fél kínos és nagyon tinis lenni: a már említett fiúbandákért rajongás lenyomatait folyton látni a wattpadon, a nyálcsorgatás a boltos srácért is nagyon tipikus, a kisfiú, aki kényszeresen próbálja magára vonni a főszereplő figyelmét, de ő észre sem veszi… (a film nagyon lányos, de speciel a mi társaságunkban ült egy fiú is: neki az egyik első reakciója volt Tyler karakterére, hogy biztos, hogy Mei tetszik neki). És van mellette suli, dolgozatok, balhézás és pénzgyűjtés a koncertre, az, hogy tizenhárom évesen már mennyire felnőttnek érzi magát az ember, de legalábbis mennyire szeretne felnőtt lenni, miközben attól igenis fél, hogy eltávolodik a szülőktől, eltávolodik a családtól, és nem tudja megtartani a kapcsolatot velük, ahogy a barátok egyre nagyobb szerephez jutnak.
Imádtam a szülőket is, Ming, az anyuka is nagyon szerethető és nagyon megérthető (akár a saját kamaszkorában, akár már szülőként), Jin pedig abszolút mintaapuka: látszik, hogy nem tudja lekezelni a helyzetet, de szívét-lelkét beleteszi, hogy mindig ott legyen akár a lányának, akár a feleségének, miközben a kamaszkor mindent kicsinál. Örültem, hogy itt sem volt igazából gonosz – nyilván, megvan a konfliktus az anyukával, de az még az Encanto-hoz sem hasonlítható, ahol tényleg egy intenzíven toxikus családtagról beszéltünk. Csak addig kellett eljutni, hogy egy anyuka elfogadja, hogy a lánya lassan felnő, és egy lány rádöbbenjen, hogy néha igenis jó, ha megbeszéli a dolgokat a szüleivel, és kéri a támogatásukat, ahelyett, hogy lázadni próbál.
Nagyon cuki film, ha a szimbolikát nézzük (illetve a tényt, hogy igazából megmagyarázza a saját szimbólumait), akkor határozottan bevállalós, bár azt a hisztit azért túlzásnak érzem, amit egyesek lecsaptak körülötte.

Egyértelműen nem én voltam a célközönség, mégis meglepően jól szórakoztam rajta. Egy egyszerű, mégis örökérvényű tanulság, egy frissítően egyedi kis történetbe csomagolva. Eleinte ugyan irritált ez non-stop fiúk után nyáladzó és visítozó kamasz lánycsoport, aztán a panda felbukkanásával visszább vettek kicsit a fárasztó őrületből és az egész átment szimplán aranyosba, főleg ami a nagy szőrmók(spoiler) animációját illeti. Tetszett ez a kissé animés, úgymond „pixarosított Miyazaki sztori”, a felnőttek és gyerekek számára is érthető végső mondanivalóval, mely megmutatja nekünk, hogy bizony nem szabad csupán a szüleink elvárásainak élni. Föl kell fedezni a saját egyéniségünket, miközben nekik muszáj elfogadni (jobb esetben támogatniuk sem árt) a tényt, hogy valószínűleg sosem leszünk, illetve nem is akarunk olyanok lenni, mint ők. Pont az a lényeg, hogy igyekszünk tanulni az ő hibáikból, hogy egy szabadabb, kevésbé visszafogott és boldogabb életet élhessünk, hisz nem lehetünk örökké a múltunk és őseink szokásainak foglyai. Ezt még így 30+ éves fejjel is teljesen átérzem a jelenlegi és évekkel ezelőtti életemre visszatekintve is. Mindemellett tetszett a kissé spoiler tetőpont is, szóval minden tekintetben egy pozitív élmény, miközben tényleg egy többnyire felejthető alkotásra számítottam az előzetese alapján.

A téma nagyon jó és határozottan hiánypótló. A lányok kellemesen és szórakoztatóan túlábrázolt jellemek, mégis nagyon szerethetőek. A különböző karakterekkel nagyon jól megfogták az átlagos tinilány felnagyított problémáit. Kicsit jó lett volna többet megtudni az anyukáról, mert pszichológiailag nagyon érdekes az egész panda-jelenség. A megvalósítás nekem viszont néha kellemetlen volt. Ez mondjuk lehet, hogy pozitívum; az egész kamaszkor szörnyen kellemetlen dolog. Élvezetes volt, átjött a mondanivalója, de nem olyan mese, amit sűrűn megnéznék.

Aranyos mese, remek jellemfejlődéssel és értékes tanulsággal, főleg Mei fejlődése tetszett a legjobban. Jól ábrázolta a kamasz kor nehézségeit, főleg a szülői leválást és a fontossági sorrendek felállását.
Nekem az anyuka néha sok volt, elégé túl tolta a féltést de őt is teljesen meglehetett érteni, féltette a lányát. Apuka pedig egy nagyon édes támogató szereplő! ^^
Mei és a barátai is nagyon jól hozták a tipikus kamaszkori barátságokat, tetszett az összkép! :D
A zenék is jók voltak benne, főleg a végén lévő amit már a film megnézése előtt is ismertem! :D https://www.youtube.com/watch…
Szerintem egy remek történet, fontos tanulsággal, és persze jó humorral megfűszerezve! ^^
https://www.youtube.com/watch…
https://64.media.tumblr.com/ab24d33c3b1fd934415479e68e2…

Szeretem amikor a Pixar egy komolyabb, vagy egy széles körben „tabunak” számító témához nyúl. Valahogy tehetségük van ahhoz, hogy úgy mutassák be a dolgokat, hogy az egyszerre legyen élvezhető és pont elég is. Így volt ez itt is a vöröspanda állapottal. Bevallom őszintén, nagyon nem erre számítottam sem az előzetes, sem a leírás alapján, de aztán amikor elkezdtem nézni és kb a 20.perchez elértünk bebizonyosodott, hogy de, ez végig a kislány 'nagylánnyá' változásáról fog szólni, a vöröspanda állapotról. Viszont egyáltalán nem zavart ez a kis megtévesztés. Sőt…nagyon élveztem, és tényleg tetszett hogy úgy mutatja be a témát, hogy nagyobb fejjel már értjük a célzást, kisebb fejjel még nem feltétlen, viszont úgy is élvezetes tud lenni.

Hiánypótló mese lányoknak, az biztos. Az elején nagyon furcsa és majdhogynem irritálóak voltak a lányok, a fiúk iránti epekedésük, és minden, de rá kellett jönnöm, hogy ezen a szakaszon bizony mindenki átmegy. Nálam pl. a One Direction korszak erősen hajazott a lányok viselkedésére.. :D Persze azért el is vannak nagyolva bizonyos dolgok, de ez pedig nagyon jól bemutatja, hogy ennyi idősen minden mekkora nagy dolog.
Nagyon örülök, hogy így beszélt a felnőtté válásról. Szépen, érthetően, de mégis meseszerűen, hogy tényleg elérje azt a korosztályt, akinek ezt a mesét szánták. Tetszett, hogy kicsit önmagunk keresésével is foglalkozott, hogy fontos, hogy ne úgy éljünk, ahogy elvárják, vagy ahogy mások mondják, hanem fontos, hogy megtaláljuk, mi mit szeretnénk.
Mei anyja volt nekem egy kicsit túl sok, és az animáció is furcsa volt kicsit. Ettől függetlenül élveztem, még ha nem is lesz a kedvenc Pixar filmem.

Űűűber cuki az biztos. Rengeteget nevettem és párszor elpityeredtem. :D Érdekes volt mesében látni a nővé válásról dolgokat. spoiler Bár a végén megint bedobták a 10x nagyobb félelmetesebb dolgot, de még ígyis szerintem egy tök jó mese lett.
spoiler

Kicsit fura az animáció, nem a legszebb látvány, túltolt karakterek… Nem értek hozzá, de szerintem próbáltak animére hajazni, viszont ezzel a típusú animációval inkább lett gusztustalan mint vicces…

Maga a sztori amúgy aranyos (mint mese) a panda is irtó cuki. De látvány elvitte a történetet szóval nem sikerült élvezni. Nem bántam meg hogy megnéztem, de nem fogom sokszor ismételni.

Szerintem még egy mesével szemben sem volt ilyen nagy elvárásom, mint ezzel itt. És ezzel a kezdő mondattal el is árulom azt, hogy nem annyira jött be, mint amennyire terveztem. Valami egyszerűen hiányzott, amit nem tudok megfogalmazni. De a történetet, a szereplőket egyszerűen imádtam.

Amennyire tartottam tőle és az első látásra „modern cartoon network” retardált meséjének tűnt, meg kell vallanom, hogy rég neztem végig animációs filmet ilyen élvezettel.
Mondani valóját páratlan metaforákkal szemlélteti… És milyen csodás a táj ábrázolás.
Nagyon tetszett, csak ajánlani tudom.