Mustang (2015) 84% 74★

Én már tudom, hogy mitől lett volna nálam ez a film 10 pontos. Ha lett volna egy kis öccsük, akit teljesen elhanyagolnak és kirekesztenek, miközben egymás gyönyörű, vad, szabad természetességében fürdőznek a lányok, és aki annyira a háttérbe szorul az ő lázadásuk miatt, hogy nem tud velük rendes kapcsolatot ápolni, és belőle is inkább kiszolgálója lesz ennek a „rendszernek”. Ugyanis tényleg marha gyönyörű és fájdalmas, hogy látjuk miként rázzák a rácsait meg döntögetik a korlátait ennek az embertelen, bajszos-macho tradícionális alázzuk meg a nőt ahogy csak lehet-Török helyzetnek az egymással összetartó szilaj vadlányok, az életigenlésük meg minden már-már sokkolni is tud, de azért odáig nem megy el, mint egy-egy Görög projekt (pl Miss Violence)… de azon kívül, hogy ÉBREDJ FEL, PATRIARCHÁTUS VILÁG, ELJÖTT A GIRLPOWER IDEJE, nem mond sokat, pedig a legfontosabb mégis csak az lenne, hogy ez az elnyomó helyzet hogyan tartja fenn magát, hogyan öröklődik tovább generációról generációra, miként formálhat jogot még ma is az aktualitásra. Nekem egy kissé tanmese íze volt, de azon kívül, hogy ezt a gyalázatot férfiak követik el ártatlan nőkkel nem sokat mondott, és ez szomorú, mert engem jobban érdekelnek a szürke árnyalatok, mint a fekete meg a fehér.

Miért adtam mégis 8 pontot akkor erre? Mert ettől eltekintve végig lendületes volt, néhol még vicces is, és persze ki ne szurkolna a csajoknak, ha ennyire menők?

Az erős, sokkoló jelenetek ellenére is nagyon pozitív hangvételű, életigenlő alkotás.

A film elején elég következetlennek tűnhet az, hogy a viszonylag liberális nagymama a közösség nyomására olyan hirtelen megváltoztatja a hozzáállását – de ez sajnos tényleg így szokott lenni. Nem kell Törökországba, sőt még a legközelebbi kistelepülésre sem kivonulni ahhoz, hogy lássuk, hogyan hatnak a közösség torkán felülről, a vallás vagy a politika vagy csak a kialakult szokásrend által lenyomott dogmák és berögzült szokások a legmodernebb időkben, azok ellen az egyének ellen is, akik már nem úgy élnek, nem úgy gondolkodnak. Mert ez az erősebb és mindig jelentkezik az önkéntes végrehajtó, itt például a nagybácsi. A film remekül megmutatja, hányféle, milyen magatartást vehet fel az egyén az ilyen külső, társadalmi kényszerítő erőkkel szemben és hogy mennyire nem jár jól senki egy ilyen társadalomban – az ugyanúgy házasságra kényszerített fiatal férfiak és a túl korán, elég hosszú ismerkedés nélkül frigyre lépő szerelmesek sem. Egyedül talán csak a teljhatalommal parancsolgató, a helyzetet kihasználó családfő és a kialakult rend előnyére válik, ami így fennmarad.

És a többiek? A helyeslő öregasszonyok? A 12 éves unokáját férjhez adó nagymama? Ők az egyik legveszélyesebb élethazugságot kényszerítik rá azokra, akiket állítólag szeretnek: én is így éltem, én sem tehettem semmit, aztán kialakultak a dolgok, neked is jó lesz így, Hidd el, hogy csak a javadat akarom… Ennél brutálisabban alattomos fegyver nem kell szerintem egy társadalmi rend és egy káros mintázat rögzítéséhez.

Egy idejét múlt, a tagjait egyénekként nem tisztelő rendszert nagyon nehéz megváltoztatni akkor is, ha az egyes állampolgárok már nyitottak másféle gondolkodásmódra. Mindenképpen érdemes megnézni a filmet és gondolni arra is, hogy egy modern társadalomból a szabados életvitel bármilyen hátránya miatt, a közösség felülről való irányításával milyen könnyen, hogyan és főleg hová lehet visszacsúszni…

Nagyon nehéz film, de zseniális. Mindezt anélkül, hogy bármi brutálisat mutatna – és még így is volt, hogy a hányinger kerülgetett az emberi jellemtelenség miatt.
Ennyire hangulatot rég tudott film átadni, mint ez. Tökéletes a sodrása, szép lassan visz a zavarosba, ahonnan nincs megállás. Nem győztünk álmélkodni a benne szereplő lányok szépségén és természetességén. A humor itt épphogy nem elveszi a történet súlyát, hanem kiélezi, mennyire valós ez az egész. Csodáltam a lányokat tartásukért, erejükért és fantáziájukért. Mellesleg fogalmam se volt róla, hogy a török világban van még elrendezett házasság, de ez így – hogy pár szóban kimondták, és puff, megvolt – sokkoló volt. spoiler Amit nem tudtam hova tenni, spoiler

A témát és feldolgozását láttuk már, Jeffrey Eugenides tollából és Sofia Coppola rendezésében. Mégis tudott újat, mást nyújtani a film, már csak a teljesen más kultúra (török) szemén keresztül is. Végig szorosan lekötött, helyenként megnevettetett, izgultam is. Még ha kitalálható is volt az események egy része. (Szerencsére nem amerikai módra) gyönyörű, különleges lányokat szerepeltetnek. A hangulat és üzenet is egyben van! Érdemes megnézni!

Túlságosan is sematikus, egy újabb feminista tanmese. Vannak a középkorban ragadt férfiállatok, akik tárgyként kezelik a nőket, vannak a középkorú nők, akik ebbe már beleszoktak, meg vannak a lázadó fiatal lányok, akik rázzák a rácsot. Ennyi lenne a török társadalomról a mondanivalója, kedves Deniz?

Kicsit az Öngyilkos szüzek című könyvre emlékeztetett a történet – film is van belőle, de azt még nem láttam –, azzal a különbséggel, hogy ez most megfogott. Nagyon szépen vezetett történet finom utalásokkal, hiteles ábrázolással. Az, hogy Törökországban játszódik, és az ottani hagyományokról és gender kérdésekről szól, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nekünk, rólunk nem mond semmit. Sőt!
Nem érzek benne didaktikusságot, de én a magam részéről lejátszanám minden hazánkban cseperedő kamasznak, fiúnak és lánynak egyaránt. Hogy lássák, mit jelent a testvéri szeretet, az összetartozás, a játék, az elvárások, a konvenciók, a szabadság. És ami a legeslegfontosabb, a választás és a cselekvés lehetősége.

Egy pöttyet azt hiszem, többet vártam tőle. Nem érzem rossznak, sőt, ajánlom is, de voltak azért gondjaim is.

Rém röviden a történet: Van öt lány egy török kis faluban, ahol szóbeszéd tárgyává válnak egy ártatlan játék miatt. Ennek következtében el kell menniük egy orvoshoz, hogy az írásba adja a nagybátyjuknak, hogy még érintetlenek. Ezek után a férfi bezárja őket a házba (konkrétan rácsokat szerelnek fel mindenhova), és megindul a feleségképzés, illetve a férjkeresés, mielőtt még a „romlott” lányok elveszítenék ártatlanságukat.

Nagyon tetszett, hogy ennyire különböztek egymástól a lányok (bár a negyedik esetében már kifogytak az ötletekből, mivel elég semmilyenre sikerült), hogy ennyiféleképpen reagáltak a kényszerházasságra. A film jól érzékelteti, hogy mennyire kilátástalan a nők helyzete az országban, tényleg felkavaró volt látni, hogy mi mindent kell elviselniük. Sokkoló az a sok megaláztatás, amit ki kell állniuk, és az a szomorú, hogy az idősebb nők is átestek ezeken, és látszik, hogy mennyire beletörődtek a sorsukba. Természetesen a kedvenc a legkisebb lány volt, akinek talán a legnehezebb volt a helyzete, hisz egy igazi tomboy, saját véleménnyel és kellő merészséggel, hogy ki is mondja azokat, és nem fél cselekedni sem.

Viszont, mint említettem, vannak problémáim. Nekem az eleje lapos volt, kicsit hosszabb felvezetést vártam. Aztán ott volt az a sok kiabálás, ami elég zavaró volt. Nem tudom, hogy mit vártak attól, hogy püfölik az ajtót, és ordibálnak a nagyanyjuknak, hogy nyissa ki. Mellesleg, attól még nem fogok jobban együttérezni velük, mert állandóan ordibálnak. Viszont a rácsrángatós jelenetek jók voltak, abban érződött a reménytelenség, de a küzdeni akarás is. Illetve időnként gondom volt a lányok túlzott ledérségével. És hát a film nem nyújt igazából megoldást az ilyen szituációkra, amikor a lányok feje felett döntenek az életükről, csak bemutatja, hogy így, meg úgy, meg amúgy is lehet reagálni rá.