Az utolsó párbaj (2021) 78% 188★

Átkozottul sajnálom, hogy végül nem jutottam el rá moziban, mert manapság egyre ritkábbak az ilyen nyers, őszinte és bevállalós filmek. Ugyan tagadhatatlanul nem Ridley Scott legerősebb munkája, ez a több szemszögből bemutatott jogi dráma kegyetlen módon szemlélteti, hogy a klasszikus regényekből ismert lovagiasság már a maga korában sem létezett. A nőket évszázadokig többnyire tárgyként kezelték és rengeteg férfi a saját fejében, vagy a papírra vetett történetekben volt csupán egy önzetlen, romantikus hős. A valóságban hibátlan emberek sosem voltak és sosem lesznek, ahogyan itt sincs ilyen. Jean valószínűleg még az akkori viszonylatokhoz mérten is egy pocsék férj (és akkor még finoman fogalmaztam), a felesége esetét pedig inkább tekinti egy vele szemben, mintsem a nő ellen elkövetett bűnnek, ami szintén elítélendő, mégis a két rossz közül érte szorít az ember, hisz spoiler. Emellett akkoriban az ilyen esetek bizonyítására sem álltak még rendelkezésre kifinomult, megbízható módszerek, így csupán a vádló, vagy épp a vádlott szavának hihetett a bíróság, ami természetesen sosem fedi egymást, hisz mindenki igyekszik az igazságot valami módon a saját javára billenteni és lehető legjobb színben feltűnni. Ezért is láthatjuk az eseményeket 3x apróbb eltérésekkel, ami érthető módon a pörgősebb történetvezetéshez szokott nézőket untathatta, de nekem valamiért ez pont tetszett. Valamelyest ránk van bízva, hogy kinek hiszünk, hisz a párbaj eredménye sem bizonyíték, emellett pedig az egész cselekmény tálalása mesteri. A nyomasztó hangulattól kezdve, az alakításokon és a díszleteken + jelmezeken át, a botrányos tárgyalásig, illetve a brutálisra sikeredett végső csatáig, szinte minden elismerésre méltó. Valami mégis hiányzott nekem belőle, de nem tudom igazán megmondani, hogy mi. Talán ehhez is érkezik majd egyszer egy bővített változat, ahogyan a rendező korábbi „összes” művéhez, ami majd pótolja ezt az apróságot, de addig nem szívesen adnám meg rá a 10 csillagot, plusz úgy vélem, hogy ezt a több szemszöges dolgot kevesebb önismétléssel is megoldhatta volna, ami talán faraghatott volna picit a játékidőből, feszesebbé és egyben élvezhetőbbé is téve ezzel az egész alkotást.

Ridley Scott kitett magáért. Grandiózus projekt, szépen kivitelezve, remek színészi játékkal.
Viszont itt jön most a de. De ugyanazt a történést elmesélni 3 karakter szemszögéből, bár érdekes megoldás (a The affair sorozat erre épült teljes egészében és kiválóan tette mindezt), unalmassá is válhat. Túl hosszú volt a film, emellett pedig nem tudok elmenni.

Hát, hölgyeim és uraim… ez minden szempontból BAROMI JÓ VOLT.

Egy percig sem untam. Elgondolkodtató volt. Felháborító volt. Remek a korrajz, ötletes a rendezés és kitűnő a színészi játék. A befejezés brutális.

Hatalmas élmény volt moziban nézni, egy ilyen belevaló, csodás képi világú, igényes film mindig jót tesz a lelkemnek. Pláne, ha a végén két nehézpáncélos férfi látványos és véres élethalálharcot vív egymással.

Csodálatos. Még ilyeneket!

Semmit sem tudtam a filmről az adatlapon olvasható egy mondaton kívül, így megvett magának a különlegessége. Nem emlékszem, hogy láttam volna már korábban ilyet, így számomra az újdonság és a meglepetés erejével hatott. spoiler Milyen érdekes ugye, hogy nem létezik egyetlen igazság. Még ha vannak is cselekmények, amikről el lehet dönteni, hogy morálisan jó vagy rossz, az oda vezető út és a körülmények mennyire másképp nézhetnek ki az egyén szemén keresztül. Mindenképp elgondolkodtató a való világra nézve is, hogy mennyire ítélünk elhamarkodottan vagy mennyire hajtogatjuk a magunkét, miközben mások talán eltérően élik meg ugyanazt. Nagyon tanulságos volt szerintem, és ez adja a film értékét, mert valójában a történelmi eset csak egy körítés volt ahhoz, hogy más szemszögből lássuk a saját dolgainkat is. Az utolsó párbaj, ahogy a cím is jelzi, nagyon látványos, vagyis inkább brutális lett. Szerintem filmben ilyen élethűen nem láthattunk még összecsapást azokból az időkből. Kegyetlen. Kiváló korkép is volt, pl. a tárgyalás nagyon jól mutatta az akkori erkölcsi normákat és hitrendszert. spoiler

De, hogy mennyire hiányzott egy ennyire veszettül erős film Ridley Scott-tól! Az, hogy parádésak a színészi performance-ok, és hogy aprólékosan profi, autentikus a kivitelezés, nem igazán meglepő tőle. No, de az, hogy egy jelenkorban is hiperérzékeny témát, különböző nézetekből, feszültséggel teli, fajsúlyos dialógusokkal prezentáljon, majd egy csontrepesztő, kíméletlen fináléban csúcsosítsa ki, végig átjárt ez a többletimpulzus. Kiemelkedő moziélmény!

Ez egy nagyon értékelhető film, érezni hogy aprólékos figyelemmel lett készítve. Számomra akkor lett volna az igazi, ha a különböző nézőpontok érzékelhetőbben elválnak egymástól, nem csak annyiban hogy meg lettek töltve pluszban az aktuális szereplő jeleneteivel. Azt vártam, hogy a változó tapasztalások megmutatkoznak a fix jelenetek rendezésében is (mint az Affair-ben). Sőt, ha ki sem derült volna kinél az igazság az még inkább feküdt volna ahhoz a tényhez, hogy maga a párbaj sem az igazság hanem az erő irányába dől el. A korrajz nagyon szépre sikerült, végre nem patyolat ruhákat/épületeket/városokat kaptunk, de mégsem mondanám hogy mély nyomot hagyott bennem a film.

Itt van ez a nagy ívű, a történetmesélés szempontjából nolani szellemességet villogtató, modern néző szemére hangszerelt, de attól még őszinte és realista, vérben-sárban-húgyban gázoló történelmi dráma, és öt perccel a stáblista után már ki is kerültem a hatása alól. Sok hűhó lenne semmiért? Nem, annál azért több. De nem sokkal.

Nyilván elmondható róla, hogy Scott legtöbb kétesélyes filmjéhez képest a finom részleteket tekintve ez egy gyönyörű darab. Imádtam, hogy néhány, az épülő Notre Dame-ról készült CGI-távolit nem számítva egészen egyenes és praktikus módon filmezték, nem érződött rajta az alkotói megalománia, a számítógép nyújtotta lehetőségektől megrészegült rendező műanyag víziója. Ráadásul Matt Damon, aki szerintem valójában sosem fogott vagy mozgatott meg, most végre (igaz, az idős Russel Crowe bőrébe bújva) fel tudott csigázni. Adam Driver egy zseni, csak meg kell kapnia a megfelelő szerepeket, Ben Affleck pedig szintén csodálatos, pedig isten bizony, rá se lehet ismerni – lehet, ez a titka, fene tudja. Mindenesetre mindhármuknak nagyon jól áll az idő, a férfiúi érés. Csak kapjanak is ehhez illő szerepeket a jövőben.
No és a sok hűhó… Ebben a filmben annak ellenére nem volt 152 percnyi műsoridő, hogy a történetszövés által alkalmazott háromszor elmesélt cselekmény és erőszakorgiába torkolló finálé után is úgy érzem, Scott nem tudta összetartani a filmet. A legtöbb jelenet klipszerű, kapkodunk, mégis cammogunk. A nézőpontváltás elviszi ezt a hátán, de legkésőbb a lady szempontjára váltva már felsejlik, hogy Scott manipulál, nemcsak kiegészítő, az eseményeket új árnyalatba helyező jeleneteket adogat hozzá a már látottakhoz, hanem át is alakítja őket. A sugallat, miszerint nem létezik egzakt igazság, csak nézőpontok, tulajdonképpen süvegelendő, ahogyan az is, hogy ennek révén a film kilép a manapság jól megszokott fekete-fehér világképekkel operáló tömegmozik posványából.
Mégis, lezajlik a film végi párbaj, és a néző széttárja a karját: és akkor most mi van? A finálénak, a régóta várt, gondosan felvezetett csúcspontnak óriásit kéne durrannia, de nem történik benne semmi. Ez lehet a veszélye annak, ha az ember erkölcsi kérdésekben a szürke realizmust választja a szétválasztás helyett – a valóság ritkán kínál feloldozást, megdicsőülést, elégtételt, katarzist. A tomboló metoo-érában egyébként nagyon érdekes lehetett ez a mozi, de nem nagyon láttam, hogy ilyen irányú fejtegetésbe bocsátkoztak volna vele kapcsolatban.
Ami viszont nagyon nem tetszik, és ez kezd vesszőparipámmá lenni Scott történelmi filmjei kapcsán: megint nagyon látszik, hogy úgy próbál pálcát törni a középkor vélt-valós kulturálatlansága és barbarizmusa felett, hogy nincs tisztában a korabeli világ összetett működésével. Nagyjából talán a XX. század közepétől kimondottan divatos lett a valaha eszményített középkori lovagiasság és kultúra sárba rántása, a megszépített, hamis emlékek realizmusba, mocsokba hempergetése, átesve ezáltal a ló túlsó oldalára. Scott öntörvényű történelemértelmezése nem tesz róla barátságos benyomást – és hát értem én, hogy szórakoztatóipari termék, de Az utolsó párbaj, mint írtam fent, látványosan többnek akar látszani egy blockbusternél. Én meg nem szeretem az olyan filmeket, amik csak látszani akarnak valaminek…

Bizonyos szempontból gyönyörű történelmi film Az utolsó párbaj, ebben a műfajban Scott legjobb munkája a Gladiátor óta, okos és merész (vagy annak tűnik), ugyanakkor hangulatán kívül jószerével semmivel sem tud hatást kelteni. Nem tudnám megmondani, pontosan mi hiányzik belőle a fent felsorolt konkrétumok mellett, de egyáltalán nem csodálom, hogy pár évvel a bemutatója után mintha ő is felszívódott volna a streames tartalmak tengerében…

Nem mondom hogy oriasi mozi, de lekotott es nem unatkoztam rajta.
A nagynevu szereplok nelkul szerintem sokkal kevesebbet ert volna, a jelenletuk azert elvitte a filmet.

Értem, hogy miről szólt, de rég láttam ilyen rettenetesen szomorú filmet. Eric Jager regénye alapján írta Damon és Affleck, ahogy utána olvastam, lényegében így is történt a híres párbaj.
Furának tűnt némely színészi alakítás, ám azt hiszem, ez volt a rendezői utasítás, kifejező volt az ábrázolás. A Margueritet játszó színésznő tetszett a legjobban.

Igazi Ridley Scott féle történelmi film kemény mondanivalóval a lovagkor alkonyán. Előbb néztem meg a filmet, majd olvastam a könyvet. A színészek tökéletesen hozták a valós történelmi a karaktereket.
A legizgalmasabb rész természetesen a párbaj volt. Az odavezető út, pedig aprólékosan felépített bemutatva három szemszöget. A valódi középkor és lovagkor bemutatása, egy patriarchális társadalom, ahol a nő nem más, mint egy tárgy.
A látványvilág tökéletesen visszarepítette a nézőt a XIV. századba, a jelmezek és a díszletek is visszaadták a korszak hangulatát.
Az hogy mi történt pontosan ennyi évszázad távlatából eldöntetni szinte lehetetlen. De a kétely, a kételkedés ott marad. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.