Filmek 5-től 7-ig zóna

Dogville
A nap vége
A hetedik pecsét
Idióták
Dalok a második emeletről
Lavina
Let the right one in!

Sziasztok!
Sajnos én meglehetősen kevés skandináv filmet néztem eddig, s bizony néhány egyetemes filmtörténet szempontjából is meghatározó alkotó kimaradt nekem (pl. Ingmar Bergman, Dreyer, Aki Kaurismäki, Lars von Trier). Ezen egyébként tervezek változtatni :)

Ami az én válogatásomat illeti: egyrészt kicsit szembe akartam menni azzal a sztereotípiával, hogy az északi népeknek nincs humorérzéke (így került be 3 vígjáték is), másrészt pedig az elmúlt évek fesztiválkedvenc skandináv filmjeiből tudtam szelektálni. Íme az eredmény:

A vígjátékok:
Picasso kalandjai
Leningrad Cowboys menni Amerika
Heavy túra

Nem vígjátékok az elmúlt évek filmfesztiváljairól:
Utoya, július 22
A bűnös
Koko-di Koko-da

skandináv filmek

Kicsit csaltam, ezért Dreyer és Andersson esetében inkább csak amolyan ráadásként jeleztem a második kiemelkedő filmet. Kaurismaki esetében a talán legjobb filmje francia gyártásban készült (Le Havre), a nagyon jellegzetes finn alkotások közül pedig számomra nehéz egyet kiemelni, Kaurismaki világteremtő művész, ez legtöbb filmjének érdeme (olykor hátrány, ha ezzel biztosítva érzi magát és nem fektet bele egyébként elég energiát). Úgyhogy találomra ráböktem egy frissebb élményre. A négyzet pedig vélhetően, ha nagyon szigorúan veszem, nem férne be egy „minden idők” válogatásba, de az elmúlt évekből az egyik jelentős moziélményem, intellektualitása pedig ritka szinten jár a mai mezőnyben.
Az északi régió amolyan szigetként, mintatársadalmak halmazaként van kezelve (bár izland és a finn filmes prezentáció bátran merítkezik a szegénységben), a filmjeiket nézve azonban a legkevésbé ezzel szembesülhetünk, általában lesújtó látleletek. Pontosabban a jelentősebb, a filmes világ számára reprezentatív alkotások súlyosan patológiás, elfojtásos, érzéketlen és elidegenedett közeget ábrázolnak.

1. Ordet (Dreyer, 1955) + Gertrúd (1964)
2. Edvard Munch (Watkins, 1974)
3. Dogville (Trier, 2003)
4. Dalok a második emeletről (Andersson, 2000) + World of Glory (1991)
5. Oslo, augusztus (Trier, 2011)
6. Gomolygó felhők (Kaurismaki, 1996)
7. A négyzet (Östlund, 2017)

SKANDINÁV FILMEK:

Nagyon kevés skandináv filmet láttam, és ezekből is csak egy igazán a kedvencem, de azért feltettem a listára más filmeket is, és megpróbáltam kiemelni a véleményem szerint jó dolgokat a listán felsoroltakból.

1. Ádám almái (2005): Egyértelműen itt a helye, ha már a többi kategóriában mellőztem ezt a remek filmet. Nem szokványos, különleges hangulatú és történetű film, de kétlem, hogy ezek miatt gyakorolt rám ekkora hatást… hogy mi volt az oka, hogy ennyire mélyen megérintett, nem tudnám érthetően megfogalmazni, de olyan erőteljes érzelmeket váltott ki belőlem (igazából katarzisnak is mondhatnám), amit nem sok film vagy egyéb alkotás.

2. Jelenetek egy házasságból (1973–1973): Ismertem a történetet a könyv és a színdarab alapján, de adós voltam még a filmnézéssel, amit most a játék kedvéért előre hoztam. Egyszerre nagyon valóságos és elborult, sokszor rettentően fárasztónak és idegesítőnek éreztem a szereplők viselkedését és a párbeszédeket, de tudom, hogy ez szándékos volt, és nem pedig a film hiányossága vagy hibája. Többedszerre is nagyot ütött, hatással volt rám és napokig eszembe jutott a sztori, nagyon tetszett film formájában is.

3. Heavy túra (2018): Nem a kedvencem, de mivel nem sok film versenyez most a listára kerülésért, befér ide. Ez egy üdítően különc, aranyos és egyben morbid vígjáték, jól szórakoztam.

4. Születésnap (1998): Rég láttam ezt a filmet, de az talán sokat elárul, hogy azóta sem mertem újranézni…

5. Veronika kettős élete (1991): Kicsit erőltetett a listán való szereplése, de végül is rajta van a norvég címke. :) Leginkább a hangulatára emlékszem, nagyon különlegesnek találtam, pedig nem rajongok a hasonló filmekért. spoiler

6. Egy veszedelmes viszony (2012): Na jó, kicsit rosszul érzem magam az előző megúszós pont miatt, úgyhogy legyen itt ez a film is, amit ugyan nem tartok kiemelkedőnek, sem kedvencnek spoiler, viszont a mindig szuper Mads Mikkelsen miatt már megérte megnézni (ő a kedvencem, remélem, így már azért ér). És azt hiszem, itt figyeltem fel először Alicia Vikanderre, aki szintén kihozta ebből a szerepből, amit lehetett.

+ A nimfomániás: 1. rész (2013) & A nimfomániás: 2. rész (2013): Eszembe jutott, hogy felkerüljön a listára, de ahogy elkezdtem írni róla, több lett, ami nem tetszett benne. A kicsit csalós 5.-ért „cserébe” viszont gondoltam, megemlítem mint egy kicsit erősebb skandináv kötődésű filmet. A témaválasztás és a naturalisztikusság önmagában tetszett, csak az egyensúly tolódott el olyan irányba, amitől nekem kissé unalmas lett a végeredmény és nem igazán tudtam bevonódni.

Skandináv filmek:

Táncos a sötétben (2000)
Ádám almái (2005)
Dogville – A menedék (2003)
Úrvacsora (1963)
Születésnap (1998)

Skandináv filmek:

Persona (1966)
A csend (1963)
Farkasok órája (1968)
Úrvacsora (1963)
Gertrúd (1964)
Ige (1955)
Áldozathozatal (1986)

No, szerintem remekül alakult a legutóbbi – rendhagyó – kör, én élvezettel olvastalak titeket. Sajnálom, hogy nem bátorodtak fel még többen, de ne legyünk telhetetlenek (vagy: de, nagyon is legyünk azok, ha ilyesmiről van szó).

Mindazonáltal a megszokott módon nyargalunk tovább.
Most egy általam népszerűnek gondolt téma következik, legalábbis a ’90-es évektől kezdve kifejezetten divatja volt a magyar filmrajongók körében és a filmtörténet korábbi korszakaiból is találunk bőséggel megkerülhetetlen alkotásokat. A következő téma: a skandináv filmek.
(Ebbe beleértendő eredendően: Svédország, Dánia, Norvégia, de most hozzácsapjuk, hiszen mikor máskor tárgyalhatnánk: Finnország és Izland filmtermését.)

A határidő: augusztus 30. 23.59.

Kedvenc filmek (előre szólók: ez egy hosszú és személyes poszt lesz):

1, Hook: Ha erre a filmre gondolok vagy újra-nézzek, akkor mindig a gyerekkorom jut az eszembe. Van még néhány hasonló jellegű film, amit akkoriban nagyon sokszor láttam mégis ez az alkotás az, amelyre a legerősebben emlékszem.

Gyerekként teljesen elhittem, amit láttam, nyilván fogalmam sem volt, hogy akiket láttok azok színészek, azt meg pláne, hogy kicsodák ők valójában. Én is Sehol-szigetre akartam költözni, hogy én is az eltűnt fiúkkal együtt játszadozzak és a galád kalózok ellen küzdhessek, ahelyett, hogy iskolába menjek.
Ez a film, most 20, sőt lassan már 21 évesen arra emlékeztet, hogy ne féljek gyerek maradni legbelül, hiszen csak igy lehet élni.

2, Ryan közlegény megmentése:
Bátyámmal egy időben nagyon rávoltunk állva a COD1 és 2-re, emiatt úgy döntöttünk, hogy közösen megnézzünk több második világháborús filmet. Evvel a filmmel kezdtünk.
Szerintem 8-9 éves voltam és egyszerűen lenyűgözött a film monumentalitása és eposzos jellege, igaz akkor ezt még nem tudtam megfogalmazni.

Később megnéztük még más alkotásokat is de egyikem tudott rám akkora hatással lenni, mint annak a kilenc fős alakulatnak a története. Ez volt az első olyan film az életemben, amely nem gyerekként néztem, hanem valami más volt.

3, A nyomozó:
Jó tanuló voltam az általánosban, de ennek ellenére utáltam oda járni. Az alsó-tagozat még csodásan telt, viszont a felső-tagozatban váltam zaklatások áldozatává. Ha ez nem lett volna elég olyan szörnyetegek kezdtek el tanítani élükön az új osztályfőnökömmel, akik miatt mai napig önbizalomhiánnyal és szorongással küzdők.

Igy amikor megbetegedtem mindig próbáltam egy picit elhúzni, hogy minél később menjek vissza arra a helyre. Egyik ilyen alkalom idején akartam nézni egy filmet, igy megnyitottam az indavideót és kerestem valami filmet. Ezt találtam. A megnézése után indult el bennem valami. Még nem tudtam mi, de éreztem, hogy amit most láttam az egyedi és nem összetéveszthető más filmmel.

4, Isten városa:
Sajnos a helyzet az évek során tovább súlyosbodott. Ezután valamiért céltábla lettem néhány osztálytársam szemében. Szerencsére volt, aki a védelmemre kelt, de ez nem jelentett az alapból alacsonyan lévő önértékelésem segítésére. A tehetetlenségből fakadó érzések és a látszólag véget nem érő bántalmazások ódáig fajultak, hogy magamban már számtalanszor eljátszottam a gondolattal, hogy visszavágok nekik és a tanárimnak egy nagy vérfürdő keretében (Igen, ennyire súlyos volt a helyzet).

Ekkor láttam életemben először ezt a filmet. Rakéta, Kis-Zé, Csirke és a többiek története olyan mély hatással volt rám, hogy átformálta. Máshogy gondolkodok a nyomorról, az erőszakról, a rendről a káoszról, de legfőképpen az életről.

5, Casino
Eredetileg nem akartam tovább menni gimnáziumban lévén úgy gondoltam, csak ugyanaz várna újabb 4 évig, mint amit az általánosban átéltem. A szüleim (nem hibáztatva őket, nekik más miatt, de nehéz időszakuk volt) nem értették meg a problémámat, és lényegében rám erőltették a gimnáziumi jelentkezést.

Felvettek a gimibe, és abszolút pozitív csalódás volt. Végre életemben előszőr lettek barátaim, akik nem kihasználtak, hanem kiálltak mellettem. Velük kerültem előszőr bajba, először ittam alkoholt, sőt még focizni is előszőr. Egyszer közösen bent maradtunk a suliba filmet nézni, s gondolom kitaláltátok melyik volt az. Ez egy nagyon jó emlék.

6, Lady Bird
Gimnázium vége felé mindenki elkezd kérdezgetni a tovább tanulásról, hol akarsz majd elhelyezkedni, mik a céljaid az életben stb. Te pedig ott állsz, hogy fogalmad sincs igazából mit akarsz kezdeni magaddal.

Én valahogy így életem meg ezt az egész helyzetet. Nem volt motivációm újabb éveket az iskolapadban elkoptatni, nem éreztem magam kiemelkedően tehetségesnek semmilyen területen, és amúgy is az élet túl rövid, hogy elvesztegessem, nem?

Aztán az év februárjában láttam moziban, pont édesapámmal, és mondanom sem kell. Olyan jó volt egy hasonló élethelyzetben lévő, és problémákkal küzdő embert látni, akire nem csak támaszkodhatok, de irányt mutat is. Ez az a film amelyet a legjobbkor láttam és segített kapaszkodónak lenni.

7, Kontroll Nélkül:
Sajnos van egy előtörténet ehhez a filmhez, amelyet nem tudnék itt részletesen elmagyarázni, de a lényeg az: Tavaly nyáron sokadik alakommal táboroztattam gyerekeket, viszont ezúttal volt velünk egy ADHD-és gyerek. Röviden tömören, a tábor végére leszívta az összes létező energiánkat.
Az ezt követő ősszel láttam ezt a filmet, és a „tapasztalataim” miatt nálam irgalmatlanul nagyot ütött.

Köszönöm, hogy ha végig olvastad remélhetőleg nem lett ömlengős és követhető volt!

Sziasztok!
Ismét egy nem túl könnyű feladvány, ugyanis nem egyszerű (legalábbis nekem) 7 darabra csökkenteni a kedvenc filmjeim számát. Azért megpróbálom, méghozzá két csoportba osztva.

A) csapat: gyerekkori kedvencek, amik a mai napig azok maradtak:

Jumanji – ami a ’80-as években sokaknak a Kincsvadászok volt, nekem a 90-es évek végén a Jumanji. Egyike azon filmeknek, amiket rongyosra néztem a VHS-en (azóta megvan DVD-n és Blu-rayen is természetesen)

Jurassic Park – a film, ami miatt kissrácként (én is) paleontológus akartam lenni :) és a mai napig képes vagyok elámulni azon, hogy miként lehetett 1993-ban ennyire élethű dínókat megalkotni.

Toy Story – (kimomdottan az első rész) mai napig ez a kedvenc animációs mesém.

B) csapat: amik „felnőtt fejjel” lettek kedvencek:

Halott ember – első általam látott Jarmusch-film, amely azonnal megszerettette velem a rendezőt. Azóta is ő az egyik kedvenc alkotóm.
Harcosok klubja – nagyon szeretem azokat az alkotásokat, amelyek képesek nem szájbarágós módon kritikát megfogalmazni korunk elkényelmesedett fogyasztói társadalmáról. A Harcosok klubja mind könyvben, mind filmben ilyen. Számomra megunhatatlan.
Eredet – lehet, hogy nem a legjobb Nolan-film, s talán a kelleténél nagyobb a hype körülötte, de a mai napig vállalom, hogy a 2000-es évek egyik legjobban összerakott mozgóképje.

+1, ami kettő, mert nehezen tudok dönteni: Mad Max 2 – az országúti harcos/Mad Max – A harag útja. Számomra a Mad Max-franchise a nagybetűs posztapokaliptikus film. Nyers, kemény akció, szuper atmoszféra, cool film(ek)

Honorable mentions: A remény rabjai, Brian élete, Becstelen brigantyk, 2001: Űrodüsszeia, Whiplash, Vissza a jövőbe-trilógia, Száll a kakukk fészkére, Nauszika – a szél harcosai, Modern idők.

Kedvenc alkotók (a teljesség igénye nélkül): Jim Jarmusch; Stanley Kubrick, Christopher Nolan; Milos Forman; Hayao Miyazaki; A Coen-tesók

Nos hát akkor jöjjenek a kedvencek. Kedvencek közül is azok, amelyek a leginkább közelebb állnak hozzám.
Legtöbbjük a gyerekkorban talált meg, akkor tett rám nagy hatást, de ez a hatás azóta is érződik, jóformán kiirthatatlanul. Újranézésekkor is megvan még mindig az az erő, amely miatt a szívembe zártam őket.
Érdekes, hogy rám inkább a narratíva, a karakterek mélysége és a valahol életszagú történetek voltak igen nagy hatással. Annyira nem érdekelt, hogy mennyire újítják meg a formanyelvet, mennyire eredetik ebből a szempontból, csak hogy amit látok, érzek az mennyire érint meg.

1. Gattaca (1997)
Tinédzserkorom egyik legmeghatározóbb filmje. Imádtam benne Nyman zenéjét, ami az első másolt filmzeném volt, a díszleteket, Thurman arcát, amikor Hawk színt vall neki, és Hawk ezer darab tört arcát a film végén, amikor a film végén lebukik, mégis elengedik. A maga módján ez egy gyönyörű film az emberi nagyságról, az emberi természet hajthatatlanságáról. Arról nem is beszélve, hogy ahogyan Hawk érezte magát abban a kirekesztő társadalomban, azzal bárki tudna azonosulni a mai világban, ha mondjuk például mentális nehézségei vannak. Aki kicsit is marginalizálva érzi magát, annak szerintem ez a film egyszerűen nem tud nem működni. Erre is évekkel később jöttem rá, hogy miért tetszett ennyire. Niccol első filmje, azóta sem közelítette mag ezt a szintet.

2. Szerelemre hangolva (2000)
Mikor először láttam, nagyon megmaradt a film végi zene és jelenet, amiben iszonyatos mélységű és mennyiségű szomorúságot éreztem ki. Szavakkal nem tudtam körbeírni ezt. megfoghatatlan mágia volt. Akkor még nem voltam sem szerelmes sem nem szakítottam soha. Nem éreztem azt, ahogyan képes a szerelem felsérteni. Azóta már többször is éreztem azt a szomorúságot és csalódottságot, amely Tony Leung arcán látszik, abban a kb. 4 másodpercben, ahogyan elhagyja a templomot. Az egész film kvintesszenciája az a 4 másodperc, abban benne van az egész film. Azért fáj, mert itt a karakterek nem szétmentek, el sem jutnak odáig: mert egyszerűen össze sem jönnek. Később jöttem rá, hogy Kar-Wai ezzel a húzásával valahol szadista volt, ahogyan a karaktereivel bánt. Ezt az érzést sem magamnak, sem másnak nem kívánnám, mert egyszerűen szörnyű. És a legszomorúbb, hogy a mondanivalóját a legtöbb ember átélte és pontosan átadja a film ezt. Korszakos generációs mestermű.

3. A titkos ajtó (2004)
Itt is kiemelt hangsúlyt kap a zene, ami remekül adja át a film szomorúságát, szépségét, fájdalmát. Olyasféle feldolgozatlan traumatikus történetet, ami csak a végén üt igazán, mikor Bridges mesél az Foster-nek és annyira mély ez a seb, ez a trauma, hogy csak E/3-ban képes beszélni róla. Nem fájt annyira, mint a Szerelemre hangolva, de odakarcolt ez is.

4. Broken Flowers – Hervadó virágok (2005)

Tán az egyik kedvenc filmem Jarmusch-tól. Itt a múltban, a régi kapcsolatok újra felelevenítéseben van egy olyasféle szomorúság és életszagúság, amely rögtön szétszerel és magával ránt. A gondolatát nem igazán tudnám mellőzni, ha arról lenne szó, hogy mondjuk 50 évesen, visszagondolnék a régi kapcsolatokra, szeretőkre, akkor ott motoszkálna-e a fejemben, hogy vajon mi lehet velük, ők hogyan emlékeznek rám. Egyszerűen lenyűgöző a hangulata.

5. Sodrásban (1963)
Egyik kedvenc magyar filmem, amit bármikor újratudnék nézni. Tán a legfontosabb generációs film, ami magyarnak született és még így, 60 év távlatából is igen súlyos dolgokról közvetít és máig is aktuális. A film végi síratótól csak sírni tudok, azokkal a Sára Sándor-képekkel. A mai korban hasonlóan igényes filmet nagyon megnéznék a kortársaktól is.

6. Hetedik (1995)
Fincher-nek ez a sötét-tónusú, fullasztó filmje az egyik kedvencem a zsánerből. Mélyen lehangoló és depresszív, így valahol nem sűrűn van kedvem elővenni. De ha belenézek rögtön magával ránt ez is.

7. A szégyentelen (2011)
Fassbender-t itt szerettem meg nagyon. Az a szenvedés, amit átélt az egészen ördögi volt. ahogyan eljátszotta, az hasonlóan erős volt. Az a sírás és összerogyás az esőben az egyik legnyomorultabb kép, amit egy nyomultról láttam. McQueen a Hunger-ben a testet sanyargatta itt meg a lelket tépi apró darabokra. Remekmű. Erről írtam az első kritikámat még csikókoromban.

+1. Ad Astra (2019)
A dráma és sci-fi tökéletes szerelemgyereke. Az elmúlt évek egyik legfontosabb filmje lett nálam. Ez a film egyszerűen mindenhogyan erős. Képileg, zeneileg, alakításilag, szimbolikailag, történetileg. A sci-fi zsáner egyik igen különleges darabja. Itt is kiemelt szerepe van a traumának, a fájdalomnak, de ezen dolgok súlyának kifejezése valami eszméletlen elemi erejű, amit filmen láttam.

Rendezők:
1. Paul Thomas Anderson
2. Denis Villeneuve
3. Wong Kar-wai
4. Sam Mendes
5. Sidney Lumet
6. Terrence Malick
7. James Gray az Ad Astra miatt nagyon.