A film, bár papíron a Neuroticról szól, valójában sokkal inkább Pajor Tamásról, az együttes alapítójáról és vezetőjéről. Az ő karaktere uralja az egész mozit, a kamera mindenhová őt követi és a zenekar többi tagját szinte csak akkor látjuk (a film vége felé haladva ez egyre jobban érvényesül),… [tovább]
Rocktérítő (1988) 16★
Képek 12
Szereposztás
Pajor Tamás | |
---|---|
Bolyki László | Bej |
Urbán Mariann | Krimhilda |
Molnár Ildikó | Nő |
Pauer Henrik | Gorcsev |
Deák Zsolt | Juanito |
Dénes József | |
Dóka Tibor | Incognito |
Sarah Fruct | Delphine |
Gémes 'Dixi' János | Mágus |
Kedvencelte 1
Várólistára tette 20
Kiemelt értékelések
Mint a Hit gyülekezete tagja, alapműnek tartom. Én Pajor Tamást az Ámen formációban ismertem meg, és gyermekkorom óta szeretem a dalait. Érdekes volt látni, hogy milyen ember volt, és hogyan tudott Isten kegyelméből megváltozni. A film közepén azok a nem odaillő részek elég furák voltak, és még csak nem is arról szóltak ami érdekelt volna. Csakis emiatt a csillagvonás.
Érdekes és megannyi potenciállal bíró történet ez a bizonyos Pajor Tamás-sztori. Általa betekintést nyerhetnénk a nyolcvanas évek végének pesti underground zenei világába, a Hitgyülekezet immár történelmi távolságba tűnő korai mindennapjaiba, illetve a főhős maga is gond nélkül pályázhatna kora és hazája éppen aktuális Jim Morrisonjának szerepére. Ehhez képest óriási, negatív értelemben vett bravúr, hogy a Rocktérítő úgy istenigazából egyik témában sem tud elmerülni…
Mert itt van ugyan megannyi érdekes felvétel a Neuroticról, de ezek sokkal inkább hangulatképek, mintsem valódi zenei és művészeti dokumentációk. Itt van a tortúrája végére megszelídülő, igehirdető Pajor, akinek a megtérése majdhogynem csettintésre megy végbe és egy pillanatra sem válik érthetővé vagy kézzelfoghatóvá – aki véletlenül nem ismeri a múltját és a jelenleg betöltött szerepeit, simán hihetné, hogy az útkereső sérült fiatal csak egy újabb pózba merevedett a vallás révén. A gond egyébként itt lehet: ahogy a film kapcsán született megannyi hozzászólás megjegyzi, Pajor megtérése meglehetősen giccses és álszent fordulat volt egy underground hős részéről, aki ezután a sátán művének tekintette megannyi alkotói megnyilvánulását – azokat a dalszövegeket és koncerteket, amik vélhetően nagyon sokat jelentettek a kor fiataljainak (más kérdés persze, hogy a vallás nélkül Pajor bizonyosan nem élte volna túl a saját fiatalkorát sem). Ennek a film tökéletesen alájátszik, megengedi a főhősnek, hogy a színpadi tombolás után pár snittel az egyik budapesti téren gitározva hívja ki az embereket a fényre, Isten elé. Finoman szólva furcsa a dolog optikája – annak ellenére is, hogy Pajor máig is a Hit Gyülekezetének oszlopos tagja.
Erről a Hit Gyülekezetéről egyébként, mint írtam, semmit sem tudunk meg, pedig működése és szerepvállalása a közéletben máig is éles vitákat gerjeszt.
Cserébe azonban a hangulat, az bizony tényleg verhetetlen, különösen a botrányba fulladó koncert pillanataiban, de itt is vannak nyitott kérdéseim. A Magyar Mozi TV-n vetített kópia borzalmas állapotban volt, de nem tudom megítélni, direkt néz-e úgy ki a film, mint egy hússzor átmásolt VHS házivideó, vagy egyszerűen csak ez/ennyi maradt Xantus művéből.
Dehonesztálónak tűnhet a pontszám, de a minőség és a konceptuális hiányosságok miatt nem tudok többet adni. Mégis ajánlom, mert az ifjú Pajor Tamás, mint jelenség, egészen megbabonázó, igazi rocksztár a szó izgalmas, érdekes, veszélyes értelmében. Egy rövid időre, erre a szűk két órára legalább tényleg ő lehetett néhány fiatal saját Jim Morrisonja.
Egyetemi órán lett kiadva, hogy meg kell néznünk, és összességében nem bánom. Előtte semmit se tudtam a Neurotic együttesről vagy Pajor Tamás személyéről. Voltak benne jó dalok és nagyon tetszettek a „nem oda illő” jelenetek is.
Hogyan lett a mélyen megvetett ágyból ütemesen dobbantó makkos cipő, a dühös, vádló kéztartásból Istendicséretként égnek emelt kar?
Szerintem a film – a dokumentarista jellegen túl – nem véletlenül nem mutatja be a sokat hiányolt előzményeket és a hátteret. Azt látjuk, ami van: a tehetséget, az önkifejezés vágyát és az energiákat, amelyek nem találnak maguknak utat a házmestertársadalomban; a kamaszkorban megrekedt gyerek és a kiteljesedésében gátolt felnőtt, alkotó ember kettősének frusztrációját, ami szintén az alkohol, a drogok, az önpusztítás vagy a vallásos útkeresés felé taszíthatja az embert (vajon akkor is ilyen önpusztító lenne, ha nem korlátoznák?). Csoda, hogy ebben az országban, ilyen keretek közt nem születtek a nyugatiakhoz hasonló legendák? És csoda, hogy az egyén egy idő után befogadja a kívülről ostromszerűen érkező billogokat (“deviáns”, “sátáni”, “elhajló”, “kisebbségi”, “bajkeverő” és maga is az ördög művének látja azt, amit csinál, azt az életmódot, amelyben ő művészként működni tudna, és olyan kereteket keres, amelyek viszonylag elfogadottabbak, amelyek több lehetőséget biztosítanak számára, illegalitásból illegalitásba menekül? spoiler
Sajnos ebben a filmben nem csak a múltat, de a jelent és a jövőt is fel vélem fedezni.
Mikor középiskolásként először láttam nagyon megfogott, szinte más emberként jöttem ki a moziból. Mai szemmel inkább csak egy fontos kordokumentum, mint jó film. De a Neuroticot azóta is ugyanúgy imádom :)