Llewyn Davis világa (2013) 52

Inside Llewyn Davis
104' · francia, amerikai, angol · dráma 16

2 díj · 9 jelölés

1961. február, New York City. A tejfelesszájú Bob Dylan épp csak bontogatja szárnyait a Greenwich Village éjszakai klubéletében, a The Mamas & the Papas tagjai pedig még nem is találkoztak, hogy berobbanjanak a köztudatba a California Dreamin'-nel. Llewyn Davis ebben a bohém kulturális… [tovább]

Képek 9

Szereposztás

Oscar IsaacLlewyn Davis
Carey MulliganJean
John GoodmanRoland Turner
Garrett HedlundJohnny Five
Justin TimberlakeJim Berkey
F. Murray AbrahamBud Grossman
Stark SandsTroy Nelson
Jeanine SerrallesJoy
Max CasellaPappi Corsicata
Adam DriverAl Cody

További szereplők

Kedvencelte 8

Várólistára tette 94


Kiemelt értékelések

Atomsk

A lúzer folkénekes balladája. Összességében fájdalmasan szemét és szomorú a humora, viszont nagyon passzol a hangulatához. A zenei betétek pedig remekül össze lettek hozva. Macskabolondoknak, folkbolondoknak, a korszak szerelmeseinek és sodródó senkiháziaknak egyaránt jó szórakozás lehet… ha nem találják majd túl kilátástalannak.

Ákos_Tóth 

A tegnapi viszonylagos csalódások után a Llewyn Davis világa nyomokban visszakanyarodott a hőn szeretett Ó, testvér… hangulatához és főként zeneiségéhez, de valamit áthozott magával a régi, fekete humorú Coen filmek világából is. Nem állítom, hogy tökéletes lenne, szerintem sok ponton nem éri el a hatását, és most először úgy éreztem, a testvérek a castingot is benézték picit – de mindent egybevetve mélyen lebilincselő, jól kitalált és összerakott film volt.

Amit kifogásolnék a szereplőválasztáson, az rögtön maga Isaac és Mulligan: mindketten rémesen tehetségesek, fontos, hogy sokoldalúak, lehet őket extrém helyzetekben használni, és mint látszik, énekelni is tudnak, ugyanakkor Llewyn Davis alkata érzésem szerint erősen a XXI. századi nézők ideáljaihoz van igazítva, miként Mulligan karaktere is kicsit mintha kontrázni akarná a Drive-ban, a Shame-ben, vagy A nagy Gatsby-ben hozott alakításait – egy dolog nem jön át egyikük esetében sem, ez pedig a korszellem. A filmben az autók kivételével gyakorlatilag semmiféle hatvanas/késő-ötvenes évek hangulat nincs. A szereplők öltözete kínosan nem akarja a korabeli divatot feleleveníteni, a zene nagyszerű, T Bone Burnett hozza a tőle elvárható maximumot, ugyanakkor szinte egyetlen hatvanas éveket idéző nóta sem hangzik fel, a New York-i lakások berendezései is színtelenek, átlagosak, nem korszak-specifikusak. Ez meglepett, mivel Coenéknek megy a régi korok nagy érzéseinek megidézése, és talán itt is több hangsúlyt kellett volna fektetni a settingre.
A történet A-ból B-be elvezető íve jellegzetesen coeni: hosszas bevezetés és hangulatépítés után következik egy erősen jelképes, furi mód az akkor még jövőbeni A zöld könyvre emlékeztető eseménysor (ahol feltűnik John Goodman, és sajnos itt már mintha csak cameózna), majd a végén egy kevésbé katartikus, de velejéig ugyancsak coeni trükkel/szemfényvesztéssel lezárják a filmet. Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy se füle se farka, hiába ér körbe…

Jelképessége viszont erős, és ez nagyon sokat segít rajta, hála égnek ezúttal nem a film erősebb pillanatain, hanem a látott történeten fogunk leginkább merengeni, ami jó. Végül is meg voltam elégedve vele, de még mindig árnya csak a testvérektől érkező favoritjaimnak.

Update, 2020.08.20.

A korábban leírtak objektív szemmel állnak még mindig, ugyanakkor második megnézésre sokkal nagyobb érzelmi hatást tett rám a film – borzongatóbb a hangulata, jobban szíven ütöttek a burkolt utalásai, általában véve a főhős drámája. Toltam rá egy plusz csillagot a négy hónappal ezelőtti állapothoz képest, viszont még most is kiüt a filmből, hogy Mulligan annyira elviselhetetlenül tolja bele a karakterébe az indulatokat, hogy félő, ugyanúgy nem fogja tudni levakarni magáról ezt a szerepet, mint a fent is hivatkozott klasszikusokban nyújtott formáját (még ha ez a film jóval kevesebbekhez jut is el).
Szóval… jó ez. Nagyon jó! A zenéje is aranyat ér, gyorsan adjon valaki egy lemezszerződést Oscar Isaac-nek!

1 hozzászólás
Remake

„- Ebben nincs túl sok pénz” „ – Jól van. Akkor ennyi? Nem vagyok olyan, mint, mondjuk Troy Nelson?”
1961. februárjában járunk, Bob Dylant még csak azok ismerik, akik elvetemülten érdeklődnek a Greenwich Village éjszakai élet iránt. Szóval, a hatvanas évek elején vagyunk, én mondjuk még nem, de a film által ott érezhetem magam. Van ez a Llewyn Davis nevű főhős, aki zenélni akar. Egy gitár, meg hozzá a hangja. Jó hang. Jó hallgatni. Dehát ez a 60-as évek, sok új és feltörekvő zenész nehezíti a siker felé vezető göröngyös útját. És amúgy is megvan a maga baja. A film egy életérzést idéz fel. Gitárom nekem is volt, valaha hangom is, de ez a 80-es évek, addigra már túl van a világ Woodstockon is. Amit Llewyn ad, az a zene szabadsága, a csak egy gitárom van, de a hírnév deszkáit megcélzom melankolikus portréja. A történetnek szüksége van az együttérzésünkre, mert a Coen fivéreknek nem az egyik legjobb alkotását látjuk, de nekem, így reggel és a tegnapi az Egy szent szarvas meggyilkolása és a Dunkirk után, jól esett. A zene mindig helyrebillentheti a lelki egyensúlyt. A köd nem szállt fel ugyan, de valahol ott a nap, elég, ha tudjuk. Játssz valamit! Erről szól a film is.

abby 

Van ennek a filmnek valami bája és egyfajta szemét humora, amit imádtam. A zenékről nem is beszélve, szerintem azóta már nem egészséges mennyiségben hallgattam őket újra.

1 hozzászólás
Rekaboni

Nekem ez unalmas volt és most azt érzem, hogy értelmetlen is. Lehet csak nekem nem esett le, de a végén egyáltalán nem értettem hogy mi van. Az eleje kimondottan szórakoztató volt, de ahogy haladt, úgy laposodott el és lett érthetetlen. Viszont a zenéket imádtam, ezért megérdemel 5*-t.

Mr_Catharsis91 

Szerencsétlen Lewyn Davis. Vicces, hogy olyan 1961-et írunk, amikor a Folk még kur*ára sehol sincsen és az igen nagy alakjainak kell még jó pár év, mire berobbannak. De komolyan: nincs még Dylan, Cohen, Drake, Morrison, Van Zandt, Buckley, Simon & Garfunkel, Nico, Donovan. Te jó ég…talán Joan Baez az egyedüli „nagy név” aki már kiadta az első albumját, de amúgy jóformán…..Szóval egyszerre komikus és szomorú, hogy a középszerű Davis nem tudja megvetni a lábát egy olyan zenei világban, ahol gyakorlatilag nincs még senki. Isaac parádézik a szerencsétlen zenész szerepében. Goodman odaszólásai a kocsiban meg igazán szép monológok.
A Bob Dylan-cameon egyébként nagyot mosolyogtam, meg az egész lehangoló fanyar humorán a filmnek szép volt valahol. Megkockáztatom, hogy számomra az egyik legszeretetreméltóbb Coen-tesós film. :)

Ashtray_Heart

Nagyon szépen megkomponált, finom szimbólumrendszerrel dolgozó film ez egy művész kilátástalan életéről, aki maga is a sikere útjában áll. Oscar Isaac érzékeny játéka nélkül viszont nyilván nem működhetne így a dolog.

Kontra_Judit 

Nagyon gyenge film volt. Nem az én világom a 60-as évek Amerikája, főként ez a zenész gyerek…nálam kiverte a biztosítékot.
Mindig valahol szállásért könyörögni, nem dolgozni… számomra elítélendő.

FeketeRévész

A zene, a hangulat, a képi világ… minden nagyon összepasszolt benne, de talán az fogott meg a legjobban a filmben, hogy néha a saját életem is ilyen napról-napra átharcolt. Rosszul megy az ember sora, semmi nem akar összejönni, de attól még próbálkozni kell.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján